Harry ​Potter és az elátkozott gyermek (Harry Potter 8.) 80% 1546 csillagozás

Kezdjük. Nekem piros betűs ünnep a mai nap, szépen felöltöztem és elzarándokoltam az olvasás egyik templomába, ahol magamhoz vettem az évek óta várt (remélem) ajándékot. Nem érdekel milyen hosszú (rövid) ma örvendezünk, gyorsan haladunk, lesz még idő később lassan átrágni, de először tudni, érezni, tapintani kell a tartalmat, hogy meglegyen és szőhessem tovább az álmaimban. Nagyon gyorsan repült el ez a húsz év a HP univerzummal, annyi minden változott az először is a teljes tagadásból (nem vagyok már gyerek, hogy gyerekkönyvet olvassak) eljutottam a rajongás olyan fokára ahol az ötödik résztől kezdve mindegyik könyvhöz első napi kezdés és munkamentes olvasónap társul. (régebben végig is olvastam előtte a megjelent részeket, ez most kimarad)
Tudjátok mit, nekem Rowling akármit is vett papírra az tetszik, legyen az mese, realista dráma vagy éppen most színdarab. (bár jobb lenne színházba beülni az kétségtelen) Szeretem a konfliktusait, szeretem hogy Harryből, se a fiából nem lett se szent, se hóhányó, örültem a találkozásnak akkor is ha valójában nagyon rövidre és múltidézőre sikerül. Jó nap volt a mai, bár még mindig tartom inkább Hermione kedvenc leányregényét olvasnám Albus Dumbledore előszavával J.K.R átdolgozásával mugli nyelvre. Azért ne legyünk telhetetlenek, a premierre már látatlanban foglalnám a jegyeket, remélem megvalósul a magyar előadás, akkor tökéletes lesz a varázs.

Több szempontból is kakukktojás nekem ez a történet, az olvasása alatt szinte végig a fanfiction szó lebegett a szemem előtt – még ha jól is sikerült, akkor is.
Színdarabként megállja a helyét, de a sorozat lezárásának (vagy újrakezdésének – kinek mi) nem a legszerencsésebb módja. A műfaj sajátosságai miatt kidolgozatlannak tűnnek a karakterek, nagyok (legalábbis nem az eddigi mértékűek) az időbeli ugrások, a háttértörténet ismerete nélkül nem mindig lehet boldogulni – cserében viszont kapunk egy izgalmas (és színpadon valószínűleg látványos) történetet, amit nagyon szívesen megnéznék bármikor.

Bárki bármit mond nekem tetszett és kész.
Olyan jó volt újra elmerülni az írónő világába. Régen olvastam már Harry kalandjait, de ez így most jól esett. Szerintem újra kellene olvasnom az egész sorozatot.
Először furcsálltam, hogy ez egy színpadi mű, de így sem volt rossz, de regénynek jobban tetszett volna.

Rendkívül szürreális élmény volt egy nap alatt végigsuhanni az új Harry Potter-könyvön. Nehezen tudok állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy tetszett vagy sem a 19 évvel később játszódó történet.

Ez NEM a 8.kötet.Ne is reménykedj.Hiába írják róla, ez nem az.

