61. legjobb dráma (műnem) könyv a molyok értékelése alapján

Harry ​Potter and the Cursed Child (Harry Potter 8.) 337 csillagozás

Part One and Two
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Based on an original new story by J.K. Rowling, Jack Thorne and John Tiffany, Harry Potter and the Cursed Child, a new play by Jack Thorne, is the first official Harry Potter story to be presented on stage. It will receive its world premiere in London’s West End on 30th July 2016.

It was always difficult being Harry Potter and it isn’t much easier now that he is an overworked employee of the Ministry of Magic, a husband, and father of three school-age children.

While Harry grapples with a past that refuses to stay where it belongs, his youngest son Albus must struggle with the weight of a family legacy he never wanted. As past and present fuse ominously, both father and son learn the uncomfortable truth: sometimes darkness comes from unexpected places.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Little, Brown Books, London, 2017
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780751565362
>!
Little, Brown Books, London, 2016
344 oldal · keménytáblás · ISBN: 9780751565355
>!
Scholastic, New York, 2016
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781338099133

1 további kiadás


Enciklopédia 37

Szereplők népszerűség szerint

Hermione Granger · Perselus Piton · Harry Potter · Ron Weasley · Albus Dumbledore · Minerva McGalagony · Rubeus Hagrid · Draco Malfoy · Ginny Weasley · Voldemort · Scorpius Malfoy · Cedric Diggory · Albus Perselus Potter · Charles "Charlie" Weasley · Hisztis Myrtle (Myrtle Elizabeth Warren) · Delphini · Rose Granger-Weasley · Petunia Dursley · Amos Diggory · Bathilda Bircsók · Büfés boszorkány · James Sirius Potter · Ludo Bumfolt

Helyszínek népszerűség szerint

Roxfort · 9 és 3/4-edik vágány


Kedvencelte 13

Most olvassa 20

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 63


Kiemelt értékelések

sztimi53>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Mostanság nem nagyon van kedvem írni, meg az ihlet is ritkán látogat, de megjelent Rowling koprodukcióban elkövetett Harry Potter „drámája” és emiatt billentyűzetet ragadtam. Nos Rowling a HP ciklusban elkövetett utolsó fejezetét ugyan nem szerettem, de éreztem némi tiszteletet az író iránt, azt gondoltam, na ő be tudta fejezni, lezárta. Örökre. Aztán mégsem. Van az a pénz? Olyan érzésem volt, mint a Don Giovanni utolsó jeleneténél, hogy szép ez a dallam, de jobb szerettem volna, ha nem kerül a mű végére, megvolt a drámai vég, ez itt mellőzhető.És ahogy azt is meghallgatom, amikor élőben játsszák, így elolvastam a darabot is, lévén a sorozat rajongója. A pozitívumok között van, hogy elővett a nosztalgia, kedves szereplőket üdvözöltem újra, mondjuk elég fura alakok lettek, jóval kevésbé szimpatikusak, mint kölyökkori önmaguk. Csakhogy a negatívumok voltak túlsúlyban, hiányoztak a leírások, idegentollúságot szagoltam, a régi kedves szereplők felnőttként is gyerekként viselkedtek, a gyerekszereplők koravének és túl bölcsek voltak korunkhoz mérten, sok volt a meghatós nyál és ellensúlyozásképp meglepően kevés a humor. A sztori pedig lame, nem jut eszembe jobb szó, ha már angolul olvastam. A történet nagy része túlontúl ismerős, sok az újrajátszott jelenet, de hiába a jelenkori szál, a visszatérő epizódok így nem nyújtanak nagy élményt, és gyakran illogikusak. Mióta olvastam a Cormoran Strike sorozatot tudom, hogy Rowling helye ott van a krimiirodalomban is, a Casual Vacancy pedig az egyik legjobb társadalomkritika, amit olvastam. Arra jutottam, hogy ez a rowlingidegen darab olvasva nem nagyon állja meg a helyét, nem mérhető a sorozat többi darabjához, és nem a műfaji változások miatt, egyszerűen nem üti a színvonalat. Még a válság alatt íródott Főnix rendjéét sem. Remélem, hogy színházban nagyobb élményt ad, hogy a kényelmetlen piros székeken ülve megkapjuk az az érzést, amit a könyvek olvastán. De valahogy ezt is kétlem. Úgy érzem ezt a darabot felesleges volt kiadni, vagy akár megírni, és hogy bármennyire nem tetszett anno, jó zárósor volt az az All was well. Tudni kell abbahagyni.

