16. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján
56. legjobb romantikus könyv a molyok értékelése alapján
57. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján
92. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Opposition ​– Ellenállás (Luxen 5.) 989 csillagozás

J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Katy ​tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön. Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.

Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.

Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük, a világ összeomlik körülöttük.
Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…

„Úgy tűnik, minden könyv, amit Jennifer ír, egyre több és több rajongót hoz számára.” – Huffington Post – Valerie Tejeda

„A történet egyszerűen hihetetlen és fordulatos! Akárhányszor arra… (tovább)

Eredeti mű: Jennifer L. Armentrout: Opposition

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
384 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633993576 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633993569 · Fordította: Miks-Rédai Viktória

Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Daemon Black · Katy Swartz · Dee Black · Archer · Luc · Dawson Black · Hunter · Bethany Williams · Lotho · Lore · Eaton tábornok · Nancy Husher · Rolland


Kedvencelte 394

Most olvassa 91

Várólistára tette 201

Kívánságlistára tette 358

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Fangirl033
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Hát, ennek a sorozatnak is vége. Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy nincs több rész, szívesen olvasnék még Daemon Blackről, és erről a fantasy világról. :D Na, majd ha a kezeim közé kerül az Oblivion valamikor. :D
A könyvről csak annyit, hogy spoiler Ezzel biztosan nem mondok újat, de egyszerűen spoiler jó volt. :D Elnézést a „tömör” szóért, de nagyon mást tényleg nem tudok mondani, írni,# amit már előttem ne mondtak volna már el. :)
Az viszont fix, hogy újraolvasós. :3

>!
Lanore P
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Hát ennek is eljött a vége… 5 köteten keresztül szurkoltam értük, harcoltam velük, izgultam és szerettem és szenvedtem és dühöngtem és mosolyogtam, de sajnos vége. Katy, Daemon, Dee, Archer, a luxenek fantasztikusan felépített világa a szívemhez nőtt, és már most hiányzik. Ahogy becsuktam a könyvet, le is vettem a polcról az Obszidiánt, és elolvastam mindkét főszereplő szemszögéből a megismerkedésük jelenetét… egyszerűen nem lehet megunni. Az egyik kedvenc sorozatommá vált, és erős a gyanúm, hogy hamarosan újra fogom olvasni, hiszen Daemon-ból sosem elég!

11 hozzászólás
>!
MFKata P
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Veled bármiben benne vagyok, Daemon Black.

Így kell ezt csinálni! A kedvenc sorozatom befejező kötete is kedvenc. Nem is lehetne más! Bár bevallom, hogy a ceruzával való bökdösés nagyon fog hiányozni!!!
     Bővebben
http://mfkata-about.blogspot.hu/2015/06/jennifer-l-arme…

2 hozzászólás
>!
Evelena
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Sokat elmond a sorozatról, hogy már akkor megvettem az ötödik részét, amikor az elsőt még be sem fejeztem.
Kicsit keserédes a búcsú, mert nagyon megszerettem a szereplőket, a történetet, az egész világot, amit az írónő ilyen szépen és letehetetlenül élvezetesen papírra vetett.
Nagyon hosszú utat tettek meg a szereplők az Obszidián óta. Sokat erősödtek, fejlődtek. A könyv elején mégis mintha kicsit idő utaztunk volna, mert Daemon ismét elővette az akkori bunkó énjét, amitől minden oldalon a 'Mi a csuda?!' és a 'Neee!' felkiáltásokat váltotta ki belőlem.
Meglepődtem magamon is, hogy ilyeneket gondolok, de akadnak olyan arumok, akiket meg lehet kedvelni. (el kell olvasnom az Obsession-t! :D)
Romantikának, akciónak és humornak persze itt sem vagyunk híján. :)
A Luxen-sorozat az, amit valóban érdemes elolvasni, mert izgulsz, örülsz és néhol szomorkodsz is miatta, de olyan mosolyokat és örömérzetet ad, ami feledhetetlen élmény marad.
Nagyon szerettem olvasni és tervezem, hogy később is újra belekezdek. Mindenkinek kívánom, hogy ugyanilyen jó érzéseket és emlékeket adjon az olvasása, mint nekem. :)