Elfogult vagyok J.K.Rowlinggal, ez tény, hiszen a gyerekkoromat köszönhetem az ő fantasztikus képzelőerejének. Ugyanakkor azt sem tudom szó nélkül hagyni most, hogy ismerem a nyolcadik könyv történéseit, hogy egy kicsit csalódott vagyok és becsapva érzem magam. Mármint számítottam erre, hiszen egy színdarab szövegkönyvéről van szó, nem rendes regényről. De kicsit olyannak tűnt ez a történet, mintha a rajongók kényszerítették volna ki Rowlingból, hogy „naa, anyu, írj nekünk még egy kis Harryt, nem bírjuk már nélküle!”. (tudom, nem egyedül írta a darabot). És ezt meg is kaptuk, visszatértek kedvenc szereplőink, aminek nagyon örültem, ráadásul idősebben, bölcsebben, gyerekekkel körülvéve. Persze nem ugyanaz, teljesen más ennyi idő elteltével újra HP-t olvasni, de ettől még nem rosszabb vagy jobb (jobb úgysem lesz, mint az igazi 7 kötet :P), mint az eddigi könyvek.
Inkább olyan érzésem volt olvasás közben, hogy írtak valamit hárman, ami hasonlít Harryék történetére, de igazából mégsem az. Nem tudok teljes szívvel öt csillagot adni rá, pedig nagyon akartam. De csak 4 csillagig jutottam.
Eddig szinte csak lehúztam a könyvet, jöjjenek most azok a dolgok, amik viszont szívmelengetőek voltak számomra:
– újra magam előtt láttam kedvenc triónkat, a mellékszereplőket, és nagyon tetszett, hogy sok karaktert visszahoztak, legalább említés szintjén (Neville, Hagrid)
– együtt láthattam a spoiler párost
– a karakterek megmaradtak ugyanolyannak, pl Ron továbbra is imád enni :D és azon sem lepődtem meg, hogy Hermione milyen munkát kapott
Ami szokatlan volt, az pedig a Harry és Draco közötti összhang. Ahhoz képest, hogy utálták egymást végig az iskolában, most szinte puszipajtások lettek. Nem volt zavaró, inkább csak meglepő.
Legjobban azokat a jelenetek szerettem olvasni, ahol visszatértek a múltba, felidéztek eseményeket, kicsit elemezgették is akár, illetve az a pillanat igazán megható volt, ahol Harry láthatta a szüleit, még ha a legszomorúbb emléke előtt is pár perccel. ❤

Összességében tetszett a könyv, bár egy kicsit az elfogultság beszél belőlem. Nem tekintem ezt a könyvet a nyolcadiknak, inkább csak egyfajta lezárásnak.

Nagyon vártam ezt a könyvet, de az értékelések sajnos, elvették a kedvem tőle egy időre.
Most úgy döntöttem, elkezdem végre.

Mivel ez egy színházi szövegkönyv, teljesen más a felépítése, mint egy regénynek. Ezt mindenképp ajánlom figyelembe venni mindenkinek, aki el szeretné olvasni. 2 nagy részre oszlik a könyv, ezen belül felvonásokra, színekre. Nagyon kevés információt kapunk a környezetről, tulajdonképpen párbeszédek sorozata.

(…) sajnos, számomra sokat rontott az élményen a szövegkönyv forma. Nekem nagyon hiányoztak a leíró részek, az az aprólékosan kidolgozott világ, amit Rowling megalkotott.

(…)

Ettől függetlenül, örülök, hogy megismerhettem ezt a történetet is. Szerettem visszatérni ebbe a csodálatos világba, amely egyszerűen megunhatatlan és még nagyon sokszor részese szeretnék lenni, ha nem is ez a kötet által. :)

Bővebben:
https://olvasokorut.blogspot.hu/2017/08/j-k-rowling-joh…

Bővebb értékelés a blogomon: http://konyvmaniablog.blogspot.hu/2017/02/jkrowling-jac…

"Nem szoktam olvasás előtt értékeléseket, véleményeket olvasni, ez itt sem volt másképp, tehát nem tudtam mire számítsak a könyvvel és a történettel kapcsolatban. Nem tudtam, ki lesz főszerepben, és hogy mi fog történni. Nagyon meglepett, hogy a felnőtt Harry, Ron, Hermione, Ginny és Draco is fontos szerepet kaptak, és sok részt élhettünk át velük. Kicsit hiányoltam, hogy Harry és Ginny többi gyerekéből nem kaptunk olyan sokat, hanem inkább csak Albus játszott a könyvben végig nagy szerepet Scorpiussal, Draco fiával kézen fogva, ugyanis a két fiatal, ellentétüknek tűnő gyerek, nagy barátságra leltek egymásban.
Végig az olvasás alatt filmjelenetként pörögtek előttem a képek, végig izgultam, mert ebben a kis könyvecskében is annyi rejtély és bonyodalom született, amit soha nem vártam volna.
Szerepet kapott benne drága Pitonunk is, ami eléggé megmosolyogtatott, nagyon örültem, hogy őt is visszakapjuk egy kicsit.

