Rendíthetetlen (Az elveszett flotta 1.) 147 csillagozás

Jack Campbell: Rendíthetetlen

A Szövetség már egy évszázada vívja háborúját a Szindikátus Világokkal szemben, ám most vesztésre áll, flottája csapdába esett az ellenséges terület szívében. Egyedül abban a legendás kapitányban bízhat, aki évszázados hibernációból ébredt fel, hogy a flotta élére álljon.
Jack Geary kapitány hőstetteit minden iskolás ismeri, ő azonban nehezen birkózik meg a lehetetlen elvárásokkal, amiket saját hírneve támaszt vele szemben. Hiába taszítja a hőskultusz, magára vállalja a feladatot, hogy a megvert szövetségi flottát és a háború sorsát eldönteni képes hiperhálókulcsot hazajuttassa. Ehhez azonban fel kell nőnie „Black Jack” Geary legendájához.

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek

>!
GABO, Budapest, 2015
356 oldal · ISBN: 9789634061878 · Fordította: Tamás Gábor
>!
GABO, Budapest, 2015
354 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634061625 · Fordította: Tamás Gábor

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Jack Geary, „Black Jack” Geary


Kedvencelte 12

Most olvassa 2

Várólistára tette 105

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

phetei P>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Van valami megkapó báj a Rendíthetetlenben, ami fénysebességgel viszi végig az olvasót a regényen. A tempó addig gyorsul, amíg a könyv szereplőihez hasonlóan ránk is hatással lesz a relativisztikus torzítás, így mire észrevesszük, hogy mi is a helyzet valójában, addigra már régen magunk mögött hagytunk mindent.
A Rendíthetelenül egy piszkosul szórakoztató, ugyanakkor végtelenül egyszerű, klisés és kiszámítható regény. Gyakorlatilag semmi nem történik benne, amit ne tudna előre megjósolni bárki aki korábban már látott egy Battlestar Galactica epizódot, vagy elolvasott egy random sci-fi regényt, amiben űrhajók és katonai konfliktusok vannak. Ezt pedig most értsük úgy, hogy az események fősodrát regényekre előre telibe lehet találni az első elolvasása után. spoiler
Először arra gondoltam, hogy részeletesen elkezdem kivesézni, hogy a könyv melyik motivumát hol, miben láttuk már korábban, hol botlik meg a dramaturgiában a logika, melyik motivációs elem esik a túlzott ismétlés ragadós dágványába és hogy miért is olcsó megoldás alacsony bázisról indítani olyan alapvető dolgokat, mint például a két szembenálló flotta siralmas működési és morális színvonala.
Aztán az értékelés írása közben rájöttem, hogy ezek most igazából annyira nem is lényegesek. Jack Campbell sorozata jelenleg 15 résznél tart és készül egy új trilógia, így bőven lesz még idő ezeken gondolkozni. Addig is viszont nyugodtan dőljön hátra a fotelben mindenki aki gyerekkorában űrhajó kapitány szeretett volna lenni vagy pedig számtalan órán át keresztül menedzselte a flottáját a Homeworldben és élvezze a kalandokat.
Ahogy ugyanis azt már fentebb említettem, a Rendíthetetlen minden hiábjával együtt is, veszettül szórakoztató és néha ennyi épp elég. :)

2 hozzászólás
vicomte P>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

A katonai sci-fi elvileg nem áll tőlem nagyon távol és a kedvenc SF történeteim között akad néhány, ami ehhez a zsánerhez köthető, így kimondottan örültem, amikor ennek a könyvnek a megjelenéséről hallottam.
Amikor azonban elkezdtem olvasni, egyre mogorvábban vontam össze a szemöldökömet, és egyáltalán nem értettem, hogy mire fel az olvasók lelkesedése, és a számtalan folytatás, amit ez a sorozat megélt.
Mert ez bizony szinte minden lényeges szempontból gyengén megírt regény, s ezt a szememben egyáltalán nem menti, hogy van benne néhány igen érdekes jelenet és bizonyos űrharcászati sajátosságokat precízen mutat be az író.

