Tree ​and Leaf / The Smith of Wootton Major / The Homecoming of Beorhtnoth 2 csillagozás

J. R. R. Tolkien: Tree and Leaf / The Smith of Wootton Major / The Homecoming of Beorhtnoth

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Allen & Unwin, London, 1975
176 oldal · ISBN: 9780048200150

Kiemelt értékelések

Arianrhod P>!
J. R. R. Tolkien: Tree and Leaf / The Smith of Wootton Major / The Homecoming of Beorhtnoth

Csak azért adtam maximális pontot, mert elfogult vagyok. Mert romantikus a lelkem, pedig már azt hittem, benőtt a fejem lágya. Jó, ez így nem egészen igazságos Tolkiennal szemben, hiszen a harmadik mű az, ami miatt kicsit szkeptikus vagyok. Az első két mű, melyeket már olvastam más kötetekben is mind angolul, mind magyarul, mindenképpen eredeti és szívbemarkolóan megható tündérmesék a Mesék Atyjától. A harmadik darab viszont egy műelemzés, és óangol szövegtöredék fordítása. Bár a fordítás természetesen nagyszerű, Tolkien elemzése érthető, világos és bölcs, maga a régi vers, azaz annak mondanivalója az, ami már régen rágja a begyemet.

Az alapmondanivaló ebben az idézetben fogalmazódik meg röviden és világosan:
„Heart shall be bolder, harder be purpose, more proud the spirit as our power lessens!”

Vagyis: Bátrabb a szív, a Becsvágy szilárdabb, Büszkébb a lélek, ahogy erőnk sorvad.

(Magyarul már kezdem pedzegetni az alliteráló metrikust, de óangolul még nem megy.)

Tolkien összehasonlítja az úgynevezett „északi hősies lélek” inspirálta régi verseket, melyeket nemrégen most már elolvastam én is, a Gawain úr, a Beowulf és a Maldoni csata hősei heroikus hozzáállását a veszélyes küldetésekhez, viadalokhoz. Megállapítja, hogy a lovagi erény, lovagiasság és hősiesség, úgymond becsület és a hősi név dicsősége mindenekfelett való volt. És éppen ez az, ami országok, népek romlásához vezetett rengeteg esetben.

Ebben a verstöredékben egy viking-angol csata a főszereplő, az angol vezér büszkesége eredményezi a csata elvesztését, a teljes angol sereg pusztulását, és előrevetíti, – amint az be is következett, – a szigetország újabb viking megszállását, a parasztok legyilkolását, a javaik ellopását, és a nők és gyerekek rabszolgává válását. Mindezt egy ember, aki mindezekért felelősséggel tartozna, tudatosan rossz döntéséért, hogy dicső neve fennmaradjon.

Maga az okfejtés nagyon érdekes, Tolkien – bár elfogult álmai lovagjaival szemben, látja ezt a kiáltó ellentmondást, – érvei megalapozottak, kritikája, bár nem elég éles, de jól felismerhető. Elemzáse betekintést enged a vizsgált kor vazallusi rendszerébe, a különböző szintű vazallusok felelősségének és hűségének megnyilvánulási módjaiba.

Egyszóval, bár nekem nem szimpatikus ez a fajta északi hősiesség, csakúgy, ahogy a kora francia lovagi eszmény, az esszé és a fordítás nagyon tetszett.

Vörösbegy>!
J. R. R. Tolkien: Tree and Leaf / The Smith of Wootton Major / The Homecoming of Beorhtnoth

