Zenzele 17 csillagozás

Levél lányomnak
J. Nozipo Maraire: Zenzele

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​fiatal zimbabwei írónő regénye tizenkét levélből áll. Mindegyiket egy rhodesiai-zimbabwei fekete asszony írja a lányának, aki Amerikában tanul. A levelek természetesen önéletrajzi hitelűek, hiszen a műben megszólaltatott Zenzele, aki – vágyait követve – átkelt az óceánon, hogy egyetemre járhasson, életkorban is, mentalitásban is, életsorsban is sokban hasonlíthat az írónőhöz, aki a Harvardon tanulta ki az idegsebészetet. A mű mégsem misszilis levelek tárháza, hanem – kis terjedelme ellenére is – nagy regény. Elsősorban azért, mert az anya levelei korántsem csupán egy aggódó, büszke, tanácstalan fekete bőrű nő mindennapi tudósításait tartalmazzák, hanem három generáció élettörténetét is. A műbeli Zenzele anyja még bozótfaluban nőtt fel, misszionárius iskolába járva is kicsi korától a földeken dolgozott napestig, férjhez azonban már egy fekete ügyvédhez, egyben ember- és szabadságjogi harcoshoz ment. Vele élte át Rhodesia felszabadulását, a városba költözést, a szabadság mámorító… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1995

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fekete kávé-könyvek Kávé

>!
Kávé, Budapest, 1997
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638574410 · Fordította: Király Zsuzsa

Enciklopédia 4


Kedvencelte 1

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Jaj, de furcsa könyv ez.

Először is: Az nagyon látszik rajta, főleg a középső ötven-hatvan oldalon, hogy a szerző nem „profi” abban az értelemben, hogy nem az írás a mestersége (konkrétan idegsebész). Időnként rakásra sorolja a közhelyeket, különösen amikor a jelenkori Zimbabwe boldog függetlenségét élteti. Mégis nagyságrendekkel jobban meg van írva a regény annál… mint ahogy, mondjuk, én beválnék a műtőben. Nemzedékek mesemondó-tudását kellett, hogy örökölje ez a nő. Ha egy csepp önéletrajzi „hitelesség” is van a regényben (bármit jelentsen is az), volt neki kitől örökölni.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/13/j_nozipo_m…

2 hozzászólás
sophie P>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Zimbabwei csajszi. Menő zimbabwei magániskola után menő amerikai egyetemen idegsebésznek tanul. Közben ír egy könyvet. Pontosabban ír egy levelet az anyja nevében saját magának. Nyilván, hogy az van abban a levélben, amit az anya egész életében ismételgetett, mondogatott, s bár a vétel talán kicsit (meg)késett, de az adás végül célba ért, és termékeny talajra hullt. Bár nem sok történet fért ebbe a kicsi könyvbe, de mindegyiknek az az üzenete, hogy tanulni kell, mert akkor jobban tudsz boldogulni, és hogy meg kell próbálni csinálni valamit, még ha teljesen lehetetlennek látszik is a küldetés. Igen, ez elég közhelyes, de figyelembe kell venni azt is, hogy ez a könyv több, mint 20 éve íródott. Ma már másképp látszana az egész, de ez a lány (könyvbéli nevén Zenzele) egész életében azt hallotta, hogy tanulni kell, meg kell tanulni, amit a fehérek tudnak. És az anyának a lánytestvére, illetve a lányunokatesvére fegyveresként vett részt azokban a harcokban, aminek a végén 1980-ban elismerték Zimbabwe függetlenségét. Az apartheid nem közhely.
Szóval egy levélregényről van szó, különös nézőpont, ahogy a saját anyja szemén keresztül próbálja megfogalmazni saját magát és Afrikát. Hogyan láthatta őt az anyja és az apja kislányként. Hogyan élt Chakowaban az anyja, és az anyja családja. És hogyan élt aztán a fővárosban (Harareban) Zenzele családja. Némely történet szinte tanmesei hangsúlyt kap: például Byron esete, aki oxfordi ösztöndíjat kapott, Rudo esete, akivel csúnyán bánt a férje. Vagy a fekete Jézus esete. És az anyja két szerelme, ahogy meg volt jósolva.
Ezt a levelet Zenzele anyja írja a lányának, Zenzele által. De azt hiszem Zenzele is (nyilvánvalóan a szerző alteregója) írja a saját lányának. Fontos az ilyesmire emlékezni.

