Büntetlenül 23 csillagozás

Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Hét emberrel egy amerikai katonai támaszponton önkéntes biológiai kísérletet folytatnak.
A kísérlet balul üt ki, s a résztvevők: egy vak férfi, egy gyönyörű sportoló lány, egy otromba teherautó-sofőr, egy lepkevadász drámaíró, egy tökéletes testű szépfiú, egy rákbetegségből fölépülő srác, s egy tiszta lelkű fiatal szűz nő – közül csak az egyikük maradhat életben.
A kísérletben résztvevőknek néhány órájuk van arra, hogy kiválasszák maguk közül, melyikük élheti tovább életét. Kőkemény, kíméletlen lelki és fizikai harcot folytatnak a túlélésért, hiszen ebben a néhány órában tényleg óriási a tét. S a vesztesek számára nincs kegyelem.
A regényt egy fiatal író Thomas White írta, s a történet váratlan fordulatainak kiagyalásában jelentős szerepet vállalt a népszerű rádiós- és televíziós műsorvezető: Jáksó László.

>!
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632128087

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Niki P>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Volt szerencsém 2 évvel ezelőtt ajándékba kapni a szerzőtől egy dedikált pédányt, amire most sikerült sort keríteni. Maga a kerettörténet: egy katonai bázis annyira nem lett a szívem csücske, a végén talán kicsit el is bizonytalanodtam, hogy végülis ki figyelt kit és miért, viszont a cselekményt szempontjából, ez az apróság nem zavart :D az olvasásélményen nem rontott. Maga a kísérlet, annak leírása, lebonyolítása nagyon tetszett. Elgondolkodtam azon, hogyan is reagáltam volna én hasonló helyzetben.

Vius06>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Lehet, hogy kicsit elfogult vagyok, mert nagyon különleges módon jutottam a könyvhöz. De nekem nagyonnagyonnagyon tetszett. Hiába volt egy megérzésem a végével kapcsolatban (ami be is igazolódott), mégis izgalmas volt, hogy vajon igazam lesz-e.
Hipp-hopp ledaráltam az egészet.

Roni90>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Nem fogott meg annyira a könyv mint vártam.Számomra kicsit lassú és unalmas volt.Persze aki szereti az ilyesfajta könyveket annak tetszeni fog,de nekem kicsit sok volt.

Ágnes0612>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Érdekesnek tartottam a történetet, gondoltam jó lenne elolvasni. Nem kellett csalódnom. Számomra izgalmas volt, érdekes, gördülékeny és mikor azt hittem vége, volt még vagy 10 oldal :D Elgondolkodtató a szereplők viselkedése is az adott szituációban.
Örülök, hogy a szemem elé került ez a könyv! :)

SMAnikó>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Köszönöm, hogy megkaptam ezt a könyvet. A pszichologiai kísérletek mindig is érdekeltek. Ez egy igazán érdekes, letehetetlen könyv volt számomra. Köszönöm Thomas White!

Enajte>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Szórakoztató, elgondolkodtató. Pont amit az ember egy regénytől elvár. Bennem nem maradtak kérdések. Talán a vége lett egy kicsit gyenge, de ettől függetlenül jár a csillag :)

Ciklon>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Egy új kedvenc, egy éjszakai olvasmány, melyet nem tudtam letenni. Remek, de ijesztő sztori. Azért ijesztő, mert ebben az őrült világban bármi megtörténhet, ez is…

Hogyan változik az emberi jellem, ha olyan szituációba kerül, amelyben az élete a tét, és csak egy maradhat…. Ember tud-e maradni, számítanak-e még a társadalmi viselkedés normái? Melyek a végső értékek a halál biztos tudatában?

Zsuzsi85>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Nagyon tetszett a könyv. Ajánlom elolvasásra! Fordulatos vége van a történetnek.

krlyjdt>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

A sztorit kívülállóként nem mondanám kimondottan eredetinek (természetesen átélni rendkívül megpróbáltató lehet). Persze nem tudnám megmondani honnan ismerős, inkább csak úgy általánosságban a pszichológiai kísérletek világából. A kerettörténet záró része nekem kicsit túlbonyolított, de lehet, bennem van a hiba… Ennek ellenére ajánlom elolvasásra azoknak, akiket érdekel a téma, mert érdekesek az emberek reakciói, és hogy miként alakul az események hatására az egymáshoz való kapcsolatuk. És hiába találhatnánk számos (akár valóságon alapuló) filmváltozatot, mint tudjuk, a könyv mindig jobb. ;)

Luca535>!
Jáksó László – Thomas White: Büntetlenül

Jó kis könyv volt, pár óra alatt végigértem rajta. Érdekes volt felfedezni a különböző emberek motivációit.


Népszerű idézetek

Ciklon>!

Fájdalmas volt, de legalább megértettem, hogy el kell felejtenem őt anélkül, hogy mindazt is elfelejteném, amit valaha jelentett nekem.

132. oldal

Niki P>!

– Pedig valamiben hinned kell, kedvesem. Anélkül nincs miért élned.

Ciklon>!

A kormányok meg csak játsszák a maguk kis játékait, hadd higgyék azt, hogy mindent az ellenőrzésük alatt tartanak, hogy mi szolgáljuk őket. Jönnek-mennek, mint a legyek az elgázolt vad hullájánál.

227. oldal

Ciklon>!

Amikor az ember nem emberként viselkedik, mindig vannak áldozatok.

225. oldal

Ciklon>!

A világvégét a huszonegyedik században nem egy meteor jelenti.Nem is a terrorizmus. A kapcsolatok! Megszűnnek a szerelmek, megszűnnek a barátságok. Bárhova nézek, kiürült, elfáradt párok élnek együtt. Az emberek képtelenek szeretni egymást! Csak önmagukat!

158. oldal

krlyjdt>!

…hiszen a hadseregben szolgált, ahol nem várhatta el, hogy létezése bármit is jelentsen felettesei számára azon túl, hogy bármely cél érdekében feláldozható.

7. oldal, Prológus: Megfelelő emberek a megfelelő helyeken 1. Az elhárító (Tennis Ball `88)

Vius06>!

Akinek nincs szerencséje a játékban, szerencséje van a szerelemben.

Vius06>!

Egészséges volt, még ha a műtétek során a tumorokkal együtt ki is vágtak belőle néhány darabot. Na igen, ennyit az orvostudományról – tűnődött. Bármelyik orvos felháborodna, ha a kocsiját úgy javítaná meg egy autószerelő, hogy a besült hengerfejjel együtt kivágja a hengert, majd behegeszti a motorblokkot, aztán visszaadja a kocsit mondván, hiszen működőképes – ő viszont „meggyógyult és egészséges”.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ella Steel: Végzetes hajsza
Ella Steel: Sors-Fordító
Ashley Carrigan: Megtorlás
Ruby Saw: Lucy
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Ella Steel: Az indíték
Borsa Brown: A végzet után
Chris Land: Jaguár árnyéka
Marilyn Miller – Ella Steel: Üldözöttek
N. Nagy Zoltán: Keselyű