Ha ​a néger utca beszélni tudna / Giovanni szobája 90% 16 csillagozás

Két merőben eltérő kisregény, amik között az egyetlen párhuzamot talán a középpontjukban álló szerelmi tragédia, illetve hogy mindkettő kisebbségek szemszögéből megírt és a kirekesztettség témájával foglalkozik. Míg a Ha a néger utca … az afroamerikaiak mindennap küzdelmes életét helyezte középpontba, a Giovanni szobájának főszereplője egy saját homoszexualitásával és családi gyökereivel is hadakozó fiatalember szemszögéből mesél. Mindkét történet Baldwin személyes harcaiból építkezik, ahogyan erről az utószó is említést tesz.

Ha a néger utca beszélni tudna
A történet középpontja egy egészen ősi formulára épülő szerelmi történet, ezáltal bontakoznak ki a családi és társadalmi viszályok. Baldwin a pár fős családi közösségen keresztül egész Amerika feketéinek helyzetére világít rá, a szegregáció mindennapi jelenlétére, az igazságtalanságra és a szegénységre. A történet elején még nagyon jellemző a kilátástalanság érzése, úgy tűnik, hogy a sorscsapások egyre csak fokozódnak, és tényleg semmilyen kiút nem lehetséges ebből a körforgásból, a történet második fele meglepően optimista, reménnyel kecsegtető hangulatot kap. Nagyon jól ellensúlyozta ezzel az elején jellemző bánatot, sötétséget, a történet tempója is sokkal gyorsabb már itt, kevesebb a búskomor, merengő gondolat, átveszi ezek helyét az előremutató, pergő cselekmény. Ami még nagyon érdekes volt, hogy a 200 oldalt semmilyen tagolás nem töri meg, sem fejezetek, sem nagyobb egységek nem különülnek el egymástól, ettől az egész kapott egy nagyon életszerű érzetet, mintha az olvasó folyamatában részt venne Fonny és családja életében.

Giovanni szobája

A történet középpontjában az amerikai David áll, aki egészen Franciaországig menekül saját homoszexualitása elől, képtelen szembenézni családjával és a társadalomban, rettegését pedig tagadással és nemtörődömséggel álcázza. Nagyon sarkalatos a történetben a felelősségvállalás kérdése, David sem saját cselekedeteiért, sem a mások életében okozott kárért nem akar felelősséggel lenni, kívül helyezi magát a történteken. Giovanni bűntette és annak következményei belülről emésztik David lelkét, a világnak mutatott külsőségek mégis fontosabbak számára, mint hogy szembenézzen saját démonaival. Az egész történet fájóan reményvesztett és borús, a végét már az elején megismerjük, és az addig elvezető út sem szolgáltat igazán semmilyen elégtétellel, végig a nyomasztó, tehetetlen hangulat jellemzi. Ennek ellenére nagyon megragadó történet, a francia helyszín érdekes hátteret szolgáltat hozzá, és a karakterek lélekábrázolása kiváló volt.

Ha a néger utca beszélni tudna: Először is gratula annak, aki ezt a kretén címet kitalálta. Én meg voltam győződve, hogy két különböző könyvéről van szó az írónak, annyira eltérő ez a fordítás első pillantásra. Maga a regény egyszerűen csodálatos, és végtelenül lesújtó. Rövid, egyszerű történet arról, hogy a rasszizmus és a még mindig uralkodó szegregáció-maradvány, hogyan tett tönkre két családot. Hogyan pusztít el valami ártatlan dolgot, ami a könyv elején még megvan a főszereplőkben. Ám a második művel ellentétben itt vigaszt nyújt a közösség, az összetartás, és remény a jövőben.

Giovanni szobája: Először is érdekes, hogy a főszereplő (hajszín alapján) kaukázusi. Bár valószínű, hogy Baldwin itt a rasszizmust már nem akarta belekeverni. A történet középpontjában a homoszexualitás áll, pontosabban David és képtelensége arra, hogy elfogadja önmagát. Vagy, hogy egyáltalán beismerje, hogy meleg. Franciaországig menekül, de a saját bőréből kibújni nem tud. Egyrészt sajnáltam, de másrészt meg nem, hiszen azt az embertípust reprezentálja, aki saját nyomorát másokon vezeti le: játszik mások érzelmeivel, sorsával, közben saját magát is nyomorúságba dönti. Az előzőhöz képest egészen más kilátásokkal zárul, de tetszett a befejezése.

James Baldwin pedig… Szeretnék még olvasni tőle. Szeretnék még sokat olvasni tőle. Meglepő– mármint a modern klasszikusoknál soha nem tudom, mire számítsak. Explicit jelenetek, 70-es évekhez mérten merészebb témák, és saját tapasztalat minden fronton. Nem lehetett nem szeretnem. Minden felépített jellem hús-vér embert idéz, minden leírás megteremti előttünk a környezetet, amelyben élnek és mozognak. Valószínűleg sokat merített a saját életéből, de attól még kell tehetség, hogy valaki így megírja.