Vakmerő (Az elveszett flotta 2.) 47 csillagozás

Jack Campbell: Vakmerő

A Szövetség már egy évszázada vívja háborúját a Szindikátus Világokkal szemben. Flottája csapdába esett az ellenséges terület szívében, és John „Black Jack” Geary flottakapitányra hárult a feladat, hogy a hajóit visszavezesse a biztonságba. Az út azonban hosszú és veszedelmekkel teli, és a flottát nem csupán a szindikátusiak túlereje, de egy belső lázadás is fenyegeti.

Eredeti mű: Jack Campbell: Fearless

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
GABO, Budapest, 2017
362 oldal · ISBN: 9789634064558 · Fordította: Tamás Gábor
>!
GABO, Budapest, 2017
362 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634064039 · Fordította: Tamás Gábor

Kedvencelte 3

Most olvassa 3

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
phetei P
Jack Campbell: Vakmerő

Az a meglátásom, hogy jó érzékkel nyúlt bele a @Gabo_SFF ebbe a sorozatba. A Vének háborúja ciklus végével megnyílt a tér egy könnyű és szórakoztató katonai jellegű széria indítására. Noha erre a kérdéskörre az @Agave_Könyvek kiadónak is meg volt a saját válasza a Frontvonalakkal, de én például nem igazán tudtam meggyőzni magam arról, hogy Marko Kloos könyvei miben nyújtanak egy kicsit mégis mást Scalzihoz képest. Ebből a dilemmából következett a Rendíthetetlen elolvasása, de ahogy az értékelések számát nézem, nem csak én voltam ezzel így. Érdekes megnézni egyébként, a VH ötödik – utolsó előtti – kötetének az újranyomott Lázadás hangjainak a csillagozási darabszáma 183, a Rendíthetetlené 91, a Frontvonalaké meg 78; tehát ha ezt az kicsit erőltetett metodikát nézzük akkor a Gabo_SFF akár a Vének Háborúja piacának a felét is elvihette az Elveszett Flottával. (Szóba jöhetett volna még az, hogy folytatom a Térséget a Kalibán háborújával, de a Leviatán nekem egy kicsit szószátyárabb volt a kelleténél, így azt egyelőre még kerülgetem.)

A Rendíthetetlen után egy kicsit tartottam egyébként a folytatástól. Igazi bűnös élvezet volt az, előhozta a gyermeki ábrándokat, igazi flottaparancsnoknak érezhette magát az egyszeri Imperium Galaktika játékos; annak ellenére is lehetett izgulni az életszagú „egy érintéses” űrcsatákon, hogy teljesen nyilvánvaló volt a végeredmény. Ugyanakkor a dramaturgiai, logikai esetlenkedések kétségekre adtak okot a továbbiakra. Campbell azonban jól vette az akadályokat, kicsit változott a történetvezetés fókusza, kevesebbnek éreztem a sallangot, összeszedettebb, feszesebb lett a szöveg. A cselekmény persze továbbra sem fog nagyjából semmi meglepetést okozni (pedig én szándékosan nem szoktam előre agyalni olvasás közben, többnyire hagyom magam vezetni), de a hangulat továbbra is működik ez pedig továbbra is pont elég ebben a műfajban.

Az Elveszett Flotta sorozat továbbra is egy kellemes színfoltja a hazai SFF könyvkiadásnak, sokan követelik a kiadás felgyorsítását és joggal, aki rá kap az ízére az gyorsan válik nagy fogyaszóvá. :)

Sajnos ismét meg kell említenem, hogy mennyire kritikán aluli a könyv műszaki kivitele. A gerinc továbbra is kényelmetlenül merev, nagyon nehézkes tartani, fizikailag kellemetlen olvasni a könyvet – bár ez legalább nem kezdett el szétesni. Értem én, hogy így pár száz forinttal olcsóbbak a kiadványok, mint az átlag, de inkább kifizetném ezt a különbözetet, mint hogy ilyen szenvedés legyen kézben tartani. Továbbra is ez az elsődleges oka annak, hogy nem veszek nagyobb mennyiségben könyvet a kiadótól.

