Más ​dalok 47 csillagozás

Jacek Dukaj: Más dalok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ezerkétszáz ​évvel vagyunk Róma bukása után, a világ legfényesebb városa Alexandria, és a Holdon már virágzó kolónia létesült – Dukaj rendkívül termékeny képzelőerejével ezúttal egy olyan alternatív világot épített fel, melyben semmi sem a számunkra megszokott módon jelenik meg, de azért sok minden ismerős lehet. A főszereplő, Hieronim Berbelek személyiségében is különleges távlatok egyesülnek: noha egykor híres hadvezér volt, bukása óta már csak egy kereskedőtársaság résztulajdonosa. Mióta Moszkva kratisztosza legyőzte őt, nem csupán katonai hatalma veszett el, de személyiségének ereje (Formája) is elenyészett. A bosszúra azonban új lehetőséget kap, amikor Afrikában egy különleges természeti anomália kezd terjedni. A Görbülésért sokan Moszkva urát, a Feketmágust teszik felelőssé, s az egységbe tömörülő erők élére Berbelek állhat. A végső csata közeledtével azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szemben álló fél talán nem is földi hatalom. A politika- és filozófiatörténetileg… (tovább)

Eredeti cím: Inne pieśni

Eredeti megjelenés éve: 2003

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Science in Fiction

>!
Typotex, Budapest, 2015
648 oldal · ISBN: 9789632794082 · Fordította: Mihályi Zsuzsa
>!
Typotex, Budapest, 2015
648 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632794082 · Fordította: Mihályi Zsuzsa

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Démiurgosz

Helyszínek népszerűség szerint

alexandriai könyvtár


Kedvencelte 11

Most olvassa 3

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Az emberi elme egyik alapvető tulajdonsága, hogy kategorizál, besorolja és rendszerezi az összes benyomást, ami egy adott helyzetben éri, így teremtve meg az impulzusok káoszából az értelmezhető rendet.
Ez az ösztönös tett – és az ezzel járó óhatatlan egyszerűsítés – evolúciós szempontból esszenciális eszköze a túlélésnek, mivel enélkül feldolgozhatatlan lenne az egyént érő ingerek végtelen sora.

Ősrégi felismerés ez, épp ezért már Arisztotelész is a kategóriákat tette meg a filozófiája egyik sarokkövévé, és ezzel meghatározta a nyugati típusú gondolkozás elmúlt közel kétezer-ötszáz évét. Nagy kár, hogy az emberek zöme nem csupán hozzácsapja az adott kategóriához annak felszínes minősítését, de fafejű módon ragaszkodik is hozzá. Így jön létre a kategóriák hierarchiája, ami nem más, mint a megcsontosodott előítéletek szülőszobája.

Nem véletlen ez a hosszas felvezetés, mivel Dukaj épp azzal, hogy egy olyan világon játszódó regényt írt, amelynek a premisszája, hogy az arisztotelészi logika, morfológia és kozmológia reális, paradox módon egy besorolhatatlan művet hozott létre, legalábbis ami az akadémikus irodalmi paradigmák szerinti kategóriákat illeti.

Mert minek tekintsük ezt a regényt?
Filozófiai gondolatkísérletnek?
Hogyne, hiszen az egész univerzum azon törvények szerint működik, amelyeket Arisztotelész és követői vallottak – vagyis a Föld a világegyetem központja, amely körül a Hold a Nap és a csillagok keringenek; az anyagot az öt őselem szubsztanciális vegyülete alkotja; az egyén sorsát, szerepét, sőt fizikai megjelenését is az arisztotelészi értelembe vett Forma határozza meg. Egy ilyen világkép olyan élesen ütközik a jelenlegi tudományos-materialista alapú tudásunkkal, hogy olvasóként nekem is folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat, hogy ez a Föld és ez az univerzum legelemibb szubsztanciájában is eltér attól, amit mi ismerünk.

Klasszikus high fantasynek?
Hogyne, hiszen évezredek óta fennálló birodalmak csapnak össze; félisteni hatalmú kratisztoszok ármánykodnak egymás ellen, hol a legkörmönfontabb ágenseiket bevetve, hol pedig hatalmas seregeket és lenyűgöző, mágikus képességekkel rendelkező harcosokat felvonultatva. S hogy elkerüljék a világ pusztulását a regény végén egy legyőzhetetlennek tűnő ellenféllel spoiler is szembeszállnak.

