Emlékmű ​a csillagokban (Priscilla Hutchins 1.) 53 csillagozás

Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kétszáz évvel ezelőtt a Naprendszer első felfedezői óriási szobrot találtak a Szaturnusz egyik holdján. Az egyértelműen idegen eredetű emlékmű azonban csupán vad elméleteket szült, a földönkívüliek más nyomára nem bukkant rá senki. Most viszont, hogy valósággá vált a csillagközi utazás, a környező bolygórendszerekben is egymás után kerülnek elő hasonló építmények, szobrok. Vajon minek állítottak emléket a nyom nélkül eltűnt idegenek? Talán üzenni akartak a kései megtalálóknak? Ebbe a rejtélybe csöppen bele a fiatal pilótanő, Priscilla Hutchins, hogy aztán egy régészcsapattal olyan felfedezőútra induljon, amely az emberiség egész jövőjét megváltoztathatja – amennyiben lesz neki.
Jack McDevitt, az Alex Benedict-regények Nebula-díjas szerzője új sorozatba fog. Ezúttal háttérbe szorulnak a krimielemek, hogy az olvasót egy vérbeli hard-SF kaland ragadja magával képzeletének határain is túlra.

Eredeti megjelenés éve: 1994

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media

>!
440 oldal · ISBN: 9786155158735 · Fordította: F. Nagy Piroska

Most olvassa 3

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 20


Kiemelt értékelések

Noro P>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Addig nyomatta a Galaktika az „Asimov és Clarke örököse” szlogent minden McDevitt könyv borítójára, hogy egyszer már csak a nagy számok törvénye alapján is igazuk kellett legyen… Ez a regény valóban Clarke űrhajós-felfedezős könyveit idézi, és általában is a régivágású (Shrike előtti) hard űropera egy késői képviselőjének mondanám.
A szerzőt alkalmasint jobban érdekli a régészet, mint a jövő kutatása: 23. századi emberisége sem kultúrájában, sem technológiájában nem különbözik tőlünk markánsan, csak épp vannak űrhajóik. Amikkel aztán elmehetnek más civilizációk nyomait kutatni a világűrbe – és ez az, amiről McDevitt láthatóan írni akart. Alapelve, ami a hozzám hasonló hétpróbás olvasónak épp egyszerűsége miatt különös, az, hogy az élet és az értelem mindenütt hasonló elvekre épül, és nem léteznek valóban idegen idegenek. Így amikor régész hősei más naprendszerekben talált romok között kutakodnak, a földihez hasonló kultúrák nyomaira találnak. Mi több, különböző bolygókon nagyon is hasonló mítoszok nyomait fedezik fel, „Isten gépezeteiről” – ez egyébként az eredeti cím, csak magyarul valaki már ellőtt egy nagyon hasonlót :)
A régi idők sci-fijét idézi még az is, hogy a karaktereknek bizony nem sok karakterük van, fő szerepük a könyvben az, hogy felfedezzenek dolgokat és megfogalmazzák véleményüket az univerzumról. A cselekmény üteme kissé hullámzó, bár több az izgalmas rész, mint a lassú. A rejtély megoldását ugyan kitaláltam előre, de mondjuk 20 év előnyöm volt: ti. olvastam már később megjelent, hasonló ötletekre épült regényeket. Végül is nem rossz, de valszeg ennek a sorozatnak sem leszek hű olvasója.