De minden máson, amitől egy regény regénnyé válik, az én szememben elhasalt.
a.) „Black Jack” Geary kapitány pár nappal a százévnyi hibernációból való ébredést követően egy keményen tönkrevert flotta parancsnokává lép elő. És miért? Mert a flotta összes törzstisztjének az admirálissal az élén en block nincs annyi esze, mint egy törött szárnyú csattogós lepkének. spoiler
b.) A megmaradt flottatiszteknek nagyjából fogalma sincs a hadviselésről és a csatákat a „dúr bele, oszt' jó lesz” mentalitással vívják, az egyéni dicsőséget hajhászva. Mindezt egy száz éve tartó háborúban. Mivelhogy nincsenek már tapasztalt hadászati szakértők, akiktől stratégiát meg taktikát tanulhatnának, ezért aztán „Black Jack” példájából kiindulva mindenki hős akar lenni. spoiler
c.) A flottában demokrácia uralkodik. Ha valami nem tetszik egy beosztott tisztnek, az éles harci szituációban is szavazást kezdeményez a dologról. Ja. Mondom: szavazást. Így megy ez. Megint csak megemlíteném így halkan és csupán magamnak, hogy száz évnyi háborúskodás után… spoiler
d.) Egyébként a háborút a szabadság védelmezői a gyanúsan USA jellegű „Szövetség” vívja a gonosz bürokrata „Szindikátus” ellen, ami az orosz pártállam és a nagyvállalati korpokráciák fattyának tűnik. spoiler Ami kiderül a háború előzményeiről, és arról, hogy miért nem hagyják már abba, azt két mondatban össze lehet foglalni. Ezek közül az egyik annyi, hogy „Csak.”
Ez volt a háttérvilág – és nem ez a leggyengébb része a könyvnek.

Nem, sajnos a szereplők sokkal rosszabbak.
Geary kapitány nem egy Mazer Rackham, nem egy valódi háborús hős, csak egy kötelességtudó, nem kimondottan briliáns tiszt, aki egyszer kénytelen volt valami hősiest tenni, de ettől még rohadtul nincsenek zseniális meglátásai, csak némi józan esze, és épp csak két vonással több karizmája, mint egy lovassági csizmának*.
Az egyetlen szerencséje, hogy a flottán belüli ellenlábasait idegesítő seggfejnek vagy ingerlően életképtelen teszetosza alaknak ábrázolta az író, így aztán ebből a mezőnyből tényleg kiemelkedik.

Az egész eddigire viszont a t. író stílusa teszi fel a koronát. Illetve, mit is mondtam, stílus – egészen pontosan annak a hiánya. Bíz isten, miközben olvastam a könyvet sokszor volt olyan érzésem, hogy az író Steven Seagal nagy rajongója lehet, mert nála is csak annyira volt életszerű az érzelmek ábrázolása, mint a bálványának a mimikája. A szereplők többnyire komolyak és fáradtak, de ha jól érzik magukat akkor mosolyognak, ha boldogok, akkor meg szélesen mosolyognak. Ha pedig eszméletlenül boldogok, akkor a levegőbe öklöznek. spoiler

Szóval ez az én mércém szerint messze nem jó könyv, és erősen kétlem, hogy a folytatások javítanának az összképen, így aztán én nem valószínű, hogy pazarolni fogom időmet egy ilyen űrszél száraz iromány olvasásával. Ha pedig jó háborús SF-re vágyom, akkor azt hiszem, inkább előveszek egy régi Battletech regényt legközelebb, mert azokban legalább vannak jellemek, cselekmény és politikai háttér.

Hogy akkor mégis kinek ajánlanám ezt a könyvet? Talán a BSG azon rajongóinak, akiknek Adama parancsnok, Tigh ezredes és Roslin elnök a kedvenc szereplőik, illetve azoknak, akik egyszerűen imádják az űrstratégiai játékokat – mert a könyv legjobb részei kétségtelenül azok, amelyekben a csaták leírása szerepel.

* Campbell tett némi lagymatag erőfeszítést arra, hogy ebből a helyzetből valami személyes drámát kihozzon, de kit lep meg, hogy baromira nem jött össze neki.

20 hozzászólás
pat P>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Na. Jelezném az érintettek felé, hogy ha nem lesz fél éven belül a kezemben a folytatás, akkor harcérintkezést fogok kezdeményezni. Még akár flottaszintű hadműveletekre is sort keríthetek. Úgyhogy lesznek kedvesek iparkodni picinyt.

