Paranoia (Éjjeljárók 2.) 87% 33 csillagozás

Tetszett a folytatás, még ha egy kicsit vontatott is volt néha. Igaz a cselekményre nem lehet panasz, mert az írónő nagyon jól megkavarta a dolgokat. Parker szegény egyre mélyebbre süllyed a Sötétség miatt, de hát mit tehet az ember fia, ha egy ösztönlénnyel él együtt fejben? Sajnáltam Parkert, Addie miatt, de azért lehetett volna annyi esze, hogy nem hazudozik állandóan. Jack elvileg segíteni jött, nekem mégis egy kimondottan unszimpatikus karakter volt, talán azért, mert olyan dologra áhítozott, amiért Parker dolgozott meg. Voltak azért picit hihetetlen dolgok is, hiszen tinikről beszélünk, mégis egy nagyon kemény szituációba keverik magukat és még helyt is állnak (hellyel-közzel). Örültem, hogy végre kiderült kik az Éjjeljárók, milyen kapcsolati rendszerük van és hova is tűnt Parker apja. Összességében egy izgalmas folytatás volt, szerethető szereplőkkel (kivéve Jack), és egy kimondottan jól összerakott cselekménnyel.

Nagyon vártam már az Álmatlanság folytatását, és bizony, nem csalódtam, ez a rész is legalább annyira pörgős és izgalmas volt számomra, alig bírtam letenni! Hihetetlen élmény Parker fejében „járni”, látni és érezni a gondolatait, engem mindig lenyűgöznek az ilyen történetek, imádom, ha ennyire bele tudok bújni valakinek a személyiségébe. Jack barátunk itt jóval hangsúlyosabb szerepet kapott, és persze a többiek, Mia, Finn és Addie is, a karaktereik még mindig imádnivalóak, igaziak, néha viccesek, néha szomorúak, nagyon megkedveltem őket. Nehéz spoilermentesen véleményt írni, mert rengeteg a meglepetés és a csavar, így csak azt tudom mondani, akinek tetszett az első rész, az ne habozzon, olvassa minél előbb ezt is! :)

Sokkal jobb volt, mint az első rész. Parker összeszedettebb, és az Éjjeljárók világáról is lényeges információkat oszt meg az írónő. Jack kiléte már az első megjelenésétől fogva nem volt kérdéses számomra. Elég fura figura, egyszerre lehet utálni és szeretni. A cselekmény nagyon izgalmas volt és a kerek lezárás ellenére is úgy érzem, hogy tartogat még kiaknáznivalót a sorozat.

Ebben a részben bővebb információt kapunk az éjjeljárókról. Parker sok segítséget kap Jack-től, a titokzatos motoros sráctól, igaz, majdhogynem harapófogóval kell kihúzni belőle a tudását. Tetszett, hogy volt hova továbblépni, Parker nem csak azt tudja meg, hogy nincs egyedül a képességével, hanem fejlesztheti magát, és a csendes szemlélődés helyett következményeket is előidézhet mások álmaiban.
Parker barátai elutazása miatt pár napig nem tud Mia álmában pihenni, és a Sötétségnek, aki Parker része, ennyi idő elég is, hogy fölé kerekedjen. Nagyon bírtam „kettejük” vitáit, ez a szál hatalmasat emelt a cselekményen.
Parker mellett Finn is nagy kedvencem, aki hozta a történet humoros részeit, például a pólói felirataival. Mia mellett Finn kishúga Addie is kiemelkedő szerepet kapott, váratlan dolgok derülnek ki róla, és emellett még a szerelmi szál is aranyosan alakul Parkerrel. A regényre azonban nem telepszik rá a szerelmi szál, pont annyi elég, amennyit az írónő belevarázsol.
Csak gratulálni tudok a szerzőnek, hogy nő létére remekül ráhangolódott Parker karakterére, aki ebben a részben is E/1 személyben meséli a történetet. Minden olvasó elégedett lehet a cselekmény pörgésével, gyakorlatilag rosszul esik bármelyik ponton letenni a könyvet. A harmadik részt nagyon várom, Jack kibontakozására nagyon kíváncsi vagyok. Már elérhető a Mania fülszövege, és Parker mellett Jack lesz a főszereplő.
Ha nem olvastad az első részt, itt az ideje, hogy beszerezd, mert az utóbbi évek egyik legérdekesebb paranormális young adult sorozatát nagy kár lenne kihagyni!

„Ügyesen és érdekesen szőtte tovább az Éjjeljárók történetét J. R. Johansson, egyszerre használva fel a barátság és a kiérdemelt bizalom jelentette támogatást, valamint a tapasztalatlanságból és a kettős személyiség jelenlétéből adódó helyzetek feszültségét. Kifejezetten kedveltem, hogy ebben a részben lényeges információkat tudhattam meg az Éjjeljárók társadalmáról, típusairól, a különböző nézeteket valló csoportok közötti ellentétekről, valamint Parker apjáról is – mindezek a momentumok fontos szerepet kaptak a történetben.”