>!
gabiica P
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Tökéletes lezárása volt a sorozatnak. Tele volt izgalommal, ami lehetetlenné tette, hogy letegyem.
Nagyon érdekes volt az egész. meglepődtem azon, ami azután történt, hogy spoiler Tény, hogy bajban nincsenek szabályok, és az ellenségekből is barátok lehetnek – tökéletes példája volt ennek ez a történet.
Az egész világ tökéletesen volt felépítve, ehhez csak gratulálni tudok az alkotónak. Nem volt egyáltalán a megszokott, sablonos fantasy történet, bár ezekből még nem olvastam túl sokat, de mégis úgy érzem, ez valami új volt, valami más.
Nagyon szerettem az egészet. Damont, és a többi Black testvért, Katyt, Luc és Archer karakterét is. Természetesen voltak szereplők, akiket nem tudtam kedvelni, de ők alapvetően így lettek kitalálva, mint például Blake vagy Nancy Husher.
Köszönöm, hogy belecsöppenhettem a világba, nagyon örülök, hogy olvasóként én is a része lehettem!

>!
Gorkie P
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Jaj, ez aztán rendesen szirupos volt! A könyv 3/4-e csak csöpögött.
A cselekmény tetszett, csak éppen jóval kevesebb volt benne, mint az előző részben. Inkább hajazott a 2., 3. részre. Kár… Talán az írónő itt pótólta be az előző kötetből kimaradt romantikát? :/
spoiler Ez komolyan senkinek sem jutott eszébe? O.o
Az írónő stílusa jó. Közvetlen, gyorsan tudtam haladni a könyvekkel. Tetszett a fantasy-szál és igazából a szereplőket is szerettem egy pontig. Archert kedveltem a legjobban. :))
Sokszor kívántam, hogy bár ne ifjúsági köntösben lenne, kevesebb sziruppal.
Sajnálom, de nem lettünk barátok a sorozattal. :(

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2015
380 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633993569 · Fordította: Miks-Rédai Viktória
26 hozzászólás
>!
Milli88 P
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

„A dolgaink nem alakultak tökéletesen, de még csak könnyen sem, a jövő pedig néha ingatagnak tűnt, de hát az életet eleve nem piros masnival átkötve kapjuk.”

Elérkeztem a záró kötethez megint. Húúú!
Arról már megbizonyosodtam, hogy Armentrout kisasszony aztán tud írni. De, hogy ennyire?
Már nem először rágtam magam át a sorozaton. De az teljesen biztos, hogy nem is utoljára.
Sokadszori újraolvasásra is annyira izgalmas, eseménydús, szerethető és fordulatokkal teli, hogy szavakba önteni is nehéz.

Az egész banda a szívembe lopta magát. Kat, Daemon, Dawson, Beth, Dee, és még bővültünk jó fej „emberekkel”: Archer és Luc. Eaton tábornok, Hunter, Serena és furcsa, de igen, még ő is Lotho.

Egy néhol borzalmas, de mégis igazán szép lezárása volt ez a kötet a Luxenek történetének. Örökös kedvenc lett az egész sorozat. ❤

8 hozzászólás
>!
Wello_Book
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Emlékszem milyen rég is volt már, amikor Katy bekopogott Daemon-ék ajtaján, hogy megkérdezze merre is van a legközelebbi bolt…
Azóta emberek, luxenek, arumok haltak meg, és városok mentek tönkre ahhoz, hogy eljussunk idáig. Ahhoz, hogy eljussunk ide, ahol spoiler spoiler minden megváltozik.
Egy sorozat lezárult, amit annyian követtek, mint egy világsztárt a twitteren. Sőt, még többen is.
Hiányozni fog az az izgalom, ami a várakozás közben töltött el. A függő végeknél egy kicsit mindig megharagudtam az írónőre, de valamilyen szinten hálás is voltam, ugyanis így még jobban vártam a folytatást.
Tökéletes lezárása lett a sorozatnak. Nem maradt elvarratlan szál sem, ami miatt emészteném magam egész életemben.
Daemon Black fog a legjobban hiányozni. Fájdalmas a búcsú, de elkerülhetetlen. Örök kedvenc lett ez a sorozat.! ;(

1 hozzászólás
>!
Viktória_Erdei 
J. L. Armentrout: Opposition – Ellenállás

Emlékszem hogy kezdődött Daemon és Katy szerelme: útbaigazítás, bökdösés, civakodás. Sokat fejlődtek az első könyvhöz képest. Daemon ugyanúgy egós, de megmutatta romantikus énjét is. Katy pedig még erősebbé vált, de azért a könyvek iránti szeretete megmaradt.
Fáj a búcsúzás. Hiányozni fog Daemon Black, a ceruzával való bökdösés, a civakodások. Kedvenc sorozat lett, egyszer biztos újra fogom olvasni.


