„– Nem jó, ha azért kell hozzámenned valakihez, hogy örömet szerezz az apádnak – felelte a férfi.
– Ennél rosszabb dolgok is vannak az életben. – mosolygott Grace.
– Legalább szereted? – kérdezte Oleg.
– Majd megtanulom szeretni – felelte Grace.”
Nagyon szomorú volt ezt olvasni. Amikor mindkét fél toxikus családból jön, nem csoda, hogy valószínűleg nem lesz a legboldogabb a házasságuk (amit úgy kötöttek, hogy nem is ismerték egymást igazán) és szülőkként sem remekelnek majd.
Grace Kellynek tényleg nem kellettek ellenségek, ott voltak a szülei. Elhanyagolták és lenézték; amikor Grace Oscart nyert, az apja annyit reagált rá, hogy legyintett és közölte, hogy a kedvenc lánya (Peggy) úgy is mindenben jobb. Az anyja meg mikor megtudta, hogy Monacoban lesz az esküvő és nem Amerikában dühében elment egy újságíróhoz és tíz részes cikket közöltetett, amiben Grace egész magánéletét kiteregette, minden kapcsolatát megemlítve…
De Rainier herceg sem volt jobb, persze a hercegi családban mindig megy a viszálykodás, de ő is egy elkényeztetett erőszakos, dühproblémás uralkodó volt, aki mindenkitől elvárta, hogy úgy legyen, amit mond és soha nem ismerte be, ha téved.
Borzasztóan sajnáltam Grace-t, hogy rá lett kényszerítve ez a házasság, amiért a karrierjét is fel kellett adnia, amit élete végéig bánt. Talán, ha nem ez lett volna az egyetlen mód, hogy az apjának megfeleljen (akinek imponált, hogy a lánya arisztokráciába házasodik), akkor nagyon más kanyart vett volna az élete és valószínűleg nem hal meg tragikus autóbalesetben Monaco rossz útjain.
Egyébként a könyv korrektül informatív volt, Monaco történetéről is sokat megtudtam, az pl. meglepő volt, hogy a franciákkal kötött paktum értelmében, amint megüresedik a trón és nincs utód, Monaco elveszti függetlenségét és teljesen Franciaország alá kerül. Szóval nem csoda, hogy a herceg egy listával indult el Amerikába, hogy ha Kelly nemet mond, még mindig vannak más nők, akiknek megkérheti a kezét…
Ezért is nem értettem néha a könyv stílusát, mert gyakran azt éreztem, hogy próbálja jó színben feltűntetni a hercegi párt meg a „románcukat”, de közben korrektül közli a tényeket, ami alapján egyértelmű, hogy semmi romantika nem volt az egészben és a végére is inkább megszokták egymást, mintsem boldog párt alkottak volna.
u.i.: Ennek apropóján elkezdtem Kelly filmeket nézni, A vidéki lányért tényleg megérdemelt volt az Oscar, az sokkal jobban tetszett, mint a Hitchcock film.