The ​Silmarillion 92% 49 csillagozás

Na, most igazából az a baj, hogy legszívesebben máris mennék tovább, és hallgatnám A hobbitot meg A Gyűrűk Urát, hogy végigmenjek a sztorin – de azokat nem Martin Shaw olvassa, úgyhogy könnyen lehet, hogy csalódnék (meg amúgy is olvastam már őket. Az egyiket kétszer.). Shaw-nak köszönhetően végig úgy éreztem, egy tábortűz mellett ülök, és egy Gandalf-szerű figura mesél nekem a régi korokról. Így persze nem láttam a térképeket és a családfákat, de egy idő után már ez sem zavart, az élvezeten nem sokat rontott.

Elöljáróban: sosem szerettem a fantasy-t. Bénának tartom az időpallosos-dimenziókapus-démoncsápos, izzadtságszagú mű világokat, ezért ilyen témájú érdeklődésem szigorúan két szerző munkásságára korlátozódik. Terry Pratchett az egyik: mert ő nem veszi komolyan. Tolkien pedig a másik: mert amit ő csinált, az egy csoda.

Értékelést írni A Szilmarilokról: képtelenség. Annyira lenyűgöz, elvarázsol, és kiragad a való világból ez a könyv, hogy maximum hebegni-habogni tudok róla, valami furcsa, földöntúli grimasszal az arcomon. Olvasom, és én is menni akarok visszaszerezni a Szilmarilokat. (Annak ellenére, hogy Fëanort egy arrogáns gyökérnek tartom, és jövőre leszek 30 éves.) De ha azt nem is lehet, legalább is azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén olvasás közben, ne kelljen olyanokkal foglalkoznom, mint átszállás, kommunikáció, vagy evés. (Esetenként a Blind Guardian Nightfall in Middle-earth című albumának odaillő passzusai felcsendültek azért, de csak hogy valahogy megmaradjon a kapcsolatom a külvilággal.) Mindig, ha olyanokról olvasok – akár egy fél mondatot –, akit már jól ismerek, nagyot dobban a szívem: „hú, fapásztor entek!” és „hú, Galadriel!” és főleg „HÚ, Olórin/Mithrandir/GANDALF!”. Lenyűgöz, hogy mennyire egyszerű, tiszta és heroikus ez a világ, ami úgy „fantasy”, hogy nem érezni rajta az „én most aztán nagyon különleges világot mutatok be” erőlködést, és közben aprólékos, logikus, és nem fekete-fehér.

Csak ne lenne olyan szomorú. A történet (és a könyv) vége után úgy éreztem magam, hogy „na tessék: a tündék elhajóztak, én meg itt ragadtam az emberekkel, pfff”.

Ha Peter Jacksonnak lenne egy cseppnyi esze, akkor fogná a Szilmarillokat, kivenne belőle három nagyszerű történetet (önkényes címválasztással mondjuk a 'Tűz szellemét' (Feanor története), Holdfény és Sötétség (Beren és Lúthien története), és végül Húrin gyermekei (Túrin Turambar története), és ezekből csinálna három filmet. Persze, egyedül talán Galadriel szerepelhetne bennük, akiket ismerünk, de ezekben legalább akkora potenciál van, mint három Hobbitban együtt. Az utóbbi kettőbe nem is kell beleerőltetni a szerelmi szálat, mert már benne van, az elsőt meg kibírják nélküle is, szerintem.
Az nem lehet érv, hogy nincsenek közös szereplők a Gyűrűk urával, mert igazából feleslegesek, amikor annyian próbálják meg béna fantasy történetekből megcsinálni a saját filmjüket, aminek aztán elcsépelt gagyi története lesz, ennek meg itt van egy, sőt egy nagy rakás olyan alapanyag, amit nem lehet elrontani.
Nekem messze ez a kedvenc Tolkien-om, hiába sok a név, hiába vontatott, ez a legjobb, a legszebb, a legérzékletesebb, még akkor is, ha sokszor végletekig felületes.

Most futottam neki harmadszor és ez volt a második, hogy sikerült is elolvasnom. Elsőre nagyon ijesztő, hogy igazából nincs akkor belátható történet, és nagyon sok a név meg a kapcsolat. Amikor először elolvastam, akkor egy egyetemi kurzusra kellett. Ott hétről hétre egy fejezetet kellett elolvasni és azt megbeszéltük. Szerintem pont így kell haladni vele ideális esetben. Egy fejezetet elolvasni és összerakni, hogy mégis mi történt, második olvasásra már lehet simán haladni. Azokból a kis történetekből, amikből teljes könyvek lettek, nem véletlen lettek könyvként kiadva. Beren és Lúthien története az egyik kedvenc, de Túrin története is nagyon jó lett. A végén pedig még a harmadkori eseményekre is utal. Le a kalappal Cristopher előtt, hogy ezt így össze tudta rakni a kéziratokból. Nem a legegyszerűbb olvasmány, de betekintést ad abba, hogy Tolkien hogyan teremtett világot. Az hogy a Valák közel hasonlóan működnek, mint az ókori görög, római, északi istenek külön plusz.

Erre nem tudok mást mondani, mint hogy csodálatos. Sokadszorra is.

Ez volt az első könyv, ami megmutatta valójában mekkora história öleli körül az egész világot, ami Tolkien megalkotott. Ha valóban angol mitológiát akart létrehozni, akkor ez felér a görögök és rómaiakéval. A Szilmarilok létrehozását és kalandjait, a világ kezdetét, a tündék és emberek teremtését írja le többek között ebben. Minden Tolkien rajongónak ajánlom.

Egyszerűen gyönyörű.
Nem alaptalanul mondta valaki, hogy Tolkien jobb mitológiát írt, mint eddig bárki. Mert ez valóban mitológia. Évszázadokon átívelő történetek a világ teremtésétől A babó eseményeinek előzményeiig. Akiben felébredt a kíváncsiság A Gyűrűk Ura olvasása közben a csak megemlített csaták, hősök, gyűrűk, tünde-urak iránt (és kiben ne ébredt volna?), annak feltétlenül kötelező elolvasni!
Na és a stílus! A Gyűrűk Uráénál jóval régiesebb, ünnepélyesebb angol, szinte már bibliai hangzás. Már csak ezért is megéri olvasni. (Ugyanakkor nagyobb türelem és biztosabb angoltudás szükséges hozzá.)
Természetesen a megszokott függelékkel (szótárral, családfákkal) kiegészítve, ami nélkül az olvasás reménytelen lenne (ki kinek a kicsodája?), de ami magában is érdekes olvasmány.

Nyilván öt csillag. Rengetegszer olvastam már, de most először angolul. Valószínűleg ennek köszönhetően egyáltalán nem volt nehezen érthető. Gyönyörű történetek, gyönyörű nyelvezet, Beren és Luthien, meg Maeglin története még mindig a kedvencek. De az F betűs fiúk (Feanor és a többi családtagja) nevei egyszerűen megjegyezhetetlenek számomra, sose voltam képes a sok hasonló nevű tünde között kiigazodni – családfa ide vagy oda. :) :)

Nekem ez sokkal szebb, mint maga A Könyv. :)

Újabb példája Tolkien zsenialitásának. Ezzel a könyvvel azonban az a helyzet, hogy ez Tolkien elsőként kiadott posztumusz műve, és megvannak a gyerekbetegségei. A történetnek voltak elemei, amit a Befejezetlen regékből már ismertem, ami sokkal pontosabban lekottázza Tolkien gondolatait. Ebből kifolyólag sajnos nem tudom egy az egyben a Mester műveként olvasni…