Aranyásók ​Alaszkában 87% 134 csillagozás

Bármi ami Alaszkával kapcsolatos jöhet nekem. Imádtam Felhőt és kalandjait pláne a szánhúzó versenyt. Amiről pár éve hallottam először itt meg milyen jól meg volt írva. Rengeteg történet volt benne és humor. Mit meg nem tettek a pénzért. :) A tojásos és kártyás rész volt a legjobb nekem.

„A nappal tiszta volt és hideg, de felhőtakaró keletkezett az égbolton, és a leszálló este meleg volt, sötét, és havat ígért. A hőmérő huszonhat fok hideget mutatott, és a klondike-i télben ez nagy melegnek számított.”

Igazi London-kötet, ismét a fagyos Alaszkába, ahol bár néha szinte élet-halál harc folyik egy-egy gazda nélküli aranylelőhelyért, mégis az emberek becsületesek és ha kell, mindenüket odaadják a másik megmentéséért. Felhő és Dagi szimpatikus szereplők, főleg persze Felhő a főhős, aki a kényelmes életből nagybátyja hatására egy pillanat alatt az északi hidegben találta magát és keményre edződve vágott neki a kalandoknak.

„Szerette ezt az életet, a kemény sarkvidéki telet, a csendes vadont, az emberi nyomoktól érintetlen, véget nem érő hómezőt. Körülötte névtelen, feltérképezetlen, jeges csúcsok meredeztek. Soha, egyetlenegyszer sem akadt meg szeme vadásztábornak völgyek mozdulatlan levegőjében felszálló füstjén. Csak ő egymaga haladt a csend borította, feltöretlen síkon. Mindent szeretett, a mindennapi küszködést, a marakodó kutyákat, a sátorverést hosszúra nyúló alkonyokon, a hunyorgó csillagokat a feje felett és a sarki fény lángoló pompáját.”

A legizgalmasabb történet számomra a gazdátlanul maradt parcelláért futó verseny volt, a szánról szánra való átugrálások és a sötétben való irgalmatlan hajtás, a tűkön ültem, hogy mi lesz majd… jót lehet nevetni a spekulációkon vagy amikor Felhő éles szemmel meglátja a kaszinóban a hibát. Egyetlen hibának csupán azt éreztem, hogy bár Felhő megtalálja a Meglepetés-tavat, sőt, másodjára való visszatértekor még plusz társakat is találnak, mégis utána valahogy az egész elfelejtődött és visszakerül a városba, ahol ismét spekulál stb. Elméletileg neki ott a tavaknál kellene, hogy legyen a többiekkel és már gazdagon… Illetve az utolsó részben nem igazán értettem, miért volt jó az indiánoknak „elrabolni” őket, nem volt igazán megmagyarázva az oka… De mindettől függően egy nagyon-nagyon szórakoztató, akár fejezetenként is olvasható történetfüzér, kalandos, néha szívszorító egy nagyon kemény világból.

"Felhő egész hosszában végigfeküdt a szánon, arcát leszorította, és két kézzel kapaszkodott. Akárhányszor a kutyák a legnagyobb sebességnél lassabban húztak, feltérdelt, rikoltozva biztatta őket, és fél kezével erősen megkapaszkodva közébük vágott az ostorával. Bár ez volt a leggyengébb falkája, mégis két szánt hagyott el, még mielőtt elérte a Fehér-folyót. Itt, amikor a folyó befagyott, torlasz keletkezett, és így a fél mérfölddel lejjebb összegyűlt víz simán fagyott be. Ezen a sima szakaszon a versenyzők szinte röptében tudtak szánt cserélni.
A torlasz fölött és kint a sima jégen hangosan kiáltozva robogott végig:
– Billy! Billy!
Billy meghallotta, és válaszolt is, és a jégen gyújtott tüzek fényénél Felhő látta, hogy egy szán vágódik be oldalról, és felzárkózik hozzá. Pihent kutyái lehagyták az övéit. Ahogy a szánok egymás felé közeledtek, Felhő átugrott az új szánra, Billy pedig azonnal legurult róla a hóba.
– Hol van a Nagy Olaf? – kiáltotta Felhő.
– Az élen! – válaszolta Billy; és a tüzek ismét elmaradtak mögötte, és Felhő repült, át a sötétség falán."

