Szép, mint Quentin Tarantino és Rejtő Jenő szellemi szerelemgyereke és J. Goldenlane véletlen találkozása az atombunkerben! Megszórva egy kis GRR Martin instantfűszerrel, már olyan értelemben, hogy kb. senki sincs biztonságban, úgyhogy óvatosan kedvelj meg akárkit ebből a szereplőgárdából!
Pedig kedvelni, azt nagyon lehet őket. Ez a szavannabeli kamaradráma tele van életszagú (és a meleg hatására egy idő után masszívan izzadságszagú) karakterekkel, akik mind a saját erkölcsi koordinátarendszerük szerint nekiállnak túlélni. És amikor túl kell élni, akkor bizony az ember hajlamos a fentebb említett erkölcsökből engedni, eleinte apróságokban, később pedig… nos, mindenben?
És ez is történik. Miközben egymásnak estek a francia, német, olasz bandatagok (akik között ráadásul igazi franciát, németet vagy olaszt nagyítóval kell keresni :D ) és a különböző kínaiak meg japánok, folyamatosan az az érzésem volt, hogy egy igencsak perverz második világháború allegóriát olvasok, ahol banditák jelképezik a különböző nemzetek katonaságát…
És végigröhögtem az egészet, pedig a történet igazán drámai, több fronton is.
De könyörgöm, nem bírtam ki. Amikor két főszereplő majdnem a regény felénél találkozik először úgy, hogy már az elejétől aktívan beszélgetnek, az elég eseménydús cselekmény java része ugyanannál az 1-2 repülőroncsnál zajlik, senki nincs képben semmivel, senki nem ismer senkit, és nem is nagyon szeretne, csak a stukker kellemesebbik végén akarnak tartózkodni, amikor az elsül… és ezért a legveszettebb baromságokra is képesek. Például összeállnak egy repülőroncsba szorult tizenhat éves (?) szamurájjal (?), vagy bedobnak (?) kétmillió (?) dolcsit (?) egy rakás bandatag közé…
És amikor már azt hinnéd, hogy letisztul a kép, GRR Lane ujja felkavarja a szelet és jön a radioaktív vihar, csak mert nehogy unalmas legyen az élet a szavannán, ahol javában mindenki tolja a free for all Quake 3 deathmatchet… azaz lő, mindennel, amije van, bárkire, aki megmozdul. Meg arra is, aki nem.
Lényeg a lényeg, ennyire pörgős Goldenlane-t még nem olvastam, és az se rémlik, hogy ennyi hullát valaha megetetett volna a vadkutyákkal. De a hazug gazfickók A szélhámos és a varázsló legjobb pillanatait idézték, az akciók pörögnek, a szereplők logikusak, és végig vigyorgod, ahogy elképzeled, hogy mi lesz, ha ez a rengeteg tökig felfegyverzett idióta egy közös atombunkeren lesz kénytelen osztozkodni…
És akkor még ott a mélyebb réteg. A megmosolyogtató, izgalmas kapcsolódási pontok a Napnak fényéhez, a szimbolika (pl. a holdfénnyel, illetve Mitzukival, akinek már a neve is telihold/holdfény, használt kanji és írói szándék függvényében)… szóval van itt minden, mint a búcsúban!
Úgyhogy ennek vége lett. Kérem szépen azokat a szikrázó csillagokat… főleg, mert ha nem tévedek, lesz némi köze az itt megismert szereplőkhöz is. És mint már mondtam, akármekkora gennypócok, én nagyon megkedveltem őket.