Az elején kissé nehezen találtunk egymásra a könyvvel (se a stílus, se a non-stop hősi vekengés, se a történet iránya, se a fénypercek jelentőségén rugózás nem jött be igazán), de aztán a felétől levett a lábamról eléggé.
Hát mert mennyire jó már, végre nem a legutolsó közlegény szemszögéből nézni egy űrcsatát (aki jellemzően azt se tudja, melyik bolygón van, és miért), hanem a flottaparancsnokkal együtt átlátni taktikát és stratégiát, elképzelni a 3D-ben felállított harci alakzatokat, és a naprendszer nagyságrendű csatatéren kalkulálni a fénysebesség korlátaiból adódó kommunikációs és egyéb nehézségek megoldását. Szerintem ezek mind nagyon, nagyon érdekes dolgok, reálisan és okosan megírva – én teljesen elhittem, hogy Campbell is vezetett már egy csomó űrcsatát, igaziból.
És mennyire jó egy hadvezér fejével gondolkodni hadijogról és alapvető erkölcsi kérdésekről, emberségről, kötelességről és becsületről, meg az emberi irigység, szűklátókörűség, a megszokás és a beletörődés veszélyeiről.

És így a végére még azt is elhiszem, hogy van ebben a felállásban elég potenciál egy ilyen hosszú-hosszú sorozatra.

75 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Köszönöm lányok az ajánlást, tényleg nem bántam meg, hogy elolvastam. A military-sci-fi nem az a műfaj, ami gyakori vendég lenne nálam. Talán a Vének háborúja sorozat ilyen, de az sem csak a csaták leírásáról szól. Ez a könyv viszont meglepett, mert a Föld pl. sehol sincs megemlítve benne. Az egyik oldalon ott van a Szövetség (aka jó fiúk), a másik oldalon pedig a Szindikátus, de hát ők sem űrlények. A Szövetség egy hajója rálel a 100 éve az űrben sodródó John Geary kapitányra hibernált állapotban, és ő (akárcsak Ripley a Bolygó neve halálban) meglepetten tapasztalja, hogy mennyit változott a világ. Belőle legendás hős lett, a háború azonban még mindig tart. A morál, a hadseregnél megszokott fegyelem, minden megváltozott, a flottához tartozó kapitányok pedig, mint duzzogó kisfiúk, állandóan ellenkeznek. Egy szomorú véletlen folytán neki kell rendbe tenni a bagázst, újra megtanítani őket a stratégiára, miközben felül kell múlnia önmagát. Az egész cselekmény engem egy bírósági tárgyaláson játszódó történetre emlékeztett, amiben inkább a párbeszédek, mint a cselekmény a lényeg. Bár kaptunk csatajeleneteket is, a lényeg mégis azon volt, hogyan terelgeti vissza Jack Black a flottát a régi, helyes útra. Lényegében tetszett, biztos olvasok még ilyet.

1 hozzászólás
TiaManta>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Nem hittem volna hogy egy ilyen, tisztán katonai science fiction, ennyire a kedvemre való lesz. Pedig az unalom nem jött el sehol se a regényben.
Az egész katalizátora a főszereplő, aki száz éves hibernációból ébredt fel, mintha megmentőként érkezett, szállt le volna közéjük. A fickó rokonszenves, emberi, és szerencsére okos is, így nagyon jól betölti szerepét. Ma már legenda, akiről szófordulatok születtek. És ő próbál lavírozni saját maga, és a hősi („Black Jack” Geary) ideál között amit az emberek látnak, és várnak el. Megkedveltem. Gonoszul vigyorogtam egyes jeleneteken, amikor nem is vicces volt, hanem egyfajta elégtételt éreztem.
Úgy éreztem hogy a felszín alatt végig pattanásig feszült, a túlélést nem bagatelizálja el. Ahol pedig feszegeti a történet a határait, más lehetőségeket kínálva, én is újabb és újabb kalandok ígéretét látom magam előtt. spoiler Nagyon kíváncsi vagyok merre halad majd a regény.

Update:
Újra olvasás után is nagyon szeretem. Ez egy karakter regény igazából. És én bírom az ilyesmit. ahol nem csak a dráma megy.

20 hozzászólás
ursus MP>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Ez bizony jólesett. Tavaly a Vének háborúját olvastam vízparton, idén ezt, el is döntöttem, hogy nyári dagonyázás alkalmával továbbra is military sci-fit fogok fogyasztani a nagymálnák mellé. Remélem, akad még a zsánerben annyi tartalék, hogy teljesíthessem az egy sorozat per év tervemet, és közben rájöhessek, mik ennek a műfajnak a kliséi. Kiabáló kiképző őrmester például nem volt benne – eddig.