Az a helyzet, hogy olyan jó volt Tolkien gondolatait és meséit olvasni az ő szavaival és megismerni a hozzáállását a fairy-story-ügyekhez (mert nagyrészt mélyen ismerős élményekről ír, csak sokkal átgondoltabban és nagyon szépen), hogy ha vannak ezeknek az írásoknak hibái, én elég magasan elszálltam fölöttük, lelkendező diadalmenetemben.
Talán a túl hosszú mondatok…
Mondjuk minden rejtőzködő angoltudást kihúzott belőlem és ez sem volt elég mindegyik rendkívül hosszú és különös alakú mondathoz. Valóban nagyon szép mondatok, de előfordul, hogy inkább szépek, mint praktikusak. Én ennek éppen örülök, mert szerintem a mondat hangzása is része az értelmének, de tény, hogy helyenként kihívás elé állított. De mivel közben nagyon olvasmányos a szöveg és gördülékeny a gondolatmenet, a helyenként tekervényesebb mondatokon is elég simán átgördültem. Na jó, az esszében, ami a legelső írás a könyvben (és egyben az, amelyik a legjobban tetszett), voltak tekervényes gondolatmenetek is, de nagyon megérte kibogozni őket. Szerintem hatalmas ereje az esszének, hogy én, aki szívvel-lélekkel, de a szerzőhöz képest jóval kisebb műveltséggel vágtam bele az olvasásba, szinte mindent értettem külön utánajárás nélkül is. Úgyhogy a lényeg (szerintem) mély megértéséhez bőven elég a szív-lélek rész. Bizonyos kijelentések visszafogott humorán pedig nagyon nevettem.
A két mese szintén nekem való volt, de ez a tény már nem lepett meg.
Az utolsó írás, egy kora középkori angolszász verstöredék folytatása és az eredetiről írt rövid kritika, vagy kommentár viszont meglepett. Bár nem a témája, hanem a tartalma. Egyébként is terveztem elolvasni a Sir Gawaint és a Beowulfot, de ettől még kíváncsibb lettem rájuk, amellett, hogy azért óvatosabb is. Amit itt olvastam róluk, az alapján tényleg gyökeresen más értékek szólnak belőlük, mint a maiak, de azért vannak összeköttetési pontok a mával. Az egyik Tolkien, aki egyszerre ír róluk megértéssel és kritikával. A verses szöveg utáni értelmezésében az volt nekem a legérdekesebb, hogy már az eredeti szövegekben is szerepelt a történetek hőseivel szembeni kritika (bár azért a mai szememmel nem túl erélyes). Nagyon örülök, hogy ezt a néhány fontos sort észrevette és kiemelte, bár fogalmam sincs, pontosan mi volt velük a régi szerzők célja. De azt sikeresen megmutatták nekem, hogy a mi utólagos, a régi gondolkodást és értékrendet sokban leegyszerűsítő értelmezésünknél sokkal gazdagabbak és sokfélébbek lehetnek a megtalált és meg nem talált szövegek mögött homályosan felsejlő alakok. Itt elsősorban azokra a hangokra és lenyomatokra gondolok, amikből a történetek felépülnek és amik mind emberektől származnak, akik valaha éltek. Ez számomra egy nagyon érdekes változatosságot és emellett mégis folytonosságot mutat az emberek működésében, az idő, meg a tér hatalmas távolságai és a teljesen más értelmezési keretek és élethelyzetek ellenére is. Igen, a felszínen különbözünk, de van valami nagyon ismerős.
És ilyenkor az lesz az érzésem, hogy mégsem vagyunk egyedül, mert ott vannak azok, akik előttünk voltak és majd lesznek, akik utánunk jönnek és mindenkinek megvannak a maga kihívásai, de azért sok kihívásban osztozunk. És mindig valahogy ide visznek el Tolkien írásai, ezek szerint függetlenül attól, hogy azok esszék, mesék, párbeszéd versben ősi angolok között (ð), vagy hosszú eposzi történetek. És hát persze, hogy ezért nagyon hálás vagyok neki és nagyon szeretem.


Népszerű idézetek

Arianrhod P>!

