Országúton 85% 69 csillagozás

Úton volt negyven évig aztán ment tovább.

Nem ismertem Jack Londonnak ezt az oldalát. Rácsodálkoztam, és nagyon élveztem a humorát.
Villon járt a fejemben közben…
Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt….

„Menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne….”
***

Valahol mélyen bennem mindig is ott volt a világjárás. A lábam vitt volna, csak a szívem nem. Ennek oka részben veleszületett, részben tanult félelem és szorongás. Aztán ahogy teltek az évek a menés hívása erősebb lett, mint a félelem maradása, olyannyira, hogy tavaly bepakoltam a hamuba sült pogácsát, és 9 hónap alatt keresztbe-kasul bejártam egy szép darabot Európából, északról délre, Norvégiából Gibraltárig.

Egyedül utaztam, de sose magányosan. Olcsón, önkéntesként, divatosan mondva backpackeltem. Aludtam sokszor buszon, couchsurfingeltem, mert sajnáltam a pénzt hostelre, stoppoltam. Persze messze voltam London hoboitól, bár találkoztam sokakkal, akik meg egészen közel, de egyvalami mindannyiunkban közös volt. A szabadságban osztoztunk. Az otthontalan bolyongás kötetlenségében, szélfújásában, abban, hogy a világ minden ideje a miénk. Pedig én még nem szakadtam el a pénztől, valamennyire láttam az utam végét. és otthonom is volt, ahová hazajöhettem. Mondhatjuk, hogy a felszínét kapargattam meg valami egészen másfajta tudatállapotnak és életminőségnek. De már így is éreztem a varázslatot.

Ebbe a végtelenül szabad bóklászásba vezet be az Országúton, ahol a cél tényleg maga az út. És hogy ez az út sokszor nehéz, erkölcstelen és kegyetlen, azt sem hallgatja el. Mint, ahogy azt sem, hogy mindennek ellenére úton lenni szerelem. És bennem egyre hangosabban zúg a tenger.

Ha nem kellett volna egy kihívás miatt elolvasnom, sosem került volna a kezembe ez a könyv. Eleinte izgalmas volt, ahogy az élettörténetét meséli az írò, könnyen lehetett vele haladni. De a vége felé kicsit ellaposodott számomra a sztori. Nekem ez inkább fiús témákat ecsetelt és emiatt nem éreztem annyira magaménak.

érdekes, valahogy egészen más hangulatú benyomások maradtak meg bennem a korábbi J.L. könyvek olvasása után. bár már elég rég olvastam tőle könyvet, de mintha azok sokkal komorabbak lettek volna. nagyon jól emlékszem 'Az élet szerelme' írásra; na, az ledöbbentett. és a többi aranyásós története is, nehézségekről, küszködésekről szól. talán 'felnőttebb' (?). ez persze nem jelenti azt, hogy ez a J.L. nem volna tetszésemre való. de, nagyonis. nagyonis szórakoztatóan tud mesélni. nagyonis lendületesen ír, élvezet olvasni sorait. már-már azt képzeli az ember, gyerekjáték, huncutkodás az egész hobóság, pedig nem…..

Nem csak az ablakból nézte a csillagokat.

Jó kis „történetek”, vonatrajongóknak (@Gyengési_Erika!) kötelező olvasmány, én a vége felé már kicsit untam is a sok vonatozást :-D De még ilyet, hogy a vonatok vizet vettek fel menet közben az alattuk futó vályúkból! :-O Ma is tanultam valamit :-D És nem ez az egyetlen, amit meg lehet tanulni a könyvecskéből. Az egy csillag levonás tőlem azért ment, mert noha jó ez a szabadság, de ott az erőszak és a másoktól való lopás, ami nekem megvetendő dolog. Egy dolog az, hogy kéreget az ember és szabadon él, de másik az, hogy kirabol embereket, sőt városokat (na, ezt nem is értettem, hogy a fenébe hagy egy kormány egy teljes „hadsereget” vonulni és mondjuk ki: fosztogatni????).

Érdekes világba enged bepillantani ez a visszaemlékezésekből összeállított novelláskötet. A múlt század elején az Egyesült Államokat keresztül-kasul bejáró nincstelenek, hobók világát mutatja be, méghozzá belülről. Megkapó és elgondolkodtató olvasmány. A végére kicsit egyhangúvá válik, mint a vonatok kattogó zaja…

Egyik kedvenc lett / lesz Jack Londontól. Sokszor mosolyogtatott meg a történet, és a könyv nyelvezete. Sok a szleng benne, de London igyekszik mindent megmagyarázni, s bevezeti az Olvasót egy másik világba, Hobóországba. Az író stílusa kissé pimasz, de szórakoztató is egyben, s nem utolsó sorban jó megfigyelő. Nézi környezetét és az embereket, akiket különböző típusokra oszt. Nagyszerű regény, csak az a baja, hogy túl rövid.

Ez a könyv zseniális volt.
Legalábbis nekem biztosan. Tudni kell rólam, hogy nem igen szeretek régi íróktól, régi történeteket olvasni. Ez a saját hibám, de elfogadom és együtt élek vele. Na már most, Jack London átlépte ezt a képzeletbeli határt, amit a butaságom miatt húztam, és megmutatta nekem, hogy egy régi író is írhat olyan módon, olyan stílusban ami egy „mai” gyereket is megfog.
A történetek szórakoztatóak voltak, a humor és a könnyed írásnem már az első oldalakon megfogott. A kaland pedig amit átéltem általa hihetetlen. Mindig is a fantasy könyveket preferáltam jobban, mert úgy gondoltam azokban történik is valami akció ami élvezetessé teszi. Ez nekem nagyon fontos, de mégis, most ebben a könyvben is megtaláltam azt ami lekötött, és magával ragadt.
Sokszor gondolkozom el, hogy milyen lenne más évszázadban élni, más korba születni, de végül mindig arra jutok, jó itt nekem ahol vagyok, mert itt ebben az időben meg van minden ami kelhet amit akarhatók, de most rájöttem hogy nincs. A könyv elérte, hogy vágyódjak abba az időbe mikor az író élt, hogy én is elkaphassak vonatokat, és simán körbeutazhassam a világot. Nyilván voltak abban az időben is nehézségek ezzel, de sokkal egyszerűbben ment mint manapság. A mi korunkban már, csak azok utaznak akiknek van pénze, és szabad ideje. A gyerekek le vannak terhelve eszükbe se jut, hogy az iskola helyett a világban szerezzenek tapasztalatokat. A felnőtteket elhavazza a munka, és ha szerencséjük, (és pénzük) van nyaralni tudnak menni, de az sem az az igazi szabadság, az igazi kaland amit Jack mesélt el nekem. Amikre most így fiatal szívvel én is vágyok, főleg a könyv után.
Az író az élményei legjavát osztotta meg velünk, biztos nem volt egyszerű az Országúton töltött élete nagy része, de voltak tényleg jó pillanatok, és fantasztikus történetek, amiket szerencsénkre elmesélt nekünk. Nagyon tetszett mindegyik, de a kedvencem a Vonatón való trükkös lógása, a Börtönben töltött napjai, és a Kelly hadseregével töltött hajós idők voltak. Izgalmas és élvezetes, leírás és nem mindennap ilyeneket olvasni.
Kicsit azért akadós, ment az olvasás, ezért vesztett fél csillagot a könyv, de szerintem ez az ismeretlen szavaknak kifejezéseknek és a kissé régiesebb nyelvezetnek tudható be.