10 hozzászólás
Ferger_Jolcsi P>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Bár sokan nem szeretik ezt a kötetet, engem mégis képes magával ragadni, annyira, hogy ez már a sokadik újraolvasásom. Szerintem nagyon fantázia- és eseménydús a cselekmény, jobban megismerhetjük Harryék roxforti csata utáni életét. Ez a kötet rávilágít arra, ami az alapsorozatban nem került előtérbe, hogy mennyire veszélyes tud lenni egy időnyerő, amivel bárki vissza tud utazni az időben és bárki be tud avatkozni olyan fontos momentumokba, amik teljesen megváltoztatják a jövő alakulását.
Draco karaktere itt se volt nekem szimpatikusabb, mint az alapsorozatban, de Scorpiust sikerült már első olvasásra is megkedvelnem. El tudnék képzelni egy újabb kötetet, amiben Albus és Scorpius a főszereplők és az ő roxforti életükről olvashatunk.

Zzsófi>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

*I don't care. I love it.*
~Harry Potter újratöltve. ~
Szerintem ez egy nagyon jõ történet. Azt mondom, hogy egy tökéletes fanfiction. Tényleg. Abszolút olyan hangulata volt, mint az előző 7 kötetnek. Teljesen bele tudtam élni magam, és az sem zavart, hogy szövegkönyvként van megīrva és hogy angol. Ha lehetséges, a szereplőket még jobban megkedveltem/szerettem.
Éés (*dobpergés*), mióta @Deszy blogján láttam Dramione fanfiction artokat, azóta ott motoszkál a fejemben a dolog, pedig eredetileg Draco-t nem is szerettem. De most…! Azt hiszem új kedvencet avattam, és ezt abszolút nem gondoltam volna. Tényleg. Régen egy gonosz kis sátánnak tartottam. De már nem az. :3
Sőt, a fia, ha lehet, mégjobb fej. Nagyon bírom Scorpiust.
Összefoglalva, szerintem a HP rajongók szeretni fogják, egészen jól megírt utópia.
Olvassátok. Szeressétek.
*I don't care. I love it.*

5 hozzászólás
Zsuzsanna_Makai>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Attól függetlenül, hogy gyalázatosan sokáig tartott elolvasnom, imádtam. Nekem nem tűnik még egy bőr lehúzásnak, nem gáz a szerkezete, mert újra visszacsöppenhettem abba a világba, aminek a csapját Rowling egyszer csak elzárta.
Scorpius Malfoyt imádtam, nagyon tetszett, hogy Albus Potter ilyen kis szerencsétlen karakter lett.
Öröm-boldogság.

Röfipingvin P>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Fanfiction és semmi több. Ezt ha tényleg Rowling írta volna, százszor jobban sikerült volna.
Nem tudom, hogy kell e a polcra…

10 hozzászólás
mrsp>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Az első, és legfontosabb dolog, amit nem szabad elfelejtenünk, ha erről a könyvről beszélünk, hogy nem teljes egészében J. K. Rowling írta. Harry Potter rajongóként tudom, hogy az eredeti sorozat szent és sérthetetlen, és habár mikor megjelentek a spoilerek a színdarabról, nekem is kicsit leesett az állam a cselekmény alakulásától, de nem gondolnám, hogy olyan rossz ez. Sőt!

