Menny-kő 9 csillagozás

Jaan Kross: Menny-kő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Jaan Kross Menny-kő című kisregényében két ember találkozik, de nem talál egymásra. Hogy kinek van igaza, azt az olvasónak kell eldöntenie, miután végighallgatott három monológot: a gőgösen büszke, de nagyon félszeg Petersohnét, a rendkívül hiú és bogaras öreg Masingét, és Masing ifjú feleségéét, aki Putifárné szeretne lenni ebben a különös históriában.

Eredeti megjelenés éve: 1975

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1978
302 oldal · ISBN: 9632707524 · Fordította: Elbert János

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Jaan Kross: Menny-kő

Ha valaki baltikumi író a ’70-es évek Szovjetúniójában, akkor nem árt, ha ért a történelmi regényekhez. Szegény moszkvai cenzor meg vakarhatja a fejét, amikor a cári bürokrácia bírálatáról olvas: most akkor a cári, vagy az orosz rendszert ekézi itt az író? Mert ha előbbi, akkor haladó. Ha az utóbbi, akkor reakciós. Nos, a cenzor végül is az a.) variáns mellett döntött.

Kross címadó (és a kötet túlnyomó részét kitöltő) kisregénye három szereplő egyetlen napját kíséri nyomon valamikor a XIX. század első felében. Mindhárman létező, az észt kultúrát meghatározó figurák voltak: Otto Masing, a nyelvész és polihisztor esperes (egyfajta észt Kazinczy*), felesége, az olasz származású Cara, valamint a tüdőbajos költő és csodadiák, Jaak Petersohn. Ők adják szépen egymás szájába a szót, és az ő belső monológukból rajzolódik ki egymáshoz és a világhoz való viszonyuk. Mindegyiknek megvan a maga problémája, Masingot a külvilág értetlensége és ostobasága bosszantja, Petersohnt szegény észt nép beleoldódása a német és orosz óceánba, és kettejük között még dúl némi generációs konfliktus is. Cara és az ifjú költő pedig (ha nem volna elég a feszültségből) még alaposan meg is kívánják egymást, és ezzel párhuzamosan (naná!) Cara egyre kevésbé kívánja szegény esperest. (Hármuk közül amúgy talán még Petersohn tűnik – a maga bohém módján – legkiegyensúlyozottabbnak, persze neki könnyű, 170 oldalon keresztül be van sörözve.) Ha van hibája ennek a remekül megszerkesztett szövegnek, akkor az épp e problémák túl nagy száma: a felsoroltak közül akár egy is elég lenne ahhoz, hogy kitöltse a lapokat, így viszont egyikben sem mélyed el annyira, amennyit ígér.

A következő két elbeszélés is folytatja ezt a történelmi etűd-formát. Az észt művelődéstörténet meghatározó figurái tűnnek fel, Kross az ő életükből mutat be egy-egy jelenetet, egyfajta személyes teret hozva létre, ahol közel kerülhetünk hozzájuk. A felvetett problémák között az észt nemzeti önazonosság kérdése dominál. Látszik, milyen rutinnal és átéltséggel dolgozik – persze az élvezet hatványozódna, ha behatóbban ismerném ezeket az arcokat, de hát ez van, ezért nincs pofám pontot levonni, végtére is utánuk nézhettem volna.

* Ha már Kazinczy: nem tudok elmenni amellett, hogy ha Péterfy a maga barbárjában ilyen mesterségbeli tudással vázolta volna fel a maga központi alakját, akkor én is melegebben fogadtam volna. Kroos módszere lehetővé teszi ugyanis, hogy Masingot sokszínű figuraként lássuk: saját szemszögéből meg nem értett zseni, Petersohn szerint kissé divatjamúlt, nehézfejű, bár becsületes öregúr, a feleség szerint pedig habókos vénember, aki megérdemli ugyan, hogy szeressék, de… Ezekből az elütő vetített képekből rakja össze az olvasó a maga Masingját, ami önmagában szórakoztató játék. Péterfynél ezzen szemben egy unalmas, monokróm Kazinczyt kapunk, aki nekem 50 oldal után már nem tud meglepetést okozni.