New weirdnek?
Hogyne, hiszen az egész világ végtelenül bizarr és logikus is egyszerre. A világot a szellem uralja, amely formát ad mindennek, amivel kapcsolatba kerül. Minél erősebb valakinek a Formája, annál könnyebben alakítja saját magát, a környezetét. A tekhtinészek (művészek) és a demiurgoszok (mesterek) pedig a saját szakterületükre összpontosítva érnek el bámulatos – az egyszeri fantasy olvasó számára varázslatnak tűnő – hatásokat. És akkor még nem is beszéltünk a Görbülés spoiler miatt kakomorffá – szó szerint alakját vesztetté – vedlett vidékről.

Kozmikus horrornak?
Hogyne, hiszen a regény szereplő nem csupán elszakadnak a Földtől, hogy aetheri szférákban kalandozzanak, de olyan földitől merőben idegen erőkkel kell, hogy megküzdjenek, amelyeknek rettenetes idegensége mellett Lovecraft Mérhetetlen Vénjei is ismerősnek, sőt érthető motivációval bíró lényeknek tűnnek.

Úgy gondolom, hogy ez a regény elsősorban azok számára lesz igazi élmény, akik nem idegenkednek a klasszikus filozófiai tanoktól, és élvezni tudják azt a szellemi kihívást, amit a görög kultúrával mélyen, a nyelvezet szintjén is átitatott, időnként határozottan szaggatott cselekményvezetésű – néha véletlenszerűnek tűnő váltásokkal operáló – és egy rakásnyi inkább különleges, mint kedvelhető szereplőt felvonultató olvasmány nyújthat.

9 hozzászólás
Timár_Krisztina IP>!
Jacek Dukaj: Más dalok

@Röfipingvin értékelése után szabadon: Mindig tudtam, hogy sokkal menőbb lett volna ógörögül megtanulnom, mint latinul. Vagy pláne angolul.

Iszonyú jó könyv ez. Nagyon ajánlom. Nemcsak azoknak, akik szeretik a sci-fit és/vagy a fantasyt. Hanem még inkább azoknak, akik szeretik a történelmet és a filozófiát, és akiknek legalább egyszer megfordult már a fejükben az a bizonyos feltehetetlen „mi lett volna, ha?”

Mégis mocsok gazember leszek, és lecsillagozom. Szubjektív okból. Meg objektívból is.

Az a fajta fantasztikus regény, amelyiknek annyira, de annyira jól ki van találva a háttérvilága, hogy részemről kár is rá cselekményt vesztegetni. @marschlako értékelésével értek egyet: engem a legelejétől fogva annyira elbűvölt ez az alternatív Föld, ez az alternatív XVIII. század, hogy minden apró részletére sokkal kíváncsibb lettem, mint bármilyen okos csavarra, bármilyen izgalmas fordulatra. Ahhoz, hogy ebből regény legyen, és meg is vegyék, persze kell bele a világra leselkedő veszély, kell bele hős és küzdelem és intrika – és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is érdekelt az egész – de nagyságrendekkel jobban érdekelt ennél az, hogy mit isznak, mit esznek, hogyan építenek hajót, melyik hónap hányadikán* írnak naplóbejegyzést, hova járnak könyvtárba,** milyen betűkkel írott könyvet találnak,*** milyen stílusú házakban laknak, és milyen divatú ruhákat hordanak.

Szóval háttérvilágból csillagos ötös. Nemcsak azt tudjuk meg, mi hogyan működik, hanem azt is, miért. Azért, mert ebben a világban kétezer-háromszáz évvel ezelőtt egész más fordulatot vettek az események, mint a mi világunkban, emiatt máshová kerültek az országok és kultúrák határai, másképp alakultak a nyelvek, a hagyományok, mindenekelőtt a tudományos élet. Ebben a világban mindent az arisztotelészi vagy azon alapuló filozófia határoz meg. spoiler Illetve amit nem, azt valamelyik másik, eretneknek tekintett filozófia, mert az alternatív világnak is kell alternatív világ. Pl. olyan, mint a mienk.

A regény ötödéig a tartós boldogság állapotában egyetlen dolog járt a fejemben: „Hol lehet ennek a Dukajnak az írókurzusaira jelentkezni??? Előkerítem a lengyel nyelvkönyvemet is!!!”

Aztán az ötödénél jött egy olyan törés, amely a továbbiakban nem tudott összeforrni. Mint amikor az ember puha homokban járva törött kagylóhéjba lép. Ezt nem lett volna szabad. Aki ennyire művelt, és ennyi fantáziája van, annak ilyen olcsó megoldást tilos alkalmazni. Pont. spoiler Ilyen író könnyűszerrel helyreüthette volna ezt a hibát. Nem tette. Engem pedig elveszített.