„Határozottan jó, felnőttként is teljes mértékben élvezhető ifjúsági történet, amely egyszerre hordozza magában a kellemes borzongást, a feszültséggel teli misztikumot, az első szerelem minden szépségét és nehézségét, a kalandok izgalmát – felnőtté válás és kamaszkori problémák, némi egyéni extrával. A cselekmény ismét kereknek, a történet pedig lezártnak tűnik, a kötet akár önállóan is olvasható lenne, de annak ellenére, hogy a fő szálakat ügyesen elvarrta a szerző, vannak rövidebb, huncut módon elszabadult eseményfonal darabkák, amelyek bizony továbbfejtésre érdemesek – nagyon is azok. Nekem ez a rész is tetszett, és kíváncsian várom az izgalmas ifjúsági sorozat következő, egyben befejező kötetét.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/07/j-r-johansson-pa…

Jószívű leszek és megkapja a 3 csillagot. Igazából az alapötlet szerintem baromi jó, és a történet is tetszett, viszont nem tudom, hogy az írónő stílusa vagy a fordítás miatt, de egyáltalán nem tudtam beleélni magam a könyve. (Biztosra veszem, hogy nem azért, mert fiú a főszereplő, ugyanis olvastam már férfi főszereplős könyvet és nem volt ezzel gond.)
Valahogy nem láttam magam előtt az eseményeket, pedig a történet tényleg érdekes volt, és egyedi is. Viszont ahol izgulnom kellett volna, ott nem éreztem izgalmat, csupán egy halvány késztetést, hogy na, most legalább továbbolvasom és nem most teszem félre, majd kicsit később. Mert elég simán ment, hogy félretegyem és ne is vegyem elő egy darabig. Illetve nem tudtam egyszerre sokat olvasni belőle, folyamatosan az oldalakat számoltam… Pedig a történet tetszett, szóval csak az előadással, megjelenítéssel lehetett a baj.
Illetve mivel lezárt a sztori így, így nem tudom hogy miről szólhat a 3. rész (mindjárt utánanézek), de azért a lezárást kicsit gyorsnak éreztem… ez a spoiler 3 oldalon keresztül a legeslegvégén? Ez mi akart lenni? Komolyan így kellene befejezni egy paranormális thrillert? Nekem olyan furcsa volt… 2,75 pont, de inkább felfelé kerekítem, az ÖTLETET értékelve inkább, mint a megvalósítást.

„Fura dolgok zajlottak mostanság Oakville-ben, és ezúttal teljesen – na jó, legalábbis meglehetősen – biztos voltam benne, hogy nem én vagyok a ludas.”

Az Álmatlanság méltó, magával ragadó folytatása és én élveztem minden percét. Parker még mindig szórakoztató narrátor, a történet pedig ismét egyszerre kínál okos és hátborzongató kalandot. Izgalom, titkok, meglepetések, csöppnyi romantika…

Bővebben: http://angelikablogja.blogspot.hu/2015/03/j-r-johansson…

Minden egyes újabb részlettel jobban szerettem az előttem kialakuló világot és alig várom, hogy a befejező részben még többet tudhassak meg róla. Függővé tesz az álmok birodalma, és csak azon kapod magad egy idő után, hogy semmi nem elég, még több kell. Én pedig élveztem minden egyes percét.
Bővebben: http://three-points-of-view.blogspot.hu/2015/06/j-r-joh…

Ez a rész egy hajszállal érdekesebb volt, mint az első, de ha választanom kéne a két rész között, nem biztos, hogy menne, mert nagyjából egy szinten mozog a kettő. Az elsővel is elég sok problémám volt, és sajnos ezzel is akadt bőven. Sok mindent megtudtunk az éjjeljárók társadalmáról Jacknek köszönhetően, de még így is hiányzik belőle valami. Most a csillagozásnál próbáltam figyelembe venni, hogy ez mégiscsak egy tini regény, de akkor is úgy érzem, hogy a vége eléggé összecsapottra sikerült. Valahogy nálam a hihetetlen kategóriába került, mert nem tudtam beleélni magam abba, hogy egy halom gyerek mindenféle kiképzés nélkül, ráadásul egy full rózsaszín világból egyszer csak belecsöppen egy ilyen helyzetbe és egyből zárt létesítményekbe hatolnak be (oké írjuk Jack számlájára), megmentenek egy halom elrabolt embert (ez komolyan hihetetlen), a fő konfliktust pedig letudjuk egy óra fülvérzős alvással. Komolyan fáj a szívem ezért a könyvért, mert bár rengeteg bajom van vele, valahol mégis megszerettem, és a polcomon hagyom, ahelyett, hogy a könyvtáramnak adnám. A szereplőket még mindig szeretem, a romantika szála olyan kis cuki féle volt, és mivel nagyon megkedveltem Addie-t nekem még ez is tetszett. Összességében az nem tetszik benne, hogy összecsapottnak érzem, valahogy túl egyszerűen lett megoldva az összes probléma, mintha maga a szerző is csak letudni akarta volna ezt az egészet. :-/

Ui: Jacket egyáltalán nem kedveltem, volt benne valami nagyon fura… brrr

Na, fele olyan rossz volt, mint az előző, de még mindig csak egy nagyon sablonos, nagyon átlagos, rémesen egyszerű tiniregény:

– A két csattanót az előző kötetben kitaláltam, így nagyon meglepett.
– Történet az nem sok volt, bár a végére sikerült valami Zs-kategóriás filmet leutánoznia, azért persze a főcselekmény és a drámai jelenetek kínosan erőltetett félreértések miatt vannak.
– A romantikától úszik a könyv.

Nem, többet nem tudok erről mondani.