Kinek ajánlom:
* Aki könnyed szórakozásra vágyik, űrcsatákkal és ügyetlen udvarlásokkal fűszerezve
* Aki a gyors, lendületes cselekményt kedveli és nem érdeklik a hosszas leírások
* Aki a nyári szüneteket űrstratégiák végigjátszásával töltötte

Kinek nem ajánlom:
* Aki a bonyolult, többszálú cselekményt és a cizellált leírásokat keresi
* Aki nem szereti a baltával faragott karaktereket és a kiszámítható történetvezetést
* Aki szerint az Inferno lándzsa csak egy csípős paprika fajta lehet

Ha tetszett akkor próbát tehetsz a következőkkel is:
John Scalzi: Vének háborúja
Orson Scott Card: Végjáték
Joe Haldeman: Örök háború

A könyvet a @gabokiado standjánál vettem a Könyvfesztiválon, 20% kedvezménnyel.

>!
GABO, Budapest, 2017
362 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634064039 · Fordította: Tamás Gábor
2 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Jack Campbell: Vakmerő

Továbbra is nagyon tetszik ez a sorozat. Nagyon szimpatikus a főhős, aki egyáltalán nem akar hős lenni, csak haza akarja vinni a flottát. Az előző részben hozott jó döntései ellenére még mindig van egy csapat öntelt parancsnok, aki áskálódik és ehhez segítséget is kapnak, amikor a megmentett hadifoglyok között feltűnik a hírhedt „Fegyveres”.
Gearynek nemcsak az ellenség fejével kell megpróbálni gondolkodnia, de még a saját embereit is győzködnie kell, hogy helyes döntéseket hoz. Közben pedig rendszerről rendszerre suhan a flotta és megütközik az ellenséggel, egyben bolondot is csinál belőlük.
Még egy pár rész erejéig szerintem nyomon kísérhetjük őket.

>!
pat P
Jack Campbell: Vakmerő

Jack Campbell még mindig redneck őszinteséggel, szakócával formálja háromdimenziósra a karaktereit. (Mind a kettőt.) Még mindig minden második szava a „harcérintkezés”. És ahogy Black Jack Geary csajozik, nem csajoz úgy senki. (Na jó, esetleg Kilencujjú Logan, na jó.) És komolyan nem tudom, hogy nem fogom elunni tizensok köteten keresztül a flotta- és egységszintű műveletek részletes stratégiai elemzését.
De én ezt a sorozatot akkor is imádom, és John Geary a példaképem nekem, és folytatást akarok, de hogy így most. Rögtön.

10 hozzászólás
>!
NewL P
Jack Campbell: Vakmerő

El kell ismernem, hogy nagyon elfogult vagyok ezzel a sorozattal kapcsolatban. Nagyon izgalmasnak, és jól megírtnak tartom. Persze vannak hibái, és egy csomó minden nem teljesen kerek benne, ráadásul ez inkább tűnt egy töltelék könyvnek, de ettől függetlenül én nagyon jól szórakoztam rajta. És most kérem a következő részt is, mert a vége után csak pislogtam ki a fejemből, olyan kurtán-furcsán fejeződött be a kötet.
A fordítás újra nagyon jó lett, tisztelet a fordítónak, és az ekönyv kiadásban pár betű elütésen kívül nem találtam hibát.

4 hozzászólás
>!
Bíró_Júlia
Jack Campbell: Vakmerő

Jól van, rendben, rendben, bevallok mindent. Szóval hogy az összes háborúellenes-pacifista-fűevő-warpornrapuffogó beállítottságom, valamint azon körülmény ellenére, hogy a harcjeleneteket átkozottul szoktam unni, horribile dictu még a Rendíthetetlen első felén is szénné untam magam míg elő nem kerültek a hadijogi kérdések, ez itt fogta magát és megvett. Egynek azzal, hogy kiküszöbölt körülbelül mindent, ami az első rész első felé ben annyira nem jött be, bár lehet, hogy csak arról van szó, hogy ami karakterszám ott elment világleírásra, itt mehetett széthúzó parancsnokokra spoiler és konfliktuskezelési stratégiákra, ideológiai vitákra spoiler, nyaminyami. Folytatódik a jellemek háromdimenzióssá kerekítése, -mindent csak mértékkel –, de kezdenek aggasztó számban lenni a kedvelhető szereplők, akiket már előbb-utóbb meg lehet gyilkolászni spoiler különféle akciók során. A katonai tervezés-harcérintkezés aránya szerintem jobban is sikerült, mint elsőre, legalábbis erre utal, hogy nem fogott el minimális kísértés sem átlapozni a csatajeleneteket, pedig az nálam aránylag ritka. spoiler Egységnyi akcióra egységnyi vita és meta spoiler jut, ebben az arányban akármeddig jóízűen falom. Ja, meg van rejtélyvillogtatás is megint, avagy folytatása következik, körömrágás változatos ízekben lehetséges.
Igazából tényleg csak azért nem adtam rá öt csillagot, mert spoiler . Maga a sorozat pedig, ha így* folytatja, veszedelmesen közel kerül a kedvenceléshez.