Na, azért nem egészen. A világot, amelyet megteremtett, továbbra is szerettem, bár az olcsó fogásokra a későbbiekben már érzékenyebben reagáltam a kelleténél. Voltak még. :/ Szerettem annak ellenére, hogy a regény világszemléletével ellentétben a demokrácia pártján állok (tetszett ám a végén a fejtegetés a sokféleségről). Szerettem annak ellenére, hogy a megérthetetlen, az idegen ábrázolásában Lem Solarisához képest visszább lép. (Pedig Lem a példaképe.) És annak ellenére, hogy ez a világ, amely önmagát oly harmonikusnak látja, voltaképpen rendkívül ijesztő. Ha ezt az iróniát szándékosan építették bele – márpedig miért ne, a Horror nevű hadsereg leírása elég árulkodó –, akkor egy fokkal javult a véleményem Dukajról.

A fönti felháborodásom és a cselekmény fordulatai iránti mérsékelt érdeklődésem összesen csak egyetlen csillag levonásához elég. Azt hiszem, ez is nagyon sokat elmond. Olvassátok, mert ennél jobb alternatív történelmi regényt mostanában nem fognak írni. Olvassátok, mert rendkívüli képzelőerő alkotása. Olvassátok, mert ráadásul még lengyel is. :) Olvassátok, és olvadjon le az összes biztosíték az agyatokban. ;) Előre szólok, hogy mellékhatásként filozófia szakra való jelentkezés és az ógörög nyelv tanulására való intenzív vágyakozás felléphet. Egyik sem árt.

* spoiler
** spoiler
*** spoiler
**** spoiler

>!
Typotex, Budapest, 2015
648 oldal · ISBN: 9789632794082 · Fordította: Mihályi Zsuzsa
14 hozzászólás
marschlako P>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Mit is mondhatnék? Őrült egy könyv volt, az biztos. Milyen lenne a világ, ha az elemi részecskéket az öt őselemre (föld, víz, levegő, tűz és éter), a természettudományokat pedig az arisztotelészi filozófiára cserélnénk? Fura lenne, az biztos. No de mennyire?

Az elején még próbáltam elhitetni magammal, hogy ez csupán ugyanannak a valóságnak egy másik látásmódja, hogy amikor Berbelek úr lánya épp túl van egy morféváltáson, akkor Dukaj egyszerűen csak a felnőtté válást fogalmazza meg egy kicsit arisztoteliánusabban. De a Görbülést elérő expedíció történései végleg kizárják az efféle eszképista magyarázatokat. spoiler

Egyetlen problémám: a közepe felé nagyon átment hadjáratosdiba, amit én nagyon sajnáltam, mert ezt a részt már kevésbe élveztem. Sokkal inkább érdekelt volna, hogy ez a világ hogyan működik az apróbb mozzanatok, a hétköznapi emberek szintjén. Ez azonban nem befolyásolja a tényt, hogy ez egy zseniális és ugyanakkor őrült egy könyv. Olvassátok!

3 hozzászólás
pat P>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Kratisztoszok. Aetherepiciklusok. Kakomorfok. Adünatoszok.
Én se értettem. De már értem. (Nagyjából.) És ez jó nagyon.

Képzeljük el, hogy Gene Wolfe és Hannu Rajaniemi írnak közösen egy könyvet, miután elvégezték a klasszika-filológia szakot, és PhD-t szereztek püthagoreusokból.
Képzeljük el azt is, mi lett volna, ha a régi görög filozófusoknak konkrétan igazuk van az anyag természetét és működését, a világegyetem felépítését illetően, a klasszikus ókori kultúrák meg töretlenül fejlődnek még bő ezer évig?

Azt meg már el se merem képzelni, mit gondolhat Dukaj az olvasóiról. Kézen fogva vezetgetést, szájba rágott tanulságokat, egyszerű világot és ismert szavakat igénylő csökkentértelműeknek biztosan nem nézi őket. A magam részéről köszönöm a bizalmat, igyekeztem felnőni a feladathoz, megítélésem szerint közepes eredménnyel: élveztem, imádtam, agyaltam rajta, a nagyját felfogtam, de most nagyon szívesen olvasnék róla némi Jegyzeteket.

Tapasztalt és elkötelezett olvasóknak nagyon intenzíven ajánlom a könyvet, viszont klasszikus műfaji besorolást tőlem se kérjetek, ez nem olyan: se nem sci-fi, se nem fantasy, gondolom nem is szépirodalom (bár szerintem azért eléggé szép). Mondjuk alternatív történelemnek alternatív történelem a javából.