1 hozzászólás
Disznóparéj_HVP IP>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Végre! Ezzel a kötettel visszakaptam azt, amit szerettem Jack McDevitt munkáiban. Adott egy alapjaiban optimista jövőkép, az emberiség éppen indul a világűrbe és van idejük, kapacitásuk és igényük (mondom, hogy optimista) megismerni az univerzum titkait. Az Alex Benedict-sorozattal ellentétben itt hivatalos régészek utazgatnak az univerzumban és nyomoznak ősi, kihalt kultúrák után, melyek rejtélyes szobrokat és épületeket helyeztek el a galaxis számos pontján. Még az is kiderül, hogy fiatalabb fajok ezeket az ún. Emlékműkészítőket a halál angyalainak tartották és isteni hatalommal ruházták fel mitológiájukban… és innen jön a rejtély. Hova tűnt ez a szuperfejlett civilizáció?
És hogyan, mi okozza az intelligens fajokat sújtó 8000 évenkénti ciklikus kihalássorozatot?
A regény nagyon izgalmas kérdéseket boncolgat, érdekes és nagyon hangulatos. Külön kiemelném a víz alá került idegen templom feltárásához létrehozott tengermélyi bázist, lenyűgözően izgalmas hely.
Nagyon jó az is, hogy McDevitt nem finomkodik úgy a sérthetetlen, halhatatlan karakterekkel, mint az Alex Benedict-univerzumban: ott egy pillanatig sem aggódunk a szereplőkért, mert ÚGYIS TÚLÉLNEK MINDENT, csak az a kérdés, hogyan. Itt viszont időnként úgy hullanak a régészek, hogy az ember a fejét kapkodja. És ez jól áll egy ilyen könyvnek, még borongósabbá tesz egy alapvetően is borongós alaphelyzetet. Maga az ősi idegenek vallása is megérdemel egy jó pontot, főleg, hogy az ember jópofa kontrasztot kap a saját vallásos elképzeléseihez.

Csakhogy (mert mindig van azért csakhogy), nem tökéletes, és el is mondom, miért, mert gonosz vagyok.

Jack McDevitt képtelen elvonatkoztatni önmagától a karakterei megformálásánál: pl. mindenkinek van egy kedvenc étterme, ahol „isteni a hátszín”, miközben igazából az ételszintetizáló gépek akármit elkészítenek nekik akár a régészeti ásatáson is, emellett mindenki folyamatosan a karrierjét félti, ami legalább érthető. Ezt a folyamatos éttermezést viszont már nagyon nehezen bírom, az Alex Benedict-szériában is kiakasztó méreteket öltött.
A másik dolog, ami zavaró (fél csillag levonásnyit zavaró, szóval nem olyan vészes, de azért na), az az, hogy ezek a régészek IRTÓZATOSAN sokan vannak. A 430 oldalas sztoriban még a kétszázadik oldalon is mutat be karaktereket, különös tekintettel a karrierjük állására, a külsejükre és természetesen arra, hogy melyik étteremben szeretik a hátszínt. Mindenkiről megtudjuk, hogy pocakos, középkorú férfi, aki nem csinos és fiatal nő. Ez utóbbiak érthetetlen, de zsenge életkoruk dacára piszkosul jól állnak a karrierjükkel: mindegyikük elismert überrégész és kriptológus. Tapasztalatból tudom, hogy huszonévesen megőrülhetsz is, akkor sem leszel még csak tekintélyes sem régészeti körökben, az összes régész, akiket ismerek, az igazi hírnevet és szakmai elfogadást jócskán 30 fölött szerezte, itt meg velem egyidős (értsd, huszonöt-huszonnyolc éves) csajokat emleget a földi akadémia vezetője, mint LEGJOBBAKAT. Ilyen soha nem történne a valóságban, főleg mondjuk egy kriptológus-nyelvész esetében, ahol ezredleges a talpraesettség és az erőnlét, ott egyetlen dolog kell: hogy minél több nyelvi rendszert ismerjen, amihez pedig súlyos évekre van szükség. De mindegy is, ez csak engem zavart. Sokkal nagyobb baj, hogy ezek rengetegen vannak, a főbb szereplők századrangú epizódkarakterek között vegyülnek, miközben az olvasó még a kétszázadik oldalon is újabb és újabb szereplőket kap az arcába, és gőze sincs, ki kicsoda és ki a starring tagja és ki nem (nem is beszélve arról, hol szereti az illető a hátszínt).
Az emberiség technikai szintje szintén kicsit problémás: a csillagok között röpködnek, energiamezővel egy szál melegítőben kimennek az űrhajón kívülre vagy mezítláb sétálnak a Marson, egy pillanat alatt előhívják a galaxis pontos térképét, de egy csomó mindenben meg se haladják a mai szintünket, például a számítógépeik… azok nem nagyon vannak. Ez pedig furcsa.
Azt pedig, hogy kétszáz év múlva mi a fenéért idézgetnének emberek az 1960-as vagy 1970-es évek filmjeiből, fel nem foghatom.

