„Nézd, kutyáink nem érnek semmit. Nem vastag bundájúak, és nem erősek már, és elpusztulnak a fagyban és hámban. Menjünk a faluba, és öljük meg őket, a farkasfajták kivételével, azokat meg kössük ki éjszakára, hogy párosodjanak a vad erdei farkassal” – tanácsolta valamikor réges-régen egy bölcs indián. Tanácsát megfogadták és attól kezdve a fehérhal törzs tagjai messze földön híresek lettek kutyáikról…" Alighanem így született a regény főhőse, Fehér Agyar, a farkasból kutyává szelídült csodálatosan okos, hűséges, erős és bátor állat, akinek történetét néhány évvel eredménytelenül végződött alaszkai aranyásó-kalandja után, 1906-ban írta meg Jack London.
Fehér Agyar 161 csillagozás

Farkasvér címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1905
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Jack London életműsorozat · Klasszikus Ifjúsági Regénytár Új Ex Libris · Minden gyermek könyve



Enciklopédia 5
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 19
Most olvassa 6
Várólistára tette 75
Kívánságlistára tette 63
Kölcsönkérné 4

Kiemelt értékelések


Először is mindenképp le kell szögeznem, hogy Buck és Fehér Agyar története sok mindenben hasonlít, elvégre két olyan állatról szól, akik nemesek, bátrak és sokszor megbíznak az emberben, aki végül visszaél ezzel.
Közben viszont fontos megemílteni azt is, hogy a két sztori teljesen ellentétes cselekményvezetésen alapszik, hiszen amíg Buck háziasított kutyából válik elvadult ösztönlénnyé, addig Fehér Agyar, a keverék farkaskutya a vadonból jön és szépen-lassan megszelídül.
Jack London ebben a regényében is részletesen bemutatja, az alaszkai, téli mindennapokat, az életet, ott fent északon, ami fogcsikorgató és megpróbáltatásokkal teli, de közben külön kitér a farkasok és a falka életére, valamint az indiánok hagyományaira, szokásaira.
Azt hittem, hogy Buckkal igen brutálisan bántak, de szegény Fehér Agyarnak talán még nála is rosszabb sors jutott, hiszen többször eladták, lemondtak róla, elveszítette a családját, ráadásul kínozták és kutyaviadalokra kényszerítették.
Borzasztó volt olvasni és a szívem szakadt meg érte. :( Potyogtak a könnyeim, annyira sajnáltam.
Ez a csodálatos állat mégis kitartott és végül találkozott egy igaz emberrel, aki segített neki, a gondjaiba vette és megpróbálta a lehetetlent: megszelídíteni az elvadult szívű állatot.
A befejezés már sokkal inkább reménykeltőbb és boldogabb, mint A vadon szava esetében, hiszen Fehér Agyar kap egy végső lehetőséget, amit szegény Bucktól elvettek.
Mindkét mű rávilágított arra, amit már réges-régen tudtam és amit szerintem nem lehet elégszer hansúlyozni: az állatok, esetünkben a kutyák, a végletekig hűségesek, bizalmukat és igazából úgy mindenüket, az embernek, a gazdáiknak adják, az életüket is feláldoznák értük és aki ezt megbecsüli, attól végtelen hálát és szeretet fognak kapni.
Az Ethan Hawke főszereplésével készült filmet nagyon sokszor láttam már és rengeteg mindenben eltér a könyvtől, de számomra egyszerűen megunhatatlan és bátran ajánlom mindenkinek, mert csodálatos alkotás.
Bővebben pedig:https://klodettevilaga.blogspot.com/2020/12/konyvkritik…


A könyv alapján készült film, az egyik kedvenc filmem, és számtalanszor láttam már. Ezért határoztam el, hogy a könyvet is kiolvasom. Nagyon szeretem az állatokról szóló történeteket, – mint ezt már tudjátok – ezért is szeretem olvasni Jack London műveit.


Azt hiszem vitathatatlanul Jack London egyik legjobb műve; benne van minden, amiért sokan imádjuk a vad Északon játszodó történeteit; a természet leírása, az élet hatalmának ábrázolása, az ember és állatok viszonya.
Fehér Agyar, a félig farkas, félig kutya életútja hasonló Buck történetéhez; csak még az utóbbinál is drámaibb, olykor igencsak szívfacsaró. Elveszíti anyját, megtapasztalja az emberek és a fajtája közötti erőszakot és aljasságot, ami bizony nem marad hatástalan, az ő jellemébe is beleivódik, fokozatosan elveszti bizalmát a többi élőlény iránt, lassanként csak egy hideg vadállat lesz belőle. Aztán egy nap betoppan az életébe Weedon Scott…és Fehér Agyar lassanként kezdi megismerni az élet másik oldalát. Megtanul bízni, változni, és ami a legfontosabb: szeretni.
Csodálatos mese Londontól. Itt is érezni a hideg, téli táj levegőjét a bőrünkön, és persze átérezzük a főhős minden fájdalmát és örömét is; nem nehezebb egy állat esetében sem. Talán még jobban is átélhető.