Láttam, sokaknak nem tetszett ez a könyv, mert nem kaptak olyan élményt belőle, mint a többi könyv által. Én valamiért kaptam, ugyanúgy át tudtam élni a varázslóvilág nehéz napjait, a fordulatos történéseket, az izgalmakat, amik nagyon hiányoztak már. Ne úgy álljatok neki, hogy ez egy olyan, tipikus HP könyv, mert nem olyan élményt fogsz kapni belőle, mint vársz. Egy kicsit vonatkoztass el a színpadra írt forgatókönyvtől, helyezd a szemed elé az eddig ismert szereplőket és játssz velük a képzeleteddel. Egy csodát kapsz végeredményül. "

A Harry Potter utolsó része szerintem mindenki számára boldog, de egyben szomorú pillanat is volt. Én legalábbis így voltam vele, mert nehéz volt elengedni a már annyira megszeretett varázsló családot. Erre hosszú idő után megjelenik egy kvázi folytatás, és hát ez…. hihetetlen. *-* Mert habár nem egyedül Rowling írta, plusz ez egy színdarab, az ember nem tud mit tenni, újra előbújik a gyermek belőle. És én ezt imádtam!♥
Annyira jó volt újra a megszokott csapatról olvasni, az életükről. Ha lehetséges, még jobban megszerettem mindenkit.
Harry viselkedése az elején meglepett, de aztán megértettem őt. Szerintem, ha Rowling írásmódjában lett volna megírva, akkor tuti megsiratom. :') Harry és Albus mind a ketten hibáztak, de a végén levő jelenetek annyira meghatóan sikerültek. Komolyan, vagy 100x elérzékenyültem olvasás közben.
De persze nevetni is volt min, mert Ron és Hermione… főleg Ron, :D hát hozta a stílusát. És Scorpius! *-* Oda meg vissza vagyok tőle, nem lehet nem imádni. ^-^ Az ő és Draco kapcsolata is nagyon tetszett, Draco itt minden eddiginél is jobban lenyűgözött.
Albus és Scorpius barátsága nem mindennapi. Nagyon jó volt, hogy a két srác így egymásra talált. Egy Potter-Malfoy barátság! Ki hitte volna?! :))
A Piton, Dumbledore rész♥ Jaj, én kicsi szívem! No, ott is volt min nosztalgiázni. Nem volt egy mondat se, amit ne élveztem volna, és amitől ne kívántam volna azt, bárcsak hosszabb lenne a könyv.
Én is tudom, hogy a történet nem tökéletes, de nem érdekel. Mert számomra az volt, én imádtam. Biztos vagyok benne, hogy ezt a könyvet is még többször újra fogom olvasni. *-*

Harry Potter és a szappanopera.

Sajnálom, de én ezt nem tudtam igazán szeretni. Pont most olvasom újra a hét regényt, és bár tudom, hogy itt egy színdarabról van szó, sem hangulatában, sem karakterekben, sem másban nem képes utolérni a többit.

Lehet, hogy színházban sokkal jobban élvezhető ez, esetleg még alakítottak is a történeten vagy a párbeszédeken, de nekem szinte az összes felnőtt Harry Potter szereplő olyan volt, mintha közük nem lenne a gyerekkori énjükhöz. Az újabb szereplők java része pedig vagy jellegtelen, vagy idegesítő, mint Albus. Talán Scorpius volt az egyetlen kivétel, de ő meg túl sokszor szerepelt együtt Albus-szal…

Amiért mégis megkapta a 3 csillagot, az az, hogy azért volt egy-két jelent, momentum, ötlet, amit értékeltem, csak valahogy egészben nem tudott nekem akkora élményt nyújtani. Nem érzem azt, hogy ezzel gazdagodott volna a Harry Potter univerzum. Maradok az újraolvasásnál.

Nem érdekel, hogy ez nem hivatalos folytatás, és az sem, hogy nem JKR írta, az meg pláne nem, hogy sokan fanyalognak miatta, és húzzák az ilyen-olyan problémákra hivatkozva a szájukat! – én IMÁDTAM! Szövegkönyv ide vagy oda, számomra teljesen visszahozta a sorozat hangulatát: ugyanúgy el tudtam merülni a varázslóvilágban, ugyanannyit izgultam a szereplőkért, ugyanúgy gyűlöltem Voldemortot (és Delphit), ugyanannyit nevettem Ronon (és az Albus-Scorpius pároson), ugyanúgy megkönnyeztem Pitont és Dumbledore-t, ugyanannyira imádtam beülni egy roxforti órára, és még sorolhatnám…
Szóval számomra szerelem volt első olvasatra.

