Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Feloldozott szerető (Fekete Tőr Testvériség 5.) 914 csillagozás

A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és gyilkosaik között…
A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború.
Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében.
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világa, az odaadó híve marad.
Eredeti megjelenés éve: 2007
Kapcsolódó zóna
Enciklopédia 36
Szereplők népszerűség szerint
Zsadist · Rhage · Vishous · Wrath · Butch O'Neal · Qhuinn · Rehvenge · Blaylock · John Matthew · Phury · Dr. Jane Whitcomb · Manuel 'Manny' Manello · Marissa · Cormia
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 250
Most olvassa 28
Várólistára tette 107
Kívánságlistára tette 133
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Bátran ki merem jelenteni; eddig ez a része nyerte el a legjobban a tetszésemet. Minden szempontból. Vishous-ra már az első rész óta kíváncsi vagyok.
Az írónő nagyon ügyesen összehozta az ő sztoriját. Megrendítő és nagyon érdekes volt. Akadt, amin rendesen meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá.
A lényeg, hogy az Őrző iránt csak még nagyobb lett az ellenszenvem. spoiler
Valamiért úgy érzem, hogy az eddig olvasott részek közül ez a kötet volt a legösszetettebb. Jane volt eddig a legszimpatikusabb hősnő. Az előző négy hősnőt nagyon keverem, mert annyira egyformák. Jane legalább más volt, mint ők. Nagyon drukkoltam neki és V-nek.
A mellékszál is nagyon izgalmas volt, de annak örültem a legjobban, hogy alig-alig szerepeltek az alantasok. Egyáltalán nem hiányoznak.
Én ugyan még nagyon a sorozat elején járok és nem értem, sokan miért nem szeretik JM-t, amikor szerintem az egyik legérdekesebb, legszerethetőbb karakter. Persze, akik már minden megjelent részt olvastak, többet tudnak vele kapcsolatban. spoiler A végét kicsit máshogy képzeltem, talán másképpen oldottam volna meg, de megvolt az oka. Ettől függetlenül kedvenc lett.


aztavámpíroshegyeszemfogúVishousoshétszentségitavilágnak!
Uram irgalmazz a szívemnek!
A világ összes csillagát egybegyűjteném és ennek a könyvnek adnám, ha lehetne! Mindet! És ha lenne még két plusz kamrája a szívemnek, az is Vishousé lenne.♥♥
Drágáim, ez a rész a legjobb! Eltekintve attól, hogy a végmegoldás nem a igazi számomra. De minden, minden annyira átjött, hogy valósággal úgy éreztem ott állok V mellett minden pillanatban. Vele sírtam és örültem. Éltek a lapok és beszippantottak♥. És nem, nem lehet letenni. Tényleg nem. :D
Butch…Butch…Butch…V… Egek!♥
Na, meg Phury… Megkedveltem. Nagyon. Fene se hitte volna :D Nem is tudok értelmes értékelést írni… hagyom is.. :D P.S.: Vége. Most telt be nálam a pohár, és je suis désolé, aki nem ért egyet avec moi, de ez a fordítás nem jó. Elég. Elegem van a vesszőkből, a gazemberekből. Sok a felesleges szó is. Isten az atyám, ha minden felesleges szót kivennénk, minimum 50 oldallal lenne rövidebb a könyv. És nincs olyan kifejezés, hogy Férfi Domina, cseszerintené meg a vámpír fia! Nincs. Valaki vagy FÉRFI, vagy DOMINA, a kettő együtt nem megy, gyerekek.


Nekem eddig ez a rész tetszett legjobban!
Ward – ahogy eddig is – nagyszerűen és olvasmányosan ír, Vishous története pedig kivételesen jól sikerült: egy markáns és kemény férfiszereplő mellé kaptunk végre egy határozott, ambiciózus és okos nőt is. Jó párosítás egy jó könyvben – és egy megszokott felvezetéssel a 6. részhez.
Jöhet Phury története!