Hihetetlen érzés volt a kezemben tartani (ha csak Kindle-n is) ezt a könyvet – későn szerettem bele a könyveket, így nem is tudtam, milyen érzés lehetett a „veteránoknak” úgy olvasni a sorozat részeit, hogy nem tudtak róla semmit, és még film sem készült a részből, tehát élt az újdonság varázsa. És most éreztem. És annyira elmerültem benne, hogy nem tudtam letenni, csak hajnal háromkor, könnyes szemmel, boldogsággal és ürességgel a szívemben, mert óriási élmény volt. Még úgy is, hogy ez nem „rendes” könyv, csak színdarab, még úgy is, hogy nem értettem egyet minden cselekményalakítással, még úgy is, hogy sokan lehúzták a könyvet.

Ez a rész enyhébb spoilereket tartalmaz – nem a cselekménnyel, hanem csak szereplőkkel, apró dolgokkal kapcsolatban – ha ennyit sem szeretnél tudni a könyvről, innen ne olvass tovább. :)

A Halál Ereklyéi óta iszonyú kíváncsi vagyok az újabb varázslónemzedékre. Akik a gyerekek főbb szerepet kaptak a történetben: Albus Potter, Scorpius Malfoy és Rose Granger-Weasley. A két fiút nagyon megkedveltem, de főleg Scorpiust, aki egy végtelenül kedves fiú és odaadó barát, és igazából Scorpius és Albus barátsága végig olyan awwww volt, mert hihetetlenül édesek voltak együtt. Rose nem jutott olyan sok szerephez, és abban a kis részben is elég ellenszenves volt számomra. A régi szereplők közül Harry, Ginny, Ron, Hermione és Draco „lényegesek”, őket (sajnos Harry kivételével) szintén nagyon kedveltem és mindegyikük fejlődött sokat, bár a régi személyiségüket még mindig megtartották. Harry a könyv háromnegyedében kissé ellenszenves volt (például amilyen hangnemben McGalagonnyal beszélt, na az nálam kiverte a biztosítékot), de mivel ő Harry Potter, ezért ezt elnéztem neki valamilyen szinten. Viszont tetszettek azok a kis fricskák mint Malfoy, mind Amos, mind Albus felől, amikkel Harryt igyekeztek leszerelni – vagyis hogy hiába ő a híres Harry Potter, azért visszafoghatná magát:

„DRACO: I don't care what you did or who you saved, you are a constant curse on my family, Harry Potter.”

„AMOS: Meet the once-great Harry Potter, now a stone-cold Ministry man.”

"HARRY: Do you want a hand? Packing. I always loved packing. It meant I was leaving Privet Drive and going back to Hogwarts. Which was… well, I know you don't love it but…
ALBUS: For you, it's the greatest place on earth. I know. The poor orphan, bullied by his uncle and aunt Dursley…
HARRY: Albus, please – can we just –
ALBUS: …traumatized by his cousin, Dudley, saved by Hogwarts. I know it all, Dad. Blah, blah, blah.
HARRY: I'm not going to rise to your bait, Albus Potter.
ALBUS: The poor orphan who went on to save us all. So may I say – on behalf of wizarding kind – how grateful we are for your heroism. Should we bow now or will a curtsy do?"

Az egész könyvtől olyan nosztalgikus hangulatba kerültem: megjelentek régi szereplők (erről majd később), felelevenedtek a Roxfortos emlékek és volt néhány visszaemlékezés is, amik nagyon szépek voltak.

Nem tudom, hogy jött a képbe spoiler

Korábban már említettem, hogy megelevenedtek régi szereplők, és ezeken a részeken annyit bőgtem, hogy az hihetetlen: spoiler na, akkor elvesztem. Ha azt hittem, hogy J. K. Rowling már elégszer összetörte a szívemet, tévedtem – úgy sírtam, mint egy kisbaba.