Ami az új szereplőket illeti, az én szívemet is elrabolta Scorpius. Már eleve annak az ötlete, hogy „összeboronáljunk” egy Pottert egy Malfoy-jal, zseniális húzás volt, de egy Malfoy-t ilyen tulajdonságokkal felruházni, és ennyire emberivé tenni: hihetetlen! Annyira szerettem a karakterét, és annyit nevettem a beszólásain és a Rose-hoz fűződő spoiler!
Albust ezzel szemben nem igazán sikerült megkedvelnem. Nem tudom, hogy ennek mi volt az oka, talán a Harry-vel kapcsolatos spoiler, mindenesetre ő megmaradt számomra semleges szereplőnek.
Scorpius mellett Rose-ból is sokkal többet el tudtam volna viselni, imádtam ugyanis a csípős nyelvét és a „skorpió-undorát”, viszont James… hát hol volt és mit csinált ez a fiú, miközben az öccse és a szülei spoiler?!

Összességében nagy szerelem lett ez a könyv is, és egyáltalán nem érzem azt, hogy csalódtam volna benne.
Jár az 5 csillag.

Tény 1 : mindenki tudja, hogy ez konkrétan nem „hivatalos” folytatása az eredeti sorozatnak, és JKR nem sokat műkődött benne közre, de!
Tény 2 : adta hozzá a nevét, és ezzel hitelesítette, tehát neki is elnyerte a tetszését.
Tény 3 : Engem nem érdekel, hogy fanfiction szaga van, mert most mindenki ezzel dobálózik… Én sose olvastam és sose fogok olvasni olyan fanfiction-t, ami eredeti könyvek túlgondolt folytatásai lehetnének, és ezt se úgy olvastam!
Tény 4 : IMÁDTAM minden egyes mondatát és szétröhögtem a fejem minden oldalon!

Eleinte fura volt a szöveg, utoljára talán a Rómeó és Júliát olvastam ami ilyen felbontású volt, de tekintve, hogy ez a színdarabnak a szövegkönyve, miért is zavarna?!
Konkrétan az első oldalon már visítottam, hogy újra Harry Pottert olvashatok. Főleg így, hogy ott folytatódott, ahol jó pár éve abba maradt. Anno bőgtem, hogy vége, most pedig bőgtem, mert ugyanott vagyok ahol egyszer már búcsút mondtam nekik.

Maga a történet tele van fordulatokkal, ellenben sokszor húztam a számat, mert olyan dolgok történtek amiket nem hiszem el, hogy nem tudott senki sem megakadályozni. Pl. még mindig bárki főzhet százfűlé főzetet, és így simán spoiler plusz az időnyerőt használva spoiler

Tetszett az új illetve a régi szereplőgárda is. Scorpius akkor arc, istenem ráadásusl Malfoy! Új kedvenc szereplőm! Minden beszólásán csak nevetni tudtam, főleg az első, vonatos jeleneten, aztán meg a kockás szövegein, áh :D Meg a Rose iránti szerelme jajjj! Albus elég fura egy alkat és megvannak a saját gondjai, tekintve a legnagyobbal; felnőni Harry Potter árnyékában úgy, hogy ő a spoiler került. Harry-Ginny párosra nem tudok mit mondani, annyira nem fogtak meg. Ellenben Hermione és Ron. Te jó ég, Ron! Haláli :D Már majdnem elfelejtettem, miért is szerettem Ront, de itt aztán bőven kitett magáért a hülyeséget tekintve! És Draco! Wow!
McGalagony hozta a szokásos formáját ;) Neville-t picit hiányoltam :(
És a legjobb, ahol felvisítottam, Piton! A szívem majd kiugrott a helyéről amikor Piton megjelent. Egy fél pillanatig azt is elhittem, hogy Alan Rickman is visszatért….. :(((((♥
De a legkedvencebb pillanatom az volt, amikor Piton azt mondta Scorpiusnak, hogy spoiler ó, ott majdnem sírtam.
Dumbledore-nak is örültem, voltak neki is jó pillanatai spoiler
Delphi …pff inkább hagyjuk. Eleve a gondolat, hogy ő spoiler blöáh!

Mindent összevetve tényleg imádtam, és egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy túl lett írva, túl lett komplikálva és, hogy hiteltelen lett.
Viszont olyan rövid! És olyan hamar vége lett! Most egyszerre érzem magam úgy, hogy kaptam is valamit, és mégsem. Kaptam egy nappal több Harry Pottert, viszont további éveket nélküle, és ez rossz.

Egyébként újraolvasós lesz, azt biztos! Egyáltalán nem csalódtam.