A ​semmi szívében 59 csillagozás

J. M. Coetzee: A semmi szívében

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

J. ​M. Coetzee a posztgyarmati kultúra és irodalom jelképes alakja, akinek kétszer is sikerült elnyernie a rangos Booker-díjat, és életművét 2003-ban irodalmi Nobel-díjjal is elismerték. E sokszínű életmű jellegzetes darabja A semmi szívében, melynek tragikus sorsú és szenvedélyes hősnője Dél-Afrika egyik távoli farmján él, s innét figyeli meg az életet, amelyből kirekesztették. Egyszerre megkeseredett és metszően intelligens asszony, akinek létezéséről érzéketlen apja tudomást sem akar venni, és aki befelé fordulásával leplezi eltökélt vágyát, hogy ne csupán a történelem egy elfeledett áldozata legyen. Amikor apja afrikai ágyast vesz maga mellé, felborul a farm látszólagos rendje és beindul az események láncreakciója. Elszabadulnak az indulatok gyarmatosító és gyarmatosított között, és alapjaiban kérdőjeleződik meg az unottan közönyös európai lét.
A történet Coetzee gazdagon és mély átéléssel szőtt prózája teszi feledhetetlenné. A semmi szívében ezáltal válik elsöprő erejű… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1977

>!
Art Nouveau, Pécs, 2003
286 oldal · keménytáblás · ISBN: 963212734X · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 3

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

n P>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Egy olyan könyvre, történetre kell most azt mondanom, hogy nagyon jó volt és bár nem éjjelre való olvasmány, én addig olvastam, amíg vége nem lett, amiben szikrája sincs a jóságnak vagy a szépségnek. Igaz, túl is akartam lenni rajta, mert az, hogy felforgató és emésztenivaló az nem kifejezés. De mondhatnám ennek az ellenkezőjét is, hogy minél előbb elfeledni való és nem rágódni a romlottságán, a kegyetlenségén. Én viszont egy rágódó, emésztgető, nem nagyon felejtő fajta vagyok. De még mielőtt bármit is mondanék a regényről, utána néztem, ahogy szoktam, hogy kinek is a könyve gyötört meg néhány órán keresztül. Az író Fokvárosban nevelkedett és szülei holland telepesek leszármazottai voltak. Matematika és irodalom szakon szerzett diplomát és e két tárgyban való jártassága kellően érezhető ebben a regényében. Játszik a szavakkal, az idővel és a valóság vagy valótlanság több választékát is felkínálja nekünk. Pontos és precíz, olyannyira, hogy megtévesztő az események hitelessége. Gondolkodtat és a részletesen leírt belső monológokkal feladja a leckét, vajon a dolgok így történnek-e vagy előbb-utóbb levegőhöz jutunk és a fullasztó kegyetlenségtől, ha megtisztulva nem is, de fellélegezve csukjuk majd be a könyvet. Mert az élet a farmon (gyarmaton) hátborzongató és gyötrelmes. Vagy fekete vagy fehér, vagy szolga vagy úr, vagy gyarmatosító vagy gyarmatosított, de semmiképpen sem színes és szíves. Nincs helye a megértésnek, nincs helye az emberi viszonyok normális létének. Egy lassan megtébolyodott nő menekülése egy ismeretlen cél felé, titkolt, elfojtott vágyainak örvénylő feltörése. „Belefúlok önmagamba." Megoldhatatlan és kiéhezett életek vannak csak. Coetzee egész prózája egy dörömbölés, egy jajkiáltás. „…céltalan létem felett folytatott végnélküli meditáció…” Ki honnan akar kiszabadulni? Van aki az álmokból, látomásokból van aki ezek következményei elöl menekül. Nagy kérdés, hogy valójában mi is történik és megtudjuk-e, hogy amit olvasás közben átéltünk, az hányféleképpen lehetett volna még…
Nehéz, sötét és elvetemült egy regény, sőt azt kell hogy mondjam, szinte megrág.
Honnan jön egy íróból ilyen? Nem tudom. Rian Malan, a Dél-Afrikában született író és újságíró ezt írta róla: Coetzee …egy majdnem kolostori önfegyelemmel és dedikációval rendelkező ember. Nem iszik, nem dohányzik, nem eszik húst. Hogy formában tartsa magát, nagy távolságokat jár be kerékpárral, és legalább egy órát tölt minden reggel az íróasztalánál, a hét minden egyes napján. Egy kollégája, akivel több mint egy évtizedig dolgozott együtt, állítja, hogy csak egyszer látta nevetni. Az író egy másik ismerőse, bizonyos vacsorameghívásokon megfigyelte, hogy Coetzee egyetlen szót sem szólt ezeken az összejöveteleken. Annyira kerüli a nyilvánosságot, hogy nem volt hajlandó személyesen átvenni a két angol irodalmi díjat sem, amivel megjutalmazták (Booker-díj) (wikipedia)
Van tőle még két könyvem és egészen biztos, hogy el fogom olvasni őket!