Tulajdonképpen az egész könyv lényege az volt, hogy megmutatott három lehetséges folytatást az eredeti sorozatnak, belekóstolhattunk mindegyikbe, de az, amelyik a valódi folytatása lett, szerintem tökéletes lett és gyönyörű, és megható, és bár tudom, hogy nem lesz folytatása a folytatásnak, azt kívánom, bárcsak lenne. Azt hiszem, egy kicsit belehaltam ebbe a történetbe.

luthienlovemagic IP>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Ott kezdeném, hogy a sok negatív vélemény után kellemeset csalódtam a darabban, sőt nagyon tetszett. Szerintem egy jól megkomponált, átgondolt, szórakoztató, néha szomorú, de alapvetően jó humorú mű. Számomra minden benne volt, amit szeretek a Harry Potterben.

Ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan is jutottam erre a következtetésre fontos leírnom, hogyan is indult a Cursed Childdal való viszonyom. Hát, nem jól, ezt elárulom. Először Deszy ajánlójából és spoiler fordításai kapcsán hallottam róla, és a plot alapján a szívemhez kaptam, hogy ez mi ez?! Komolyan a spoileres beszámoló alapján nem tűnt nagy durranásnak. De aztán szintén Deszy elkezdte csepegtetni a darabról, a szereplőkről készült képeket – amit nagyon köszönök! Ez kezdte ugyanis nálam pozitív irányba dönteni a mérleget, annyira tetszett a cast, főleg a Harrynek kiválasztott Jamie Parker. Annyire Harry szerintem, hogy annál jobb nem nagyon lehet. Ezután kezdtem el várni, hogy kijöjjön a szövegkönyv, bár úgy voltam vele, hogy nem fogok sietni az elolvasásával.

Persze, a jelen értékelés írása mutatja, hogy nem bírtam várni októberig. És jó, hogy nem vártam, mert eredeti nyelven is nagyon tetszett. Azt hittem, hogy nem fogom tudni ilyen gördülékenyen elolvasni, de semmi gondom nem volt vele. Sőt, nagyon jól érthető, nem túl bonyolult nyelvezte van. Így maximálisan bele tudtam magam élni az olvasásba, át tudtam élni a cselekményt.

Bővebben:
http://lutienlovemagic.livejournal.com/256564.html

2 hozzászólás
Ivenn P>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Elképesztően tetszett és azt kívánom, hogy bárcsak megírná Rowling ezt regény formában is. Nagyon kellemesen csalódtam! Totálisan nulla elvárásokkal kezdtem bele, mivel rengetegen lehúzták és sok negatív kritikát lehetett róla olvasni, de annál nagyobb volt a meglepetésem. Ez egy nagyon jó történet. Nagyon más, mint a Harry Potter sorozat: realista, néhol rideg és kiábrándító, a szereplők igazi emberi problémákkal szembesülnek, de valahogy mégis benne van a szíve és a lelke az eredeti történetnek. Benne van a bűbáj és a varázslat, ezeket egy pillanatra sem veszíti el.
Csupán akként kell kezelni, ami: ez egy színdarab, nem egy regény! És ezt el kéne fogadnia mindenkinek. Én nem értek ugyan a drámákhoz, meg tudom számolni a tíz ujjamon, hogy hány ilyen művet olvastam, de talán ez nem is nagyon számít: nevettem, sírtam, meghatódtam és összefacsarodott a szívem. Kell ennél több? :)
(A következőkben röviden összefoglalom, hogy miről szól a történet, enyhe spoiler lesz benne, szóval vigyázat!)

A történetet onnan folytatjuk, ahol a hetedik könyvben befejeztük. Albus Severus Potter elindul a varázslóvá válás útján, ám hamar szembesülnie kell a ténnyel, hogy a Roxfortba járni nem akkora móka és kacagás, ha te vagy a Potter családban az egyetlen, akit a Mardekárba osztott be a Teszlek Süveg. Ráadásnak még egy hatalmas nagy lúzer is vagy, a legjobb és egyetlen barátod pedig Scorpius Malfoy, akiről azt híresztelik, hogy valójában Voldemort gyermeke. Szép kilátások, igaz? A fiú életét pedig Harry sem könnyíti meg, aki egyáltalán nem érti meg őt és inkább csak folyamatosan mérgesít a helyzeten, minthogy segítene.