>!
Kávé, Budapest, 1997
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638574410 · Fordította: Király Zsuzsa
gab001 P>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Amire már az első sor után rájöttem, hogy szeretni fogom a könyv stílusát, mert annyira választékos. Amire csak jóval később jöttem rá, hogy bizony nem voltam felkészülve erre a könyvre, mert megtévesztett a stílusa. Annyira tetszett, ahogy egymást követik a szavak, hogy nem vettem észre, mennyire megráz, amit olvasok. Amikor a fehér emberről olvasok egy bennszülött szemszögéből, valahogy mindig másokra vetítem mindazt a rosszat, amit elkövetnek. Most viszont nem sikerült, sokszor azon kaptam magam, hogy nem vagyok annyival különb, mint szeretném. Igenis bennem is élnek azok az előítéletek, amikről az írónő beszél. Örülök, hogy a kezembe akadt ez a könyv, mert rádöbbentett ezekre a hiányosságaimra. Szeretek afrikai szerzőktől olvasni, mert annyira érzékletesen, festőien fogalmaznak bármilyen borzalmakról írjanak. Most sem volt másképp. Tragikusan szép.

>!
Kávé, Budapest, 1997
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638574410 · Fordította: Király Zsuzsa
Eule>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Ez megint csak arra ébresztett rá, hogy milyen rémisztően keveset tudok Afrikáról (is). Kicsit úgy éreztem magam, mint a könyvben is emlegetett nem afrikai születésű fehérek: a szubszaharai Afrika kis túlzással egy nagy massza. Persze ez nem így van, de azt, hogy pontosan milyen népek élnek e hatalmas kontinensen, csak mostanában kezdem felfedezni (néhány kihívásnak hála).

Voltak részei, amelyek untattak. Voltak, amelyeket imádtam. Voltak, amelyek gondolkodásra, voltak, amelyek utánanézésre késztettek.

Tanulságos volt számomra, hogy egy nyugaton tanult afrikainak mit jelent „afrikainak lenni”. Ez a kérdés újra és újra visszatér a műben, és a felvonultatott szereplők mind-mind egy-egy szeletét mutatják be a szerző (vagy édedanyja?) értelmezésének.

Másrészt országtól, kultúrától függetlenül így érezhet minden szülő, (nem tudom, nem vagyok az) aki elengedi egy idegen helyre, más országba, kultúrába a gyermekét. Fel kell a gyermeket legjobb tudásunk szerint készíteni arra, ami várja. Nahát, nahát, mégse vagyunk olyan különbözők…

encus625 P>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Nem igazán tűnik nekem levélregénynek ez a könyv, igazából csak egy édesanya visszaemlékezéseinek gyűjteménye, amit még halála előtt mindenképpen el akar mondani a lányának. Sok érdekes dolgot megtudhattam a könyvből Zimbabwéről, a kultúrájukról, szokásokról, a függetlenségi törekvéseikről. Persze a falusi pletykák, tanmesék sem maradhattak ki a könyvből.

