Ian Fleming, Robert Rodriguez, Rejtő Jenő és a fiatal, hajas Jason Statham ülnek a kocsmában és a harmadik kis unicum-pohár sör kombó után elhatározzák, hogy itt az idő, hogy végre egy közös történetet alkossanak. Viszont mivel Fleming és Rejtő nem bírják eldönteni, melyikük írja meg…
…írónak felkérik J. Goldenlane-t. Így születik meg a Csillagok szikrái, ami egy olyan kémregény-filmalapanyag, amelyben a Jason Statham által megformált, kémnek állt Gorcsev Iván 75% hazudozással és 25% 8mm-es akcióval megkísérli megmenteni a világot egy (újabb) atomháborútól.
Ha ennyi alapján nem akarod elolvasni ezt a regényt, akkor veled van a baj. De azért kifejtem.
Adott, hogy ez egy trilógia harmadik (és negyedik) része. Van viszont egy jó hírem: nem feltétlenül muszáj elolvasni ehhez az első kettőt. Persze elég sokat fog segíteni, ha mégis megteszed, hát meg azokat is végig fogod röhögni, szóval erősen ajánlott, de nem bármi áron muszáj.
… és ha elolvasod az előző két regényt, akkor végig fogod fo, khm, aggodalmaskodni ezt a részt a szereplőkért, mert a Holdnak árnyékában Rodriguez lefogta Rejtő kezét és a szokásos Goldenlane-nél alaposabb irtást végzett. Szóval én végig skeráztam, hogy ki lesz lepuffantva és ki nem, ami azért nem mindig default Goldenlane-nél, mert a szereplőinek egy részét hiába lövik le, hamar fölkel (vö. Farkastestvér), a többiek meg kidumálják magukat még a lövöldözés előtt, vagy van egy kigyúrt. páncélos lovag a hátuk mögött, aki elcsattintja helyettük a pofonokat, ha arra kerül a sor.
Itt viszont szabályosan rettegtem.
És avattam egy új kedvenc szereplőt, a kibernetikával és fémmel teletömött ausztrál titkosügynök, Wilson személyében, akinek a fejébe kicsit hibásan kötötték be az elemzőpaneleket, és ettől egy kicsit… másmilyen lett. De most komolyan, ki ne lenne oda egy kisebb hadsereggel felérő szuperkatona kémért, akit amikor a pszichológusa elküld „pihenni”, akkor először pontokba szedve megtervezi, hogy hogyan fogja kipihenni magát, majd amikor így nem sikerül, leül és egy hétig nézi a falat? :D
És hát persze ez az a könyv, amiben mindenki mindenkit átvág, azért, hogy ezáltal valaki mást átvágjon azért, hogy átvágja azt, akinek az átvágásával átvágja azokat, akik jobban örülnének egy takaros atomháborúnak, mint egy békeszerződésnek, amit a Föld két utolsó fennmaradt nagyhatalma, az ausztrálok (Ausztrália, mint nagyhatalom, ez is annyira hardkór, hogy önmagában arany kenguru díjat érdemel) és a kínaiak készülnek éppen aláírni. Egy átlagos szereplőt az első sorban átvernek a többiek, míg egy átlagon felüli délután négyre zavarodik bele menthetetlenül a saját hazugságaiba. Az egész kétségbeesett akciót, ami alapból több sebből vérzik, nem csak az ellenséges titkosszolgálat, nem csak a háborúpárti puccsisták, a világ legelitebb bérgyilkosa, a minden pillanatban bekattanásra kész Wilson ügynök és egy tizenkét éves kislány fenyegeti, hanem hitehagyott rónin szamurájok, egy bosszúálló anya, na meg a főhősök egyikének megállíthatatlan és mindent elsöprő hazugságlavinája fenyegeti, szóval, hogy hogyan lesz ebből világbéke, azt az utolsó oldalig elképzelni sem tudtam. Spoiler alert: nem is lett! Ugyanúgy, mint ahogy általában a való világban sem mondhatjuk ki, hogy na most jön a világbéke kora. Megcsendültek a vészharangok a fejemben: ejnye! De hiszen ez borúlátó realizmus egy Goldenlane regényben?
Ismét mindenkit megnyugtatok: velem ellentétben ennyire nem sötét a helyzet, ahogy a szereplők egyik legkedvelhetőbbike (Wilson után legkedvelhetőbbike, természetesen) kifejti: „Bízzátok rám bátran, majd én rendbe rakom!” Ez a Goldenlane-i optimizmus alapja. Igen, minden sz*r, de nyugi, megoldjuk! Ez nem csak a könyvnek tesz jót, amiben így egyik veszélyes helyzetből a másikba vetik bele magukat a karakterek, de az én lelkemnek is jót tett. Hiába szutyok valami, a húzott lapokból kell játszani, lássuk, mit lehet kihozni belőle!
Bárcsak így tudnék állni a világhoz. Akkor a világon én is mindenhol ugyanannyira otthon lehetnék, és nem kéne attól félnem, hogy kinek felelek meg és kinek nem, nem bénítana meg hónapokra, ha valaki beszól vagy belém rúg és eszemben sem lenne amiatt aggódni, hogy ki mit gondol rólam. Hát, dolgozunk az ügyön, a leckét pedig a fergeteges szórakozás mellett köszönöm. :)
És akkor annyit a végére: előre a Golden Lane-en! Ha valaki már volt valami függőséghez kapcsolódó terápián, és megjegyzett jó trükköket, írjon már és árulja el, mit tudok csinálni, amíg meg nem jelenik a következő Goldenlane-könyv…