     Kit Bellew, hogy a túlhajtott szerkesztőségi munka elől kis időre szabaduljon, elfogadja nagybátyja ajánlatát, hogy Klondike-ba tartó rokonainak segítsen átcipelni a személyenkénti egyévi készletet a Csilkut-hágon, egészen a Lindeman-tóhoz. Partra szállásakor a Dyean-völgyben a zöldfülűek közt is a legzöldebb, egy csicsakó. Ám mire a ráeső négyszáz kilónyi terherrel eljut a tóhoz megtapasztalja a kemény életet. A megfeszített munka átformálja jellemét: felfedezi saját külső és belső erejét, „megízlelteti vele a hús ízét.” Új nevet is szerez magának, és Felhő Bellew, többé vissza sem nézve, hátat fordít addigi életének, egy szál gatyában, saját készlet nélkül, folytatja útját az Arany Észak felé.

     Az Aranyásók Alaszkában egyike Jack London azon könyveinek, amely a Yukonon, a klondike-i aranyláz idején játszódik, illetve ez szolgál a történetek hátteréül. Precízen felépített, összefüggő elbeszélések gyűjteményéből áll a könyv. Ezekben Jack London realisztikusan mutatja be az aranyásók küzdelmes életét, a szívós munkát, az éjszakai menetelést a mínusz negyven fokos fagyban, vagy éppen a versengést a lelőhelyért.
Mindenekelőtt barátságról, bajtársiasságról, kalandokról és szabadságról szólnak ezek a történek. Derűs hangnemben mesél Felhő és hű barátja, Dagi vállalkozásairól, kedvencem „A nagy tojásspekulció” és ennek visszavágója, „Tra-la-la város,” valamint a „Versenyfutás a hármas számhoz.” Leggyakoribb helyszín Dawson városa, ahol az aranyásók összegyűlnek, és akikre egyáltalán nem illik a „kegyetlenül küzdő”, „vérszomjas farkasok"* jelző. Ellenkezőleg, a tréfálkozás és egymás megsegítése, még életük kockáztatásával is, sokkal jobban jellemzi az aranyásók közösségét. (lásd: "Egy kis ember”, "Cultus George akasztása")

A kemény élet nemcsak a főhős jellemét, de egész életszemléletét is megváltoztatja: Felhő ráébred, hogy nemcsak létezni, de az életet élni kell. Az utolsó elbeszélés ideális lezárása az elbeszélés-fűzérnek.
Ott a helye a világirodalom klasszikusai között!

* A fülszöveg teljesen félrevezető, egyáltalán nem erről a könyvről szól.

Nagyon tetszett ez a könyv. Felhő történetét írja le, aki fiatalkorában kerül Alaszkába. Hamar barátságot köt dagival, és 11 kalandot mesél el a kötet a kemény, jéghideg Alaszkában az arany kíméletlen hajhászásáról. Nekem talán a menetelés az Indián Asszony-patakhoz tetszett a legjobban, mely a legszemléletesebben írja le a kegyetlen hidegben történő aranyhajhászást, mely által mindenki életét teszi kockára, legtöbbször a semmiért. De a többi sem marad el sokkal mögötte. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a kalandot, a hideg természetet, és a nagyszerűen író Londont!

Kedves kis történetek gyűjteménye barátságról, kalandról, bajtársiasságról, egy kis humorral fűszerezve. Két jó barátról, akik mindenben segítik egymást, akár az életük árán is.
Nagyon élvezetes olvasmány. Aki szereti a vicces-kalandos történeteket, szívesen ajánlom figyelmébe.
http://zsuolvas.blogspot.hu/2016/02/jack-london-aranyas…

Első olvasásom az írótól. Tetszett, izgalmas és mozgalmas volt. A szánhúzó verseny és a könyv vége nagyon durva volt, viszont a tojás üzleten jót mosolyogtam.
Előbb is kiolvastam volna, ha az óraállítás nem csinál belőlem napokra mosott rongyot. :)

Felhő, Dagi, medvehús, csicsakó, tojásspekuláció, Tra- la-la város stb., mind olyan szavak, amelyet nem tudnék hova tenni, ha nem olvastam volna a fenti kötetet. Emlékezetes pillanatai ezek a kötetnek. A főszereplőnek nemcsak új neve lesz, hanem a jelleme is teljesen átalakul a hó és az aranyat kutatók társaságában. Barátjával, Dagival, még a jég hátán is megélnek. Szimpatikus szereplők, de vannak olyan jellemzőik, amelyek nem éppen kedvemre valók. A nagy tojásspekuláció során is csak a gyors meggazdagodás lehetősége hajtotta őket, s nem jámbor lelkűek a nagy menetelésben sem. De még így is kitűnnek a környezetükből, mert még képesek segíteni másoknak, de a rajtuk esett sérelmeket is képesek visszaadni egy jókora becsapással..
A Labiskwee-vel történteket eléggé sajnáltam, de sajnos a történetnek így sem, úgy sem lehetett volna jó vége, mert Felhő szíve már foglalt volt.
A kutyák, a szánok, verseny stb., mind érdekes részei voltak a történetnek.

