Kicsit gondban vagyok most a csillagozással. Nagyon szeretem a Dos Santos könyveket, de ha a könyv közepén kellett volna csillagoznom, most először 3 csillagot adtam volna csak, a végére viszont 4,5 csillagig jutottam.
Számomra kicsit túl volt hangsúlyozva, hogy az állatok mennyire is érző és intelligens lények, és egyenrangúak az emberrel, kicsit talán már a sulykolásig ment ez, ami engem kifejezetten zavart. Sok volt a mindenféle példa, gyakran közvetlenül egymás után, egymásba fűzve és bár tudom, hogy egy regényben erre nincs lehetőség, forrásmegjelölés nélkül már kezdett úgy tűnni, hogy egy frissen visszatért amerikai nagybácsi mantrázza-magyarázza, hogy odaát mennyire kolbászból van a kerítés.
A történet minősége véleményem szerint akkor kezdett el emelkedni, amikor Tomás a három gyanúsítottat és a hallgatóságát, ideértve a felügyelőt, kezdi el szembesíteni súlyos tényekkel. Most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy ez mennyire lehetne életszerű ebben a formában, de mégis az a vonulat nagyon is megkapó, komoly kutatásról számot adó része a regénynek. Tulajdonképpen én ezek miatt szeretem nagyon Dos Santos műveit. Inspirál, bemutat, körbejár, lebilincsel. Ugyanakkor a regény cselekménye most nem volt annyira kimunkált, talán kicsit erőltetett is, bár ez megbocsátható hiszen megint egy nagyon érdekes témát kaptunk cserébe.
Végül az utószó megint csodálatosra sikerült, és ezzel együtt már megérdemli a 4 és fél csillagot, én úgy érzem. Egyetértek, hogy valóban nehéz ebben a témában komolyabb, egy regényben is elfogadható cselekményt felépíteni, de pont ezt várjuk az írótól, ami talán most nem annyira sikerült.
Természetesen nem bántam meg egyáltalán, hogy végigolvastam, sőt. Ez már a 11. Noronha-könyv volt, amit tőle olvashattam és párhuzamosan a lótusz-szágát is olvasom. Kifejezetten örülük, hogy az író magyarul is elérhető mindannyiunknak, egyúttal nagyon várom a 12. részt, amit rajongói oldalon most olvastam, hogy éppen befejezett, ha jól láttam, a címe „A vörös sárkány felesége” lesz…