*Nem, még mindig nem tudom pontosan, mit is jelent az az „így”. Izé, ez az idealizmussal kevert okos tervezés, folyton újuló rejtélyeskedés és kíváncsiság-piszka, harcérintkezéskor a körömrágás és idegtépés együttes jelenléte, a nemvalós idővel játszadozás, amitől mindig úgy érzem, mintha pont most ugranék be egy bűvészmutatványnak, de annyira tetszik az ötlet, hogy nincs kedvem kötözködni** , ugyanakkor a határozott érzés, hogy Black Jack Campbell tudja ám, merre halad a történet és hova fut ki majd, csak győzzem kivárni… na, hát ilyesmik.

**Bizony, előfordul.

>!
Dubovszki_Martin P
Jack Campbell: Vakmerő

Jack Campbell egy abszolút szórakoztató ciklust indított útjára a Rendíthetetlennel. Egy olyan military hard sci-fit, ami keményvonalas űrcsatáival magával ragadja az olvasót, pedig nehéz dolog újat mutatni a katonai tudományos fantasztikum területén. Ez persze nem is célja az írónak (ha az lett volna, akkor bizony nem ugrotta volna meg azt a képzeletbeli lécet).
Sikerült viszont egy izgalmas és lendületes regényt alkotnia a Vakmerővel. Az első rész erősségei mellett tudott javítani a kissé sekélyes szereplőkön is, igaz bár megkétszerezte a komplex jellemek számát Campbell, még mindig csak kettő ez a bizonyos szám – Geary sorhajókapitányon és Rione társelnök asszonyon kívül a legénységek többi tagjai alig, vagy egyáltalán nem lettek mélyebbek. Ez persze nem feltétlen baj, nem kell rögtön mindenkitől többszörösen rétegelt személyiségeket várni.
A felvázolt világ is tovább bővül. Megtudunk egyet s mást a háborúról, a Szövetségről és a Szindikátusról. Persze ne várjuk, hogy a balladai homály minden titokról felemelkedik – arra ott van a sorozat többi része (és nagyon bízom benne, hogy ott lesz magyarul is a polcomon).
Ha valamelyik nagy tévés társaság kiváló alapanyagot keresne az éves költségvetése elverésére, akkor nyugodtan fektessenek Az elveszett flotta adaptációs jogaiba. A The Expanse sikere megmutatta, hogy megéri az ilyen befektetés.

"Nehéz dolog jó military sci-fit írni. Persze ez nem azt jelenti, hogy űroperát vagy cyberpunk regényt könnyebb lenne alkotni, de ahogy a Frontvonalak esetében is említettem, a katonai tudományos fantasztikum rendkívül szűk eszközkészlettel dolgozik. Sokszor éppen ezért vegyítik az írók a katonai SF által biztosított toposzokat más alzsánerekkel. Ebben a szellemben fogott bele Jack Campbell Az elveszett flotta-ciklusba, párosítva regényeit azzal az alzsánerrel, ami a jó katonai SF-től szinte elválaszthatatlan: a hard science fiction-nel.

A történet közvetlen az előző rész után veszi fel a fonalat: a szövetségi flotta a Kalibánnál kivívott győzelem után tovább folytatja az útját a baráti űr felé. Utuk egy elnéptelenedő naprendszerbe vezet, ahol az egyik épphogy élhető bolygón egy szindikátusi fogolytáborra bukkannak, több ezer szövetségi fogollyal. Eleinte az egész hajóhad kitörő örömmel fogadja ezt, hiszen rengeteg évek óta sínylődő bajtársat képesek megmenteni. Ám hamar kiderül, hogy az örömbe komoly üröm is vegyül: a felszabadítottak között akadnak olyanok, akik a zendüléstől sem riadnak vissza, hogy a saját szájízük szerint vezessék a flottát.

