Made (Sempre 0,4) 6 csillagozás

„The world made me this way. And maybe they all hate me, but still, they need me. Because without villains, there wouldn't be superheroes." ♥

Azt gondoltam, jobb már úgysem jön, de a Made még a Sempre-nél is jobb lett. A Made fájdalmas része bár keserű, mégis megindító. A romantikus része leírhatatlanul gyönyörű. Mindeközben annyira ijesztő a történet mélysége. Sokszor szóhoz se jutottam. Nagyon intenzív volt.
A Made cselekményének nagy része a Sempre előtti időkben játszódik. Darhower egészen azokba az időkbe vezeti vissza az olvasót, amikor Corrado még egy édes, ártatlan kisfiú volt, és egy gyerekhez méltatlan közegben kellett felnőnie. Borzalmas, amiket át kellett élnie. Sokszor legszívesebben magamhoz tudtam volna ölelni. Minden a helyére kerül azáltal, hogy a történet sorra veszi a főhős életének legmeghatározóbb pillanatait és azokat az eseményeket, amelyek nagy hatással lesznek az élete későbbi szakaszában. Ilyen volt az a jelenet, amikor még gyermekként először találkozik Celia-val. Őszintén meglepett, hogy a Sempre-ben megismert higgadt és összeszedett Celia, gyermek és fiatal korában sokkal hevesebb természetű volt. Nagyon szerethető hősnő és illettek egymáshoz. Corrado karakterét már a Sempre-ben megkedveltem, de itt egyenesen imádtam. Teljesen más személyiségű, mint Carmine. Ő inkább introvertált. Ezáltal higgadtabb, megfontoltabb. Nem utolsó sorban sokkal agyafúrtabb. A félelmetes oldala elég ijesztő, de természetesen neki is van egy érzéki oldala, amit csak a megfelelő lány tudott belőle kiváltani. Semmi kétség: ő a sorozat legösszetettebb karaktere. Ebben a kötetben is jelentős részt kap Vincent és Maura szerelmének története, ami minden egyes alkalommal mosolyt csalt az arcomra és könnyeket a szemembe. Egyszerűen megindító volt.
Azt is megtudhatjuk, hogy kitől örökölte Carmine azt a heves természetét. spoiler szinte megszólalásig hasonló a természetük, ami a sorozat első részéből már nem derül ki. Sajnos érthető okokból. Talán mégis van valami abban, hogy a férfiak az édesanyjukat keresik a nőkben. A fiatal Maura egy tündér volt. Sok mindenben hasonlított Haven-re, de mégis más volt a személyisége.
Tudtam előre mihez vezetnek a titkolózások, de akkor sem tudtam felkészülni a könyv végére tartogatott csattanóra. Tudtam, mi fog történni, de örültem, hogy megtudhattam az okokon kívül azt is, hogy hogyan történt. Teljesen összetört. Mégis az ilyen könyveknél sajnálom a legjobban, hogy nem lehet 5 csillagnál többet adni.