Ellenben volt világos (kiszámítható és erőltetett, tehát pimasz) kiindulópont, szimpatikus, inkább emberire, mint hősiesre faragott, helyzetének megfelelni akaró főszereplő, pörgő cselekmény, egysíkú, de elképzelhető mellékjellemek (el is gondolkodtam, hogy én vajon „összetett” jellem vagyok-e…), meg annyi és úgy adagolt tudomány, hogy ne lassítsa a száguldást, viszont valamilyen mértékben folyamatosan jelen legyen*. Egyébként mind @phetei, mind @vicomte értékelésével egyetértek. Én is sejdítem, hogy mi lészen itten hamarosan, és az író tényleg nem bíbelődött a résztvevők reakcióinak árnyalásával; nem beszélve arról, hogy a néhány nevesített szereplőn kívüliek csupán arctalan tömegként biztosítják a hátteret, és többnyire egyszerre cselekszenek, az egyszerűség kevéért általában ugyanúgy. Ebben persze a szerkesztő is ludas lehet, ha dolgozott egyáltalán ilyen a szerzővel. Bár az is elképzelhető, hogy addig nem volt tanácsos Campbellhez szólni, amíg nem modellezte le az összes flottamanővert valami űrszimulátoron (én se szeretem, ha a valósággal izélgetnek, amikor éppen teljes odaadással hentelek). Utána meg már minek. Szóval én megyek tovább, habár ijesztően hangzik ez a sok rész. Be lehet ezt fejezni sokkal hamarabb is, szép, kerek egésszé formálni, oszt ülni a babérokon, vagy belefogni valami egészen másba. De persze az űr is végtelen. Azt mondják.

*Olvasom az értékelésekben, hogy a tudományos rész stimmel. Ezek szerint nyugodtan megmutathatom a könyvet mérnök-fizikus apósomnak. nem fog egy legyintéssel elintézni. Mivel az asztrofizikához (is) hülye vagyok, és mindig elszörnyedek azon, hogy a műszaki szakemberek mennyivel menőbbek nálunk, bölcsészeknél, egy olyan léptékű sztoriban, aminek a távlatait legjobban a „Kicsi nekem ez a galaxis, kirúgom az oldalát” kezdetű dallal lehetne érzékeltetni, nekem bármi beadható. Ilyenkor komorulok el, azokra a történelmi regényekre gondolva, amelyekben túlzottan elszabadult az írói fantázia (hun erre, hun arra), és jelentős mennyiségű szutykot nyelet le az adott korban kevéssé tájékozott olvasóval, hogy azt higgye, tényleg úgy mentek a dolgok, ahogy az író (széleskörű kutatás után) megírta. De ez egy másik történet, egyelőre gyorsítsunk 0,1 fényre, aztán a végtelenig és tovább.

Lisie87 P>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Rossz szokásom, hogy értékelés írása előtt, néha beleolvasok a többiek véleményébe. Ez persze sokszor rontja az összképet, ami a könyvről él bennem, mert rámutat azokra a hibáira, amik nekem nem tűnnek fel. Aztán csak legyintek, kit érdekel, nekem tetszett, és szórakoztatott.
Jack Geary kapitány számomra nagyon szimpatikus és szerethető karakter volt, nagyon jó volt belelátni a gondolataiba és cselekedetei hátterébe. A többiek meg…wáá, utálom a konok, rosszindulatú, áskálódó karaktereket, a fél vezérkart leváltottam volna! :D 100 év alatt kicsit rossz irányba tolódott el a morál, az erkölcs és a hozzá állása az embereknek. spoiler
Jó volt az egész könyv összhatása, tetszettek az űrcsaták, akármennyire is voltak reálisak, vagy nem. Az biztos, hogy hamar sorra kerítem a folytatást, mert nagyon izgulok az egész flottáért. :) Na jó, egy-két hülye parancsnok kivételével!…

