A ​térkép, amely elvezet hozzád 56 csillagozás

J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Romantikus és felejthetetlen.” – Nicholas Sparks

A különös történet akkor veszi kezdetét, amikor a fiatal Heather kézhez kapja diplomáját, ám mielőtt szép karrierrel kecsegtető pályájára lépne, legjobb barátnőivel európai körútra indul. Álmában sem gondolná, hogy ezen az utolsó szabad nyarán meglepi a szerelem, különösen arra nem számít, hogy az amszterdami vonaton köszön rá. Ámulatba ejti a titokzatos és jóképű vermonti srác, aki a világháborúból hazatérő nagyapja útvonalát járja végig annak naplója nyomán.
Azonban a sorsnak, ami összehozta őket, mintha más tervei lennének velük. Jacknek csak egyetlen titka marad a lány előtt, ám az mindent megváltoztat…

Eredeti megjelenés éve: 2017

A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C.

>!
I.P.C., Budapest, 2020
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636357139 · Fordította: Vitális Szabolcs

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Jack Quiller-Couch


Kedvencelte 7

Most olvassa 4

Várólistára tette 86

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Oh, hát ez nem egészen arról szólt, mint amire számítottam, de a végét kivéve szerettem. Könnyed, YA romantikusra számítottam, ahol minden szép és jó. Éppen ezért nem gondoltam volna, hogy a vége nagy pofon lesz. A szereplők beutazzák a világ legjobb, legszebb országait én pedig passzív résztvevője lehettem Heather és Jack közös utazásainak. Az író nagyon ügyesen meg tudta ragadni (főleg ebben az időszakban) az izgatott utazási érzést. Úgy gondolom, hogy ez a fajta utazás az egyik legjobb módja annak, hogy megtaláljuk önmagunkat. Még, ha egy kicsit költséges is és olyan személyiség típust kíván. A könyv vége hirtelen és váratlanul ért. Komolyan nem voltam rá felkészülve.

6 hozzászólás
Pati28 P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

”Az élet mindig tartogat meglepetést, ha hagyjuk, hogy feltárulkozzon előttünk.”

Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak erről a könyvről, mert őszintén nagyon vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Szerettem is, meg nem is.
Az elején kicsit nehezen rázódtam bele az olvasásba, és volt, hogy alig vártam, hogy a könyv végére érjek, annyira untam, máskor pedig beszippantott és nem bírtam letenni.
Heather és Jack egy Amszterdamba tartó vonaton ismerkednek meg és kapcsolatuk ettől fogva veszi kezdetét.
Sok-sok kalandot átélnek és szebbnél szebb városokba utaznak el, de valahogy mégsem kerültek hozzám közel ezalatt az idő alatt.
Olykor Heather viselkedése is hagyott némi kívánnivalót maga után. Jack pedig végig titokzatos volt, melynek okát csak az utolsó oldalakon tudjuk meg, és bevallom én egyáltalán nem számítottam még csak hasonlóra sem.
Azt hittem, hogy egy könnyed kis nyári kalandban lesz részem a szokásos “happy end”-del, de rá kellett jönnöm, hogy ez mégsem az a könyv. Az író rendesen megvezeti az olvasót, a végét pedig oly sejtelmesen hagyja abba, hogy az fel nem fogható.

Kiss_Julianna P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Nem tudom, nem tudom!
Nagyon vegyesek az érzelmeim. Először is abba akartam hagyni az olvasását. De vallom, ha egyszer elkezdek egy könyvet, akkor be is fejezem, bármilyen is legyen. Nagyon zavart az eleje. Nem tudtam azonosulni a három lánnyal, akik Európába jöttek vakációzni. Tipikus Amerikai csajok. Nyomulósak, bulizósak, nekik mindent szabad elvet vallók. Itt ismerkedik meg Heather, Jackkel, és a további útjuk egybefonódik. Ennek a résznek nem én vagyok a célközönsége. Amikor Jack nem szál fel a New Yorki gépre, már éreztem, hogy itt többről van szó, mint egy sima szakításról. Innentől, érdekelni kezdett a könyv. Nem tudtam, nem is akartam letenni.
Fájdalmas volt olvasni Heather szenvedését. A párizsi esküvőn fényderül Jack tettének okára. Felismerni miért hozta ezt a döntést.
Az utolsó oldalakat végig bőgtem.
Egyáltalán nem bántam meg, hogy mégis elolvastam. Sőt. A fél csillag levonás csak az eleje miatt van

KönyvMoly_1989>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Jack, összetörted a szívem…

Amilyen nehezen rázódtam bele az elején, annyira megérintett a végére. Kedvenc lett, nagyon tetszett! Imádtam.
Heather a diplomaosztója után európai körútra indul, egy amszterdami vonaton pedig belebotlik Jackbe, aki felforgatja az egész világát. Gyönyörű helyeken fordulnak meg együtt és mély szerelembe esnek.
Meghatott, kitépte a szívem…
A szerző nagyon szépen fogalmaz, néhol költőien. A városleírások is nagyon megkapóak, Párizsról kivételesen csodálatosan ír.
Újabb IPC – s gyöngyszem!