32 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Dióhéjban: a Más dalok kötelező olvasmány mindenkinek, aki szereti a fantasy-t, a sci-fit, úgy általában a spekulatív fikciónak nevezett fantasztikumot, továbbá nem veti meg a gondolkodást.

Bővebben, pontokba szedve, mert nagyon kaotikusak a gondolataim:
I. Gene Wolfe óta senki nem mozgatta meg ennyire az agytekervényeimet fantasy-ben (de mondjuk sci-fiben sem sokan);
II. zseniálisan összetett világkép, ezernyi apróságból, ügyes koncepcióra építve, okosan és bátran végigvezetve, figyelve a részletekre;
III. elképeszt a finomsága, ahogy a kérdéseit, problémáit kezeli, ahogy a világ formálását alapötletnek teszi meg, és abból mi mindent levezet;
IV. a történetet illetően kicsit mintha aránytalan lenne, és aktívan gyakorolná a „nem tudom befejezni” művészetét – mondom ezt annak ellenére, hogy lenyűgöző a befejezése és még a szöveg nehézsége ellenére is sodort magával;
V. Berbelek úr tökéletes telitalálat, viszont engem Aurelia fókuszba helyezése kellemetlen törésként ért: bár kellően összeraktam magamban Berbelek személyiségét az értelmezhetetlen szavak garmadája mögött, de utána rosszkor jött a váltás (sajnos Aurelia nem is tudott annyira megmozgatni);
VI. szerintem az előző pontból fakadóan, de hosszabbnak éreztem a kelleténél – persze meg nem tudnám mondani, hogy milyen eseményt hagynék ki, ezért gondolom azt, hogy számomra jobban működött volna a regény második fele Berbelek szemszögéből;
VII. a műfaji besorolást illetően én az epikus spoiler fantasy mellett teszem le a voksom, de mondjuk gőzöm sincs, miért nem sci-fi;
VIII. a fene egye meg, újra kéne olvasnom az Extensát.
IX. ugye van még Dukajnak hasonló műremeke?

20 hozzászólás
zamil>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Dukajhoz már volt szerencsém, így hát fel voltam készülve rá, hogy egyedi világot kopok, tele jobbnál jobb ötletekkel, de ez még így is arcul vágót.
Kifejezetten nem könnyű olvasmány (nehéz volt megfelelő időt szakítani rá), igazán figyelni kell a sorokra. A történetről a fülszöveg szinte mindent elmond (persze megint a végén olvastam el), viszont az élményről semmit. Hasonló a helyzet, mint a China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II. itt se tudom feldolgozni az olvasottakat, és még jó ideig a hatása alatt leszek, és fejtegettem, hogy mit is kaptam az írótól (úgy gondolom ezzel nem vagyok egyedül). Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv szinte minden olvasónak mást nyújt, annyira sokrétű és egyedi, minden téren, de ugye mindenkinek van saját morphéja.
Végül hagy mondjak köszönetet a kiadónak és a fordítónak, hogy ezt a nem mindennapi könyvet ilyen minőségbe át tudta adni nekünk, az olvasóknak, nem kis feladat volt.

Noro >!
Jacek Dukaj: Más dalok

A Perdido pályaudvar ezennel megfosztatik a legweirdebb weird fantasy címétől. Nem csak azért, mert a pszükhémet eldobom attól, amit Dukaj itt felépített, hanem azért is, mert ez a regény nem csak meghökkentő, de ugyanakkor filozofikus és elgondolkodtató is.

Egy olyan Földön járunk, amely mindenben az arisztotelészi világkép szerint működik, és ahol a kratisztoszok puha agyagként formálják a realitást, kvázi-halhatatlan istencsászárokként alakítva a történelmet. Az első közülük Alexandrosz volt, a Világ Királya, akinek köszönhetően ma is a hellenisztikus kultúra határozza meg a legtöbb ember gondolkodását. (És szókincsét. Mert ennyi görög kifejezés Gene Wolfe összes műveiben sincsen :D) A fejlődés viszont nem állt meg: perpetuum mobilék, mekhanikus aerhajók, pürokinek, morfozoónok, aetherikus technológia… Mindez a tekhnitészek és demiurgoszok műve, akik kisebb, mondhatni ipari méretekben kényszerítik anthoszukat a kéroszra. spoiler

Az első száz oldal vitán felül arra megy el, hogy az olvasó eligazodjon a világban. Ha azonban ez megtörtént, akkor okvetlenül mélyedjünk el abban az eleganciában, ahogy e teremtett kozmosz szférái egymásba illenek, mint a morphék tökéletes mekhanikája: a karaktereket a világ határozza meg, a világot pedig a karakterek. Nincs olyan, hogy az olvasó kiszolgálása érdekében a főhős „modernül” gondolkodik, hiszen ebben a kozmoszban, ahol az erős pszükhé mindig átmorfálja a gyengét a saját képmására, a mi világnézetünknek nincs helye. Filozófiájuk ugyanakkor igenis mondanivalóval bír a mi számunkra is – ha másként nem, oly módon, hogy vitába szállunk vele és megpróbáljuk cáfolni.