Nos, többet nem árulok el, de azt tudnotok kell, hogy a történet elsősorban az érzelmekre, a belső démonokra, a szereplők közötti konfliktusokra fókuszál. A fő kérdés, hogy Albus miként tud szembenézni azzal, hogy a varázslóvilág szemében egy „kudarc” és nem egészen az a fiú, akit elvárnak Harry Potter gyermekeként? És vajon Harry hogy tud megbirkózni az apai szereppel, amikor ő maga soha nem tapasztalta meg azt, hogy milyen is egy igazi apa?

Bevallom, hogy nekem ez a sztori körülbelül minden vágyamat valóra váltotta, teljes mértékben erről akartam olvasni. Apa-fiú konfliktus (oké, ez amúgy is személyes kedvencem), a múlt és a hírnév terhe, szembesülés önmagaddal, igaz barátság. Utóbbi kapcsán külön köszönet Scorpius Malfoyért, aki az egyik legszeretetreméltóbb és legodaadóbb barát, akit a HP világában megismerhettem és egy igazi jószívű mardekáros. (VÉGRE, bizonyíték, hogy nekünk is van szívünk és tudunk kedvesek lenni! :P) Igazán élveztem róluk olvasni. És akkor még a rengeteg fanservice-ről nem is beszéltem, amit a régi, jól ismert karakterek kapcsán kaptunk. Nem tudtam néha, hogy sírjak vagy nevessek vagy hogy induljak-e rögtön a szívragasztómért, mert már megint letört egy darabka belőlem. Nagyszerű élmény volt. Tényleg.

Én mindenkinek ajánlom a legnagyobb szeretettel, de az az igazság, hogy érzem, a többségnek nem fog tetszeni. :') (Hisz már most nem tetszik.) Ez valami igazán más, egy különálló történet, és azok óriásit fognak csalódni, akik azt gondolják, hogy ez egy nyolcadik Harry Potter könyv. Mert nem az. És ne is úgy kezeljétek.
Ez valami több, mégis kevesebb. Valós, mély, emberi. Nekem nagyon bejött. Remélem, hogy azért lesznek páran, akik hasonlóan vélekednek.

13 hozzászólás
zssophie>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Hát ez meg mi a fene volt? Miért kellett ezt megírni? Tudom, a pénz… Olyan illúzióromboló ez a dráma. Gondoljunk csak bele: elolvasod mind a 7 kötetet, tök szupi minden. Az utolsó fejezet alapján elképzelsz magadban egy képet, tök szupi. Na mármost ez nagyon nem az, mint amit elképzeltél.

Belepillanthatunk Harry egyik fiának, Albusnak, és a barátjának, Scorpiusnak az életébe. Ezzel mind nem is lenne baj, de… De a dráma elején Albus egy lázadó, a mû végére meg úgy viselkedik, mint a fiatal Harry, holott annak az esemény miatt nem kellett volna megváltoznia. Scorpiust viszont nagyon megkedveltem. A könyv elején Harry teljesen ki van fordulva magából, nem olyan, mint amilyennek elvárnám, majd a könyv végére teljesen megváltozik. Olyan érzésem volt, mintha az írók összegyúrták volna Dumbledore és Harry tulajdonságait, amibôl egy új Harry született meg. Miért???

Viszont ha nem ismerném az elôzményeket, akár tetszhetett is volna.

csend_zenésze>!
J. K. Rowling – Jack Thorne – John Tiffany: Harry Potter and the Cursed Child

Kezdjük azzal az – előreláthatólag félelmetesen hosszú és érzelmileg túlfűtött – értékelést, hogy ahogy az várható volt, ennek a szövegkönyvnek a megjelenése minden potterhead számára az összes kételkedés, szájhúzás és némi csalódottság ellenére is egy nagy nap. Olyan ez, mint egy jegy a Roxfort Expresszre – lehet, hogy csak turistakörútra szól, de legalább valamit látsz belőle, nem igaz? Én személy szerint nem is mertem semmilyen kritikát, benyomást, értékelést elolvasni sem a könyv elolvasása, sem a mostani értékelés előtt, hogy minél tisztábban tudjam a saját érzéseimet rendszerezni.