Nem vagyok kékharisnya és nem akarok sznob kulturáltságban tetszelegni :) Egyszerűen imádom ezt a sorozatot, és nem érdekel ki mit gondol róla, a párom véleménye se.
Komolyan vissza kell fognom magam és nem habzsolni mint a forró csokit, beosztom és nagyon nehezen kezdek neki, viszont így tovább tart és ha nagyon nem bírom elővehetem az újabb kötetet.
700 oldal két nap alatt ehhez idő kell :) kell más meggyőzés ?
Mínusz fél csillag a vége miatt, és mert kicsit kezd sok lenni a fel nem ismert vámpír.
2.
Kicsit sok ! Talán itt kezdődik a forduló pont, túl sok az elvarratlanan szál, túl sok minden történik. Megváltozott az egész szerkezet. Nem csak egy férfi és egy nő meséje, hanem kezd összeállni a univerzum. Őrző még mindig nem szimpi, amit a gyerekekért tesz az pedig nekem kicsit visszás! Nem szeretnék egy ilyen anyát ! Ne haldokoljon, hanem tegyen ellene! A gyerek boldogság mindenek felett, az saját életünkön is túlmutat akkor is ha valamilyen túlvilági hatalmi szervezet részei vagyunk. Szóval Őrző te menj a fenébe !!!
3.
A végéig nem is értettem magam, miért is nem adtam 5*ot, aztán mindig rájövök, valami itt tört össze, az álom ami eddig logikusan fel volt építve, elment egy olyan szappanoperai irányba ami nekem már nem igazán fekszik, ez folytatódik a következő részben. Sajnálom, mivel az utolsó ötven oldalig, ez egy tökéletes könyv.


A csillagok száma nem is kérdés. Ward ismét zseniálisat alkotott.
Imádtam ezt a részt is. ↖(^ω^)↗
Tetszett, hogy új szereplőket ismerhettem meg, de a régiek sem szorultak háttérbe. Igaz, hogy ez Vishous és Jane könyve, de nagyon élveztem hogy John és Phury is szerves része volt az egésznek.
Az Őrző nekem egyre szimpatikussabb nőci, viszont a Direktrix az első perctől az idegeimre ment. Ez a spoiler dolog naaagyon meredek volt. :O Mi lesz még itt?
Külön örültem annak, hogy ebben a részben kevesebb volt az alantas rész. Nem hiányoztak, pont elég volt belőlük ennyi. :D
Kíváncsian várom Phury és Cormia történetét. :)


Az FTT továbbra is a kedvencem. Az elején megijedtem egy picit, hogy unalmas lesz már ez nekem, de kb. az ötödik oldal után szerencsére ez megcáfolódott és eszement módon vetettem bele magam az olvasásba. Csupán azért tartott idáig az olvasás, mert egyszerűen nem értem rá. A könyvet kb. két nap alatt kiolvastam, amit hajnali egyig olvastam, míg már úgy fájtak a szemeim, hogy egyszerűen le kellett tennem és a végét másnak reggel elolvasni. Megérte a sok álmatlanul töltött óra, mert Vishous és Jane története, ugyanúgy lebilincselt akár a többi testvér. Imádom őket. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, mert ha elolvastad az első részt, tökéletesen képbe kerülsz, még akkor is ha nem egymás után olvasod a többi könyvet. Ami nekem nagyon jól jött, mivel talán a harmadik részéig volt meg a sorozat, utána pedig csak minden másodikot sikerült beszereznem. Szerencsére lassan kitöltődtek a hézagok, így már csak két részt kell beszereznem. :)
2. olvasás: Mindig elérzékenyülök, hogy milyen érzelmi kinyilvánításra képesek ezek a rosszfiuk, akik valójában igazi angyalok :) Már az 5. rész egymás után és még mindig nem unom. Akkor olvassunk is tovább :D


Ahww *-* Igen, Vishous :) <3
Vishous nekem nagy kedvenc :) Nem csak a tetoválása miatt :P
Mivel Dulifuli szerepét már átvállalta Wrath, így Vishous megkapja Törperős címét :) Ő is néha morgott :P
Viccet félretéve, meglepődtem! Gratula Ward, ki gondolta volna?? Én biztos nem. spoiler
Ettől a könyvtől kezdve érződik a változás szele Wardnál. Jönnek a nagy változtatások, mind a vámpír világban, mind a regény szerkezetét tekintve.
A Nemző szerepe nem V-nek való, szerencsére spoiler átvállalja, de pont ő??? Szegény :( Ideje, hogy kilépjen a mártíréletmódjából!
Itt többet megtudunk az Őrzőről, a Kiválasztottak világáról. És még V múltjáról is. Az apja undortó… ami a táborban történt V-vel.. azt hiszem akkor avanzsált a 2. helyre Z mögé, ezzel megelőzve Rhaget :) Valami baj lehet velem, mert szeretem a sérült férfiakat? xD Nagyon sajnáltam őt is, amiért így megkínozta őt a sorsa, és mégis, a legszebb ajándékot kapta meg ezzel. Az anyja őszinte szeretetének a megnyilvánulását. Az a pár madárka, mekkora ajándékot adott V-nek. Jó, hogy Jane velünk maradt :) A BDSM részek elég jók voltak, igazi BDSM-et kapunk, szerencsére kis mértékben :) De ez is V jelleméhez tartozik, és nagyon szeretem érte Wardot, hogy még ebben is képes megjelentetni a személyiségüket a szereplőknek.


