Fekete ​emberek 2 csillagozás

Jacques Roumain: Fekete emberek

Szokatlan ​és Magyarországon ismeretlen környezetet, az élnyomottság és nyomorúság még íróilag fel nem dolgozott sajátosságait, az emberi élet különleges színeit nyújtja az olvasóknak Jacques Roumain regénye. A francia nevű író élete és tevékenysége is rendkívül érdekes. Fiatalon halt meg, de élete pár évtizedében milliók szívét és érdeklődését mozgatta meg. A haiti-i bennszülött beutazta fél Európát, húszéves korában forradalmi újságot szerkesztett. A haiti-i Kommunista Párt egyik alapítója és első főtitkára. A „Fekete emberek” a haiti-i néger paraszt-telepesek életéről szól. ezek a névlegesen szabad négerek rettenetes nyomorúságban és többszörös elnyomásban éltek. Egy talpalatnyi kiaszott föld és egy szánalmas nádkunyhó a vagyonuk; sovány jövedelmüket a rablókereskedelem és az embertelen közigazgatás apasztja. A nyomorúság és reménytelenség vándorbotot nyom kezükbe; még a cukornádültetvények modern rabszolgasága is áhított emelkedést jelent számukra. Egy ilyen pusztulóban lévő… (tovább)

A harmat urai és Az élet vize címen is megjelent.

Eredeti cím: Gouverneurs de la rosée

Eredeti megjelenés éve: 1944

>!
Révai, Budapest, 1950
144 oldal · keménytáblás · Fordította: Komoly Péter

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

SteelCurtain >!
Jacques Roumain: Fekete emberek

Ha már lúd, legyen kövér. A chilei kalandon fellelkesülve ismét egy régi könyvbe merültem, de az már rögtön a regény elé biggyesztett ismertetőből kiderült, hogy ez bizony más tészta lesz. Ebből megtudhattam a szerzőről, hogy ő alapította a haitii kommunista pártot, s annak a főtitkári posztját is betöltötte. Továbbá a haitii kommunisták ezt a regényt küldték ajándékba Sztálin 70. születésnapjára. Elég horrorisztikus előjelek?
Szerintem is.
Ezek után egy irodalmi alkotásnak álcázott propagandakiadványra készültem fel. Tévedtem. Mint irodalmi alkotás meglehetősen döcögős, alakjai karakteresek, de meglehetősen egysíkúak. Kezdő író művének, vagy kidolgozatlan, nyers fogalmazványnak tűnt. Visszalapoztam az elejére, s láttam, hogy első olvasásra egyszerűen átsiklottam afölött, hogy a regény a szerző kiadatlan művei közül származik. Nyilván ő sem tartotta még nyomdafestékre érettnek. Ezek után semmi meglepő nem volt az akadozó történetben. Annál inkább abban, hogy egyetlen szóval sem említik, a szocializmust, a kommunizmust, a marxizmust, de még csak a dicső Sztálin elvtársat sem. Ha szovjet író lett volna valamelyik szoc. reál klasszikus alkotása közben ilyen feledékeny, akkor a következő művének ezt a címet adhatta volna: Végrendelet. A történet tehát meglehetősen egyenetlenül csordogál, ám a helyi viszonyok, a kevert katolikus-afrikai babonák bénító hatása, a tudatlanság, az egykedvű beletörődés az örökösnek vélt nyomorba, már lényegesen élettelibbnek tűnő képekben villantak fel. Talányos volt, hogy gyakran, és általánosan emlegették a guayanai nagy öregeket. Nem tudok mást elképzelni, mint fatális tévedést a fordító, vagy a szerkesztő részéről: Sokkal logikusabbnak tűnik, hogy nem a dél-amerikai Guayanáról van szó az adott esetben, hanem az afrikai Guineáról, ahonnan a Haitit benépesítő fekete rabszolgák tömegei egykor származtak.
Végül csak annyit, hogy még a világ leggyengébb regényei is sokkal elviselhetőbbek lennének, ha csak annyi propagandát tartalmaznának mint ez. Ha nekem két nappal ezelőtt azt állítja valaki, hogy ez lesz a véleményem egy Sztálin születésnapjára ajándékozott regényről, azt én hangosan körülröhögöm. De ezek szerint még mindig van új a nap alatt.


Hasonló könyvek címkék alapján

Simone Schwarz-Bart: Eső veri, szél fújja Csoda-Télumée-t
Jacques Stéphen Alexis: Nap tábornok
Jacques Stéphen Alexis: Muzsikáló fák
Carlos Luis Fallas: Mamita Yunai
Kathryn Stockett: A Segítség
Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
George Orwell: Állatfarm
Kathrine Kressmann Taylor: Címzett ismeretlen
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Bacsó Péter: A Tanú