>!
Kávé, Budapest, 1997
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638574410 · Fordította: Király Zsuzsa
senhorita>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Egyre jobban szeretek afrikai írók könyveit olvasni, mert tényleg nagyon keveset tudok Afrikáról és azt is csak a fehérektől tudom. Egyre jobban tetszik ez a különféle nemzettől egy-egy könyv olvasása, mert annyit tud adni, információt, új világot és teljesen más szemszögből világítja meg az alap dolgokat is. Kifejezetten tetszik, hogy az ő Jézusuk, anygalaik legyenek feketék. Amikor ezt régen hallottam, akkor megmosolyogtam, most olvasva nem ez volt a reakcióm. Irodalmilag nem olyan nagy szám ez a könyv, igazából szerintem a konstrukcióban is hiba van. Egy anyuka írja a lányának a levelket és ez adja a könyv történetét. A lány Amerikába ment egyetemre, viszont sokszor olyan dolgokat ír le, amit nehogy már szóban sohasem mondott el. Fura volt, hogy miért nem mondta el ezeket korábban és miért akarja inkább leírni. Ennek ellenére nagyon szerettem a leveleket, a különféle bölcs történeteket, a hagyományaikról olvasni és arról mennyit szenvedtek és mégis mennyi hazugság volt a médiában a szabadságharcuk kapcsán. Tetszett, hogy a főhősnő nem volt hős, háborús aktivista egy hétköznapi ember, aki félt a sorsát megváltoztatni mégis annyira bölcsen ír a lányának. Igazából mindenkinek jól jönne egy ilyen összegzés az édasanyjától, aki elmeséli a család történetét és azokat a történeteket, amik igazán tanulságosak és amikből később építkezett. Ez olyan örökség, amiért nem szoktak a testvérek összeveszni, háborúzni, de annyira alap, hogy erre kellene építkeznünk. Sajnos még nem érezzük annyira, hogy a gyökereink mennyire fontosak a jelenünk és jövőnk szempontjából. Hányan vannak, akik hátat fordítanak a múltjuknak és úgy tesznek, mintha nem számítana, ezzel akarnak leszámolni a múlttal, pedig gyökertelenül nem lehet nagyot nőni.

Fapicula>!
J. Nozipo Maraire: Zenzele

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Az első pár oldal után meglepődve olvastam a történetet. Igen, sajnos nálam is bevésődött, ha Afrikáról olvasok, az csak a mély-szegénység lehet. Mert általában arról írnak. Az író egy afrikai értelmiségivé lett család életét mutatja be, ezáltal egészen másféle problémákat vetett fel – generációs különbségek, hagyományok, szabadságharc, elnyomás, rasszizmus, stb.
Ugyanakkor kicsit untam, nem sikerült olvasmányosra, valamint szó sincs levelekről. Inkább kis elbeszélések.


Népszerű idézetek

pwz IP>!

Amíg az oroszlán meg nem tanul írni, addig a vadásztörténetekben mindig a vadászt fogják dicsőíteni.

89. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Kapcsolódó szócikkek: oroszlán · vadász
dokijano>!

Félrenéztem, ne lásd, hogy könnyes a szemem. A kápolnában minden képen afrikai volt: Keresztelő Szent János feketén, szikáran állt a folyóban, tömegeknek prédikált, megáldotta őket. Mózes a hosszú fehér szakállával egy kicsit hasonlított a nagypapára, a széles, tág orrcimpájával és göndör afrikai hajával, amelynek minden fürtje mintha külön életet élt volna, miközben feltartotta a tízparancsolatot. És volt ott egy jelenet, amelynek láttán le kellett ülnöm az egyik padba, hogy csodálkozva megbámuljam. Maga Jézus Krisztus volt az, göndör fekete hajjal, földbarna bőrrel, mély, agyagbarna szemmel, és sajnálkozó mosollyal nézett le rám. Mintha azt mondaná: hol voltál eddig? Én itt voltam és vártam rád.
Ez volt az első alkalom, amikor ránéztem egy szentképre, és úgy éreztem, olyannak lát, amilyen vagyok. Persze, hogy csak egy kép volt. De annyira áradt belőle, hogy az a kép valaki, aki jelen van, hogy egészen megbabonázott. A saját képemre és hasonlatosságomra megalkotott Istent láttam, nem pedig az elnyomóim Istenét. Térdre hulltam. Hát itt volt az az Isten, akit kerestem. Nem az az Isten, akit a missziós iskolában imádtattak velem évekig. Ki fosztott meg ettől a látványtól eddig? Ez az Isten ismert engem. Az ő keresztje az enyém volt, népe az én népem: Mária, József, Péter, Márk és János, mind feketék voltak, mint én.

196. oldal, Tizenegy (Kávé, 1997.)

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

1 hozzászólás
pwz IP>!

Szóbeli a történelmünk, s valahányszor az egyik öregünk meghal, egy évszázadot veszítünk el belőle.

90. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Timár_Krisztina I>!

