Tales ​of the Dying Earth (The Dying Earth 1-4.) 2 csillagozás

Jack Vance: Tales of the Dying Earth Jack Vance: Tales of the Dying Earth

Jack Vance is one of the most remarkable talents to ever grace the world of science fiction. His unique, stylish voice has been beloved by generations of readers. One of his enduring classics is his 1964 novel, The Dying Earth, and its sequels--a fascinating, baroque tale set on a far-future Earth, under a giant red sun that is soon to go out forever.

This omnibus volume comprised all four books in the series, The Dying Earth, The Eyes of the Overworld, Cugel's Saga and Rialto the Magnificent.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fantasy Masterworks angol

>!
Gollancz, London, 2002
740 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781857989946 · ASIN: 1857989945 · Illusztrálta: Geoff Taylor
>!
Orb Books, 2000
752 oldal · ISBN: 9780312874568

Kiemelt értékelések

Marcus P>!
Jack Vance: Tales of the Dying Earth

A Haldokló Föld sorozat, pontosabban az első rész, Jack Vance első regénye, amely a kor szokásainak megfelelően először különálló novellákként jelent meg különféle magazinokban az 1940-es évek végén. (Érdekes adalék még, hogy Vance ezeket a történeteket a második világháború folyamán írta, miközben a haditengerészetben szolgált.) Az 1950-ben megjelent első regény ún. fix-up novel, azaz a különálló történetekből egybefűzött mű volt, és másfél évtizedet kellett várni a folytatásra, amely már „igazi” regény volt, az ikonikus Ravasz Cugel-lel a főszerepben. Mindeközben Vance nyomán egész stílus született, a „haldokló Föld” típusú regények, amelyek közül Magyarországon talán Gene Wolfe Az Új Nap könyve sorozata lehet a legismertebb, de ide tartozik M. John Harrison Viriconium-ja, vagy éppen Arthur C. Clarke A város és a csillagokja is.

A Haldokló Föld történetei a távoli jövőben játszódnak, amikor már rá sem lehet ismerni a Földünkre. A mágia és a különös szörnyetegek is jelen vannak, a technológia pedig csak kevesek által ismert vagy használt ereklyékként jelenik meg, a világtörténelem korábbi korszakaiból. A Nap haldoklik, bármelyik pillanatban kihunyhat, így életét mindenki ennek megfelelően éli. Nagy államok már nem igazán vannak, a városok és falvak maguk próbálnak fennmaradni, és bár kereskednek egymással, az idők folyamán szinte minden egyes településen más, különösebbnél különösebb szokások, szekták, vallások alakultak ki. Ez az írónak kitűnő lehetőséget ad, hogy fantáziája korlátlanul tobzódjon Cugel pikareszk kalandjaiban, vagy elmerüljön e világ egyedi mágiában.

Pontosabban, a mágiarendszer mára már nem számít egyedinek, hiszen a Dungeons and Dragons készítői nagy rajongói voltak Vance könyveinek, így szerepjátékukban ezt a fajta memorizálós mágiarendszert valósították meg. (Aki esetleg nem ismeri: ez azt jelenti, hogy a nagy varázsló, mielőtt útra kelne, előveszi varázskönyvét, memorizálja a varázslatok szövegét, majd amikor beveti a varázslatot, annak szavai elillanak a fejéből, és ha újra szeretné használni az adott varázslatot, újra meg kell tanulnia a mágikus szavakat.) A 90-es években kezdett terjedni az a nézet, hogy ami a könyvekben hangulatos rendszer, az nem feltétlenül állja meg a helyét egy pörgős, kalandos játék folyamán. Ez talán az AD&D által támogatott játékstílus esetén akár még igaz is lehet, de szerintem megfelelő társakkal igenis hangulatos lehet ez egy játékülés folyamán is.

The Dying Earth
Az első regény hat, lazán kapcsolódó történetet gyűjt egybe, melyben a világ nagyhatalmú varázslói, és még néhány más érdekes alakja keveredik különféle kalandokba. A fejezetek önmagukban is jól megállnak, mindegyikben van annyi újdonság, hogy folyamatosan érdekesek legyenek, miközben értelemszerűen a túlírtság is hiányzik belőlük, így kitűnő szórakozást jelentenek.
És bár a lényegre fókuszálnak, így is elég sokat megtudunk a világról ahhoz, hogy tulajdonképpen már a második történetnél ismerősként tekintsünk a Haldokló Földre. Így kell ezt csinálni.
5/5

The Eyes of the Overworld
1966-ban jelent meg a sorozat második része, ami elvileg szintén fix-up, de egyértelműen összefüggő sztori. Cugel kisstílű szélhámos és tolvaj, aki a világ legtöbb lakójához hasonlóan csak magára gondol, amikor utolsó napjai leéléséről van szó – márpedig itt az egész világ az utolsó napjait éli. Amikor azonban csapdába esik egy varázsló kastélyában, nagy slamasztikába kerül: el kell hoznia a sértettnek a Túlvilág Szemét, méghozzá a világ túlsó feléről. Bosszút forralva útra kel, hogy visszatérjen, és közben mindenféle furcsasággal találkozik, de valahogy mindig kivágja magát. Aztán hogy közben mit hagy maga után, már más kérdés.
Rengeteg fantázia, megfelelő mennyiségű humor, és kitűnő karakterek sorakoznak fel, hogy összeálljon belőlük minden idők egyik legjobb fantasy könyve.
(Valahogy úgy érzem egyébként, hogy manapság már nem születhetnének ilyen történetek. Vance ötletei csak akkoriban keletkezhettek, a 20. század azon évtizedeiben kellett élni valakinek, hogy ilyeneket kitaláljon. Ennél mélyebb magyarázatot nem tudok adni, valószínűleg az 50-es évektől a 80-as évek végéig terjedő időszakban egy olyan komplex környezeti hatásmechanizmus működött, amely másképp stimulálta a kreatív elméket, mint mondjuk a 2000-es évek. És most jól megmagyaráztam, hogy miért szeretem az old school regényeket. :) )
5/5