Összességében az idegesítő kis apróságoktól eltekintve egy igen korrekt könyvet kap az ember a kezébe csillagközi régészekről és egy olyan rejtélyről, amit nagyon is érdemes megfejteni. Mindenkinek ajánlom, akit lázba tud hozni a történelem, vagy szereti a Mass Effectet. A Bioware írói is nyilván szeretik Jack McDevittet, legalábbis nagyon sok közös pont van Priscilla Hutchins és Commander Shepard története között…

6 hozzászólás
Párduc50 P>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

A fülszövege alapján sokat vártam e műtől, de végül csalódnom kellett. A könyv jelentéktelen részleteiben igen terjengős, a jelentős momentumok viszont el vannak nagyolva. A sorozat címszereplő karaktere teljesen kidolgozatlan, így sem szerethetővé, sem utálhatóvá nem válik, inkább unalmas. A könyvben rengeteg logikátlanság található, de ezekről már írtak molytársaim. A történet befejezése egy nagy kérdőjel, ami ugye nem feltétlenül hiba, de úgy tűnik, mintha további rész(ek)nek kellene követnie. Mindenesetre ebből a sorozatból egyelőre ennyi, inkább az író másik, sokkal inkább dicsért sorozatát próbálom megismerni.

maevis>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Elég nehéz véleményt nyilvánítanom erről a könyvről, mert tetszett pár dolog benne, néhány meg nem és ez elég erősen elgondolkodtat, hogy akkor most mi is van?!
Adott ugye az emberiség, aki még mindig a Földön él és nagyjából teljesen tönkre tette, ebből kifolyólag keresik az új bolygót, ahová kiköltözhetnének. Itt már meg is jegyzem, hogy oké, hogy kutatóhajókat küldenek ki, meg postahajót meg isten tudja még milyen szállítóhajókat, de milyen már, hogy 1-2 fős legénységük van. Abból az egyik pilóta, jó esetben a másik valami tudós-féle. Nekem nagyon hiányzott a legénység, el sem tudom képzelni, hogy ha kicsi a bibi, akkor a pilóta nulla szakértelemmel javítgat, vagy ha komoly a probléma akkor csak dokkban javítható, holott akkora a hajó, hogy simán elférne rajta minden. Azért a semmi közepén rádöbbenni, hogy elszállt a hajtómű, elég cikis dolog.
Úgy érzem itt inkább a régészkedésen volt a hangsúly, ami persze tetszett, igazán érdekes volt a kutatásról, találgatásról, következtetésekről olvasni és persze maguk az Emlékműkészítők is komolyan felkeltették az érdeklődésem.
A kicsit döcögősen induló elejét a közepe táján már kíváncsiság, a végére pedig a teljes figyelmem és érdeklődésem váltotta fel.
Egészen biztosan olvasom majd a második részt is, remélem ott már az eleje is lebilincselőbb lesz.

Aniko385>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Először az írótól az Alex Benedict sorozatot olvastam, ami nagy kedvenc lett, így gondoltam a másik sorozatával is próbát teszek. Tetszett a történet, a rejtély, bár néha túl akciódús volt. A főszereplőt nem kedveltem meg túlzottan. A vers, ami szerepel benne az egyik kedvencem lett.

Zakkant_Tudós>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Baromi nyögvenyelősen kezdődik, majdnem abba is hagytam. A közepére szerencsére van némi javulás, pár izgalmas fejezet. Aztán a vége felé meg megint elég súlytalanná válik. Könnyen felejthető, középszerű regény.

repavalleszurtnyul>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Olyan lassan indul be a könyv, hogy az első fele kifejezetten unalmas. Később valamivel javul a helyzet, de igazából végig az érződik, hogy egy sorozat első kötete, amit megalapozásnak szánt az író – annak ellenére, hogy a hírek szerint nem sorozatnak tervezte az egészet. Sokban nem különbözik az Alex Benedict könyvektől, kicsit unalmasabb azoknál, de a séma elég hasonló, hiába idegen lényekről van szó, míg azokban az emberi történelem romjait/emlékeit keresik, rejtélyeit oldják meg.