Viszont már érzem, hogy ez egy eleve hamvába holt terv. Mármint a rendszerezés. Mert ma kaptam kézhez – első sikeres bookdepós rendelésem útján – a kötetet, és alig 4-5 óra alatt át is rágtam magam rajta, úgy beszippantott. Transzba estem, nehéz belőle felocsúdni. Nade igyekszem.

Kezdjük a formával. Igen, ez a szájhúzások elsődleges forrása – hát ezt akárhogy is nézzük, bizony nem egy regény. De még nem is a kész színpadi előadás, hanem egy váz, amiből az előadás megépül. Szerencsére ezt külsőleg-belsőleg is tökéletesen elkülönítették a szerkesztők – hiába próbál becsapni a könyvborító hátulja, hogy a kedves olvasó a nyolcadik történetet tartja a kezében, valójában ez inkább olyan hét és háromnegyedik, csak hogy stílusos legyek. Az, hogy más a kiadó, más a borítóterv, a belső dizájn, a tördelés no meg természetesen a műfaj, már elejétől kezdve eltávolít attól, hogy olyan elvárásaink legyenek, mintha tényleg úgy kapnánk kézbe az új kötetet, ahogy anno az eredeti sorozat részeire vártunk.

Elvárásaim viszont minden objektív, magamat direkt erre trenírozó próbálkozásom ellenére voltak, és bizony sok ponton csalódnom kellett – vagyis hát be kellett érnem azzal, amit kaptam. Mert kezdjük ott, hogy nem azért zártam magamra az ajtót az olvasásnak nekiesve, mert a család nyüzsgését akartam kizárni (azt gyakorlatilag meg se hallottam), hanem mert nem akartam, hogy lássák az infantilis vigyoromat, hogy az első oldalakon ismét a King's Crossra lépek a rég nem látott barátokkal. Merthogy az a vigyor ott csücsült, az fix.

Kezdjük a tartalommal. Az biztos, hogy bőven rájátszottak a pörgős, akciódús cselekményre, amiben akadtak cliffhangerek rendesen, azonban voltak eléggé nyilvánvaló magaslabdák is, amelyeket azért sikerült elég klisésen le is ütni. spoiler Az viszont tény, hogy azt nem vártam volna, hogy Rowling és az ötletgazda- és írócsapat be meri vállalni azt, ami nemcsak a korábbi könyveknek volt az egyik legizgalmasabb mozzanata, hanem itt is tudott csavarintani egyet-kettőt az eseményeken. spoiler Ennek viszont tényleg van egy óriási hátulütője: a legizgalmasabb általában egyben a legrizikósabb is. spoiler

A tartalom pozitív és negatív csalódásai ellenére tény, hogy a legérdekesebb számomra az, hogy mennyire jól időzítetetten érkezett meg ez a történet. Mert kivárta, hogy (legalább nagyjából) felnőjön az a generáció, akik Harryékkel együtt növekedtek évről évre, ahogy gyerekként-tinédzserként a könyvekre vártunk. Igen, nyilván tudjuk, hogy ez a világ kortól függetlenül képes bárkit végleg elvarázsolni, viszont az tény, hogy ha nem is negyven felé közeledő, de mondjuk huszonéves felnőttként nézünk vissza saját élményeinkre és a Potter-kötetek történéseire, bizony már egészen más a perspektíva. Mert már megjelenik a szülői nézőpont, ahol már nem a mi szüleinken van a hangsúly, hanem rajtunk mint leendő vagy már tényleges szülőkön. Mert tudjuk, hogy a Roxfort a legkirályabb hely a világon, de könyörgöm, ki engedné oda a saját gyerekét tanulni? Frászt. spoiler És ez a „nézőpont a túloldalról” teszi nagyon emberközelivé az egész történetet – éppen ezért főleg a cselekmény kibontakozásának kezdetén úgy éreztem, hogy sose volt még Potter-történet ennél félelmetesebb, tragikusabb és deprimálóbb. És itt jön a kérdés, amit már sokan sok helyen felvetettek: fel kell-e nőnie a gyerekkorunk hőseinek…? Biztos szeretnénk-e látni, hogy nekik is olyan nehéz felnőttként felelősséget vállalni, mint nekünk? Apropó, ciki vagy sem, anno valamikor álmodtam egy olyat valamilyen Harry Potter-maraton után, hogy miközben épp felocsúdik a varázslóvilág Voldemort legyőzéséből, Ron és Hermione is boldogulnak, Harry épp valamiféle poszttraumás stressz szindrómát él túl. Na igazából valahol én ilyen típusú drámára vártam, nem annyira a fordulatos piffpuffcsittcsatt akcióra. (Igen, nagyon jól el lehet kalandozni, ha így éjféltájt próbálom összeszedni nem túl sok sikerrel a gondolataimat.)