A cselekményt tehát egészen könnyen össze lehet foglalni pár mondatban. Gyakorlatilag a regény teljes hosszában egy szálon fut, csak a következményeit érezzük a sztorival párhuzamosan történő eseményeknek. Ezt lehetne akár negatívumként is felfogni – főleg egy hamiltoni cselekményhez viszonyítva – de így a lendületes űrcsatákat csak a harcérintkezések közötti várakozások szakítják meg. A harcérintkezések pedig rendkívül reálisan lettek megfestve. Nincsenek szinte összeérő szárnyvégek, nincsenek örült dugóhúzókba torkolló légi csaták, mint a megkérdőjelezhető minőségű filmekben. Itt kőkeményen érezhető a relativisztikus torzítás, a csaták nagy része abból áll, hogy egymás felé száguld a két fél, durván egytized C sebességgel. A tényleges harcérintkezés alig pár pillanatig tart. Nehéz megmondani, hogy miként fognak a jövő csatái lejátszódni az űr végtelenjében, de nagy eséllyel valami hasonlóra kell majd felkészülnünk, mint amit Campbell elképzelt. (…)"

Bővebben: http://szeljegyzet.com/ertekeles/jack-campbell-vakmero/

7 hozzászólás
>!
Wiggin77
Jack Campbell: Vakmerő

Szuper volt, lendületes, izgalmas, akciódús! Mintha csak a Battlestar Galactica reinkarnálódott volna ebben a sorozatban. Más is látja a párhuzamot történet és szereplők esetén is? Geary -> Almada, Rione -> Roslin. Tekintve, hogy a Battlestar Galactica örök kedvenc (csak a finálé…azzal úgy vagyok, mint most a PSG a Barcelona elleni meccsel: jaj csak tudnám feledni!), azt hiszem nem is kaphatna tőlem nagyobb dicséretet Campbell sorozata.

>!
Dominik_Blasir
Jack Campbell: Vakmerő

„Nem vagyok nagy military sci-fi fan” – kezdtem tavaly a Rendíthetetlenről szóló értékelésemet, és hát azóta nem következett be változás ilyen téren. Ami a Vakmerőt illeti: a legnagyobb problémája az én esetemben, hogy volt egy előző része, így ugyanis sokkal kevésbé tud olyan hűha!-élmény lenni. Történetesen ugyanis szerintem pont ugyanazt folytatja, mint amit igen szórakoztatóan elkezdett a Rendíthetetlenben, csupán engem a lövöldözés még mindig nem érdekel, és most már nem is csodálkozok rá annyira, hogy lehet ezt így is.
Közben arról a két karakterről, akinek van személyisége, még mindig érdekes olvasni, a többiek meg tökéletesen betöltik a „gonosz, idióta, inkompetens” (olyan hülyék nem léteznek a flottában, akik amúgy értenek is a munkájukhoz?) vagy a „szimpatikus, jófej, hozzáértő” (Geary-nek tényleg minden támogatója intelligens és érdemi képességekkel rendelkezik?) sztereotípiát, bár kétségtelenül nem bánnám, ha megjelenne a szürke zóna is a regényben.
Vagy mondjuk ne azt érezném olvasás után, hogy tulajdonképpen a cselekmény nagy része kidobható lett volna, meg amúgy is kicsit túl egyszerű, túl egyértelmű az események folyamata. Szóval várom, hogy mikor kezdenek el gondolkodni az emberek Geary-n és barátain kívül is.
De azért jó móka, különösen az első felét (ahol beszélgettek utálták egymást az emberek a lövöldözésen túl) meglepően élveztem.

