Az ​Ickabog 87% 838 csillagozás

Rowlingnak újra előkerült a régi tolla, és még mindig nagyon szépen fog.

Az Ickabog kötetet nem szabad a Harry Potterhez hasonlítani, senki ne úgy induljon a könyv olvasásának, hogy hasonló világot vár. Az Ickabog teljesen más felépítésű történet, ami nem egy meghatározott korosztálynak íródott, hanem mindenkinek, aki szeret olvasni. A valóság elemeit ötvözi a képzelettel, belegyúrva a jelenlegi problémákat, küszködéseket, hiányosságokat, amik annyira jellemzőek a világban. Gazdagság és mélyszegénység, hatalomra éhes emberek, akik mindenkit manipulálnak maguk körül, és bármire képesek azért, hogy jólétben éljenek. Ezek mellett megjelennek a népmesékre jellemző sajátos karakterek és cselekedetek. A jó és alázatos ember, akinek a család és a hűség a legfontosabb, akiknek erős az igazságérzetük, és nem hagyják megfélemlíteni magukat, nem számít, hogy ezzel veszélybe sodorják a saját életüket.

Számomra kicsit sok volt benne a halál, néhol az jutott eszembe, hogy még a Trónok harcában sem halt meg ennyi ember, pedig ott már-már versenyszerűen űzték a gyilkolást. Persze tudom, hogy más mesékben is megtalálható a halál, mégis nem egyszer lepődtem meg egy-egy szereplő halálakor, aki számomra igazán szimpatikus volt már a könyv kezdetekor.
De természetesen a gyerekek mindezt máshogy nézik, ők nem biztos, hogy úgy érzékelik ezt, mint én felnőtt fejjel. És a manapság az ingerküszöb is emelkedik egyre erőteljesebben.
Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2020/11/22/j-k-rowling-az-ickabog/

„Van úgy, hogy két ember egyetlen pillantással többet mond egymásnak, mint az olyanok, akik végigfecsegik az életüket.”

Még mindig ahhoz a táborhoz tartozom, ahol a filmek adnak támpontot a Harry Potter világához, de tényleg szándékomban áll pótolni ezt a hiányosságot.
Az írónőtől olvastam már ezt nem tagadom, hiszen egy „életbölcseleti” kicsiny kötet már a kezeimben volt és azt nagyon szerettem.

A mostani könyve egy csokor mese, mely nem gyerekek kezébe való. Túl sok és komoly a tartalma, viszont a nagyobbak már élvezhetik és érthetik is.
A történetek nagyon izgalmasak, hiszen a beszélő nevek, a jó és rossz közti árnyaltság és természetesen az Ickabog is egyedi és rendkívül szórakoztató.
Felnőttként jó volt olvasni és többször is elgondolkodtam üzenetén.

Ami pedig a rajzpályázati munkákat illeti, fantasztikusak. Nagyon örülök, hogy vannak olyan írók, akik bevonják leendő olvasójukat is a kötet elkészítésébe. Többször is végig lapoztam és megcsodáltam az alkotásokat.

És két kedvenc idézetet is gyűjtöttem.
Az első az értékelésem elején található, a másik pedig így szól:
„(…) a könnyek ugyanúgy gyógyítják a lelket, mint a nevetés.”

Egy élmény volt az olvasása.

Elég komor sztori, tele halállal, gonoszsággal és dickensi nyomorúsággal. De persze nem árulok el azzal titkot, hogy a mese szabályait betartva, a végén azért helyre kanyarodnak a dolgok, és mindenki megkapja méltó jutalmát illetve büntetését. Kisebb gyerekeknek a sok erőszak miatt nem ajánlanám, de 10 évestől a felnőttig szerintem mindenki élvezheti. Nagyon haladós, olvasmányos, engem végig vitt magával a sztori. Emellett szép kiállítású, igényes kötet, tetszettek a gyerekek illusztrációi is.

Hú de nehéz szülés szürlés volt. (Ha olvastátok már, vagy fogjátok, akkor megértitek az első mondatot. :D)

A könyvet egy kihíváshoz kellett elolvasnom. Igazából lelkesen vetettem bele magam, és úgy gondoltam, simán letudom egy fél délután meg este alatt. Nem egészen jött össze.
Amit elsőre leszögezek, a könyv nagyon szép. Nagyszerű ötlet, hogy a történetet gyerekek rajzaival illusztrálták. Gondolom, ez minden országban így van, hogy az adott ország ifjú nemzedéke rajzolhatott a könyvhöz. Ha mégsem, akkor külön hatalmas taps a kiadónak. Nagyszerű alkotások voltak, és van, aki már 10 évesen magasabb szinten űzi a művészet eme formáját, mint én, aki már simán az anyja lehetnék! XD

Örültem, hogy nem Potter. Nem olvastam még semmit az írónőtől, ami nem Potter. Itt is voltak beszédes nevek, amik nagyon tetszettek, és voltak izgalmas fejezetek, de összességében nagyon hullámzó volt a hangulatunk. Az elején, ahogy írtam is, lelkes voltam. Aztán olyan 50 oldal után rá se néztem vagy két napig. Nekiiramodtam, megálltam, nekiiramodtam, megálltam….. A fele után volt egy olyan szakasz, amit nagyon mozgalmasnak tartottam, utána megint hullámoztunk, majd nagy nehezen végigzötyögtem. Amikor megláttam, hogy az utolsó 4 lap teljesen tele van írva, inkább elmentem egy kört biciklizni, és azután fejeztem be.