Nem kétséges, és ezt be kell vallanunk magunknak: mindent összevetve hiába az új perspektíva és az új történet, fel lettünk mi csúnyán ültetve a nosztalgiavonatra. Ezzel persze nincs baj feltétlen. Néha például tényleg kifejezetten aranyos, még ha csak apróságokban is nyilvánul meg. spoiler A baj viszont az, hogy a nosztalgiavonat nem időz túl sokat sehol. Nincs valódi mélység. Ez részben a forma várható hibája: amíg a regény egy kész ház, amiben azért még bőven van szabad mozgása a fantáziának, addig a szövegkönyv a ház alapja, falai, a tartógerendák, de mivel azért íródott, hogy előadják, így mindig marad benne egy hiátus. A dekoráció, a gesztusok, az arcokra kiülő gondolatok, a csöndek és a hangerő, a rendező utasításai, az effektek és így tovább – természetesen a jó olvasó fantáziája kisegít mindenben, de ehhez erős párbeszédek kellenek, hiszen ez a sava-borsa az egésznek. És bizony ott vannak problémák. Mert megengedi magának, hogy itt-ott slampos legyen. Hogy ne használja a varázsvilág sajátos szófordulatait. Hogy egyszerű, klisés gegekkel üssön el egy-egy üres helyet, ami mondjuk még itt-ott egy filmben rendben van, de olvasva inkább szomorú, mint vicces. De ami nekem a legfájóbb, az az, hogy ez a szöveg minden akart lenni. Leginkább akció – de hát ha azt nézzük, az eredeti sorozat is pörög ezerrel –, de mellette azért legyen szórakoztató is meg adjunk egy kis lelkifröccsöt is az olvasónak. Viszont itt abba futunk bele, amit mai napig is sok ponton felrovok a filmeknek minden rajongásom ellenére – ez pedig az, hogy a regényben szépen, finoman, burkoltan mondják ki a nagy igazságokat, amíg a filmek és sajnos jobbhíján ez a kötet is kényszeresen az arcunkba böfögi őket. És bizonyos pontokon ezek a vallomások, érzelmi kifakadások nemcsak természetellenesek, de nyálasak is, ami a legtávolabb kellene álljon a Potter-regények szellemiségétől. Persze ez tényleg nehéz feladat, hiszen a puszta párbeszédeket látjuk, és éppen az hiányzik, amit a regény narrációja sokkal jobban tud kezelni: a csendek és a szünetek. Mert a szöveg visz itt ezerrel, pedig a hallgatások teszik majd valószínűleg a színpadon hozzá azt a mélységet, ami nekem nagyon hiányzott. Ráadásul a szünetek nélkül hiába a sok csavar és ráeszmélés, egyszerűen nem tudnak ülni, nem tudnak ütni, mert nincs idő megemészteni. spoiler Mondjuk tény, hogy a színészeknek is bele kell apait-anyait adni, hogy ezekből a sablonkarakterekből hús-vér varázslókat hozzanak ki. spoiler

És mi a mondanivaló? Hát, ez is egy sarkallatos pont. Mert nagyjából ugyanaz, mint eddig – barátság, szeretet, az előítélet csúnya dolog, pfuj. Persze nagyobb hangsúly helyeződik itt az apa-gyerek kapcsolatra, még ha most több szempontból fordítottabb is a kérdés – de valójában ezzel se találták fel a spanyolviaszt, hiszen az apafigura pótlása eddig is központi probléma volt, csak most épp máshol kell azt az apafigurát megtalálni.