A regény két főhőse vitán felül kozmoszának szülötte: az egykori sztratégosz, aki elveszítette morphéját (szómában és pszükhében egyaránt, hiszen ez a kettő itt mindig együtt jár), és a történet kezdetén szó szerint csak árnyéka önmagának, illetve a könyv második felében a fő nézőpontot biztosító hippürész spoiler, aki a holdi szférákból ereszkedik alá, hogy megismerje az alsóbb világot. A történetre sem lehet panasz: akad benne látványosság, akció, árulás, háború, és még a földi szférákon túlra is elvezet, ahol a bölcs Arisztotelész törvényei is felbomlanak.

Ha mindez nem lenne elég, a szerző még trükkökkel is szórakoztatja a fogékony olvasót. Például sosem derül ki, hogy pontosan mikor is játszódik a történet. Róma bukása után ennyi és ennyi? De nem tudjuk, mikor bukott el Róma! A történelmi eseményeket – mint Khrisztosz kratisztosz halála – viszont alexandroszi időszámításban adja meg, aminek hiába ismerjük a kiindulópontját, nem tudjuk átszámítani. De az is lenyűgöző, hogy ebbe a hellenisztikus világba képes volt hihetően beépíteni Lengyelországot (vagyis annak egy változatát), és még központi szerepet is adott neki a cselekményben. Az ilyen trükköket hívom én írói szemtelenségnek, és ha lenne püthagorikus szeferája az ideális alternatív történelmi regénynek, akkor ez biztosan ott szerepelne a komponensei között.

sztimi53>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Valószínű annak köszönhető, hogy gyerekkoromat az antropomorf istenek rajongásával töltöttem, hogy én örömmel feredőztem a görög szavak tengerében. Ez egy nagyon jól felépített világ, és bár bonyolult, Dukajnak köszönhetően jól kiigazodtam benne. (Üzenem Rajanieminek, hogy így kell bemutatni egy világot. :P) Mindig mondom, hogy engem a filozófiai eszmefuttatások és a karakterek tudnak megnyerni, itt mindkettőt megkaptam. A legnagyobb élmény a főhős fejlődése, ahogy fel- és újraépíti önmagát, önnönmaga fölé tornyosulva. Teljesen lenyűgözött egészen addig, amíg a cselekmény ki nem csúcsosodott a tettben, amit a Fekete Mágus győzedelmeskedése óta vártam. A végkifejlet amolyan kötelezően megíródott, mert megígérték nekünk, hogy lesz ilyen, és így rendben is van a vége. Ám hogy kedvenc példámmal éljek, olyan mint a Don Giovanni befejező jelenete, szép meg minden, csak kissé fölöslegesnek tűnik a csúcspont után. Szerettem a filozófiai boncolgatásokat, elmélkedéseket, Berbelek úr egészét, Sulimát, Ileát, a szofitészeket, úgy az egész légkört legyen az görbült vagy görbületlen. Nem állt közel hozzám Aurélia alakja, és kissé csalódás okozott az elnyújtott vég. Bírom ezt lengyel csávót, majdnem arra is rávett, hogy előszedjem a nagy görög filozófusok bölcseleteit, nagyon rendben van ez a mű, kevéske hibája pedig bocsánatos.