9 hozzászólás
kaporszakall >!
Jaan Kross: Menny-kő

A cár őrültje után ezek az írások csupán műhelyforgácsok, de egy olyan író esetében, mint Kross, a műhelyforgácsok is értékesek.

A szovjet megszállás, tisztogatások*, és oroszosítás által megtizedelt, a cenzúra satujába sajtolt észt írodalom – ha a szerzők nem akartak seggnyalás révén érvényesülni – kénytelen volt szimbolikus vagy történelmi témákhoz fordulni. Az egyik kedvelt időszak a XIX. század első fele: a napóleoni háborúk, a dekabristák illetve az ezzel párhuzamosan kibontakozó nemzeti kulturális mozgalmak kora.** Kross is előszeretettel fordul ezekhez az évtizedekhez, hogy az akkori értelmiségiek vívódásaiban a száz évvel későbbi szovjet viszonyokról adjon képet.

Az első, hosszabb kisregény (az észt kuturális élet kezdeteinél járunk) egy napba tömörít egy köz- és magánéleti konfliktust, három főszereplő háromféle optikáján keresztül. Akár színpadon is megállná a helyét, bár a színpadi változatban sok lenne a monológ. A második írás egy apró lírai szösszenet a Kalevipoeg ürügyén, míg a harmadik, kottákkal is megtűzdelt hosszabb novella a sajtó felelősségét, az újságírói megalkuvás szégyenét, illetve esetleg megengedhető mértékét boncolgatja. Mindhárom írás valódi tényeken alapuló, forrásokkal gondosan alátámasztott darab, hogy a szovjet cenzornak beletörjön a foga.

Mivel a szereplők nekünk magyaroknak ismeretlenek, így a e művekben a hazai olvasó a miliőt, nem pedig a tárgyi pontosságot értékelheti. Én A cár őrültjéhez képest fél csillaggal lejjebb pontozom, de akinek ez a kötet a kezébe kerül, ne dobja félre. Veretes, jó írások ezek is.

* A szovjet elnyomást legjobban talán épp a félig észt, félig finn származású írónő, Sofi Oksanen Tisztogatás c. regénye mutatja be.
** Hirtelenjében Pausztovszkij Északi története, Tinyanov A követ halála vagy Okudzsava két munkája, a Szegény Avroszimov és a Találkozások Bonapartéval ugrik be. Tehát nem csak a más nemzetiségűek; maguk az oroszok is előszeretettel választották ezeket az időket.

berg >!
Jaan Kross: Menny-kő

Jó benne lenni a dimenzióiban, jó az íróval párbeszédet folytatni. Kross állandó témája (túlzok, még nem olvastam mindent) a hazafiság. A nehézségek nehezek, de kibírhatóak, a társadalomról mindig kiderül, hogy végső soron emberi közösség, a nacionalizmus értékes, nem kirekesztő, az idő nem korlátoz, hanem kitágít, a múlt mindig a jelen is, az érmeinek pedig minimum három oldala van.
A fülszöveg a címadó kisregényről szól, de ne ugorjunk be neki, nem kell az igazságot keresnünk, a világ a maga összetettségében izgalmas. A könyvben ezen kívül még két novella is van, szintén nemzeti ébredés tárgykörben. Helyzetgyakorlat és pozitív eredményű írói kísérletezés mind a három.

kirkkaus>!
Jaan Kross: Menny-kő

Hát, nem volt ez sem rossz, de azért olyan jó se, mint amiket eddig olvastam a szerzőtől. Nyilván három kisregény nem is lesz olyan, mint egy rendes regény. Az elsőben tényleg sok volt a konfliktus, és a legnagyobb szerepet kapó engem nem tudott különösebben érdekelni. A második kis aranyos volt, rendben volt, a harmadik meg olyan problémám rugózott, amihez se hozzá szagolni nem tudok, se nagyon nem érdekel. Amire ezek a kis írások viszont nagyon jók, hogy, valószínűleg elég hitelesen, megismerhetjük a korabeli életmódot (különös kedvencem Cara, aki nem csinál semmit egész nap, míg a cselédek ki se látnak a munkából, mármint, mivel telik Cara egy napja?)


Népszerű idézetek

tschk>!