Én ezt a könyvet most hirtelen nem tudom hová tenni. Addig rendben van, hogy ifjúsági könyv. Ez látszott a kiadásom szövegének betűméretén (gyakorlatilag szürkületben és akár 5 méter távolságból is könnyedén olvasható), és a borítón is (itt kérdezném, hogy a kiadónál senkinek nem tűnt fel, hogy egy kutya mellső lába nem hajolhat vissza olyan szögben, hacsak nem egy súlyos balesetet szenvedett el szegény jószág?… mintha egy ló lába lenne, ami persze kilóg, mint a szólásban), nem is rosszféle, de a fejemben olyan furcsán előre felderengtek fordulatok.
Egy keverék farkas-eb történetébe ágyazott, néhol kissé brutális tanmesének lehetünk tanúi, ahol a már unalomig ismert „főszereplő állatunk a vadonban megtanulja a természet törvényeit” sablon kiegészül egy számomra egészen új felhanggal: a kissé szájbarágós allegóriával arról, hogy bár a természet vad, erőszakkal teli és halálos is lehet, a brutalitása azonban mégsem ér fel az emberi természet vad brutalitásával, ami képes akár jóvátehetetlen károkoat okozni a környezetében. Mindezt finoman átvezetve a tajga erdeiből, az indián falun át, egészen a fehér ember városáig. Ha ezt az olvasó nem is veszi észre, akkor az arcunkba tolva egy másik tanulság is elhangzik: az állatok bántalmazása bizony bűn.
Még a szereplők folyamatos elhullása sem zavart meg abban a fullasztó gyanakvásban, hogy én ezt a sztorit már valahonnan ismerem. Az egyetlen különbség az volt, hogy én biztosra vettem, hogy a végén Fehér Agyart megfehéragyarozzák, vagyis annak ellenére, hogy szeretik, jól elkergetik a vadonba, hogy éljen ott vidáman, mint Karcsi a csokigyárban. Hát nem ez történt. A több szempontból gyermeteg és széttöredezett, de szerethető történet szélsebesen száguldott egy egészen másféle hepiend felé, ami nem kevés frusztrációt okozott bennem. Azt hiszem, eleddig egészen hibás értelemben használtam a „megfehéragyarozni” kifejezést. Rá kell szoknom valami másra.*
*UPDATE: A youtube volt a barátom, és nagyon úgy tűnik, hogy a film-változatban viszont megtörténik az ominózus esemény. Mármint a megfehéragyarozás. Sok minden változhatott a könyvhöz képest.


Jack London Alaszka, és a kutyás történetek nagymestere is, hát most itt van egy alaszkai farkasos-kutyás történet. Fehér agyar egy 3/4 részben farkas, 1/4 részben kutya, az ő életét követhetjük újszülött korától révbe jutásáig. A történet az állat szemszögéből, bár egyes szám harmadik személyben íródott. Megtudhatjuk, hogy válik a nagyrészt farkaskölyök az ember társává, végigkísérhetjük hányatott sorsát a különböző gazdákkal való szövetsége révén, míg végül az utolsóval révbe jut. A történet kétségtelenül happy end-es, de azért bennem felmerül mennyire Happy end egy ízig-vérig északi farkaskutyának a jó meleg Kaliforniában semmittevéssel tengetni idejét. London most is sziporkázik, bár már tudjuk, kutyás történettel nem nagyon lehet kudarcot vallani.


Mivel az értékelésem sikeresen eltűnt, leírom újra….
Ez volt az első könyvem Jack Londontól, de úgy érzem, hogy nem is az utolsó. Ez a könyv nem csupán a farkas megszelídítéséről szólt. Ez a könyv maga a valóság. Volt benne rosszindulat, gonoszság, viszont jóság és szeretet is. Fehér agyar az elején csak azért engedelmeskedett a gazdájának, mert az ő keze adott neki enni, de ez a kéz büntetni is tudott, így Fehér Agyar megtanulta, hogy aki erősebb nála, annak engedelmeskednie kell. A 2. gazdájának igazából nem is engedelmeskedett, ha igen, akkor is csak azért, mert bántotta. Itt voltak benne elég durva részek, de nem zavart, mivel ez is a könyvhöz tartozik. Nagyon boldogan olvastam, amikor Scott megszelídítette és egyre közelebb csalogatta magához. Utána Fehér Agyar nem azért tisztelt valakit, mert az erősebb volt nála és nem is azért, mert ő adott neki enni, hanem azért, mert szerette. Életében először, valaki kedvesen, szeretettel tele beszélt vele, ezért megbízott benne és hűséges maradt hozzá mindörökre. A vége tetszett a legjobban, de hát abvégéhez is el kell érni valahogyan, szóval az előtte lévő események is nagyon fontosak a történet teljességehez.
Nagyon jó volt ez a könyv, (bár az elején úgy gondoltam, nem ezt fogom mondani a könyv elolvasása végén, spoiler de így lett, és meg is érdemli ezt a kijelentést!)
Ajánlom mindenkinek! ☺️