A fragment—a large fragment, 325 lines long—of a contemporary poem has been preserved: it has no end and no beginning, and no title, but is now generally known as The Battle of Maldon. It tells of the demand of the vikings for tribute in return for peace; of Beorhtnoth’s proud refusal, and challenge, and the defence of the “bridge”; the cunning request of the vikings, and the crossing of the causeway; the last fight of Beorhtnoth, the falling of his golden-hilted sword from his maimed hand, and the hewing of his body by the heathen men. The end of the fragment, almost half of it, tells of the last stand of the bodyguard. The names, deeds, and speeches of many of the Englishmen are recorded.

Vörösbegy>!

I have claimed that Escape is one of the main functions of fairy-stories, and since I do not disapprove of them, it is plain that I do not accept the tone of scorn or pity with which ‘Escape’ is now so often used: a tone for which the uses of the word outside literary criticism give no warrant at all. In what the misusers are fond of calling Real Life, Escape is evidently as a rule very practical, and may even be heroic. In real life it is difficult to blame it, unless it fails; in criticism it would seem to be the worse the better it succeeds. Evidently we are faced by a misuse of words, and also by a confusion of thought. Why should a man be scorned, if, finding himself in prison, he tries to get out and go home? Or if, when he cannot do so, he thinks and talks about other topics than jailers and prison-walls? The world outside has not become less real because the prisoner cannot see it.

60-61. oldal, On Fairy-Stories - Recovery, Escape, Consolation

Vörösbegy>!

The incarnate mind, the tongue, and the tale are in our world coeval. The human mind, endowed with the powers of generalisation and abstraction, sees not only green-grass, discriminating it from other things (and finding it fair to look upon), but sees that it is green as well as being grass. But how powerful, how stimulating to the very faculty that produced it, was the invention of the adjective: no spell or incantation in Faërie is more potent. And that is not surprising: such incantations might indeed be said to be only another view of adjectives, a part of speech in a mythical grammar.

27-28. oldal, On Fairy-Stories - Origins

Vörösbegy>!

When we can take green from grass, blue from heaven, and red from blood, we have already an enchanter's power – upon one plane; and the desire to wield that power in the world external to our minds awakes.

28. oldal, On Fairy-Stories - Origins

Vörösbegy>!

Such stories have now a mythical or total (unanalysable) effect, an effect quite independent of the findings of Comparative Folk-lore, and one which it cannot spoil or explain; they open a door on Other Time, and if we pass through, though only for a moment, we stand outside our own time, outside Time itself, maybe.

36. oldal, On Fairy-Stories - Origins

Arianrhod P>!

But your words are queer,
Torhthelm my lad, with your talk of wind
and doom conquering and a dark ending.
It sounded fey and fell-hearted,
and heathenish, too: I don’t hold with that.

Vörösbegy>!

By 'the soup' I mean the story as it is served up by its author or teller, and by 'the bones' its sources or material – even when (by rare luck) those can be with certainty discovered. But I do not, of course, forbid criticism of the soup as soup.

26. oldal, On Fairy-Stories - Origins

Vörösbegy>!

Especially so, if we accept the lexicographer's definition of fairies: 'supernatural beings of diminutive size, in popular belief supposed to possess magical powers and to have great influence for good or evil over the affairs of man'.
Supernatural is a dangerous and difficult word in any of its senses, looser or stricter. But to fairies it can hardly be applied, unless super is taken merely as a superlative prefix. For it is man who is, in contrast to fairies, supernatural (and often of diminutive stature); whereas they are natural, far more natural than he.

12. oldal, On Fairy-Stories - Fairy-Story

Vörösbegy>!

I would say that Charlemagne's mother and the Archbishop were put into the Pot, in fact got into the Soup.

33. oldal, On Fairy-Stories - Origins

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: The Sleeper and The Spindle
Isabel Greenberg: The One Hundred Nights of Hero
Lord Dunsany: Fifty-One Tales
Lord Dunsany: Wonder Tales
Richard F. Burton: Vikram and the Vampire
Justin Richards: Frozen Beauty
Ian Beck: Tom Trueheart and the Land of Dark Stories
Lord Dunsany: Tales of Three Hemispheres
Angela Carter: Bluebeard
Lord Dunsany: A Dreamer's Tales