Az a házisör egész jó volt a puhtaleevai fogadóban. És milyen pompásan átmelegítette a testemet a hűvös reggelen.

Menny-kő

tschk>!

A rekettyék pedig gyökereikkel körülfonják a hömpölyköveket, mint a kígyók Laokoónt és fiait…

55. oldal

dokijano>!

Nem buta emberek ezek a franciák! Tudjátok, hogy nevezik az efféle csingilingiket? Na, azokat a csüngőket, amiket kitüntetésül a magas hatalom aggat a kiválasztottak mellére. Tudjátok? Nem? Senki? Adlerberg, te sem? Les crachats! Hahaha! Ez aztán jól meg van mondva: pöketek! Ezek a franciák értik a módját! Hahahaha! Éppen a múlt héten is Gieze prorektor úr hagyta, hogy a mellére pökjenek egyet!

29. oldal, Menny-kő, 2. fejezet (Magvető, 1978)

dokijano>!

Rá aztán illik a mondás: Junge Hure, alte Bettschwester. Ez a felvilágosult gyilkos! A farizeus képmutató! Megvadult hím a férfifaló Krüdenerné mellett, ez a pietista, az európai szabad szellem elfojtója…

108. oldal, Menny-kő, 5. fejezet (Magvető, 1978)

4 hozzászólás
tschk>!

Vigyétek el a két zöld csónakot, azokon már jól megszáradt a festék. Csak egyet kérek: ne evezzetek túl közel a halászokhoz.

Menny-kő

tschk>!

Ahelyett hogy ő is értelemszerűen magyarázná a Szentírást, ahogy különben a szíve diktálná…

Menny-kő

tschk>!

A fekete lakktálcán ott áll régi sévres-i porcelán kávéskanna a melírozott, kék, gyapjú melegítőbaba alatt, tíz esztendővel ezelőtt én kötöttem ezt a kannababát a kávéskannára, máig is ez van használatban, a tetejéről üveggyöngyös bojt lóg le…

139. oldal

berg >!

Ezt a frissen szerzett magabiztosságot, persze, hamar el is veszítettem. Kiapadt, átadta helyét a csendes, hétköznapi életritmusnak, mindenesetre Arnoldnak nem kellett többé rám szólnia, hogy fogjam csöndesebbre a hangomat. De az a hit és meggyőződés, hogy az apám szilárd erkölcsi alapon áll, no meg a saját erkölcsömet illető meggyőződés is, magától értetődő és természetes maradt a számomra. Bár valamennyiünk szemében idővel megint csak hasadozni, repedezni kezdett ez a bizonyosság.

257. oldal – Egy óra a forgószéken (Magvető, 1975)

berg >!

Bayersdorff kormányzósági főállatorvos jótállással is vállalja lovak herélését és angolos farkcsonkítását, szeptember elsejétől kezdve… Nyilván nem rossz foglalkozás a lódoktoré, még ha jótállással kell is farkcsonkítást vállalnia.

190. oldal – Két elkallódott papírlap története (Magvető, 1975)

berg >!

A kőpad az öreg mérőház falánál kellemesen átmelegedett a reggeli napsütéstől ezen a szeptember eleji napon. A fiatalember mindjárt megérezte szürke kalikónadrágján át, mihelyt letelepedett rá.
Néhány pillanatig mozdulatlanul ült különös pózában: lábát szinte ügyetlen-sután szorította össze, hosszú, sovány combja egészen összepréselődött, sovány lábszára pedig mintha megtámogatta volna. Most, hogy a megtámogatott biztonságában ült, és a kőpad melege is átsugárzott ereibe, reggel óta még mindig üres gyomra is kissé átmelegedett, most már lassan előrenyújtotta jobb lábát, körülnézett.

189. oldal – Két elkallódott papírlap története (első mondatok) (Magvető, 1975)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lilli Promet: Primavera
Sofi Oksanen: Tisztogatás
Anton Tammsaare: Pokoltanya új Sátánja
Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó
Ahto Levi: Szürke Farkas naplója
Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok
Anton Tammsaare: Az erdőárki gazda
Anton Tammsaare: Orcád verítékével
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei
Eduard Wilde: A hegyfalvi tejesember