Az ​önkéntes 95% 18 csillagozás

Aludnom kellett rá néhány napot, mielőtt írok valamit. Most se nagyon találom a szavakat. Előtte még sosem hallottam olyanról, aki önként vállalta volna azt, hogy egy ilyen tábor foglya legyen bizonytalan ideig és ez olyan fokú bátorságra és önzetlenségre vall, amit csak Maximilian Kolbe atya tettéhez tudnék hasonlítani. Voltak a könyvben szerkesztési hibák meg egyebek, de kicsit sem rontottak az olvasási élményemen. Hiába tudtam már előtte is Witoldról és arról, hogyan ért véget az élete, mégis végig reménykedtem benne, hogy megmenekül a kommunistáktól és szép élete lehet. Szinte végig a falnak beszélt, le sem tojták a munkáját, de ő csak csinálta tovább. Példát vehetne róla mindenki.

Ezután valami könnyedebbet kell majd olvasnom. Most nagyon megviselt a téma, ezért is haladtam lassabban a könyvvel. Ámulok, mert egészen elképesztő, hogy ennyi tömérdek mennyiségű anyagot gyűjtött össze a szerző, és borzongok, hogy mindez valóban megtörtént. Remélem, Witold történetét még sokan meg fogják ismerni. Micsoda életút, és mennyi szenvedés…

„A legtöbb ember nem siet ösztönösen mások megmentésére, amikor ő maga is veszélyben van és fenyegetettséget érez.”
Ez talán az egyik legigazabb mondat, amit valaha olvastam. Witold éveket töltött Auschwitzban, hogy valós jelentéseivel felnyithassa a világ szemét, de erre a világ nem volt kíváncsi. Különféle indokokkal álltak elő, hogy miért nem figyelnek Auschwitzra, ami a német fasiszták kegyetlenségének középontjává vált.
Azzal, hogy végigkövethettem azt, hogyan válik Auschwitz munkatáborból A haláltáborrá, egy teljesen új dinamikáját ismertem meg ennek a helynek. A kezdetekben még nem igazán hasonlított arra, amivé vált. A német vezetők sem igazán tudták, mit akarnak kezdeni vele és ez a folyamatos fejlődés nagyon jól érzékelhető a könyvben. Így, hogy nem csak Witold részét láthattuk, hanem a szövetségesek vakságát is végigkísérhettük sokkal teljesebb képet kaphatunk arról, hogyan nőhetett a holokauszt ilyen hatalmasra és maradhatott mégis az emberek látóterén kívül.
Közben ott van az az oldal is (amit a könyv szintén bemutat), hogy az emberek miért nem foglalkoztak ezzel a rettenetes eseménnyel, amíg tartott és miért halványult el az emléke olyan gyorsan. AZ EMBEREK NEM AKARNAK MÁS KÍNJÁVAL FOGLALKOZNI! Ez így nem teljesen igaz, de van alapja. Az emberek inkább elfordították a fejüket, mert az egyszerűbb, mint szembesülni a fájdalmas és elrettentő igazsággal. Az emberek nem képesek olyan dolgok miatt sanyargatni magukat, amiket nem élnek át. Egyszerűen nem vagyunk képesek arra, hogy felfogjuk milyen érzés lehet a vonatról a biztos halálba sétálni, milyen érzés reménykedni, hogy aztán ránk zárják az ajtót és páni félelem járjon át, hogy most meghalunk.
Nyilván ez nem ugyanaz a példa, de most elolvastam ezt a könyvet, jó ideig fogok agyalni rajta, de aztán élem tovább az életemet. Nem fogom életem hátra lévő részét azzal tölteni, hogy azon kesergek, amin már nem változtathatok. Ez nagyban is igaz. A közvélemény egy ideig elcsámcsog a borzalmas dolgokat, aztán mennek tovább, mert az élet nem áll meg. Ha meghal egy szerettünk, nagyon sokáig gyászoljuk, de muszáj menni tovább és életben maradni, mert ha csak sajnáltatjuk magunkat, elszalad az életünk.
Ezeket a gondolatokat nagyon szépen fogalmazza meg ez a könyv. Jobban, mint én. Sokkal jobban. Ezzel a könyvvel valóban sokkal jobban átláthatjuk a mentalitást, ami az embereket jellemezte ebben az időszakban.
Nagyon értékelem azt az energia- és időbefektetést, amit az író rászánt erre a könyvre, mert így teljes és valós képet adott Witold életéről és mindarról, ami a háttérben működött.

Ismerjük a haláltáborok történetét. Sokan meséltek már róla, hogy milyen szörnyűségek történtek ezeken a helyeken, épp ezért olyan hihetetlen belegondolni, hogy milyen mérhetetlen erő és bátorság kell ahhoz, hogy valaki álnéven, hamis papírokat szerezzen azért, hogy bekerüljön és belülről próbáljon információt szerezni és lázadást szítani. De a célok között az is szerepelt, hogy megmutassa a világnak, hogy mi történik az ilyen – akkor még – munkatáborokban. Sajnos senki nem figyelt rá eléggé ahhoz, hogy megakadályozzák, ami később történt.

Witold Pilecki, egy lengyel ellenálló, aki önként jelentkezett erre a vakmerő küldetésre. Akkoriban még keveset tudtak Auschwitz működéséről. De abban biztosak voltak, hogy ez egy öngyilkos küldetés. A fiatal katona még így is vállalta a feladatot. Ennek köszönhetően Pilecki elmondásai alapján követhetjük végig, hogy miként alakult át a rettenetes munkatábor egy vérfagyasztó haláltáborrá.

[…]

Egy értékes portré, lenyűgöző kutatómunka eredménye, amely sodró lendülettel meséli el egy bátor ellenálló történetét. Nem meglepő, hogy Costa Könyvdíjjal jutalmazták ezt a kiemelkedő életrajzi kötetet, melyet a Maxim Könyvkiadó hozott el a magyar olvasóknak Mont Blanc válogatásában.

Bővebben: https://www.kulturpara.hu/2023/02/egy-lengyel-katona-eg…

Elképesztő történet, végig izgalmas, izgulós és persze szörnyű is, amik ott történtek. Tele van valódi fotókkal az említett résztvevőkről, térképekkel, és kézzel rajzolt pillanatképpekkel a táborról, ez rengeteget adott a könyvhöz. Megismerni Witoldot a történeten keresztül és mindezt képeken is látni.
Nem könnyű témát dolgoz fel, köszönöm az írónak azt a rengeteg kutató munkát, szerkesztést és, hogy megismerhettem Witoldot.