Szösszenet P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Nagyon szerettem volna 5 csillagot adni, de sajnos nem fogott meg a könyv kivitelezése, hogy ezt tegyem. Az alaptörténet nagyon komoly témát boncolgat, ami önmagában is megrázó és elgondolkodtató. Aranyos és szerethető fiatal pár szerelmének kezdete vidám, kedves sztori. Heather és Jack megismerkedése eleinte tele van csipkelődéssel, a nézeteltésérek közben sziporkáznak és izzik körülöttük a levegő, a szerelem „ illata ” már érződött. A végkifejlet sejthető volt, nagy meglepetést nem okozott számomra.
Ami viszont nagyon tetszett, hogy a szerző szép és különleges helyszínekre utaztatott olvasás közben.
Talán jobb lett volna, ha Jack több figyelmet kap a történetben, különösen akkor, amikor sejthetővé válik a betegsége. Engem jobban érdekelt volna ez a rész, az, hogy Jack hogyan éli meg a saját helyzetét. Kíváncsi lettem volna egy realista haldokló fiatal gondolat-és érzelmi világára, mint egy barátnő esküvői jelenetére.
De egy férfi agy nyilván más, eltérően kezelik az érzelmi helyzeteket, ezért vártam volna jobban megmutatni a női közönségnek is egy férfi tollából.

Mariann_ P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Egy férfi író tollából romantikus történetet kaptunk.
Barátnőm szülinapi ajándékát előrevettem az olvasmányaim sorában.
Megmondom őszintén, hogy kicsit emelgettem a szemöldököm, amikor a frissen lediplomázott fiatalok az európai körutazáson mennyire elengedték magukat.
De ha én ezt nem éltem át, attól még mások életében lehet ilyen.
Jack és Heater az amszterdami vonaton ismerkedik meg.
A fiú intelligens,nagyapjához / annak naplójához sok szállal kötődik.
Szeretné a naplóban megírt helyszíneket felkeresni.
Heater elkíséri, a barátkozásból valami több is lehet.
Csodás dolgokat élnek át együtt, fát ültetnek, ám valami (titok ) közbeszól.
Lehetett volna valami kevésbé szokványos titok, de elfogadtam így is.
Megkapta tőlem a maximum csillagozást.

pribrgre P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Eszméletlen jól szórakoztam Heather és Jack első találkozásán a vonaton. Az a szócsata hatalmas volt, nagyon jókat nevettem. :) Nagyon kíváncsi is lettem mi fog kisülni az egészből, úgyhogy azt mondanám, tökéletes kezdése volt a történetüknek.
Ahogy olvastam tovább és tovább, csak az járt a fejemben, hogy mennyire cuki, vicces, egyszerűen roppant szórakoztató egy könyv, de mégis gyönyörűen megírva.
Aztán spoiler és az én szívem is összetört. Utána faltam az oldalakat, vártam, csak vártam a magyarázatot. Majd mikor megkaptam, azt kívántam bár ne kaptam volna meg. :(
A végével kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Egyszer azt gondolom kicsit lezáratlan, aztán meg, hogy így volt jó. :)
Nagyon tetszett a könyv, jó választás volt.

Hddorka P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Gyönyörűen megírt történet. Teljesen rabul ejtett. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Mikor elkezdtem olvasni valami könnyed, vicces kis szerelmi történetet vártam a szokásos Happy End-el. Ezt mind meg is kaptam mindezek közül, kivéve egyet. Még az utolsó oldalakon is reménykedtem hogy a végére minden csodálatos lesz…
Ez a könyv kivül és belül is gyönyörű. Egy hullámvasút, ahol az érzelmek teljes skáláját átélheted. A magasba repít, hogy utána a mélybe zuhanj. Hát én ezt éreztem amikor olvastam.
Jack…♥

Pandaland P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Még mindig nem igazán tudom, hogy mit is írhatnék erről a könyvről, mert nagyon kettősséget érzek. Néha teljesen levett a lábamról és alig tudtam letenni, míg máskor nagyon unalmasnak éreztem és alig vártam, hogy a végére érjek. Az viszont biztos, hogy ilyen befejezésre nem számítottam. Azt hittem, hogy egy könnyed romantikus könyvhöz lesz szerencsém, ami néhol igaz is volt a történetre, ugyanakkor idővel meg egészen komolyabb témákat is érintett. Gyönyörű helyekre vitt el ez a történet, aminek köszönhetően egy-két hely biztosan felkerült arra a listámra, hogy hova lenne érdemes ellátogatni.
Ami pedig a szereplőket illeti, hiába a sok kaland és a megannyi érzelem, mert valahogy most egyik se tudott igazán közel kerülni hozzám. Heather néha kicsit még idegesített is azzal, ahogyan reagált egy-egy dologra, vagy ahogyan gondolkodott. Talán egy fokkal jobban megkedveltem Jacket, mint Heathert, de rá se tudnám azt mondani, hogy közel került hozzám. Hiába van megannyi szerethető tulajdonsága mégis titokzatos maradt végig, illetve ami a titkát illeti. Nem teljesen értek egyet a döntésével se, vagy azzal, ahogyan intézte a dolgokat.
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, mert egyszeri olvasmánynak szerintem tökéletes.