15 hozzászólás
giggs85>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

J. M. Coetzee többek között a testi-lelki szenvedés és az emberi kegyetlenség ábrázolásának egyik legzseniálisabb krónikása, és mint ilyen, olyan evidenciákat mutat fel és tár elénk, amelyek jóval túlmutatnak azon az apartheid rendszeren, amiben a búr alkotónak élnie kellett, és amit maga is bőven megtapasztalt már ezen könyv megírásának idején.

Coetzee ebben a regényben is a végletekig csupaszít mindent, hogy ne maradjon más, mint úr és szolga, fehér és fekete, vagy férfi és nő, meg persze egy olyan brutális, szinte önjáró rendszer, amiben mindenkinek megvan a maga szenvedésadagja, amit nap mint nap el kell tűrnie. Ez a szöveg egy végsőkig megkeseredett, és minden bizonnyal meg is háborodott nő monológja, melyben az olvasás pillanatában szinte sosem lehet tudni, hogy ami most a szemünk elé kerül, az vajon a valóság vagy a képzelet műve.

Aztán a cselekmény egy pontján történik valami olyasmi, mint a szintén Nobel-díjas Peter Handke regényében (A kapus félelme tizenegyesnél), egy olyan apróbb rendszerhiba, ami bár újrakeveri a lapokat, de a végén mégse változzon semmi, és a szenvedésspirál folytatódjon, hogy az egyik emberi lény azt művelhesse a másik testével (és lelkével), amihez csak kedve van. És persze közben végig ott van az a hideg, sötét, brutalitással teli narráció, ami nem csak nem enged levegőhöz jutni, de azt sem, hogy egykönnyen elfeledhessük a felvetett gondolatokat.

Nem mondom, hogy szívesen élnék Coetzee világában, vagy azt, hogy egy pillanatig is jól éreztem magam olvasás közben, de hogy nála nem igazán tudják jobban ábrázolni sehol a világon az emberi természet sötétebbik oldalát, az biztos. Korunk egyik legkeményebb alkotója a dél-afrikai.

Peónia>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Milyen testi-lelki-mentális folyamatok mehetnek végbe egy emberben, ha egy totálisan ingerszegény környezetben meg van fosztva az érzelmek, a kommunikáció, a figyelem és az információk minimumától is, vagyis a semmi szívében kénytelen élni? Már az alapkérdés is felkavaró és félelmetes, ám a történet, amelynek révén Coetzze megalkotja a maga válaszát: földbedöngölő hatású remekmű hordozóanyaga.
Az író a kisregény teljességét átfogó, áradó női monológból bontja ki egy dél-afrikai farmon elszigetelten élő nő magányból eredő gyötrelmeit, vágyait, félelmeit, üres hétköznapjait, melyeket egyre megdöbbentőbb víziók uralnak. A kényszerképzetek egy része az olvasó számára egyértelműen felismerhetően mutatja meg magát, ám eljutunk a regényben egy olyan pontig, ahol fel kell tenni a kérdést, mi is volt az eddig megismert valóságból a konkrét történés, és a történet mekkora részét teszi ki az elboruló elme képzelgése. Akár a fizikai, akár a lelki vagy mentális dimenzióban mozog Coetzee, az energiával, tudás-és tapasztaltvággyal megáldott, sosem volt fiatal “kisasszony” világa sötét, fülledt, rideg, segélykérő, ragacsos, ódon, durva: nyomasztó, félemetes. Döbbenetes, mindent elborító vízió bomlik ki a magánytól szabadulni vágyó test és lélek deffiniálhatatlan vágyairól, eleve kudarcra ítélt lépéseiről. Ebben a regényben nem a semmi ágán ül a szív, itt a semmi közepében vacog. Hatalmas mű, hatalmas hatásértékkel. Csak erős idegzetűeknek ajánlom.