Nos igen, nem tudtam magam visszafogni, kisregényt írtam értékelés helyett. És valóban, ahhoz képest, hogy négy csillagot adtam, nem tűnik túl pozitívnak az összkép. De akkor most jöjjön a végleges értékelés: igen, vannak hibái, és nem egy hibája sajnos nem kenhető pusztán arra a nevetséges tényre, hogy hülyegyerek, ez nem egy regény. A nosztalgiavonat azonban, bármennyire is egyértelműen az arcunkba van tolva, meg tudott venni kilóra. Mert olyan ez egy kicsit, mintha végre megkapnád az elkeveredett képeslapokat a rég messzire költözött legjobb barátaidtól. Igen, rövidek, tömörek és nyilván nem számolnak be részletesen az egész életükről, de te mégis örülsz, hogy hallasz róluk és hogy mindent összevetve jól vannak. Nem helyettesítheti a szó szorosabb értelmében vett találkozást, de legalább tartjátok a kapcsolatot. (És akkor itt hozzátehetném, hogy milyen kár, hogy a varázslók nem szeretik az elektronikát – tisztelet a kivételnek –, hiszen mennyivel egyszerűbb is lenne szkájpolni, ugyebár.)

UPDATE (cc 5 nappal később): minél többet gondolkodok a sztorin magán, annál jobban elszomorodok, hogy ez igazából mennyire béna és mennyire lepipálná sok-sok fanfiction-író. Szóval hiába adnék a rajongásom miatt 5+végtelen csillagot, muszáj levonnom most még egyet, hogy fair legyek.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

mrsp>!

HARRY: We're the same age, Draco.
DRACO: I wear it better.

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy · Harry Potter
KiMO>!

DRACO
Keep up, old man.

HARRY
We're the same age, Draco.

DRACO
I wear it better.

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy · Harry Potter
1 hozzászólás
mrsp>!

DRACO: It is expectionally lonely, being Draco Malfoy.

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy
mrsp>!

If you answer the gossip, you feed the gossip.

25. oldal (Little, Brown Books, 2016)

mrsp>!

DRACO: I don't care what you did or who you saved, you are a constant curse on my family, Harry Potter.

Kapcsolódó szócikkek: Draco Malfoy · Harry Potter
mrsp>!

ALBUS: Our journey has only just begun.
SCORPIUS: Only just begun and it's almost half killed us. Good. This is going to be good.

Kapcsolódó szócikkek: Albus Perselus Potter · Scorpius Malfoy
Szelén>!

MOANING MYRTLE: Oops, you caught me. And I was trying so hard to hide. Hello, Harry. Hello, Draco. Have you been bad boys again?

mrsp>!

ALBUS: Dad…

ALBUS pulls on HARRY's robes. HARRY looks down.

Do you think – what if I am – what if I'm put in Slytherin…
HARRY: And what would be wrong with that?
ALBUS: Slytherin is the House of the snake, of Dark Magic… It's not a House of brave wizards.
HARRY: Albus Severus, you were named after two headmasters of Hogwarts. One of them was a Slytherin and he was probably the bravest man I ever knew.


A sorozat következő kötete

J. K. Rowling: Harry Potter (angol) The Complete Collection

Harry Potter sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Cassandra Clare: Lord of Shadows
Cassandra Clare – Wesley Chu: The Lost Book of the White
Neil Gaiman: The Graveyard Book
Mindee Arnett: The Nightmare Dilemma
Rick Riordan: The House of Hades
Sarah J. Maas: Heir of Fire
Neil Gaiman: Stardust
Neil Gaiman: Coraline (angol)
Rachel Hawkins: Demonglass
Kendare Blake: Girl of Nightmares