moonchristal P>!
J. P. Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Bár az alapötletet nagyon szerettem, és nagyon akartam kedvelni ezt a külsőleg csodaszép könyvet, de sajnos nem sikerült egymásra találnunk. Nagyon nyögvenyelősen haladtam vele, néhol csak átfutottam a sorokat, hogy lapozhassak végre, és minél hamarabb be tudjam fejezni.
A stílus sem győzött meg, annyira választékos és lenyűgöző akart lenni, hogy végül színpadiassá és borzasztóan vontatottá vált számomra. A szereplőit abszolút nem sikerült megkedvelnem, az volt az érzésem, hogy három Barbie-babáról olvasok, akik épp betöltötték a felnőttkort, ezért azt gondolják, milyen menő dolog spoiler. Ezen kívül nem túl sok minden történik a könyvben, nem szeretem, ha túl sok izgalmat zsúfolnak egy regénybe, de ebben nagyjából semmi nem történt, spoiler.
Azért kapott jóindulattal három csillagot tőlem, mert az útleírások tetszettek benne, bár őszintén szólva esetleg Párizs hangulatát tudta jól megidézni, a többi város nem kapott elég hangsúlyt benne. (Legalábbis én azt hiszem, inkább olvastam volna útikönyvet az említett célállomásokról, mint ezt a történetet.)
Sajnálom, kár érte, mert ez az alap, hogy Jack a nagyapja naplóját követi végig, nagyon ígéretes volt.


Népszerű idézetek

KönyvMoly_1989>!

Azt hallottad már, hogy a könyvek valójában helyek, ahová ellátogatunk, és amikor olyasvalakivel találkozunk, aki szintén olvasta a könyvet, az olyan, mintha ugyanoda utaznánk?

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jack Quiller-Couch
Pati28 P>!

A fénykép csak arra a pillanatra szűkíti a jelen történéseit, amit épp megörökítünk és félreteszünk későbbre, hogy majd kirakhassuk a Facebookra és nézegethessük.

85. oldal

KönyvMoly_1989>!

A szerelem hétköznapi és nélkülözhetetlen, akár a kenyér. Körülnézve ott látjuk mindenütt, és nem lehetünk meg nélküle.

428. oldal

Pati28 P>!

Ha már bizonygatni kell, hogy nem vagy őrült, több mint valószínű, hogy megzakkantál.

452. oldal

Nickie>!

“ Mi a romantikus ellentéte? Ezen sokat gondolkodtam.
– A könyvelő, azt hiszem. Aki mindennek tudja az árát, de az értékét semminek.”

KönyvMoly_1989>!

Hát nem ez az élet metaforája? Mind azt hisszük, hogy van még egy jó napunk, de talán már nincs.

291. oldal

KönyvMoly_1989>!

Ha hat életem volna, mindet veled akarnám tölteni. Az összeset.

310. oldal

moonchristal P>!

Azt mondják, Párizst nem lehet elhagyni; ő hagy el téged, ha úgy dönt, ennyi volt.

20. oldal, 1. fejezet (I.P.C., 2020)

Nickie>!

“A könyv egyben társaság is. Bárhol olvashatod, különleges helyeken, mint egy amszterdami vonat, aztán hazatérve felteszed a polcra, és évekkel később, amikor ránézel, eszembe jut, milyen érzés volt fiatalon azon a vonaton ülni.
Mint egy kis sziget az időben. Ha szereted azt a könyvet, odaajándékozhatod valakinek. Vagy újra és újra felfedezheted magadnak, ami olyan, mint találkozni egy regi baráttal.”

Kapcsolódó szócikkek: Jack Quiller-Couch
pribrgre P>!

Alig bírtam ki sírás nélkül, mert ha ez igaz, ha egyetlen mozzanat is igaz belőle, akkor nekem végem, elvesztem, olyan menthetetlenül eltévedtem, hogy soha senki nem talál rám.

176. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Green: Csillagainkban a hiba
Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik…
R. S. Grey: With This Heart – Ezzel a szívvel
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok
Julia Whelan: Egy év veled
Ann Brashares: Négyen egy gatyában
L. J. Wesley: Brooke
Nicola Yoon: Minden, minden
John Green: Alaska nyomában
Julie Anne Peters: Amikor ezt olvasod, én már nem leszek