Elveszett ​mesék könyve II. (Középfölde Históriája 2.) 91% 29 csillagozás

Nem minden mese olvastatta magát, de ettől még nagyon szerettem.
Beren és Lúthien őstörténetét imádom. Jobban tetszik, mint a végleges. Meg is lepődtem, amikor véget ért a történet, és váltottunk Túrin meséjére, annyira bele lehet merülni.
Szeretem az első kort, pedig meg kell hagyni, kevés a boldog történet. A Szilmarilokhoz képest nem csak másabbak a történetek, hanem jóval bővebben kifejtettek. Gondolin bukása kész háborús történet. Nagyon tetszett. Az Eriolról szóló számos töredék a végén volt az egyedüli, ami egyáltalán nem tetszett.
Christopher ismét fantasztikus munkát végzett.
Nagyon-nagyon várom a következő HoME kötetet.

Ez a borító is gyönyörű, talán még szebb is, mint az első könyvé, de sajnos mindkettő szörnyen sérülékeny. Nagyon vigyáztam rá, még véletlenül sem fogtam meg ott ahol a rúnák vannak és mégis lejött egy picit egy-két helyen, nagyon dühös voltam…
A 2. kötet szerintem már egy kicsit nehezebb, de én jobban szeretem, mint az elsőt. A Gondolin bukása hatalmas nagy kedvenc, számomra az EMK legértékesebb része. Bevallom Beren és Lúthien történetének ezt a változatát jobban kedvelem, mint A szilmarilokban lévőt, nagyon aranyos mese. Kiemelném még az utolsó fejezetet is, hiszen abból is nagyon jól látszik, hogy Tolkien művei túlmutatnak a fantasyn.
A névmutató itt is nagy segítség és az utószó is érdekes információkat tartalmaz.
Annyi negatívumot megjegyeznék, hogy elég sok elírási hiba van benne, kicsit meglepődtem ezen, mivel az első kötetben csak nagyon ritkán tálaltam.

