God ​of War (A háború istene 4.) 7 csillagozás

J. M. Barlog: God of War

Csatlakozz Kratoszhoz és a fiához, Atreuszhoz, és fedezd fel a háború istene történetének megható és lélegzetelállító folytatását…

Hosszú évek teltek el azóta, hogy Kratosz bosszút állt az olümposziakon. A spártai harcos most egyszerű emberként él az északi istenek és szörnyetegek világában.
Ezen a durva, kegyetlen vidéken mindennap meg kell küzdenie a túlélésért, és ugyanerre meg kell tanítania a fiát is. Egyszerű küldetésre indulnak, ám még ők sem számítanak arra, ami rájuk vár…

>!
Delta Vision, Budapest, 2019
472 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953099 · Fordította: Vitális Szabolcs

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

pupsegal>!
J. M. Barlog: God of War

Mikor bejelentették, hogy pontosan mikor fog kijönni az új God of War, emlékszem a tűkön ülve vártam, hogy játszhassak már végre vele. A könyv is pont ilyen érzéseket váltott ki belőlem, azzal a különbséggel, hogy nem egyből a megjelenés után vettem meg, hanem kicsit később. De az élmény ugyanolyan eufóriát keltett bennem, mint a játék. Itt már egy sokkal komolyabb, érettebb Kratos a főszereplő, nem az a dühöngő őrült, aki az előző részekben és azt kell, hogy mondjam jót tett neki a „klímaváltozás”. spoiler Apaként próbája terelgetni a fiát több-kevesebb sikerrel, de szerintem az előző részekből kiindulva, nagyon is jól megy neki a gyereknevelés. Amit kicsit sajnáltam, és szerintem ez a regény rovására ment, hogy itt nincsenek olyan jól leírva a harcok, mint az előző kötetekben, bár ehhez biztosan hozzátesz, hogy a játékmechanikát is teljesen átdolgozták a korábbi részekhez képest illetve, hogy a játékhoz képest rengeteg mellékszál kimaradt a regényből. Viszont pluszt is ad, van jó pár olyan rész(let) benne, ami a videojátékból nem derül ki, így rajongóknak erősen ajánlott.

BBetti86>!
J. M. Barlog: God of War

Videójátékból készült, és ezt nagyon is érezni a köteten.
Egyrészt, a cselekmény a játékmenetet idézi. Van egy átkötő, amíg a szereplők úton vannak, vagy valamire rájönnek, különben csaták és harcok sora az egész. Egyre nehezebb ellenfeleket kell legyőzni, vagy valami összetevőt megszerezni mágiához, esetleg ügyességi feladatot idézően mozgásba hozni egy hidat. Játszva valószínűleg nagyobb élmény, olvasva nem tudott lekötni és nagyon darabos is.
Azt is érezni, hogy egy rész kimaradt, a 3. játékból nem készült regény és most nagy az űr a 2. és 4. regények között. Hogyan lett Kratosznak fia, kitől? Miért pont a skandináv területre költöztek át a görögből? Mondjuk, játék szemszögéből érthető. A viking mitológia tele van istenekkel, szörnyekkel, bőven lehet leverni való ellenfelet adni a szereplőknek.
A történetben Kratosz özvegyként neveli a fiát, Atreuszt. A békéjüket szörnyek és harcosok törik meg, a lakhelyük védelme megtört. Útra kell kelniük, hogy megvédjük maguk, rájöjjenek ki fenyegeti őket, elvégezzék a halott Faye utolsó kérését és rájöjjenek, mitől betegszik meg időnként Atreusz. Közben persze istenekkel és szörnyekkel kell küszködniük és valahogy életben maradni.
A cselekmény mozgalmas, de nem regényszerű. A karakterek drabálisak, és minimális érzelmi felépítését kaptak. Azt kifejezetten irritálónak találtam, ahogy Kratosz mindene a fia, mégis kb. úgy bánik vele, mintha utált mostohagyerek lenne, aki a nyakán maradt. Még talán azt sikerült legjobban elkapnia a szerzőnek, ahogy Atreusz csak azt érzi, hogy semmi nem elég jó, amit csinál és azt hiszi, az apjának ő nem is számít.
A végére betett csavaron is kibuktam. Van egy titok, ki volt Faye – mert ő sem spoiler Az pedig külön fájt, amikor azt is megosztotta velünk a szerző, milyen nevet kapott Atreusz az anyjától születésekor: spoiler.
A kötet különben nyitott véget kapott, jön a Ragnarok. Szóval, lehet hogy még visszatér ez az apa és fia páros. Remélem, akkor olyan szerzőt kapnak, aki nem csak szolgaian másolja a játékot, hanem karaktert ad a szereplőknek és színt visz a történetbe.