2 hozzászólás
GTM>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Rideg, irgalmatlan, embertelen világ. Nagyon kemény mégis magával ragadó szöveg. És elismerem: rendkívüli író. Mégsem tudtam több pontot adni. Végtelenül taszít ez a kristályossá érlelt, gáttalan kegyetlenség. Úgy jártam vele, mint Mel Gibson Passiójával: egy ponton teljesen leszakítottam magam érzelmileg a cselekményről. Védekezés. De közben az is felmerült bennem, hogy szabad-e ezt a könyvet ilyen érzéketlenül, már-már kegyetlenül hideg fejjel olvasni. Sehogy sem volt jó élmény, de egyszer olvasni kell.

Maya>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Nem látom a szükségszerűséget mindabban, amit teszünk, mi valamennyien. Múló szeszélyből cselekszünk, követjük egyik szeszélyt a másik után. Miért nem tudjuk elfogadni, hogy üres az életünk, akárcsak a sivatag, ahol élünk, miért nem tudjuk önfeledten számlálni a birkákat és mosogatni az edényeket? Nem értem, miért kellene az életünknek érdekesnek lennie. És miért kell mindent ilyen alaposan megrágnom?
Miért kellett nekem elolvasni ezt a könyvet? Miért most? Miért futottam neki többször is?
Értettem belőle valamit? Értjük egymást egyáltalán, mi emberek? Miért akarunk mindig valami mást?
Akarok egy második esélyt!
Ki nem akar?

Malbogian>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

csodálatos, kemény, irgalmatlan regény

úgy jó, hogy közben nagyon szeretnél a végére érni

oscarmániás>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Vannak könyvek, amiknek megvan az olvasója, és vannak könyveket szerető emberek, akik rálelnek a Nagy Műre, ami mintha róluk szólna, nekik írták volna. A semmi ("ágán ül kis szívem") szívében című „remekművel” nem passzolunk össze, nem is tudom az írót miért halmozzák el díjakkal, de biztosan megérdemli. Még jó hogy áttekintettem a kiemelt értékeléseket,és így nem hagytam abba félúton az olvasást, ez azért zavarna. Az első fele alaposan próbára tette a türelmemet, a második felében pedig a pokol szabadul el, miközben az afrikai környezet teljesen érdektelen, a világon bárhol játszódhatna, akár egy tanyán itt a Kiskunságban is. Gondoltam, újra elkezdem az elejéről, hátha más megvilágítást nyer a történet, a lényeg, a rétegeket lehetne újrabontani, a mozaikdarabkákat másképpen egymásba illeszteni, de inkább szépen visszaraktam oda, ahova való: a polcra. Egyelőre ott is marad.
Azért aki szereti az ilyen pszichés, álom kontra valóság dolgokat, ne tartsa vissza, tegyen vele egy kísérletet! :)

Dorottya_Szilágyi>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Felkavart. Az író stílusa magával ragadott, nem tudtam letenni. Egy nagyon nyomasztó, súlyos, néhol rémálomszerű olvasmány, nagyon szépen megírva. Rendhagyó élmény volt.

egy_mese>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Sújtólég; lassan fojtogat, nehezen ül a mellkason, és minden szava pontosan ül.

sophie P>!
J. M. Coetzee: A semmi szívében

Nem hittem volna, de bekövetkezett: nem akarok 'durva' könyveket olvasni. Ha valaki erőszakot akar mesélni, én akkor vagyok vevő rá, ha azt szeliden teszik. Kíméletesen.


Népszerű idézetek

petibácsi>!

Nem úgy mozgok a világban, ahogy a késpenge hasítja a szelet, vagy mindent látó toronyként, mint az apám, inkább folytonossági hiányként, egy testszövettel körülburkolt lyukként: lent a két keszeg láb csüng lazán, két csontos kar csapkod az oldalakon, nagy fej bólogat odafent. Üresség vagyok, amely sírva vágyik betelni.

