Rhialto, ​a Csudálatos (Haldokló Föld 4.) 22 csillagozás

Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​Föld elöregedett, a vörösen pislákoló Nap bármelyik órában kihunyhat, véget érhet a világ. E mesés és borzongató, távoli jövőben, az emberiség huszonegyedik eónjában kietlen pusztaságokkal szabdalt, egymástól elszigetelt kultúrák vívják magányos harcukat a túlélésért. Ascolaisban és Almeryben, a Leomló Faltól nyugatra eső területen él egy csapat varázsló, akik szövetségbe tömörültek, hogy védelmezhessék érdekeiket. No meg persze, az értékeiket…

Közösségük szabályait a Kék Alapelvben, a Monstramentumnak is nevezett törvénykönyvben fektették le, mely eleve meggátolja az egymás közötti háborúskodást, a nyílt viszálykodást… De vajh, ki vethetne gátat annak, ha valaki fondorlatos módon, az Alapelv betűit kiforgatva próbálja elorozni társai varázstárgyait?

Rhialto már maga sem emlékszik, ki és mikor aggatta rá a kissé gunyoros „Csudálatos” ragadványnevet, de úgy rémlik, nem mágikus képességei ihlethették az illetőt, inkább hóbortos öltözetei és szokásai, valamint a… (tovább)

Eredeti mű: Jack Vance: Rhialto the Marvellous

Eredeti megjelenés éve: 1984

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: MesterMűvek: Fantasy, MesterMűvek

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
262 oldal · ISBN: 9786155314896 · Fordította: Nemes István

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Jack Vance Haldokló Föld történetei nagyon régóta a kedvenceim közé tartoznak, nem véletlenül említem meg őket oly gyakran a Merítésben is. [Mint például itt is: http://moly.hu/karcok/276831]

Úgyhogy rendkívül megörültem, amikor tavaly végre megjelent ez a válogatás, amit rossz szokásomtól eltérően szinte a beszerzést követően azonnal el is olvastam. Csak az értékelés megírásával csúsztam meg ismét.

Nem mintha nem tetszett volna, sőt! Ez a három novella/kisregény kimondottan kellemes és nosztalgikus élményt jelentett számomra.

Vance ezekben a történetekben a Haldokló Föld extravagáns, excentrikus és legkisebb mértékben sem erkölcsös, vagy bölcs varázslóit tette meg főszereplővé, s ebből a díszes társaságból Rhialto még mindig az egyik legkevésbé romlott figura, pedig Conan még őt is egy pillanat alatt felszecskázná, mint fekete mágiától bűzlő aljadékot.

A Haldokló Föld alapvetéseinek megfelelően persze a többiek sem velejéig gonosz, a világ elpusztítására törő démonigázó boszorkánymesterek (még ha díszleteit tekintve némelyikük megtévesztően így is néz ki) sokkal inkább önző, kicsinyes, lusta, mohó, dekadens és élvhajhász, s persze kéjvágyó alakok, akik végtelenül körmönfontan, de a szívélyesség látszatát a végsőkig – sőt még azután is – fenntartva intrikálnak egymás ellen.

Ez már önmagában roppant szórakoztató, de a könyv igazi varázsát mégsem ez, hanem azok a barokkosan (sőt, rokokósan) túldíszített szóvirágok és a fentebb stíl egyéb elemei adják, amelyekbe a szereplők a képmutató kétszínűségtől csöpögő nyájasan alattomos szurkálódásaikat csomagolják.

De mit is lehetne elvárni azoktól a mágusoktól, akik időtlen-idők óta élnek és világgal nem, csak saját magukkal törődnek?
Mármint azon kívül, hogy hagyják őket a kedvteléseiknek élni…

Én magam olvasás közben roppant mód ellazulva ringatóztam tova a dekadens nyugalom hullámain, s aki ezt nem hiszi, annak javaslom, hogy látogasson el az univerzum peremére és vessen egy pillantást arra, hogy hogyan is keletkeznek a IOUN kövek…