Ez a kötet tartalmazza a legmegkapóbb történeteket, illetve azok bizonyos formáit. A fél csillag levonás azért van, mert ez a kötet tartalmazza egyúttal a számomra legkevésbé élvezhető történetet is, bár ez lehet, hogy csak abból adódik, hogy még nem ismertem fel az igazi jelentőségét és mélységét. Christopher szerkesztői megjegyzései, jegyzetei és kommentárjai ugyan megnehezítik az olvasásnak azt a formáját, hogy bele tudjunk merülni a történetbe, hogy átélhessük, hogy Tolkien világában járunk, de a szövegek keletkezéséhez, magyarázatához, értelmezéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Ha valaki csak élvezni akarja a mesét, ezeket hagyja figyelmen kívül, ugorja át, de nélkülük nem lehet igazán értékelni Tolkien zsenialitását. Néhol a kommentárok ugyan úgy tűntek, túl bő lére vannak eresztve (szépen, magyarul megfogalmazva), de inkább több legyen mint kevesebb. A kötet ebben a formában tökéletesen alkalmas arra, hogy igazán komoly Tolkien-kutatásokat lehessen végezni, anélkül, hogy források tömegeit kellene felkutatni.
A Tinúviel meséje véleményem szerint Tolkien legnagyszerűbb története, és noha már nagyon sokszor olvastam, több kötetben is olvashatóak egyes változatai, mindig élvezettel veszem elő újra és újra. Ezúttal valószínűleg kötekedősebb hangulatban voltam, de most úgy tűnt nekem, hogy Beren egymagában semmire nem lett volna képes, tulajdonképpen az egyetlen érdeme, hogy leharaptatja a kezét. Mindent a nőnek kellett megoldania! Viszont ez a felismerés (akár jogos, akár nem) semmit nem vont le a történet sokadszorra történő élvezetéből.
Turambar történetét ismerem a kötetben szereplőek közül talán a legjobban, hiszen ezt többször olvastam, mint A Gyűrűk Urát és A hobbitot együttvéve, mivel ennek különböző változatai négy különböző kötetben is helyet kaptak, hol bővebb, hol rövidebb változatban. De nem unom. Sőt! Míg Beren és Tinúviel története azért bizakodásra ad okot, Túrin és Níniel meséje igazán meghatóan kétségbeejtő. Csodálatosan felépített és kidolgozott dráma, amely mindig keserű könnyeket csal elő.
Gondolin bukása számomra még mindig nehezen értelmezhető és helyezhető el a komplex történetben. Jó, értem a mitológiában elfoglalt helyét, értem, hogy milyen szálakkal kapcsolódik a többi történethez, azt is, hogy nagy jelentősége van az eseménynek. Azt nem értem, hogy miért duzzasztotta ennyire monumentálissá!? Úgy értem, min akarja, hogy a hangsúly legyen: Tuor történetén, az előzményeken, magán a csatán vagy az azt követő eseményeken? Lehet, hogy a cím a zavaró számomra, és ha egyszerűen Tuor meséjéről lenne szó, könnyebb lenne a helyén kezelni.
A másik három történet kisebb jelentőségűnek tűnik számomra, de az utolsót leszámítva erősen töredékes voltuk ellenére igen izgalmasak.
Aki A Gyűrűk Urához hasonló mesét vár, az bele se kezdjen ebbe az egész sorozatba. Csak akkor szabad kézbe venni, ha valaki igazán bele akar merülni Tolkien világába, és minden részletében érteni akarja, vagy legalábbis nem bánja, ha különösen komoly szellemi erőfeszítésre lesz szüksége.
Amit nem értek Az elveszett mesék könyvében: miért a tolkieni kéziratos szövegeket, a tulajdonképpeni történeteket szedik kisebb betűvel, és a szerkesztői megjegyzések vannak normál méretű betűkkel szedve? Így olyan, mintha az eredeti szöveg lenne a lábjegyzet. Persze lehet, hogy így is van, hiszen Christophernek talán nagyobb munkája van benne, mint az apjának, és vitathatatlanul legalább annyira az ő műve is.

Érdekes volt ez a könyv. Továbbra is azt gondolom, hogy a kevésbé filológus hajlamú fantasyrajongóknak nagy-nagy tisztelet, ha végigolvassák ezeket a könyveket. A varázslatos tolkieni világ egyből magával ragad, de azért mégis kitartás kell, ha át akarjuk látni a rengeteg jegyzetet és kézirattöredéket. Sokszor nehéz összerakni a töredékek, változatok és a hozzájuk fűzött magyarázatok lényegét. Viszont a történetek szépek, összességében jó volt elolvasni.

Eléggé tartottam ettől a könyvtől. Azt hittem, hogy tele lesz szövegtöredékekkel, túl sok, történetből kizökkentő megjegyzéssel, és nagy hézagokkal. De nagyon kellemesen csalódtam! A mesék kidolgozottak és hosszúak voltak, teljesen lekötöttek, bár azért én két mese között tartottam egy kis szünetet, hogy ne legyen túl tömény. A vége felé lett nehézkesebb az olvasás, ahol már tényleg csak vázlatok és töredékek voltak. A kedvenc mesém a kötetből Gonolin bukása lett. Sokkal részletesebben írja le itt, mint a Szilmarilokban, nagyon izgalmas volt.

Huhh.. Nagyon szeretem Tolkien történeteit és egy pár soron olvastam is őket, de valahogy kicsit még mindig bele tudok kavarodni a nevekbe. :D Mindig megfogadom, hogy leülök és szépen jegyzeteket készítek magamnak, de mivel általában utazás közben olvasok, így ez rendszerint elmarad. spoiler Nekem ebből a kötetből természetesen a Gondolin bukása volt a kedvencem, amit hamarosan tervezek is újraolvasni a szép, illusztrált kiadásban.