Juj! Juj! Juj! *-* Most rögtön újból kezdeném… Mert ÁHH! Vishous totál elvette az eszem. :P
Ez a rész valami eszméletlenül jó volt! Pedig az előző részben nem nagyon szívleltem V-t, és pár oldal után még egy tank se tudta volna kivenni a kezeim közül, annyira a kezemhez nőtt.
Szerintem találtam egy kedvenc részt! :D És egy kedvenc férfi karaktert. Annyira fáj a pici szívem, hogy Nr. 1-es kedvencem le lett taszítva, de V bárkit lekörözne nálam. Szerintem ez már szerelem. *-*
A történet…. Érdekes volt. Nagyon, de nagyon fura… Meg eszméletlenül izgalmas, nem volt egy árva nyugodt percem se. Vagyis az egyik este már késő volt, nagyon, nem történt semmi nagyon érdekes a fejezet elején és megfogadtam, hogy leteszem… Aham! Az utolsó mondata a fejezetnek pedig totál az őrületekbe kergetett, szóval álmatlan éjszakáim is szültetek miatta, a karikás szemeken kívül.
A végét pedig… Juj! Ezt nagyon nem gondoltam volna! Hogy… Áhh! Őrült ez az Írónő! És IMÁDOM! Hogy mi lesz a következő részben… OMG! Bele se merek gondolni! Feltalálták már a könyvszereplők életre keltése varázslatot vagy gépezetet? :)


A legfrissebb emlékeim jelenleg ehhez a részhez köthetőek. Kezdeném rögtön azzal, ami tetszett. Pozitívum volt számomra, ahogy V megélte lényegében a spoiler, számomra ez nagyon reális, hiteles volt, továbbá olvadoztam azon, hogy Butch milyen jó barát, bár úgy éreztem, nagyon a háttérbe szorult ebben a részben a drágám…
Természetesen most sem kellett sokat várnom arra, hogy beinduljon a történet. Én tényleg elhittem, hogy spoiler, de persze ennek nem lett volna semmi értelme. Viszont össze is zavarodtam. Szerencsére nem találkoztam FTT-spoilerrel eddig, és nem is olvastam fülszöveget sem, így nem tudtam, vajon ki lesz Vishous párja, spoiler? Nyilván hamar leesett, ahogy az is, ki lesz végül a másiknak a párja. :3
Természetesen ezúttal is szembejött velem az spoiler jelenség, de hát már meg sem kéne lepődnöm, nem igaz? Ez a vámpírok természetéhez tartozik… Vagyis gondolom. Amit nem tudtam hova tenni még a könyv vége után sem, az Hannah és a jóstábla, hisz végül egyikre sem derült fény. Vagy csak figyelmetlen voltam, esetleg félreértettem dolgokat, vagy az írónő direkt tologatja az információkat, nem tudom…
Nem gondoltam, hogy lesz rosszabb Z múltjánál, de nagyon hamar kiderült, hogy tévedtem. A korábbi részekben sohasem gondoltam volna, hogy V ennyit szenvedett életében. Nagyon sajnáltam szegényt, főleg amikor az élete elkezdett kilátástalanná válni a spoiler szerepének súlya alatt. Egyébként Jane-t sem értettem, és bár jól oldotta meg, vagyis inkább írta meg Ward a könyvet, mégsem gondolom, hogy egy ilyen szinten karrierista nő spoiler, és bocsánat, ha ez bunkón hangzik, de szerintem ez a reális.
Szóval összességében tetszett, mégis kicsit hiányosnak éreztem (nem, nem a hiányzó alantasok miatt, annak naaagyon örültem), bár ezt a lyukat némileg kitöltötte Phury és spoiler, akikért nagyon izgatott lettem, mégsem kaptam meg a maximális élményt. Majdnem csak 4 csillag lett, egyedül a roppant izgalmas és fordulatos cselekménynek köszönheti, hogy nem vontam le egy felet…
Mondjuk a legvégén majdnem megtettem, akkora arcul csapásként ért, spoiler, sokáig nem is tértem magamhoz, azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek, de hát végül is „happy end”… De ha spoiler kiderül, hogy vámpír, én tényleg kifutok a világból, de még az univerzumból is.
Egyébként nagyon örültem, hogy Johnról és a barátairól többet olvashattam, na de miért pont spoiler???? Nem idős ő egy kicsit Johnhoz? xd Persze nem biztos, hogy összejönnek, de akkor is. :’D
Népszerű idézetek