Spaceman_Spiff IP>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Eddig is sejtettem, hogy Dukaj valami egészen egyedit csinál a fantasztikumban, de nem hittem volna, hogy egy fantasy lesz az, ami után kétségek nélkül le tudok borulni előtte. A Más dalok olyan szintű zsenialitás, amivel legutóbb talán csak Rajanieminél találkoztam, de ez a regény több, mint egy fantasztikus mű. Dukaj amellett, hogy precízen, már-már mérnöki pontossággal és leleménnyel megteremt és működtet egy alternatív világot, azt még meg is tölti igazi konfliktusokkal, élő szereplőkkel, és teszi ezt olyan írói stílusban, amibe az ember nem tud nem belefeledkezni. Tobzódtam a jobbnál jobb jelenetekben (a csúcspont egyszerűen katartikus!), és gyermeki élvezettel fejtettem fel a különféle elnevezéseket, a fogalmak és dolgok idegen nevei mögött lévő értelmet, vagy Dukaj világának összefüggéseit, amelyek a szereplők cselekedeteinek is szerves részei. Ami pedig a cselekményt illeti, az jól átgondolt, szépen végigvezetett, és a könyv végére az egész egy igazi eposzba illő eseménnyé válik spoiler. Szuperlatívuszokban lehetne beszélni a regényről, zseniális, pont az, amit szeretek, és amivel le lehet nyűgözni.
Olvassátok el!
Ajánlóm a linken:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-10-07+…

Hoacin>!
Jacek Dukaj: Más dalok

Tyű. Nehéz szavakat találni.
(A könyv elején egy részüket nem is értettem. :D)
Morphé, pürokinlámpa, ritter, anthosz, kiszmet, kratisztosz, eszthle, eszthlosz… és ez még csak az első 3 oldal laza felvezetése. Sokáig vastag ködben tapogatóztam, miről is olvasok tulajdonképpen, ráadásul nem vagyok fantasyfan, de ez… valami kategorizálhatatlan, elvont fantasztikusság.
Hieronim Berbelek kalandja grandiózus történet egy abszolút alternatív világból, amely oly részletgazdagsággal ábrázolt, hogy kész gyönyörűség ízlelgetni az arisztotelészi törvényeken alapuló univerzumnak a leghétköznapibb morzsáit is. A könyv át van szőve filozófiával és politikával, lélekrajzzal és tudománnyal, háborúval és békével, egyszerre ókori sci-fi és steampunk űrodisszeia… pedig igazából egyik sem. Lebilincselő az író fantáziája, és akkor még nem is említettem azt, hogy hüdorgrafit, purinikus aetherseb, uranoid örökmekhané, pempton sztoikheion. Mellé fűszernek tűzlovag, angyal, holdboszorkány… alapvetően ilyen figuráktól kiugrom az ablakon, de itt logikus helyük van. Mint azoknak a kakomorf lényeknek, amiket bármelyik szürrealista festő örömmel üdvözölne: majomujjú és kaméleonszemű madár, krokodilfa, tojást rakó kő, asztrosertés.
Olvasás közben jellemzően minden agytekervényemmel erősen koncentráltam, többször vissza is lapoztam, hogy a xevra rúgja meg, lövésem sincs, miről van szó már megint, és hogy épp ki ejt át kit, de végig le voltam nyűgözve.
Mi okozza a rejtélyes, földönkívüli eredetű Görbülést? Hogyan válhatsz önmagaddá? Hogyan gondolkodik egy jó sztratégosz? Mennyire erős a Formád? Hogy kerülnek lengyel seregek a Kremlbe? :D És abakusz az űrhajóra?
Más dalok. Jupiterre, nagyon más, mint minden, amit eddig olvastam. Nyomot hagyott a morphémban, és még jóideig ott fog a gondolataimban motoszkálni. :)
És most kérek egy forró, fahéjas qahvát.

„Ebben az időben a nagy sztratégosz morphéjában jártam, már a puszta látványomra hűséget esküdtek egész seregek, a csaták meg voltak nyerve, mihelyt végigpillantottam a csatamezőn, a parancsaimat végrehajtották, mire végigmondtam volna őket, éreztem, hogy a kérosz meghajlik a lábam alatt, több mint hét pusz magas voltam, nem akadt Kolenicában olyan ágy, amelyikben elfértem volna, huszonnégy éves voltam, és addig sosem vesztettem csatát, sereget, várat, várost, területet, minden előttem állt, nem tudtam elég nagyot álmodni. És akkor megjelent a Feketemágus.”


Népszerű idézetek

Noro >!

– Tudod, mi a boldogság Arisztotelész szerint? A ránk jellemző természet szerint viselkedni. Irigylem azokat az embereket, akik ilyen jól ismerik a természetüket.

424. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arisztotelész · boldogság · önismeret
Noro >!

– Egy idő után az ember már nem hisz mások valódiságában. Ha úgy viselkednek a jelenlétedben, mint akarat nélküli tárgyak, akkor tárgyak. Tárgyakkal nem beszélgetsz, tárgyakra nem áldozol érzelmeket, legföljebb gyűjtöd őket. Olyan társaságot keresel, amely hozzád hasonló; örömmel üdvözölsz mindenkit, aki képes a legkisebb dologban is ellenkezni veled. Ilyenkor egy-egy pillanatra nem vagy magányos.