Ez volt a legszórakoztatóbb könyv, amit mostanában olvastam ;)

Tegye fel a kezét, aki gyerekkorában egyetlen Jack London-féle észak amerikai kutyaszánhúzós filmet sem látott, aztán alaposan szégyellje el magát. Jó, jó, nem kell ezt annyira komolyan venni, ám akinek volt már szerencséje legalább a Fehér Agyarhoz, biztosan tudja, milyen különleges hangulata van ezeknek a történeteknek, hófödte hegyek Alaszában, harc az aranyrögökért, prémes farkaskutyák mindenfelé és szívet-lelket melengető barátságok meg románcok, természetesen mínusz húsz fok körül (és ez már hőség, Felhő Bellew öt-hat fok hidegnél legalábbis méltóztatott megjegyezni, hogy meleg a mai nap, egészségére).

A fülszöveg elég furcsa, mert nem volt itt semmiféle ármány és gyilok, az emberek sem váltak „vérszomja farkassá”, épp ellenkezőleg, egy összetartó és szorgalmas városka mindennapjainak lehettünk tanúi, van az egésznek egyfajta naiv bája, már-már romantikába hajló édes élettel és ironikus, fanyar humorral körítve, az ember csak rázza a fejét, az biztos, hogy az aranyásók élete nem ilyen volt, ha igen, akkor máris a hátamra kapok egy tonna babot és indulok Klondike-ba.

A könyv lényegében regénnyé alakuló novellafüzérekből áll, egyik jobb mint a másik ( A nagy tojásspekuláció mindent vitt), kissé elkényeztetett főszereplőnk néhány jellemformáló évét követjük végig a klondike-i aranyláz idején, aki ott marad, annak bizony férfivá kell érnie, Kittel sem történik ez másképp, csak ő éppenséggel úgy formálódik, hogy képtelennél képtelenebb kalandokba keveredik, mi meg fogjuk a hasunkat a nevetéstől. Tényleg, komolyan gondoltam azt az első mondatot, ne habozzatok, ha valami szórakoztató regényre vágytok, ássatok ti is aranyat.

Az egyetlen, amit most sajnálok, hogy nem olvastam hamarabb a regényt, mert tizenöt évesen még ennél is jobban tetszett volna. Pedig ott volt a kívánságlistán gyerekkorom óta, egyenesen a nagy indiánkönyvek mellett, de mindig jött valami más nálatok nincs olyan könyv, amit már borzasztó régen el akartok olvasni, és mégsem tettétek?.

No, jobb későn, mint soha. Egyébként biztos vagyok benne, hogy fogom még ezt olvasni párszor az életben, a maga módján letehetetlen volt.

Fejezetek Smoke Bellew kalandos életéből, Jack London kellemesen humoros és olvasmányos előadásában. Még belegondolni is borzongató, hogy az a 40-60 fok zérus alatt mennyire hideg, amikor a lehelet megfagy és öt perc pihenő az út szélén egyenlő a fagyhalállal… Nulla foknál tüzet sem gyújtanak, mert az meleg! Szinte elképzelhetetlen, amikor a mi -10 fokos telünket is szívesen elcserélném egy egyenlítői nyaralásra. De Felhőnek és Daginak bejött a jeges-havas Alaszka és az aranyásás, megrakott kutyaszánnal kóborolni a felderítetlen vadonban, így én is élveztem az olvasást, és hamarosan az író további könyveire is rávetem magam.

Remekül szórakoztam, igaz, ez is volt a célom, amikor a kezembe vettem.
Úgy gondoltam, hogy ismerem a történetet, hiszen gyerekkorom kedvenc filmjei a Jack London könyveiből készültek.
Láttam magam előtt a szánhúzó kutyákat, a havas tájat, éreztem a hideget, szinte már az aranyat is érezni véltem a kezeim között, amikor rá kellett jönnöm, hogy ez a történet talán nem annyira vérre és életre menő, mint a többi.
Ebben a könyvben sok humort, vidámságot találtam, és ez nagyon megmelengette a lelkemet, kell most a vidámság a bensőmnek.