2 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Azért ez elég király volt.
Nem vagyok nagy military sci-fi fan, legfőképpen azért, mert általában untatnak az egymásra lövöldöző űrhajók (bezzeg ha sárkányok harcolnának!), különösképpen a katonai élet sem vonz, viszont amit nagyon szeretek a nagy elődökben, azok a mögöttes gondolatok (igen, rólad beszélek Csillagközi invázió). Nos, ebből sok nemigen volt a Rendíthetetlenben (ami volt, azért persze rajongok, de annyira zsigerileg és hatásvadászan működik, hogy nem merem nagyon emlegetni), mi több, inkább az előbbi vonalat viszi tovább. Viszont.
a) érdekes a lövöldözés! Talán a Tűz lobban a mélyben halálosan szórakoztató, fénysebességű ütközete óta nem élveztem ennyire űrcsatát (a realitásra törekvés nagyon tetszett), a parancsnoki nézőpontért pedig egyértelműen jár a plusz pont (hiába, gyengém a monumentális, grandiózus látkép).
b) jól működtek a karakterek! Ehhez nyilván sokat számított, hogy főszereplőnket igen mélyen megismerjük, sajátos nézőpontja elég sok érzelmet csempészett be a lapok közé, de emellett azt is el kell ismernem, hogy a többiek nem különösebben kidolgozottabbak mondjuk Scalzinál. Csak míg utóbbinál szinte mindenkit unok, itt valahogy érdekesnek tűnnek.
c) izgalmas a történet! Annak ellenére, hogy azért a „tönkrevert flotta” koncepció inkább csak szavak szintjén merül ki, azért elég gyorsan pörögnek az oldalak, s még ha tudjuk is, hogy csak harminc kötet múlva jutunk el a végcélhoz, azért élvezetes figyelni az események alakulását.
Jöhet a következő.

Spaceman_Spiff IP>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Én lepődtem meg a legjobban, amikor ráébredtem, hogy ez nem egy egyszerű csihi-puhi űrháború. Black Jack Geary és a mélyen az ellenséges vonalak mögött rekedt űrflotta története egy remekül megírt, sodró lendületű, izgalmas, sokrétű, realista military sci-fi. Azon túl, hogy Campbell szemmel láthatóan teljes mértékig végiggondolta a Szövetség és a Szindikátus háborúját és – katonai múltjának köszönhetően – hihetően teremtette meg az űrflotta világát, még egy összetett szereplőt is megalkotott Geary személyében. A Rendíthetetlenben nem egyszerűen arról van szó, hogy az ellenség üldözi a flottát: a flotta önmagában is számos problémával küzd, és ha ez nem lenne elég, a főszereplő, a száz évnyi hibernációból kiolvasztott Geary a saját személye körüli kultusszal kénytelen szembenézni. A hőskultusz, Geary gondolatai, a közte és a katonái közti viszony, az ellenséges helyzetekben felbukkanó konfliktusok, a felelősség és a kötelesség komplex halmaza adja igazán a regény erejét, ettől válik izgalmassá, és emiatt várom nagyon Az elveszett flotta sorozat következő részét.
Bővebben a regényről:
http://acelpatkany.blogspot.hu/2015/11/rendithetetlen.html

Bíró_Júlia>!
Jack Campbell: Rendíthetetlen

Annak ellenére, hogy abszolút nem vagyok célközönség allergiás vagyok a warporn típusú filmekre, könyvekre, és egyáltalán bármire, amivel a háborúzást a nagy jellemek igaz próbájaként akarják nekem eladni, szép fokozatosan megvett.
Azt se hittem volna, hogy a langyos szövegrágás közepette Geary akkor csillantja fel a szemem igazán, amikor nekikezd hadijogot elemezni. Azt se, hogy egyre inkább megragadnak a mitikus és a hús-vér Geary dilemmái spoiler, és persze, mindig adódik valami kívülről vagy belülről jött vívódnivaló (különben tényleg „csak” egy könyvesített torpedót kapnánk, de nem, még csak ez sem igaz), abszolút nem önismétel a sztori. Nyilván nem ez az a közeg, ahol lélektani drámák bontakoznak ki a karakterek között, de Geary is, a kisegítő és nemezis hajlamú mellékszereplők is pont annyira vannak jelen, amennyire szükséges a konfliktusok és a hadviselésben szükséges emberi tényezők megmutatásához (nem beszélve arról, hogy a nézőpontot képviselő Geary aligha tud ennél többet a társai hobbijairól, kedvenc színéről vagy arról, hogy ki mivel issza a kávéját). A harmadik harmadban megpiszkálgatott rejtély meg pont úgy fest, mint amiből lehet még központi kérdés a későbbiekben. Meg amiről még olvasnék szívesen, ami azt illeti.
Plusz pont, hogy az ütközetek hülye civil kompatibilisek könnyen követhetők, és pont oda helyezi Campbell az első központilag 100%-ban levezényelt ütközetet, ahol már tényleg érdekel, hogy néz ez ki a vezetés szemszögéből. Ó, és a nagyszámú, valamint változó mértékben rátermett női vezetőért.
Szóval, tehát… folytatás?!