>!
mcgregor
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Az első novella (A Murthe) kapcsán az volt az első gondolatom, hogy régen olvastam olyan művet, amivel ennyire szenvedtem volna. Érdektelen, unalmas és gyermeteg, lehetetlen és cirkalmas párbeszédekkel, amiken úgy haladtam át, mintha egy végtelenül kínos távoli rokon cseppet sem vicces anekdotázását kellett volna végighallgatnom. Ráadásul kifejezetten idegesítő benne az öncélú névorgia, ahogy a cselekménynek egy nagyon lepukkant drogos képzelőerejéhez illő volta is. Az, hogy nem az én világom, az igen enyhe kifejezés. Van valami kisszerű, bizarr és bénán humorizáló az egész Haldokló Föld atmoszférájában, ami nekem egyáltalán nem jött be.
A következő két novella (Fader Fuvallata, Morreion) már jobb, de még mindig az az érzése az embernek, hogy a szerző Salvador Dali képeinek elemeit, különböző színek széles spektrumát és néhány nagyon extra fizikai jellemzőt belehajigált egy nagy kosárba, összerázta, majd találomra kihúzva minden kategóriából egy darabot, teljesen ötletszerűen alkotott meg figurákat és szereplőket, ez pedig meglehetősen hamar egyszerűen unalmassá és mesterkéltté válik – legalábbis számomra. A tarka és szürreális elemeknek ez a furcsa kaleidoszkópja öncélú és mélység nélküli. Egyedi, saját hangulatú a világa? Lehet vitatkozni róla. De biztosan nem hajlongok előtte, mivel rögvest az jut eszembe, hogy kisebb erőfeszítés nélkül bárki készíthetne egy Jack Vance bullshit generátort, ahogy van Coelho generátor is. A Haldokló Föld azonnal pattant le a kívánságlistámról. És messziről el fogom kerülni a szerzőt.

2 hozzászólás
>!
Noro
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Jó látni, hogy nagynéha a fantasy szerzők második generációja, az ötvenes-nyolcvanas évek történetei is megjelennek a magyar boltokban. Remélem, ezután egy kicsivel többen is lesznek majd.
Mint a többi Haldokló Föld írásban, a Rhialto-történetekben is fanyar humorú, önző és kicsinyes „hősökkel” találkozunk, akik a földi élet végét várva – de nem siettetve – szeretnék minél jobban elütni a hátralevő időt. A varázslók pitiáner örömökre pazarolják hatalmukat, irigyen őrzik a jobb időkből megmaradt varázstárgyakat, és egymással civakodnak. Tulajdonképpen ez a civakodás mindhárom történet alapja.
Az első novellából (A Murthe) nekem mondjuk hiányzott a sorozat másik alapeleme, a különös tájakra tett utazás, bizarr kultúrákkal való találkozás. Ettől eltekintve azonban egy nagyon frappáns kis szatíra. A másik két történet már abszolút jellegzetes: a Fader Fuvallatában Rhialto némi idő-odüsszeiára kényszerül, miközben sandestinjei (dzsinn-szerű szellemek) önfejűségével is meg kell küzdenie; a Morreion-ban pedig a varázslóság „színe-java” nagy útra indul a Világegyetem Végére. Az utolsó kalandnak még afféle tanulsága is van, de alapvetően a stílus és a hangulat teszi élvezetessé a könyvet.
(A fordító ezt a stílust néha mintha elvesztette volna szem elől, de szerencsére csak egy-egy szó erejéig. Nálam legalábbis a „buli” vagy a „poén” nagyon nem illik a szereplők szájába.)

>!
Nuwiel SP
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Az ilyen könyvek olvasásakor érzem, hogy mennyi jó olvasnivaló van a régebbi szerzőktől is, nem beszélve az újonnan megjelenő könyvekről. Jack Vance neve a szemem elé került már párszor, de a Rhialto, a Csudálatos az első könyvem tőle. Szokatlan és furcsa világot rajzol fel, szokatlan és furcsa szereplőkkel, ami ha a teljes tetszésemet nem is nyerte el, de az érdeklődésemet felkeltette az író többi műve iránt, főleg a Haldokló Föld ciklushoz tartozó könyveket fogom ezután vadászni.

A kötet három novellája közül a második tetszett a legjobban, az időbeli kalandozás és az őrült ugrálásokkal tűzdelt nyomozás miatt, de második is nagyon jó volt. Az első leginkább abban volt jó, hogy nagyjából bemutatta a világot, kevés érdekesség történt benne.

>!
risingsun
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Szinte csak ismételni tudom, amit korábban a Haldokló Föld novelláskötet kapcsán írtam, mert most is pontosan így éreztem. Még mindig és változatlanul elképeszt az a lazaság és könnyedség, ahogy Vance képes pár mondattal vagy egy rövid bekezdéssel felvázolni egy karaktert vagy épp egy cselekményt továbbgördítő helyzetet. Nincs oldalakon vagy fejezeteken keresztül, lassan, komótosan, körülményesen felépített világ vagy karakterábrázolás. Ekkora terjedelemben Vance már egy komplett novellát meg is ír. S pont azért zseniális, mert a novella keretein belül képes kompletten megalkotni, felépíteni egy világot, s azon belül még egy rövid történetet is lezavar benne.

