A ​herceg jósnője (A herceg jósnője 1.) 91% 175 csillagozás

Ez nagyon jó volt! Vicces és a kis kultúrantropológusunk igazán talpraesett főhősnek bizonyult, akinek mindig helyén van a szíve, még ha a varázsló- és jóstudománya nem is. Pedig egyetemet végzett :D
De szuper volt Szithan felépítése is, a politikai kavarások nem voltak túltolva, szóval nagyon egyben volt az egész.
spoiler

Nekem ez a könyv nagyon tetszett.
Már az első mondattal a kezemhez ragadt.
„Nekem mindig iszonyú mázlim volt, amikor nem volt szerencsém.”
Bár be kell hogy valljam, elöször kicsit megijedtem, hogy el lesz nyújtva a történet, hisz eléggé visszanyúlt a kezdetekhez. De erről hamar megfeledkeztem. A könyv stílusa, a szereplők, a helyszínek mind mind megérte az oldalakat. És nagyon is érdekes volt, hogy abból a kislányból, aki semmihez se értett, hogyan is lett kultúrantropológus, valamint egy idegen világban, hogy lett belőle jósnő, amikor nem is hisz az ilyesmiben, még is csak egy tanúlt ember.
Nem kell mondanom, hogy a történet okozott pár mosolygos percet. Nem is beszélve a fordulatokról. spoiler Hiába jöttem rá pár dologra, de így is megtudott lepni és fel is mérgelt. Még jó, hogy nálam a második rész is :)):))
Arcsint egyből megkedveltem. Nem volt ő harcos, de talpra esett és írtó szerencsés, az már biztos, de a legfontosabb, hogy lelkiismeretes volt. Tetszett, ahogy az ő szemén keresztül ismerhettem meg Szithant. Egy tanult ember a babonák földjén :)):))
A többi szereplővel már bajban voltam. Nehezen jutottam dűlőre velük. De így voltak tökéletesek és már nagyon várom, hogy mi lesz a folytatásban.
Igaz, ez a könyv közel sem volt annyira humoros, mint az Isteni balhé, de nem bántam, mert ebben sok más olyan dolog volt, ami miatt ellehetett veszni benne és a szivünkhöz tudott nőni.

DE…
Azt hittem nyomban ott pusztulok, mikor kinyitottam a könyvet. Ha macska lennék kilenc élettel, kapásból, négyet tuti elvesztettem volna……
Nem lehetett volna kisebb betűmérettel nyomtatni?! Ezt még épp eltudtam olvasni!!!!!
Borzasztó, hogy ezzel így elrontották ezt a remek könyvet. :((:((:((:((

Megint egy elborult sztori J.Goldenlane tollából. Főszereplőink Arcsin, akiről az volt az első benyomásom, hogy – elnézést előre is, de – spoiler. Értelemszerűen van egy hercegünk is, aki minden, csak nem szőke. A lány egyszer csak otthonától távol, egy idegen kultúrában találja magát, és minden talpraesettségére és mázlijára szüksége van ahhoz, hogy életben maradjon.
A könyvnek nagy elvárásokkal álltam neki, mert több figyeltem kedvence is. Őszinte leszek, az első 50-60 oldalon nem értettem, hogy mire a nagy felhajtás – jó volt ugyan, de nem kötött le annyira történet, túl lassúnak, szájbarágósnak találtam. Később jöttem rá, hogy talán kellett a sok duma ahhoz, hogy igazán megismerjem Arcsint, aztán már gördülékenyebben ment az olvasás. Aztán amikor a végére ér az ember, kénytelen azonnal elővenni a folytatást…

Szith'szavah, (aki ezt nem érti, olvasson utána :) )hát ez mi volt itt kérem szépen? Hol a hatodik csillag? Hadd kattintsak rá! El nem tudom mondani mennyire imádtam, ez a harmadik könyvem az írónőtől, de eddig ez az abszolút kedvenc!
De még mielőtt leverek valamit nagy örömömben, írok pár sort nyugodtan és visszafogottan. Ez az első olvasásom a korai regényei közül. Ami egyből megfogott benne az az, ahogy Arcsin tartja a kapcsolatot folyamatosan az olvasóval, és vezet minket szépen végig, kézen fogva a történeten, beszél hozzánk. Az eddigi könyvekben azt szerettem, hogy mindig volt benne egy talpraesett csaj, aki minden helyzetben magabiztosan feltalálta magát. Jó, oké, Mitzukinál ( Holdnak árnyéka) alapkövetelmény, mert egy esetlen szamuráj maximum úgy tud kardélre hányni valakit, mint a részeg szamuráj, de az eddigi hölgyekkel éles ellentétben állt az aranyosan esetlen Arcsin, aki valahogy mégiscsak nagyon magasra tud törni az ő igencsak alacsony önbizalmával.
Amilyen sebességgel jutott egyre magasabbra ganajos lábú ( hogy ezt a kifejezést hogy megszerettem ) főhősnőnk, olyan sodró lendülettel és váratlan fordulatokkal vitt minket a regény cselekménye is. Persze, aki olvasott már Goldenlane-t tudja, hogy ez finoman szólva sem nevezhető ritkának a történeteiben, de nekem valahogy eddig itt jött ki a legjobban, és hát az elmaradhatatlan okos és maró poénok, rengeteget sikerült megint röhögnöm a történeten. Megmutatja azt, hogy néha ésszel, jó értelemben vett stréberséggel és jó megfigyelőkészséggel nagyon sokra lehet vinni egy olyan világban, ahol minden sarkon valami mágiát sejtenek, úgy, hogy te magad nem vagy mágus. Megmutatja azt, amit sok szélhámos használ fel most is „médiumként”, hogy ez sokszor nem más, mint pszichológia. Mert, mint tudjuk, varázslók nincsenek. Vagy mégis…?
A csattanó és a végjáték pedig most tényleg igazán nagyot csattant, rengeteg kusza szál, és intrika visz minket a könyv végkifejletéhez, aminek szerencsére van folytatása is. Éééés, már olvasom is, tea csoki bekészítve, folytatódjon aminek folytatódnia kell!