J.M Darhower ismét összetörte a szívem.Nem hittem volna hogy az eddigiek fényében ez újra lehetséges,pedig de nagyon is az.Az írónő újabb hosszú utazásra vitt,csak most éppen a múltba kalauzolt felfedve annak titkait,megmutatva hol kezdődött minden,hogy hogy vált történelemmé mindaz ami a Sempre előtt történt,hogy aztán végleg lezárja ezt a monumentális és különleges történetet amit én örökre a szívembe zártam.Egyszerre vagyok boldog hogy olvashattam és egyszerre fáj a szívem annyira hogy azt el sem tudom mondani. Hát lehet ennél kegyetlenebb és szívet tépőbb befejezést adni ennek a sorozatnak?Nem,nem lehet….A könyv utolsó pár fejezete és az epilógus felért egy szíven szúrással,még úgy is hogy bizonyos részeiről tudtam hogy meg fog történni bármennyire fáj is. Konkrétan szétbőgtem a fejem,újraélve dolgokat,a végső döfést viszont az utolsó mondatok adták meg. Hogy adjam meg így az öt csillagot mikor a szívem darabokban van?Hogyan… Egy zseniálisan és részletesen kidolgozott,szívet tépően szép és megható történetet, egyben sorozatot kell most magam mögött hagynom,méghozzá egy olyat ami legalább annyiszor tett boldoggá,mint ahányszor össze is tört.Mit is mondhatnék?Corrado könyve megkoronázta a sorozatot,újabb mélységet adva ennek a komplex történetnek,ismét egyszerre ismertetve meg velünk a szép és a fájó pillanatokat.Mert ilyen az élet.Nem csak szép és jó, hanem sokszor fájdalmas és keserű,ami néha elviselhetetlenül nehézzé teszi azt hogy tovább menjünk a számunkra kijelölt úton.Pontosan ilyen volt a Made is.Átélni a múltat Corrado-val és mindenki mással különleges és meghatározó élmény volt.Olyan élmény amit egyszerre vártam,mégis féltem tőle,amit minden porcikámmal szerettem,annak ellenére is hogy néha utáltam amiatt a fájdalom miatt amit okozott.Sokkal komolyabb és mélyebb volt mint a Sempre,egészen más, és közben még sem.Nem mondhatom hogy jobban szerettem mint a Sempre-t,hiszen minden kötete a sorozatnak a maga módján szép és egyedi,de legalább annyira mély és meghatározó érzelmekkel vettem búcsút a történettől az utolsó oldalakon mint az ezt megelőzőktől,tudva hogy nincs olyan dolog ezen a világon ami Corrado vagy a többiek történetének az emlékét kitörölhetné belőlem.A Sempre óta vártam hogy igazán megismerhessük Corrado-t,és hogy láthassuk az igazi énjét a nem törődő, zárkózott,és ijesztő külső mögött.Ez a folyamat már elindult a Redemption-ben,és végül itt a Made-ben teljesedik ki,végig követve Corrado életét egészen gyerekkorától a Sempre eseményeiig,majd pedig egy kicsivel utána is.A sokrétű és alapos betekintésben minden vágyam teljesült, hiszen végre valóban látjuk mi formálta Corrado-t a hányattatott sorsú bizonytalan kisfiúból,azzá a kemény megbánásra képtelen férfivá akivé lett,aki minden erénye ellenére értéktelennek látja magát ebben a kegyetlen világban.De bármennyi hibája is legyen, Corrado minden csak nem értéktelen.Az egész életét feláldozva küzd a választott családjáért,lavírozva az élet buktatói között azokért akiket szeret,és ez az ami megmutatja hogy a látszólag érzéketlen és érinthetetlen férfi nagyobb szívvel bír mint ebben a történetben bárki más.Eddig is biztos voltam ebben,most viszont már kétség sem férhet hozzá,hogy Corrado az igazi hőse ennek a történetnek.Nem csak az a szörnyeteg aminek a világ és ő is hiszi magát,hanem annál sokkal több.Corrado szerelme Celia-val időtálló és szépséges,valami olyasmi,amiért érdemes élni,aminek a fénye beragyogja a sötétséget,és átsegíti őket az élet nehéz percein,célt adva a létüknek.Minden közös pillanatuk kincs volt a szememben.Nem volt meglepő hogy kettejük közül Celia volt az aki igazából becserkészte Corrado-t és nem fordítva. :D Merész volt hogy megtette,de legjobb döntés volt az életében.Szerettem őket együtt ezért is volt fájó amit a könyv lezárása előrevetített….Legalább annyi szép és szomorú percet okozott olvasás közben Vincent és Maura kapcsolata,amit bár csak külső szemlélő által látunk ugyan,de ez nem tette kevésbé szerethetővé vagy szívszorítóbbá a szememben azt,amit át kellett élniük.Ők ketten legalább annyira részei voltak ennek a történetnek, a szerelmük ugyanolyan szép és különleges mint a többi párosé ebben a történetben,ha nem meghatóbb a szomorú és megrázó kimenetele miatt.Még mindig elkeserít az hogy ilyen élet jutott csak számukra…Mindenképpen említésre méltó és összetett karakter volt még Antonio a DeMarco család feje,és Corrado apja Vito.A főszereplőkön túl ők is meglehetősen fontos szerepet játszottak hiszen jelentősen alakították a történet szövetét.Néha nehéz volt megérteni az indokaikat,vagy éppen kedvelni őket bizonyos döntéseik miatt,ugyanakkor nagyon sok igazság is rejtőzött a szavaik és a tetteik mögött.A végére pedig elmondhatom hogy a tőlük való búcsú sem hagyott hidegen.Az „akiket utáltam” listám túl hosszú lenne ha felsorolnék mindenkit,de ha azt mondom Corrado anyja Erika,meg a húga Katrina a lista elején van az minden csak nem meglepő.Na meg Salvatore,aki bár itt sokat nem szerepelt,de a jövőbeni aljasságai miatt szintén az élen van.Ezek után mit is mondhatnék még?Fájó szívvel búcsúzok mind a történettől,mind a szereplőktől,hiszen az idei évemnek és nyaramnak egy meghatározó része lett ez a sorozat.Bánattal tölt a tudat hogy bizonyos szereplőknek végleg véget ért az útja,míg másoké tovább él az utolsó oldalak után,még ha csak az én és más olvasók képzeletében is.Nem bántam meg egyetlen pillanatát sem az olvasásnak annak ellenére sem hogy az öröm mellett nem egyszer fájdalmas perceket hagyott hátra a történet.És nem felejtem el sosem Corrado-t ezt a nem hétköznapi férfit,akit örökre a szívembe zártam.Akinek annyit köszönhetett a családja,és aki nélkül ahogy egyszer már megírtam ez a történet nem lehetett volna ugyanaz.

Nem is tudom mikor fordult utoljára elő velem, hogy egy könyv befejeztével ne azon kapjam magam, hogy a TBR listámon nézzem, hogy mi legyen a következő olvasmányom… Most viszont azt érzem, hogy csordultig teltem. Nem tudok befogadni többet. Csak ülök és bámulok, próbálom elterelni a figyelmem a bennem zajló káoszról… Abszurd. Rég éreztem így magam egy könyv után. Mintha egy körkörös ecsetvonással egybemosták volna az összes érzelmet, amit eddig az életemben megéltem és csak áramlok át az egyik érzésből a másikba. Hát ez a Made.

Próbáltam pár értelmes gondolatot is leírni, de mind erőltetett és képtelen vagyok a megfelelő szavakat megtalálni. Lehet nem is léteznek.

Most csak szeretném Celia-t megölelni és elmondani neki, hogy az elfogadásával és a szeretetével egy olyan embert tette boldoggá, akinek máskülönben esélye sem lett volna az igazi életre.