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Chöpp >!

Éljünk a legmagasabb fokú elvárások szerint, máskülönben miután megnyertük a háborút, azt vesszük észre, hogy a tükörbe nézve korábbi ellenségünk arca néz vissza ránk.

175. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jack Geary, „Black Jack” Geary
csartak MP>!

Egy dolgot minden matróz hamar megtanul, mégpedig azt, hogy az űrben semmi nincs, ami emberi. Embertelen a puszta mérete, az üressége, a halál, ami ott van benne mindenütt, kivéve azokat az egészen kicsi helyeket az ürességben, ahol az emberek egy bolygó felszínén úgy járhatnak-kelhetnek, hogy közben arcukat éri a szél és beszívhatják a levegőt.

Nuwiel SP>!

– Azt hiszem, nem lenne szabad panaszkodnom, amiért rám találtak, hiszen nem sok idő múlva tényleg meghaltam volna. De egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az elődeim komoly segítséget lennének képesek nyújtani nekem ebben a helyzetben.
Duellos csak legyintett és elvigyorodott.
– Akkor az enyéim talán segítségére lehetnek az ellenséges flotta elkerülésében és a többiek kifosztásában. Mármint a tapasztalatuk okán. Akadnak közöttük kalózok is.
– Igazán? Gondolom, minden családban van rejtegetnivaló szennyes. Az én elődeim között ügyvédek is voltak.
– Ó! Őszinte részvétem.
– Az ember megtanul együtt élni az ilyesmivel.

csartak MP>!

Egyszerre eszébe jutott egy nagyon régi monda egy hősről, aki valamilyen hosszú háború után próbál meg hazajutni, és közben egyesével elveszíti a hajóit, a híveit, míg végül csak neki sikerült hazaérnie. A mítoszban ez valamiféle diadalnak számított. Látta maga előtt a Rendíthetetlent, ahogy egyedül visszabotorkál a szövetségi űrbe, mögötte szövetségi hajók tucatjai a farkasoknak vetve, roncsaik szegélyezik a hazavezető utat.

Nita_Könyvgalaxis>!

Sajnálatos módon általában pont olyankor szabadul el a teljes pokol, amikor azt hisszük, hogy teljesen kiszámítható pályán haladnak a dolgok.

193. oldal

csartak MP>!

Desjani úgy örült a dicséretnek, ami sehogyan sem illett egy felnőtt nőhöz.

5 hozzászólás
Chöpp >!

Mondhatnám, hogy alkalmanként jót tesz a léleknek, ha irgalmas olyankor, amikor ezt nem követeli meg semmi, és nem is várják tőle. Nem tudom, maga hogy van ezzel, de néha úgy gondolom, a lelkemre ráfér minden segítség, amit csak kaphat.

234. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irgalom
Chöpp >!

Miért nem tudnak egyszerűen csak olyannak ismerni, amilyen vagyok?

86. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jack Geary, „Black Jack” Geary
Chöpp >!

Sose baj, ha az ellenfél öntelt vagy ostoba, nem igaz?

306. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ellenfél · Jack Geary, „Black Jack” Geary
Chöpp >!

Geary a homlokát masszírozva hátradőlt, és azon merengett, miért van az, hogy a világ mintha túl gyorsan vagy túl lassan haladt volna előre, anélkül hogy bármiféle átmenet lett volna a két állapot között.

157. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jack Geary, „Black Jack” Geary

A sorozat következő kötete

Az elveszett flotta sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Simmons: Hyperion
Martha Wells: Kritikus rendszerhiba
Larry Niven: Gyűrűvilág
Jeff Carlson: Fagyott égbolt
Buzz Aldrin – John Barnes: A csillagok fiai I-II.
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Octavia E. Butler: Hajnal
Joan Slonczewski: Ajtó az óceánba
Robert Charles Wilson: Örvény
Andy Weir: A marsi