Se különösebben jó, se különösen rossz emléket nem hagyott bennem, de, ha Rowling nem alkotja meg a Harry Pottert, akkor ez a könyv ennyire szerintem nem lett volna sikeres.
(És mielőtt valami vérpotteres a nyakamnak ugrik, igen, le kellett ahhoz tenni valamit neki az asztalra bőven, hogy ezt a könyvét is ilyen nagy számban megvegyék.)

Nagy HP fanként, amint megláttam, hogy érkezni fog Rowling új könyve, azóta olvasni szerettem volna a kötetet. Mégis nagyon lassan sikerült csak a végére érnem, kicsit untam helyenként, de összességében izgalmas és fordulatos meseregény. Az Ickabog karaktere nagyon tetszett, érdekes volt ez a „szűrlés”, ahogyan ők utódokat „hoznak létre”. Nagyon sok cselszövés, árulás és mesterkedés van ebben a kötetben, de a mesékhez hűen a végére a jó győzedelmeskedik, a rossz pedig megkapja méltó büntetését.

Kicsit tartottam tőle, hogy számomra túlzottan gyermeteg lesz a történet. Az előszóban Rowling külön kiemeli, hogy ezt a könyvet felolvasásra szánta gyermekeknek. Abban biztos voltam, hogy jó lesz a történet, csak a túlzottan gyeremeki oldaltól tartottam egy kicsit.
Szerencsére nem kellett csalódnom. Felnőtt fejjel is nagyon élvezhető volt a történet. Gyermeki énem előtérbe került és repesve vártam a soronkövetkező fejezeteket, hogy végre közelebb kerülhessek a megoldáshoz, hogy valóban létezik-e az Ickabog vagy csak egy kitalált mese, amivel a duskáldiai gyerekeket ijesztgetik a szüleik.
Gyermekkönyvhöz híven itt is vannak jó és gonosz szereplők.
Végig fenntartja az érdeklődést, kedves, izgalmas történet. Örülök, hogy olvashattam. :)

Nekem nagyon tetszett, de azért abban egyetértek, hogy inkább „felnőttmese”… amúgy valami nem stimmel velem, mert végig – pedig nem tudtam, hogy {fog kinézni az igazi Ickabog!}} az Ickabogra gondolva nekem a Graffaló jutott eszembe :-D Jót szórakoztam a könyvön, izgultam, hogy mi lesz a szereplőkkel, tetszett az, hogy nem minden habos boldogság, történnek reálisan csúnya dolgok is a könyvben. Nem is tudom, hogy Frédi királyt sajnáljam-e vagy se, úgy éreztem, azért a végén az ugyanolyan büntetés sok volt neki (vagyis inkább Swindlernek kevés ugye, ráfért volna egy akasztás). Kalandos, villámgyorsan olvasható, a nagyobb iskolásoknak szerintem már simán odaadható, sokkal durvább dolgokkal találkoznak az interneten és a tévében (kisebbeknek talán még nem).

Tartozom egy vallomással: nem olvastam a HP sorozatot, sőt a filmeket sem láttam. Erre persze nem vagyok büszke, ezért gondoltam, itt az ideje, hogy ne csak krimiket olvassak Rowlingtól. A véleményem nem változott: a szerző nagyon tud írni, kimeríthetetlen az ötlettára és remek a stílusa. A történet elvarázsolt és szórakoztatott, fordulatos volt és rendkívül intrikus. A mesei elemek ellenére nekem is inkább felnőtteknek való történetnek tűnt a hatalomvágyról, a gonoszságról, a társadalmi egyenlőtlenségekről, a kirekesztésről. Imádtam a beszélő neveket, a gyerekszereplőket, az Ickabogot. Ámulatba ejtettek a gyerekrajzok: csodás ötlet volt a kiadótól az illusztrációs pályázat. Olvastam volna még tovább is, kicsit elkapkodottnak éreztem a végét, ezért vontam le pontot.

Jó kis mese egy állítólagos szönyről, aki talán nem is az. Egy hazugságról, ami mint egy vízbe dobott kavics, egyre nagyobb hullámokat vet. Egy gyáva királyról, egy törtető és kapzsi báróról, aki sakkban tartja az egész országot. nagyon olvastatja magát, könnyed és szórakoztató.