Az eleje igazán elbűvölt. Micsoda megfigyelés kellett ahhoz, hogy ilyen vadon élő állat viselkedéséről ennyire reálisan lehessen írni!
Az emberekkel való kapcsolat és történések már nem annyira voltak részletesek, és felvettek egyfajta „ tűznél mesélős ” stílust. Időnként az író kiszólt a műből: De ezt nem vethetjük az … szemére. Szinte oktató tanmese lett a történet néhány ponton. Ez enyhítette a farkassal való szornyűségek súlyát. Bravúrosan végig fenntartotta a figyelmet.


Csodálatos regény, élvezet volt olvasni. Látványosan, izgalmasan írja le a történetet: Fehér Agyar születését, kölyökkorát, aztán életét egyik-másik gazdájával. Nagyon jól ábrázolja a világot az ő szemszögéből, nem akar a tudásához, gondolkodásmódjához emberi tulajdonságokat adni. Fehér Agyar lelki küzdelme a saját vadsága ellen különösen tetszett, szinte már drukkoltam neki olvasás közben. :)


Ez komoly.
Elképesztő könyv, elképesztő történet.
Gyerekként láttam egy filmet, de már semmire nem emlékeztem belőle, így gyakorlatilag az egész történet új volt számomra.
Lenyűgözőnek találom, ahogy Jack London bele tud helyezkedni egy-egy állat szemszögébe, és ez ebben a könyvben sem volt másképp. Az egész történet mint egy film pörgött a fejemben, és közben David Attenborough helyett Jack London narrációja ment.
Az egészből süt az a természetes vadság, ami a Vadon jellemzője.
A történetet biztosan nem mondom szórakoztatónak. Nekem nagyon nehéz volt abban az értelemben, hogy rám rakott valamiféle terhet, aminek súlya akkor sem csökkent, amikor gondolati úton próbáltam megemészteni a dolgokat. (Na, ennek így nem sok értelme van, azt hiszem.)
Rettenetesen kegyetlen, ugyanakkor ijesztően természetes az, amiről olvashattam, és ez egyszerre ismerős, elszomorító, szívszorító.


Azta, hát nem találok szavakat, igaz tegnapig a könyv első felét húztam, mivel sehogy sem olvastatta magát, ezért is vontam le fél pontot.
Akkor gondoltam, hogy már ideje lenne kiolvasni. Véletlenül tegnap ki is hagytam 20 oldalt és olvastam tovább, meglepődtem, hogy mi történhetett Agyarral, így visszatértem oda ahonnan ugrottam, és láss csodás, a könyv másik fele hamar lement, egyszerűen hihetetlen, hogy olvastatta magát, és Agyar, nos biztos hogy sosem felejtem el a történetét.
Népszerű idézetek




A ragaszkodás helyébe a szeretet lépett. És a szeretet volt az a mérőón, amely olyan mélységekbe hullott alá benne, ahová a ragaszkodás sohasem jutott le. És válaszként a mélységből felbukkant az új érzés: a szeretet. Amit kapott, azt vissza is adta. Ez isten volt csakugyan, szeretetisten, meleg és sugárzó isten, akinek fényében Fehér Agyar természete úgy kinyílt, ahogy a virág nyílik ki a napfényben.




Az istenek csak a szelídeket védik, és a szelídek között tilos a halálos harc. Az istenek uralkodnak alattvalóik életén és halálán, s az istenek féltékenyek hatalmukra.
Az élet Észak egyszerűsége után bonyolult volt a Santa Clara-völgyben. És a civilizációnak ez a szövevénye elsősorban önfegyelmet és önmegtartóztatást követelt – belső egyensúlyt, amely oly finom, mint az ökörnyál lebegése, s ugyanakkor merev, mint az acél. Az életnek ezer arca volt, s Fehér Agyarnak valamennyivel szembe kellett néznie […]
203-204. oldal, Ötödik rész; Harmadik fejezet - Az isten birodalma
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv 91% ·
Összehasonlítás - Liselotte Welskopf-Henrich: A Nagy Medve fiai 92% ·
Összehasonlítás - Karl May: A Medveölő fia 86% ·
Összehasonlítás - José de Alencar: Máglyák az őserdőben ·
Összehasonlítás - Rick Riordan: Neptunus fia 96% ·
Összehasonlítás - Hosszú Toll: A Sós Sziklák Völgye 89% ·
Összehasonlítás - Scott O'Dell: Kék delfinek szigete 88% ·
Összehasonlítás - James Fenimore Cooper: A vadon útjain ·
Összehasonlítás - Karl May: Winnetou – Old Shatterhand 92% ·
Összehasonlítás - Mary Pope Osborne: Indiánok táborában 92% ·
Összehasonlítás