A tündföldi elveszett mesék könyvének második része

E kötetben egymáshoz kevésbé szorosan kötődő, hosszabb történetek kaptak helyet. Nyelvezetét tekintve továbbra is régies, ám sajnos az elsőhöz képest nehezebben érthető és a mondattagolása számomra fura volt több helyütt (tulburjánzó mellékmondatok, távoli alany-állítmány kapcsolatok, néha nem is volt világos, melyik kifejezés mire vonatkozik). Christopher írta, hogy bennehagyta a nyelvtanilag nem feltétlenül rendezett részeket is, és gondolom, itt is az eredetit kellett hűen követni. Sajnos Tolkien több cetlije, margójegyzete – pl. egy-egy név, átírás, szűkszavú betoldás – továbbra is érthetetlen marad pontos szövegkörnyezet, bővebb magyarázat vagy az általa sejtetett történetszál kibontása nélkül (spoiler). Mivel prózai szövegekről van szó, nem versekről, a jegyzetek megfogalmazása követhető a vonatkozó sorokhoz visszalapozás nélkül is.

Az első részhez képest gördülékenyebben olvashatónak tűntek a mesék, kevésbé elvontak-távoliak, de hasonlóan mélységesek és varázslatosak. Rengeteg kiegészítő adatot hordoznak, érdemben tesznek hozzá még az olyan szabatosan összerendezett szövegekhez is.

I. Tinúviel meséje
Beszámolómat lásd a Beren és Lúthien kötetnél. Itt az Elveszett mesékben kapunk egy rakás ráadás jegyzetet is, illetve más fordításban élvezhetjük a mesét.

II. Turambar és a Foalókë
Bár sárkányos mesét ígér a cím spoiler, eleinte a történet Húrin (illetve itt: Úrin) fiával, Túrinnal indít, aki daliás igyekezete, helytállása ellenére szívbemarkolóan sanyarú sorsot él meg Melko átka folytán. spoiler Sötét, lehangoló mese ez a tehetetlenség ellenére való kitartásról, az elvakultság pusztító őrületbe sodró állapotáról, a félrevezetett jók romlásba hullásáról. Úgy sejtem, az első nagy háború alatt látott borzalmakat, a háborút mozgató sötét akaratról alkotott elképzeléseit igyekezett Tolkien ezzel kiírni magából.

Látszik rajta, hogy ez még nem kiadásra érett mű, de ahhoz képest a nagy részében elég jól el lehet benne merülni. Több helyen kezdett unalomba fordulni, aztán egy-egy ámulatba ejtő leírás vagy meglepő jelenet felrázott, és élvezetessé vált a mese. Néhol egészen elképesztő, hogy milyen mélységgel és gazdagsággal bír ez az 1919-ben íródott mű. Majd egy évszázaddal későbbi fantasy szerzemények a nyomába sem érnek – vagy ami azokban újszerűnek tűnhet (pl. önálló akarattal bíró feketepengés kard), itt már rég meg volt írva.

A hangulata miatt viszont nem ajánlom komor, hideg telekre, mert még a napsütéses nyarat is képes borongósnak éreztetni. Bár a végén pár sorban írt valami feloldásszerűt, az a sok oldalon átélt boldogtalanságot nem oszlathatja.

Előnyére válik, hogy rávett, hogy Húrin gyermekeit mielőbb elolvassam. Kíváncsi vagyok, ki is ez a fickó, és miért foglalkozott ennyit vele Melko…

III. Gondolin bukása
Erről majd szót ejtek még a történetváltozatokat egybefogó gyűjteményes mű elolvasása után is. Annyi bizonyos, hogy itt található a mű leghosszabb közlése és hozzá a leginkább kiterjedt jegyzetanyag is. A borítón egyébként a tünde Idril címere látható, aki e történet főhősének felesége.