Népszerű idézetek

>!
Viktória_Erdei 

– Szállj ki a fejemből!
– Nem bírok – válaszolta a kanapén ülő Archer. – Olyan átkozottul erősen sugárzod kifelé a gondolataidat, hogy szeretnék bekucorodni a sarokba, és sírni, hogy Daemon, Daemon, Daemon.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Archer · Daemon Black · Katy Swartz
>!
loveQhuay

– Nem is tudom – nyomtam az ujjaimat a halántékomhoz. – Most jó hasznát vehetnénk a Bosszúállóknak.
– A francokat. Ide már Loki kell – morogta Daemon.
Eaton tábornok felvonta a szemöldökét.
– Nos, sajnálatos módon a Marvel-univerzum nem valódi, úgyhogy…

185-186. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Eaton tábornok · Katy Swartz
>!
Hickory

– Nagy szíved van, cica – mondta aztán, miközben az ajkunk még mindig összeért.
– Ezt szeretem benned a legjobban. Na igen, a cuki testednek is nagy rajongója vagyok, de a szíved teszi teljessé a csomagot, masnival, meg minden. Ettől vagy tökéletes a számomra.
Rábámultam, visszapislogtam a szemembe szökő könnyeket.
– Néha… néha olyan csodálatos dolgokat mondasz!
– És szeretem a saját kezem látványát is, a fenekeden.
Erre kitört belőlem a nevetés.
– Jesszusom, aztán valami ilyesmivel fejezed be!
– Muszáj önmagamat adnom.

>!
Könyvmolyképző KU

Daemon oldalra hajtotta a fejét, fél keze lecsúszott az arcomról, az ujjai a tarkómon a hajamba siklottak. A szívem úgy zakatolt, mintha mindjárt fel akarna robbanni.
A mellkasára tettem a kezem, eltoltam magamtól.
– Cica – mormolta, és a fogaival az alsó ajkamba kapott.
Elakadt a lélegzetem.
– Te…
– Még mindig kint áll – súgta a számba, és folytatta a csókot.
Egy pillanatig nem fogtam fel a szavai értelmét. A másik keze végigsiklott a hátamon, és a derekamon állt meg. Daemon magához húzott, összesimult a testünk, és az érzés egyszerre volt döbbenetesen új, és édesen ismerős. Addig csókolt, amíg már nem éreztem rajta kívül mást.
Remegő kézzel markoltam a pólóját, halk nyögés szakadt fel belőlem. A reszketés nem csillapodott, és végül átterjedt az egész testemre.
– Elment – emelte fel a fejét Daemon, én azonban nem néztem fel. Képtelen voltam megfékezni a remegésemet. – Ó, cica…

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
6 hozzászólás
>!
Könyvmolyképző KU

Körömnyomok vöröslöttek az arcán, kékespiros vér csordult belőlük. Már-már túlzó büszkeség öntött el.
A cicának karmai vannak, nem is akármilyenek!

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black
>!
Könyvmolyképző KU

Kat felém pördült, a szeme ragyogott. Abban a pillanatban olyan volt, mint egy istennő. A bosszú istennője.
Ha nem volnánk éppen egy verekedés közben, már vinnélek is az első fához.
A szája sarka felfelé húzódott.
Micsoda egy kéjenc…

123. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Daemon Black · Katy Swartz
>!
eSsZ P

– Készen vagytok? – Archer már nyitotta is az ajtót. – Mit gondoltok, kiről kaptam ma híreket? – Elhallgatott, amikor Daemon kivonult előtte. – Nem, te segg, nem Justin Bieberről, és nem vagyok belé szerelmes! Mi a franc…?
Daemon magában nevetett.

372. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Archer

A sorozat következő kötete

Luxen sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Marissa Meyer: Scarlet
Maggie Stiefvater: Sinner – A bűnös
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Sophie Jordan: Firelight – Tűzláng
Susan Ee: Angelfall – Angyalok bukása
Diana Wynne Jones: A trónörökös
Becca Fitzpatrick: Finale – Végjáték
Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
Anna Banks: Poszeidón
Richelle Mead: A halál csókja