Cugel's Saga
1974-ben Michael Shea írt egy hivatalos folytatást, A Quest for Simbilis címmel, melyben Cugel ismét bajba kerül. De 1983-ban Vance végül megírta a saját folytatását is Cugel kalandjaihoz, amelyben kedvenc szélhámosunk hasonló szituációba kerül, mint korábban, de most más utat választ a visszatéréshez.
Hiába a hasonló szerkezet, Vance ismét olyan fantáziával talál ki újabb és újabb helyszíneket és csavarokat, hogy egy pillanatig sem merül fel az „ezt már láttam” érzése. És Cugel most már nagyon, de nagyon mérges… :)
5/5

Rhialto the Marvellous
A sorozat utolsó könyvében valamelyest visszatérünk az első könyv szerkezetéhez, bár a három történet hosszabb, és deklaráltan azonos szereplőgárdával dolgozik.
Cugel kalandjai előtt járunk jópár évvel, és varázslók egy szövetsége szembesül mindenféle megoldandó problémával, középpontban a címszereplővel, akire bár gúnyként aggatták rá a „csudálatos” jelzőt, azért néha ténylegesen is rászolgál a nevére. És bár szövetségről van szó, azért nem egy problémát épp az egymás elleni áskálódások okoznak, szóval a Haldokló Földre jellemző átverősdi itt sem marad el, csak éppen a tétek mások.
Meghökkentő ötletekből itt sincs hiány, bár néhol már nem éreztem azt a feszességet, ami a korábbi köteteket jellemezte. Ettől függetlenül persze elsőrangú szórakozás volt ez is.
4,5/5

A Haldokló Föld sorozatot tehát nemcsak a később jövő írókra gyakorolt hatása miatt, hanem önmagáért is érdemes elolvasni, ha valaki rákap az ízére, végig jól fogja magát érezni e szédítő utazás folyamán.

6 hozzászólás
ujhelyiz P>!
Jack Vance: Tales of the Dying Earth

Megküzdöttem ezzel a könyvvel (egészen pontosan a négy regénnyel, ami egy kötetben lett kiadva). Amit sajnálok, mert a Haldokló föld sorozat fantasy terén több szempontból is klasszikusnak számít: egyedi mágiarendszer (a megjelenése idején); jófajta zsiványtörténetek (ahol a főszereplő átveri a többieket, nem pedig egyszerűen erősebb náluk); és persze egyedi szókincs (régen kellett ennyit szótáraznom olvasás közben :) ).

Hogy mi a bajom? Mind Kugel, mind a negyedik kötet teljes varázsló konventje tökéletesen illusztrálja azt az embertípust, akit a való életben is legnehezebben viselek el: aki sohasem hibás semmiért, a világ összeesküdött ellene, amit akar, az jár neki, és a lehető legpitibb módon bosszút áll mindenkin, aki ebben megpróbálja megakadályozni. Nem az a gondom, hogy van ilyen karakter, még az sem feltétlenül gond, hogy nézőpontkarakter, de 500 oldalon ilyen karaktert követni, mint „szimpatikus” főhőst fárasztó; nem-szimpatikus karakter meg nem feltétlen érdekel ilyen távon… Tudom, én meg türelmetlen vagyok – 1:1.

Feltehetőleg az egész kevésbé zavart volna, ha nem egyben olvasom el a négy regényt – de ha kombináljuk az omnibusz kiadásokat azzal a szokásommal, hogy egy könyvet általában egy menetben próbálok elolvasni, az okozhat ilyen mellékhatásokat. Ráadásul így nem lehetett nem észrevenni a két Kugeles kötet kerettörténete tökéletesen ugyanaz: varázsló elküldi hősünket a világ túlsó felére, aki hazajön bosszút állni…

Összessségében, érthető, hogy a könyvek miért számítanak klasszikusnak, ugyanis ahol jók (világ, egyedi karakterek, stílus), ott tényleg jók; de számomra az említett problémák miatt erősen küzdelmes élményt nyújtottak, és ehhez képest a haszon nem volt meg. Sajnálom, a potenciál megvolt, de nem fog a kedvenceim közé tartozni a sorozat.


A sorozat következő kötete

The Dying Earth sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Gene Wolfe: Sword and Citadel
Ursula K. Le Guin: The Books of Earthsea
R. A. Salvatore: The Cleric Quintet
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash
Ilona Andrews: Magic Bleeds
Marissa Meyer: Cress (angol)
George R. R. Martin: A Storm of Swords
Rick Riordan: The House of Hades
Cassandra Clare: Lady Midnight (angol)