IV. A Nauglafring
A Törpök Nyakláncáról szóló mesében fonódnak össze az előző nagy mondák, Úrin, Tinwelint király, Beren s Tinúviel további életébe enged bepillantást. Bemutatja magukat a törpöket is, akik korábban csak említés erejéig szerepeltek. Messze túlhaladja azt, ami szemelvényként előfordul a Beren és Lúthien kötetben, viszont az többet ír Diorról, a fiukról más vonatkozásban.

V. Eärendel meséje
Ez folytatná a Gondolin bukását az ott megismert szereplők leszármazottaival, illetve az előző mesével is összefonódik a Nyakláncon keresztül… de talán ez a legkevésbé összefüggő szöveg, sok kis darabkáját Christopher magyarázatai igyekeznek összetartani, látszólag inkább már az ő saját művévé dagasztva az apja írástöredékeit. Nehéz volt olvasni a szétszabdaltsága miatt.

VI. Eriol, avagy Ælfwine története és a mesék vége
Mintegy 100 oldalon zárja a kötetet, visszakanyarodva a magányosan álmodozó temgerészhez és kozmikus gyökerekhez spoiler. Christopher bőbeszédű jegyzetei bemutatják a tolkieni mítoszteremtést a mesék és tényleges helyek, kifejezések összefűzésével spoiler, illetve óészaki kapcsolatokkal spoiler.

Összességében rengeteg varázslatos élményt adott e két kötet, bár nem épp könnyed nyári olvasmányok – többször elakadtam, félretettem, átlapoztam a többi kapcsolódó Tolkien-könyvet. Kétség nélkül kijelenthető, hogy itthon óriási hiánypótló és kiváló munka a sorozat jelenlegi, alaposan átnézett, rendezett, helyreigazított fordítása és a feketefedeles kötetekhez illő egységes megjelenése. Komoly kitartást igényel mind az alkotók, mind az olvasók részéről a folytatások megjelenése, de az eddigiek alapján érdemes megvárni őket.

Annyira tervezem már egy egész Tolkien oda – vissza maratont. A nevekkel még mindig bajba vagyok, párszor elvesztem a fonalat, és újra kell olvasnom…nem volt ez másként itt se. A névmutató – ezért is – óriási kincset ért.
Legkedvesebb történetemmel, Beren és Luthiennel indít a könyv. A Gondolin bukása fejezet volt még nagyon érdekes számomra. Nagyon kíváncsi vagyok már, az azonos címmel megjelent kötetre. Ez nagyon jó kedvcsináló volt hozzá.

Ezelőtt a 2011-es, méretes Caraphilus kiadást olvastam, és az Elveszett mesék könyve mind két részét végigolvasva, szerintem a két könyvre bontás csak jót tett.
Ebben a részben a nagyobb volumenű, ám számomra legszebb és legkedvesebb történetek olvashatók, függetlenül azok hangulatától és témájától. Külön örültem, hogy Beren és Lúthien története A szilmarilokhoz képest sokkal részletesebben ki van dolgozva, és jobban meseszerűbb, mint szépirodalmi elbeszélés.
A nyelvezet és egyes nevek, megnevezések másként szerepelnek a többi kötetben megjelentekhez képest, de aki korábbról ismeri a történeteket, vagy magát a Tolkien-i világot, annak ez nem okoz nehézséget. Az írói kommentárok és változat összehasonlítások végigkövetése az előző kötethez hasonlóan esetenként untattak, sőt, erőfeszítéseket kellett tegyek azok végigolvasásához. Ettől függetlenül nagyon jó gyűjtemény, kár, hogy puhafedeles kiadásban jelent meg.

Ez a könyv hűen folytatja a mitológiáját Tolkiennek és egyben le is zárja a meséket.
A kuszaság itt is megmaradt de nem annyira mint az első részbe és egy hű befejezést biztosít a történeteknek.