A Haldokló Föld világ mit sem változott a sorozat korábbi köteteiben megismertekhez képest. A világban, ahol a nap már haldoklik, az emberek (akik jelen novellás kötetben varázslók) már csak egy valaha volt civilizáció romjain élik mindennapi, egyszerű életüket. A nap kimúlásának veszélyével mit sem törődve hajszolják kicsinyes, önző vágyaikat. Ravasz ügyeskedéssel, trükkökkel, de leginkább mágiával küzdenek a nagyobb tudásért, egy-egy értékes tárgyért vagy mohó vágyuk beteljesítésért.
A varázslók folyamatos, egymás elleni, kicsinyes áskálódásaik és civakodásaik a történetek közös mozgatórugói. Ebben azonban nincs túl nagy változatosság, s a megoldások is elég hasonlóra sikeredtek így ez most számomra némi csalódást okozott, ennél nagyobb változatosságot vártam volna. Ettől függetlenül Vance most is elvarázsolt, magával ragadott és kellőképpen szórakoztatott remek stílusával, humorával.

A Mesterművek sorozat eddig általam olvasott köteteihez hasonlóan most is kaptunk némi ’pluszt’. Ezúttal Nemes István remek hangulatú bevezetője segíti a Haldokló Föld világát ismerő és nem ismerő olvasók számára a történetek elhelyezését, illetve az abban szerelő varázslókról kapunk egy rövid és roppant hasznos összefoglalót.

>!
rheinfuss
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Kicsit megijedtem a könyv első, A Murthe című történetének olvasásakor, ugyanis egyáltalán nem tetszett, és attól tartottam, hogy ez akkor nekem végig szenvedés lesz. De aztán nagy meglepetésemre a második és harmadik történet roppant szórakoztató volt, és főleg előbbi nyerte el a tetszésem. Azt hiszem, nem szoktam még meg a világot, nem tudtam azonnal belehelyezkedni a történetbe, sok volt a homályos folt – és talán egy kicsit komolyan is vettem a sztorit.
Rhialto kalandjai közül a Fader fuvallata tetszett a legjobban, érdekes volt a problémafelvetés, vicces a haldokló világukon csak az élvezeteknek élő varázslók szurkálódása, izgalmasak a szereplők, és meglepőek a fordulatok, és egy kis portal-fantasy(?) elem is belekerül, ami jól megbolondította a dolgokat, és számos lehetőséget teremtett a szerző fantáziájának tobzódására.
A harmadik történet igencsak tragikusra sikerült, miközben a humor is megmaradt benne. Igen komor hangulatot adott neki, hogy a varázslók konkrétan szembesülnek egy világ pusztulásával, amely majd a saját Földjükre is vár, ráadásul egy olyan szereplőt állít a középpontba Morreion személyében, akit éppen ők kárhoztatnak magányra, így tulajdonképpen a saját tükörképüket is láthatják benne, ahogy ők is végzik majd az életüket, ha megszűnik napjuk éltető sugárzása.
Jack Vance Haldokló Föld-történeteihez eddig nem volt szerencsém, de sajátos stílusa, finom humora, kissé cinikus és vonzóan ellenszenves karakterei felkeltették az érdeklődésemet a ciklus további darabjai iránt is.

2 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

A Haldokló Föld regények nem függenek szorosan össze, hiszen az első rész egy novella-gyűjtemény, teljesen külön történetekkel, míg két folytatása – ezek már összefüggenek – Ravasz Cugel, a gátlástalan, nagyképű tolvaj kalandjairól szólnak. A Rhialto visszatérve az eredeti formához három novellát tartalmaz, amit a főszereplő alakja köt egybe és időrendben jóval a Cugel-történetek előtt játszódnak. A klasszikus, kalandos fantasztikus történeteket jegyző szerzők – Edgar Rice Burroughs, Robert W. Chambers, Frank Baum vagy Clark Aston Smith – nagy hatással voltak Vance-re, ami bizony meg is látszik művein. A Haldokló Földhöz kapcsolódó írások ugyanis egy leheletnyit régiesnek hathatnak a szabatos, ékes nyelvezet miatt és gyakran használják a humort eszközként, főleg a szereplők erkölcstelenségének kifigurázására. Ezekben a könyvekben ugyanis nem lehet szépíteni, mindenki egy morális nulla.
A könyvek bolygónk távoli jövőjébe kalauzolnak el minket. Az időbeni ugrás azonban nem évszázadokban vagy holmi évezredekben mérhető, hanem egész világkorszaknyi időkben, milliárd években. A Nap élete végén jár, szinte bármelyik pillanatban kihunyhat, ezzel egy csapásra kiirtva a földi életet is. A dekadencia és az önzés – mint életforma – felé fordult kicsinyes lakók asszisztálása mellett a civilizáció is már eónok (év százmilliók) óta csak hanyatlik. A földet benépesítő szerzetek – mágusok, szerencsevadászok, istenek és szörnyek – már csak a dicsőségesebb korok régi, elfeledett relikviáit és tudásanyagát gyűjtögetik, igaz, mindenki szigorúan csakis a maga számára, hiszen úgysincs jelentősége már semminek. Néhol fellelhető még egy-két titokzatos szerkezet, aminek a működését vagy célját már senki nem érti. Ráadásul még a mágia is hanyatlóban van. A kor varázslói már tanoncnak sem volnának jók az egy-két eónnal hamarább élt mágusok mellé.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2014/04/jack-vance-r…