87. oldal

2 hozzászólás
petibácsi>!

Ha apám nem lenne ilyen erős, jobb lánya lehettem volna. De neki soha nem kellett senki. Amikor arra van szükségem, hogy szükség legyen rám, holdként keringek körülötte. Ez az egyetlen erőtlen kísérletem a viszályunk megértésére. Megmagyarázni annyi, mint megbocsátani, magyarázatot kapni annyi, mint bocsánatot nyerni, csakhogy én, ez minden reményem és félelmem, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan jelenség vagyok.

14. oldal

n P>!

89. Talán a kiválasztottság éppen ezt jelenti a számomra: nem veszek részt olyan bukolikus komédiákban, mint a fenti, és nem vagyok elintézhető lelki szegénységgel, degeneráltsággal, kábultsággal vagy restséggel. Azt akarom, hogy a történetemnek legyen eleje, közepe és vége, ne csak ásító közepe olyan vég nélkül, ami akkor sem kevésbé fenyegető, ha szemet hunyok apám enyelgése felett, és azért élek, hogy öregkori támasza legyek, vagy ha otromba lovagom oltár elé vezet, és életem alkonyán hintaszékbe zárt pufók nagymamaként halok meg. A lényemet körülvevő sötétben találomra kell egyik eseményt a másik után kipukkasztanom, hogy ezek az apró robbanások tartsanak mozgásban. Mert ez a másik történet, az emlékek szövedéke a szellem szunnyadó mélyén, sosem lehet az enyém. Az én életem nem a múlt, tehetségem nem lehet az emlékezés művészete. Ami velem történik, még nem történt meg.

91. oldal

Black_Venus>!

Szánalmas fekete aggszűz vagyok, és a történetem az én történetem, még ha unottan közhelyes, ostobán nyomorúságos kis történet is, híján minden jelentésnek és értelemnek, sőt vélhetően a boldog végkifejletnek is. Vagyok, aki vagyok. A jellem a végzet.

7 hozzászólás
giggs85>!

Hendrik kilép a haldokló éjszakába. A folyó menti fákon nyugtalanul fészkelődni kezdenek a madarak. A csillagok tisztán ragyognak, akár a jégszilánkok. A kavicsok frissen csikorognak a cipője alatt. Hallom a sajtár csörömpölését a kamra kőpadlóján, azután a fürge léptek elhalkulnak az istálló felé. Apám félrelöki takaróit, kifordul az ágyból, zoknijában megáll a hideg padlón. A saját szobámban már én is öltözködöm, hogy készen legyek a kávéval, mire zordan és nyúzottam bemasírozik a konyhába. Életem a farmon.

60. oldal

asusuy>!

Nem a beszéd teszi az embert, hanem a másik beszéde.

260. oldal

Maya>!

Olyan élet lehet a halál, ahol végre nem kell önmagamnak lennem.

114. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
Maya>!

Azon tűnödöm, létezem-e egyáltalán valóságként, izomerővel és csontos karokkal működtetett testként, vagy nem vagyok más, csak egy végtelen monológ, amely keresztülszeli az időt, jó másfél méter magasan a földtől, amíg ki nem derül, hogy a föld maga is csak egy szó, és akkor végképp elveszek?

131-132. oldal

petibácsi>!

Apám űrt hagy maga után. Bárhová is megy, űrt hagy maga után. Mindenekfelett tulajdon hiányát – egy ürességgel felérő rideg, sötét, távoli jelenlétet, egy mozgó árnyat, amely megmérgezi a szívem. Ugyanakkor édesanyám hiányát. Apám, édesanyám hiánya, az ő negatívja, az ő halála. Anyám puha szőkeség, apám a kemény sötétség. Minden anyáskodást kiölt belőlem, és meghagyta ezt a törékeny, szőrös héjat, benne a holt szavak zörgő babszemeivel.

79-80. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Graham Greene: A kezdet és a vég
Deon Meyer: Láz
Wilbur Smith: Lángoló part
Mario Vargas Llosa: Halál az Andokban
Agatha Christie: A barna ruhás férfi
Mario Vargas Llosa: Ki ölte meg Palomino Molerót?
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!
Wilbur Smith: Aranybánya
Graham Greene: A harmadik