90. oldal

Bíró_Júlia>!

Egy mosoly olyan, mint egy néma diadalordítás, mint egy pohár forró fény.

132. oldal - H Nabukodonozor napkorongja alatt

Morpheus>!

– Pragmatikusak vagyunk, nem akarunk lázadni a dolgok természetes rendje ellen. A népi kormány is egyfajta arisztokrata kormány lenne, csak romlottabb és kevésbé rátermett, mert eggyel több hazugság kellene hozzá. Mert a definíció szerint az az arisztokrata, akinek erősebb a Formája, aki másokra tudja erőltetni az akaratát. A demokrácia önellentmondás: ahhoz, hogy egyáltalán kormányozni lehessen, fel kell állni a hierarchiának, és ha felállt a hierarchia, akkor máris nem egyenlő mindenki.

587. oldal

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia · egyenlőség · hazugság · hierarchia
Morpheus>!

– És azt tudod, eszthlosz, mi a siker titka? A sokféleség. A Formák keveredése. Nem ok nélkül hívják a Vándorok fővárosának Vodenburgot. Aki bezárkózik egyetlen Formába, az a szerencsére bízza sorsát; de ezer Forma közül valamelyik mindig közelebb van a Célhoz. Ez a teljes titok: a kapu tárva-nyitva áll. És mi a sokféleség ellentéte? Az egyetlen Forma dominanciája. Az uniformizmus.

588. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cél · siker · sokféleség · uniformizmus
Noro >!

Csak az istenek és az őrültek áldozzák fel magukat az emberiségért – a többi viszont csak arra képes, hogy azokért áldozza föl magát, akiket jobbnak tart magánál.

490. oldal

Typotex_Kiadó KU>!

Több mint egy héttel azelőtt találkoztak Szkoliodoi első kakomorfjaival, hogy elérték volna a Száraz-folyót. Már jó ideje észrevettek kisebb-nagyobb jeleket a növényvilágban, a deformáció jeleit. Igazság szerint Gauer Sebrek látta meg őket elsőként. Szemmel láthatóan nem bírta a vadászatot a babiloni szophisztész szíve, sokkal jobban érdekelte Afrika növény- és állatvilága a maga természetes állapotában, vagyis élve, az emberi deformálás nélkül. Könyvekkel és vázlatfüzettel indult ki a szavannára. Amikor este visszatért, tele voltak a zsákjai a legkülönbözőbb levél-, virág-, gyümölcspéldányokkal, a vázlatfüzete pedig megtelt a rajzokkal, mert amit nem tudott a zsákjába rakni, azt lerajzolta. Hatujjú keze bámulatos precizitással és finom vonalvezetéssel használta a grafitot. A kocsik koszorújában rakott tűz mellett többnyire kézről kézre jártak ezek a rajzok, mindenki megcsodálta őket, és megjegyzéseket fűzött hozzájuk. Sebrek nem tartozott az olyan művészek közé, akik szégyellik a munkáikat, egyébként tiltakozott is minden művésziesség ellen. Alitea és Claudia megkérte, hogy készítsen róluk portrét; aztán egy másodikat és harmadikat is – minden este őket rajzolta. Zenon az illedelmes flört jegyében megvásárolta portrékat a babilonitól egy jelképes összegért.
Gauer Sebrek könyvet akart írni a dzsurdzsa alatt tett megfigyelései alapján – A tökéletlen botanika az afrikai görbülés fényében. Berbelek úr nem nagyon tudta, mit gondoljon róla. Ha Sebrek tényleg a Hétujjú spiclije lenne, ahogy Panatakisz állította, másképp viselkedne – a lehető legjobban kidolgozná a fedősztoriját, és úton-útfélen terjesztené az állítólagos tudományos szenzációkat.
– Két alapvető természettudományos elmélet próbál leírást és szerkezeti áttekintést adni az élők világáról: az úgynevezett tökéletes, illetve tökéletlen zoológia és botanika. Természetesen mindkettő a fajok változatlanságáról tett arisztotelészi kijelentéseken és a Sztagirita definitív osztályozásán alapul. A perfekcionisták mégis azt állítják, hogy a természetet mint olyant is meghatározza az entelekheiára, egy adott Szubsztancia rendeltetését maximálisan kitöltő formára való törekvés. Jóllehet a fajok mint a befejezett Formák megvalósulásai önmagukban változatlanok, ezért halad a kevésbé tökéletestől a tökéletesebb felé az éppen aktuális fajok száma és jellege. A fauna- és flóra-tekhnitészek munkái alátámasztják ezeket a meglátásokat, hiszen a fajok valóban mindig a hasznosabb felé mozdulnak el, nem a céltalan káoszhoz közelítenek, elvégre az ember tökéletesebb mindennél, amit magához vonz. Nézzétek azokat a kolbászfákat! Régen úgy szaporodtak, hogy beporozták őket a denevérek. Ezt a feladatot mostanra már átvették az ifritek, amelyek pedig valami egész más kedvéért morfálódtak ki; de mivel nagyobb tökéletességet lehetett elérni, kitöltötték a Formát. Vagy nézzétek az aloét. Illea anthoszában nemcsak gyógyító és a szemnek kellemes változattá morfálódtak át – nézzétek ezeket a virágokat, hát nem szépek? –, hanem nagyon táplálóak is lettek. A világmindenség természetes teleológiája kizárja a káoszra törekvést. De az imperfekcionisták azt mondják: ha már minden forma, minden faj előre ki van találva, és a tekhnitészek egyszerűen egyik fajtól a másikig, az egyik Forma alól az anthoszukhoz közelebb álló Forma alá irányítják a Szubsztanciát – az azt jelenti, hogy potenciálisan, nem aktuálisan, létezniük kell olyan fajoknak is, amelyek közelebb állnak a káoszhoz és az üres hüléhez. Egyébként ez magából az Ősnemzés Bizonyítékából következik, amiről Theophrasztosz írt A növények okairól című értekezésében: ha kezdetben csak az élettelen anyag káosza volt, most pedig kétségkívül létezik az élet, akkor végbe kell menniük az ősnemzési aktusoknak: élő születik spontán módon a halottból. Tehát akármit tud kimorfálni még a legeszelősebb tekhnitész is – az potenciálisan létezik. A kérdés az, hogy lehet-e aktualizálni egy ilyen „elgörbült” teleológiát, amely valahová a tökéletesség mellé céloz, vagy éppen azzal ellentétes. Mindkét párt szophisztészei a klasszikus írásokra hivatkoznak, Arisztotelésztól és Theophrasztosztól Florenig, Provegáig, Boreliusig és a fizikus Ulrichig. Lehet, hogy mégis ez az egyik olyan kérdés, amelyekben a Sztagiritának és magyarázóinak nem volt igazuk. Ezért kell figyelmesen vizsgálni a természetet. Minden növényi és állati formát a genus proximus alá sorolni, meghatározni a differentia specificáját, majd elhelyezni a tökéletesség és a cél tengelyén. Ha igazolódnának a vadászok beszámolói és a vadak történetei a szkoliodoi demorphékról, az már olyan bizonyíték lenne, amit aligha döntenek meg a perfekcionisták.