>!
Dávidmoly 
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Szeretem Jack Vance bizarr és extravagáns Haldokló Földjét, amely olyan emberien kicsinyes és amorális, még szemkápráztatóan színes és szórakoztató, és a piperkőc Rhialtót is megkedveltem.
A Murthe: egy kicsit kidolgozatlannak és helyenként öncélúnak éreztem; ez tetszett a legkevésbé a három novella közül.
Fader Fuvallata: szerintem ez a kötet legjobb írása: ahogy a varázslók és a sandestinek próbálnak túljárni egymás eszén, kerülve a nyílt konfliktust, zseniális.
Morreion: az IOUN kövek eredete és az elveszett varázsló felkutatása inkább sci-fi, mint fantasy, de ez is nagyon szórakoztató volt.

>!
johnjsherwood I
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

A varázslók egymás elleni áskálódása egy kicsit egyhangúvá tette, ezért is örömmel olvastam a második elbeszélést – amikor Rhialto a régmúltban járkál –, de sokat segített Vance közvetlen, sallangoktól mentes stílusa és a metsző humora is, amivel a történeteket színezte. Ez utóbbi leginkább a karakterek gunyoros képi ábrázolásában (pl. öltözék) és a kisstílű megjegyzéseikben van jelen: Vance-nek érezhetően sokkal rosszabb a véleménye az emberekről, mint Pratchettnek, de ő sem átall görbe tükröt tartani elénk.

>!
Szécsi_Balázs
Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos

Szeretem Vance stílusát, főleg azt, ahogy olyan hihetetlenül részletgazdagon képes bemutatni bármit (például Rhialto ruhatárát :D ), és a kidolgozott jellemrajzait.

A 'Rhialto, a Csudálatos' egészen szórakoztató válogatás. Az elején a bevezető és az előszó megadja az alapot azoknak is, akik eddig nem olvastak a Haldokló Föld ciklusból, a Murthe története pedig kezdésnek kellőképpen titokzatos ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést, és még jobban berántson ebbe az elképesztő világba.
A Fader Fuvallata bemutatja a világ néhány korábbi korszakát, nyakon öntve egy jó adag intrikával.
A befejező történet némiképp lehangolt, Morreion sorsa nem épp a legvidámabb történet, leginkább az ember sötét oldala miatt.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy meg voltam elégedve az összeválogatott történetekkel.


Népszerű idézetek

>!
Noro

– Ma este mérséklettel loptam, és ha nem sértegetek valakit, az nálam a tisztelet jele.

Morreion (219. o)

>!
Noro

– Három fontos illemszabályról nem szabad soha megfeledkezned: a széles selyemövet baloldalt kell megkötnöd; csak akrobaták, színészek és pecsenyesütők viselnek sárga övet; a szőlőt késsel és villával kell enni.

Fader Fuvallata (118. o)

>!
Noro

– A Murthe szabadon jár köztetek, squalmokat és squalmációkat szór rátok.

A Murthe (24. o)


Hasonló könyvek címkék alapján

H. P. Lovecraft: Howard Phillips Lovecraft összes művei II.
Ken Liu: A papírsereglet és más történetek
Ursula K. Le Guin: Valós és valótlan II.
George R. R. Martin: Álomdalok
George R. R. Martin (szerk.): Égi ászok
H. P. Lovecraft: Cthulhu hívása
Ted Chiang: Életed története és más novellák
Ted Chiang: Érkezés és más novellák
Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító
Stephen King: Világnagy strand