5 hozzászólás
>!
B_Petra
Jack Campbell: Vakmerő

Sci-fi, nem sci-fi, sci-fi, nem sci-fi, nem tudom, de annak ellenére, hogy semmi de semmi tudományos / tehnikai magyarázat nincs a könyvben, elhittem, hogy az űrben vagyunk, 10 fokkal lefelé és szélfélé tartunk, 0,2-es fénnyel és még 8 óra van a harcérintkezésig, mig valóban történik valami, mert a relativitás és a fénysebesség az még érvényes, még egy regényben is.
Inkább vizuális tipus vagyok és tökre nem emlékszem, milyen fizikai jellemzői vannak(az első kötetben, biztos irták) Geary sorhajókapitánynak tehát rákerestem a neten egy angol boritóra és megvagyok elégedve, jó pasi van a boritón, ez nekem itt elég is, már el tudom képzelni. Más nem is érdekelt túlzottan, csak hogy kivágja magát , menjenek, lőjenek, bombázzanak, ésatöbbi, no meg lesz-e sex?
Határozottan eltudnám képzelni filmsorozatként. Egy könnyed katonai sci-fi, ahol minden megvolt amit elvártam, csatajelenet, űrhajók, rejtély, pasi.
Engem elszórakoztatott.

1 hozzászólás
>!
Gerof
Jack Campbell: Vakmerő

Azért ez elég kiszámítható volt. Nem különösebben zavart, csak mondom.
Szórakoztatásnak még mindig jó. És tényleg gyakran mondják benne, hogy „harcérintkezés”. :)
Ezekből a harcérintkezésekből kicsit sok is volt nekem a közepe meg vége táján. Lássuk be, hiába mondja nekem, hogy 0,1 fénnyel menjünk szél felé és lassuljunk le 0,03 fényre harcérintkezéshez, mert akkor majd lefelé jól ki tudjuk lőni az infernólándzsákat…én ezt nem tudom elképzelni. Úgy értem nem jelenik meg semmi a lelki szemeim előtt, hogy ki merre tart, kivel-hogyan találkozik, merre van találat stb.
Inkább élveztem a személyek közti interakciókat, mert ugyan nagy meglepetésre ott se kell számítani, de attól függetlenül jók a fő és némi mélységgel bíró karakterek (eddig legyen a számuk olyan 2,5) különféle érintkezései a „sablonkarakterekkel”.
Ha már megint eljutottunk az érintkezésekhez, engedtessék meg, hogy örömömet fejezzem ki, afelett, hogy a harcérintkezések mellett egy bizonyos másfajta érintkezésre is sor került, ami nagy szerencse, mert a könyv első felében már tapintható volt az elfojtott szexuális feszültség. Olyannyira, hogy különösebben szót se vesztegetett rá az író, mégis egy „na végre” érzéssel gazdagodhattam.

Ugye azt mindenki megfigyelte, hogy van itt a hazatérés mellett (ami egyelőre elég messzinek látszik) egy másik alig-alig pedzegetett mellékszál. Csak azért mondom mert nem túl sokat foglalkozik vele a könyv, esetleg valaki átsiklott felette. :) Pedig jobban érdekelne annál, mint amennyire egyelőre foglalkozik vele a sorozat.

Kérdés: Van az emberek által egy csomó belakott bolygó. Nyilván ezek tetemes része elég mostoha, terraformálni kell stb. De mi van azokkal, ahol amúgy minden szükséges dolog megvan az élethez? Semmi életforma? Nem kell intelligensnek lennie. Csak érdekelne, hogy egy ilyen helyen mi a helyzet az eredeti ökoszisztémával és behurcolt földi életformákkal? Nincs a valami interakció, kiszorítás például, vagy bármi… Meg aztán remélem senki nem feltételezi, hogy kompatibilis lenne az anyagcseréjük, az olyan valószínűtlen.
Ezt igazából sok más könyvnél is meg lehetne kérdezni, csak a sokadik csillag sokadik lakott bolygójánál elkezdett zavarni, hogy erről semmit se tudunk.

Kedvenc jelenet:spoiler

Sokat kötözködtem, de azért alapvetően tetszett! Ma jó napom van, úgyhogy ezt fölfelé csillagozom.
Még egy kört?


Népszerű idézetek

>!
mojo68

Tulajdonképpen Numos annyira sötét, hogy nem is értem, miért nincs még saját eseményhorizontja.