– Ma este nem megyünk ki harcolni – jelentette ki Wrath váratlanul.
– Szükségünk lesz egy kis időre, hogy magunkhoz térjünk.
Rhage felhorkant az asztal távolabbi oldalán.
– De ugye nem akarsz megint monopolyzni?
– Dehogynem! – A testvérek egyszerre nyögtek fel, Wrath azonban tudomást sem vett a tiltakozásról. – Méghozzá rögtön evés után.
– Nekem van egy kis elintéznivalóm – jegyezte meg V. – Jövök, amint tudok.
– Rendben, de akkor nem lehetsz a cipővel vagy a kutyával. Mindig azok győznek.
– Majd csak túlélem valahogy.




– Ugyan már, ne légy már olyan morcos amiatt a krumplikilövős eset miatt! – mondta Butch.
Phury a szemét forgatta, és hátradőlt a széken.
– Betörtétek az ablakomat.
– Naná, hogy betörtük! V és én pont azt akartuk eltalálni.
– Kétszer.
– Ami csak azt bizonyítja, milyen remekül tudunk célozni.
131. oldal




– Annyira nem tetszik nekem ez a marhabőr!
Vishous felnézett a számítógép-arzenál mögül. Butch O’Neal a Gödör nappalijában állt, a lábán bőrnadrág feszült, az arcán pedig egy „nagyon-remélem-hogy-csak-viccelsz” kifejezés tükröződött.
– Miért? Talán nem jó a mérete? – kérdezte V a szobatársát.
– Nem ez a lényeg. Nem akarlak megsérteni, de ebben a szerelésben úgy nézek ki, mint egy homokos rockzenész. – Butch széttárta a karját és körbefordult. Meztelen felsőtestét megvilágította a lámpafény. – Na de komolyan! Csak nézz rám!
– A harchoz ez kell. Nem divatbemutatóra készülsz.
– A skót szoknyát is harcosok viselik, mégsem látod, hogy abban ráznám itt a seggem.
– Hála istennek! Mert ahhoz túl görbe a lábad.




— Jöttem megnézni, hogy élsz-e még.
Jane akaratlanul is elmosolyodott.
— Jézus, Manello, hogy te milyen romantikus vagy!
— Pocsékul nézel ki.
— Most pedig ez a bók. Hagyd abba, mert a végén még elpirulok!
35. fejezet




– Ma este senki nem megy ki harcolni- jelentette ki Wrath váratlanul. – Szükségünk lesz egy kis időre, hogy magunkhoz térjünk.
Rhage felhorkant az asztal távolabbi oldalán.
– De ugye nem akarsz megint monopolyzni?
– Dehogynem!- A testvérek egyszerre nyögtek fel, Wrath azonban tudomást sem vett a tiltakozásról. – Méghozzá rögtön evés után.
709-710. oldal
A sorozat következő kötete
![]() | Fekete Tőr Testvériség sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sarah J. Maas: Föld és vér háza 95% ·
Összehasonlítás - Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz 92% ·
Összehasonlítás - Sherrilyn Kenyon: Éjféli vad 91% ·
Összehasonlítás - Gena Showalter: Éjsötét titkok 90% ·
Összehasonlítás - Cassandra Clare – Wesley Chu: A mágia vörös tekercsei 92% ·
Összehasonlítás - Richelle Mead: A végső áldozat 93% ·
Összehasonlítás - Kresley Cole: Vámpírbosszú 91% ·
Összehasonlítás - Nalini Singh: Angyalvér 90% ·
Összehasonlítás - Laura Thalassa: Rhapsodic – Az Éjszaka Királya 85% ·
Összehasonlítás - Richelle Mead: A szukkubusz dala 85% ·
Összehasonlítás