Balogh_Attila>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Érdekes történet, de azért nem idézi a nagy klasszikusokat. Kicsit bele veszik a részletekbe, egy pörgős esemény közben is képes másfél oldalon keresztül valakinek a lelki életével foglalkozni.
A végére kicsit többet szerettem volna tudni, ha szigorú vagyok, akkor nagyjából 1 oldalban össze lehet foglalni a regény tartamát és nem veszik el számomra értékes információ :)
Viszont tényleg szórakoztató.

moordavid>!
Jack McDevitt: Emlékmű a csillagokban

Adott egy remek alapötlet (A fülszövegben a ráma-párhuzam nem véletlen), ráadásul azon kellemes ráérős stílust képviselő író tollából akinek egy terjedelmesebb sorozatát (Benedict) már végig-faltam párszor. Nem azt mondom, hogy csalódtam, de igen közel állok hozzá (A könyv megy is a rukkolára).

Kezdjük a karakterekkel. Távol álljon tőlem, hogy Alex Benedictre, vagy Chase Kolpathra a részletes karakter-ábrázolás magas iskoláját címkézzem (Hiszen egy kellemes ponyva sorozatról beszélünk)… de azért egy sorozat címszereplőjének karakterét ilyen semmit mondóan, lélektelenül megírni. Cserébe mindenki más a történet- és McDevitt szintjéhez képest ki van dolgozva.

Fordulatok… Oké. Van egy Nagy Rejtély. Ami lényegében egy Bazi Nagy Kérdőjellel zárul. És az ehhez vezető út negyede felesleges manír annak érdekében, hogy a Bazi Nagy Kérdőjel kérdőjel is maradjon. Például az erőltetett terraformálók-régészek ellentét. Könnyebb volt ezt kiötölni mint beleásni magunkat a régészek munkáját bemutató fejezetekbe, amelyek viszont a regény legnagyobb erőssége is egyben.

Inkább a Benedict sorozat következő részét kérném.


Népszerű idézetek

Noro P>!

A történelemnek semmi köze a valósághoz. Csak egy nézőpont, kísérlet, hogy rendet rakjunk a lényegében kaotikus eseményekben.

207. oldal

Noro P>!

– Mindenről, ami fontos, végül kiderül, hogy megtalálható az egész univerzumban. Ezért nem fogunk soha valódi idegenekkel találkozni.

114. oldal

1 hozzászólás
Disznóparéj_HVP IP>!

– Egészen biztos, hogy hozzátartoznak a természet rendjéhez – állította Carson. – Nyolcezer évenként megjönnek és hazavágnak minket. Miért?
– Majdnem olyan, mintha az univerzum villanyárammal akarná agyonütni a városokat – morfondírozott Angela. – Lehetséges ez?
Hutch szótlanul gubbasztott a sötétben. Mint egy halálra szánt préda, gondolta. Hogy is szólt az a sor, amit Richard idézett? „Valami nem szereti, hogy itt egy fal van.”
– Elképzelhető, hogy egy program része, ami védi az életet – szólalt meg.
– Azzal, hogy felrobbantja? – húzta össze Carson a szemöldökét.
– Azzal, hogy gátolja egy domináns faj felemelkedését. Afféle kiegyensúlyozó hatás. Lehet, hogy az univerzum rosszallja az olyan helyek létezését, mint New York.

424. oldal

1 hozzászólás
Noro P>!

Mutasd meg, mit csodál valaki, és én mindent elmondok róla, ami fontos.

414. oldal


A sorozat következő kötete

Priscilla Hutchins sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Poul Anderson: Változó csillag
Andy Weir: A marsi
Orson Scott Card: Végjáték
Dan Simmons: Hyperion
Brandon Hackett: Xeno
Cixin Liu: A halál vége
John Scalzi: Vének háborúja
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Orson Scott Card: Ender száműzetésben