Az Afrikában járványszerű, gyarmatosítás utáni szindróma minden jelét produkáltuk: vagyonszerzés, a fehérek utánzása, csökött képzelet. Egyszerűen gyorsan meg akartuk szerezni mindazt, amivel a fehérek rendelkeztek. Megvásároltuk a házaikat, eljártunk az iskoláikba, beköltöztünk az irodáikba, az ő nyelvükön beszéltünk, az ő sportjaikat űztük, az ő társaságukat kerestük. Megtagadtuk saját kultúránkat, azon dolgoztunk, hogy primitív eredetünk messzi a hátunk mögött, valami elfeledett bozótban maradjon. S azt hittük, nagyon is okosan tesszük mindezt, hiszen így tagozódhatunk be a kozmopolita kultúra főáramába.

25-26. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Timár_Krisztina I>!

Tudomásul kellett venni a kettős kötődésünket: városi és falusi lények, ósdi és modern emberek vagyunk. Hogy ellentmondásos időket élünk: tudunk számítógép-programokat írni, de ugyanakkor vödörrel ballagunk a folyóra, hogy ivóvizet szerezzünk. A mi valóságunk ilyen: nem menekülhetünk ki belőle.

26. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Timár_Krisztina I>!

Baglyot faragott egy fadarabból, arcot egy élettelen kőből. Elbűvölt a keze, pedig igazán nem volt se szép, se feltűnő. Az ujja rövid, a tenyere kérges, a töredezett, kemény körme alatt piszok. De abban a pillanatban, ahogy kézbe vett egy tárgyat, az alakot öltött az érintésére, az lett belőle, amit ő akart: állat, ember, madár vagy szellem. Addig nem tudtam, hol a lelkem, de azt biztosra vettem, hogy ott van az ő kezében.

131. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Timár_Krisztina I>!

Még az „ősök” – ahogy te hívod őket – végeérhetetlen, ragyogó meséi a megvívott és megnyert csatákról s a fehér ember megjelenése előtti falusi életről is a mi élő történelmünk. A falu a mi könyvtárunk. Hogy lelkesedtél azért a húszért az amerikai Cambridge-ben; gondolj a sok ezerre Chakowában! Azok a mbuják és szekuruk a mi enciklopédiáink. Hogy engedhetném meg, hogy úgy nőj fel, olvasod a görög klasszikusokat, Homérosz Iliászát, Odüsszeusz kalandjait, falod A velencei kalmárt meg a Rómeó és Júliát, de ügyet se vetsz azokra a versekre, történetekre és tragédiákra, amelyektől afrikaiak lettünk.

15-16. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

Timár_Krisztina I>!

Akkoriban nagyon szigorúak voltak az erkölcsi elvárások. A rendes lány elvégezte a munkáját, imádkozott és korán lefeküdt. A rossz lányok nem tisztelték a szüleiket, hajnalig kimaradtak, és bajt keresve maguknak, a falut járták. Az öregasszonyok voltak az erkölcscsőszök a faluban – mivel a férfiak túl sok hasznot húztak az ilyen ügyekből ahhoz, hogy objektív bíróként megbízzanak bennük –, s igen gyorsan elítélték azt, aki az utóbbi kategóriába tartozott.

128. oldal

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

1 hozzászólás
dokijano>!

Mondanom se kell, sona nyelven beszéltünk. Irtóztunk az angol nyelvtől; amikor angolul beszéltünk, úgy éreztük, mintha valami szénsavas italt öntenénk a szánkba, amiből a buborékok mind az orrunkba szaladnak.

56. oldal, Négy (Kávé, 1997.)

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak

dokijano>!

Ez a sok emlék, az apró szokások gazdagsága mind a tied. Elfogadhatod vagy elvetheted, de ez az életed alapja. Ezek a gyökereid. S az elkövetkező években ezekből fogsz élni.

15. oldal, Kettő (Kávé, 1997.)

J. Nozipo Maraire: Zenzele Levél lányomnak


Hasonló könyvek címkék alapján

Nelson Mandela: A szabadság útján
Buchi Emecheta: Másodrendű állampolgár
Chimamanda Ngozi Adichie: Americanah
Chimamanda Ngozi Adichie: Az aranyló fél napkorong
Ahdaf Soueif: Szerelmem, Egyiptom
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Doris Lessing: A fű dalol
Lucinda Riley: Napnővér
Wilbur Smith: A kard hatalma
Szabó Magda: Régimódi történet