234-237. oldal I A dzsurdzsa

Timár_Krisztina IP>!

Másnap, dies Lunae, aprilis 28-án Berbelek úr elment az alexandriai könyvtárba.

Kapcsolódó szócikkek: alexandriai könyvtár · könyvtár
1 hozzászólás
Morpheus>!

– A jellem a kimunkált beidegződésből születik. Ha valakinek a bőrébe bújsz, és elég következetesen teszed, a végén azzá válsz. Ez különböztet meg bennünket az állatoktól és az alacsonyabb rendű lényektől. Az ő Formájuk mindig kívülről származik, maguk nem tudnak változni.

45. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jellem · változás
Spaceman_Spiff IP>!

Ebben az időben a nagy sztratégosz morphéjában jártam, már a puszta látványomra hűséget esküdtek egész seregek, a csaták meg voltak nyerve, mihelyt végigpillantottam a csatamezőn, a parancsaimat végrehajtották, mire végigmondtam volna őket, éreztem, hogy a kérosz meghajlik a lábam alatt, több mint hét pusz magas voltam, nem akadt Kolenicában olyan ágy, amelyikben elfértem volna, huszonnégy éves voltam, és addig sosem vesztettem csatát, sereget, várat, várost, területet, minden előttem állt, nem tudtam elég nagyot álmodni. És akkor megjelent a Feketemágus.

91. oldal (ε Mint a Feketemágus)


Hasonló könyvek címkék alapján

Max Gladstone: Nagyrészt halott
Stephen Lawhead: Taliesin
Andrzej Sapkowski: Tűzkeresztség
Poul Anderson: Tomboló vihar
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
Anthony Ryan: A várúr
Anthony Ryan: A hamu birodalma
Wayne Chapman: Észak lángjai
Kristin Cashore: Fire – Zsarát