KETTŐ

>!
NewL P

– Hogy miért, sorhajókapitány? Nem állítom magamról, hogy értek a katonasághoz és a működéséhez, de az a négy parancsnok már látta, hogy bevált a maga módszere. Az, ahogy a flotta egykor, még a maga idejében harcolt. Látták, amint az utolsó hajóig megsemmisül egy nagy szindikátusi erő. Hogyan hihették egyáltalán, hogy okos dolog egyenesen rárontani az ellenségre?
Geary nem nézett rá, csak a fejét rázta.
– Azért, mert az emberiség legnagyobb balszerencséjére, a hadtörténelem igen gyakran olyan parancsnokok története, akik ugyanazon a sikertelen módon vívják meg a harcaikat újra meg újra, miközben a saját erőik nagy tömegekben semmisülnek meg. Nem mondhatom, hogy tudom, miért van így, de ez a szomorú igazság: ezek azok a parancsnokok, akik nem okulnak sem a saját, sem mások gyakorlati tapasztalataiból, akik egyre csak tolják előre az erőiket, mintha azzal, hogy megint ugyanazt a fajta értelmetlen halált idézik elő, végül megváltoztathatnák a végeredményt.
– Biztos vagyok benne, hogy nem szükséges minden parancsnoknak ilyennek lennie.
– Nem, ez igaz. Habár nagyon úgy fest, hogy hajlamosak összeverődni a legmagasabb rendfokozatokban, ahol a lehető legnagyobb kárt tudják okozni. – Most végre Rionéra pillantott. – Rengeteg jó és bátor katona van ezek között a parancsnokok között. Azonban az egész pályafutásuk alatt azt sulykolták beléjük, hogyan kell egyféle módon harcolni. Beletelik némi időbe, mire felülemelkednek ezen a szűk látókörű és megcsontosodott szemléleten, és sikerül meggyőzni őket, hogy a változás nem feltétlenül rossz. A katonaság nem változtat egykönnyen, még akkor sem, ha a fordulat a hivatásosok között a múltban használt harcászati eljárásokhoz való visszatérést jelenti. Akkor is módosulás ez ahhoz képest, ahogy a dolgok állnak.

>!
NewL P

Mindenki őt nézte, meglehet, valamiféle beszédet vártak a négy hajó legénységének hősiességéről. Geary vértelen vonallá préselt szájjal felállt, a fejét ingatta és kisétált a hídról – attól tartott, elcsuklana a hangja. Halottakról jót, vagy semmit. Nem akarta nyilvánosan szidni a parancsnokokat, elmondani, hogy öntelt bolondok voltak, akik meggyilkolták a beosztottjaikat.
Pedig pontosan ez történt.

>!
Dubovszki_Martin P

Gondolkodtam azon, hogy talán nem emberi értelem is kapcsolódik ehhez a borzalmasan pusztító háborúhoz, amit az elmúlt évszázadban vívtunk egymással. De mostanra már tudnom kellene, hogy az embernek nincs szüksége más értelmes fajra, aminek a befolyása nyomán valami ostobaságot tudunk tenni.

>!
NewL P

Tudta jól, hogy a flottájában lévő parancsnokok között akad, aki valójában nem alkalmas hajóegység irányítására, tudta azt is, hogy a többiek közül sokan továbbra is ragaszkodnak a teljes lendülettel történő, tétovázás és megfontolás nélküli dicsőséges rohamok eszméjéhez. Sok idő telik el még, mire reményei szerint sikerül megtanítania ezeknek a harcosoknak annak az értékét, hogy ne csak bátran, de bölcsen is küzdjenek. Mindezzel együtt kíváncsi volt arra, miféle esztelenség vezette ezt a négy parancsnokot arra, hogy figyelmen kívül hagyják a parancsát és az aknamezőre vonatkozó figyelmeztetését. A gondolataikat biztosan teljes egészében betölti választott célpontjuk, nem foglalkoznak semmi mással, ahogy megpróbálnak harcérintkezésbe kerülni célpontjaikkal.

>!
mojo68

– Úgy tűnik, örömet okoztam egy tengerészgyalogosnak – magyarázta a nőnek.
– Ó? Megölhet valakit?
– Valószínűleg.

NYOLC


Hasonló könyvek címkék alapján

Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Buzz Aldrin – John Barnes: A csillagok fiai I-II.
Andy Weir: A marsi
Thomas N. Scortia – Frank M. Robinson: A Prometheus-válság
Kim Stanley Robinson: Aurora
Robert A. Heinlein: Ajtó a nyárba
Robert Charles Wilson: Örvény
John Scalzi: Vének háborúja
Joe Haldeman: Örök háború
Ann Leckie: Mellékes háború