Népszerű idézetek

pupsegal>!

– Ne aggódj amiatt, ami lehet. Arra összpontosíts, ami van, és mindig maradj éber! – hűtötte le Kratosz.

230. oldal

pupsegal>!

– A háború a túlélésről és az előnyszerzésről szól. Lehet, hogy a csatát a jobb harcosok nyerik, a háborút azonban azok, akik képesek mindent feláldozni a győzelemért.

178. oldal

pupsegal>!

– Vigyázz, mit beszélsz, fiú! Az egyikünknek összeszedettnek kell maradnia az út végéig. Ne keverd össze a hallgatásomat a gyász hiányával. Gyászolj, ahogy neked tetszik, s én is gyászolok a magam módján.

209. oldal

pupsegal>!

– A fegyvereid tartanak életben. Még egy olyan apróság is, mint a sérült tegez, lelassíthat. A fájdalmat elviseljük, a sérült fegyvert azonban nem szenvedhetjük.

241. oldal

pupsegal>!

– […] Ő azt mondaná: Maðurinn sem gengur eigin vegum hans
– … gengur einn. – fejezte be meglepetten Atreusz.
– Ez mit jelent? – kérdezte Kratosz mogorván.
– A maga útját járó férfi… – kezdte Sindri.
– …magányos vándor – fejezte be Atreusz.

140. oldal

pupsegal>!

Kratosz közelebb vonta magához a fiút, és elfojtotta a gyászt, amit az asszony említése ébresztett benne. El kellett temetnie ezeket az érzéseket jó mélyre. Nem gondolhatott rá. Mennie kellett tovább.

91. oldal

pupsegal>!

Ekkor egy sötételf bújt elő egy burjánzó kaptárból, és valósággal rázuhant a menekülő alakra. Két újabb sötételf csatlakozott hozzá, és közös erővel lekaszabolták a magányos fényelfet.
– Miért ölik meg? Nem tett semmit – értetlenkedett Atreusz.
– Ezt nem tudhatod. Semmit nem tudunk erről a birodalomról. Nem tudhatjuk, mi vezetett ehhez a végzetes pillanathoz – felelte Kratosz.
– De nem is védekezett!
Kratosz megtorpant és szigorúan nézett fiára.
– Döntést hozott. Ahogy mi is meghozzuk a sajátunkat.

182. oldal

pupsegal>!

Kratosz körülnézett.
– Van egy tervem – mondta.
– Valóban? – kérdezte Atreusz és Mimir egyszerre.
– Miért vagytok ennyire meglepve? – ráncolta a homlokát Kratosz.
– Ne vedd sértésnek, testvérem, de szerintem még Thor sem tudná feltörni ezt a jeget Mjölnirrel a kezében.
– Akkor Thor ostoba – morgott Kratosz.

277. oldal

pupsegal>!

– Tyr abban hitt, hogy az elme, s nem az erő a kulcs, hogy gátat szabjunk a háborúnak és a zűrzavarnak. Felismerte, hogy ha más kultúrákat tanulmányoz, akkor olyan látásmódra tehet szert, amilyenre egy helyben ücsörögve soha. Míg Odin csak halmozta a tudást, féltékenyen őrizve azt, Tyr szabadon megosztotta.

332. oldal

pupsegal>!

– Ennek a fegyvernek az ereje, mint minden fegyveré, innen táplálkozik. – A fiú szívére mutatott. – De fegyelmezned kell ezt az erőt. – A fiú fejére mutatott. – Minden a használója önuralmán múlik. Ebben rejlik a harcos valódi ereje.

341. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Sherrilyn Kenyon: Ördögi tánc
Rick Riordan: A titán átka
Aaron Rosenberg: A Pengék Királynője
Richard A. Knaak: Meghasadt föld
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Árulás
Richard A. Knaak: Halálszárny
Mel Odom: A Gonosz ösvénye
Katherine Arden: A medve és a csalogány
Anna Banks: Poszeidón