Néztük tegnap az új Star Trek filmet (Mindenen túl), én közben olvastam is, rá is kérdeztek mit. Két teljesen külömboző kultúra találkozása, mondom, egy tolmács csajjal a főszerepben.
Mi olyan vicces ebben? Képzelj el egy vulkánit (épp Zachary Quinto magyarázott valamit a képernyőn), még nem űrutazó, de épp a Logikát keresi egy arab háremben. Békén is hagytak, én meg tovább szórakoztam.

Húú..nagyon tetszett *-*
Még sokkal jobban is, mint a Farkastestvér pedig azt is imádtam :D
Az írónő tud valamit :D
Bővebb értékelés később! :)

2022/20, 49/163 eddigi értékelés
Újraolvasás, most látom már a második. De jó kis könyv ez! …

Eredeti olvasás: 2018. július 13., 22:09 → 2018. július 15., 12:28
Tudom, igazságtalan, de én most már minden Goldenlane-könyvet az Isteni balhé-hoz fogok hasonlítani. Mégis csak az volt az Első…
De hát annyira egyedi és annyira szórakoztató volt, hogy a csillagozást már végképp nem viszonyíthatom hozzá… (Úgyse nagyon lesz még egy olyan.)

Szóval a Jósnő más; másképpen kell olvasni, elsősorban a lassabb tempója és árnyaltabb humora miatt. Ami persze a hátránya, az az előnye is: igen jók a leírások (három nagyon különböző környezetet ismerünk meg), jól sikerültek a jellemzések, a hosszabb „ecsetelés” mélyíti a képet. Tetszett, ahogy Arh'hin ünnepnapi tudását alkalmanként használhatta, és ahogy meg tudta őrizni az emberségét is. Megbocsátható a kurta befejezés (vagy annak hiánya – ugye ilyet nem lehet csinálni, de dokumentáltan I. részről van szó).
Továbbra is élvezem a rejtői hatást, és A tökéletlen bűntény feeling-jét (hiába no, a témában meg az volt az Első). Amint egy kicsit megfaragtam a határidős kihívásaimat, folytatom is. :)

Update 2020. július: 2020/140. Újraolvastam, de még mindig nagyon jó. :)

Nagyon-nagyon lassan indul el a történet, túlságosan hosszú a felvezetés. Értem én, miért kell jobban megismernünk Arcsint, de emiatt egyszer már abbahagytam a könyvet. Sokára adtam neki második esélyt, átvergődtem a lassú részén és a második felét két nap alatt elolvastam.

Arcsin a maga logikus józanságával hihetetlen figura a keleties Szithanban, amiről nekem mindig Törökország jut eszembe. Nem kell félteni, jól elboldogul és igazán érdekes helyzetekbe keveredik. Ilyen vég után… A második rész szinte követeli, hogy olvassam el rögtön, de akkor a holnapi Zh-m sikere igencsak kétségessé válik. Szóval kicsit várnom kell. Annak nagyon örülök, hogy a világot már ismerjük, így remélhetőleg belecsapunk a közebé majd az eseményeknek. Kíváncsi vagyok mi történik, még úgy is, hogy tudom,hogy az egész könyv elbeszélője Arcsin, és ebből bizonyos logikus következtetéseket le lehet vonni…

ÚJRAOLVASÁS 2018: Ismét kezembe vettem a könyvet és Arcsin gyerekkorát azonnal át is lapoztam, rögtön Korinorisba érkezve, a logika és tiszta fej városába, az egyetemre, egy olyan főhősnő mellé, aki azért tanul meg egy nyelvet, hogy egy vers fordításának minőségét ellenőrizze. Igen, Arcsin mellé, aki annyira különbözik Szithan népétől, viharos gyorsasággal alkalmazkodik a kultursokkon átlépve. Üdítő szín volt ebben a törökös-arabos káoszban.

A történet másodjára ugyanúgy lebilincselő, mint elsőre, sőt jobban, mert tudtam, hogy a számomra érdektelen kezdéstől eltekintve, ez egy nagyszerű törénet!

ÚJRAOLVASÁS 2018 (2): Egyre jobban megszeretem Arcsint, és Szithant. Lebilincselő a fiatal nő jóhiszeműsége, logikus gondolkodása megdöbbentő a szithani kacifántos gondolatmenethez képest. Jó volt megint újraolvasni, pedig még egy hónap se telt el az előző olvasás óta. Tisztelni tudom Arcsint, és az ő kitartását, amivel kultúrantropológusként jegyzeteket készít. Számára egy aranybánya Szithan, ahol a kutatási téma szinte a párnákon fekszik (annak is van mintája, anyaga, amit lehet vizsgálni). Eredetileg négy csillagot adtam rá, mivel először az első két tucat oldalon nagyon nehezen vergődtem át (amit most is szépen átlapoztam) most viszont ünnepélyesen feljavítom öt csillagra. Ráadásul harmadjára olvasva rájöttem, hogy helye van a kedvenc olvasmányaim között.

Még nem mondhatom magam rutinos Goldenlane olvasónak, de az első pár fejezetnél éreztem, hogy kicsit eltér ez a könyv az eddig olvasottaktól. Amikor a kezembe vettem a folytatást, akkor világosodtam meg – mégis mi volt az. Mégpedig az igazi csattanó az utolsó 2-3 fejezetben van, és teljesen más megvilágítást kapnak az addigi események.

Talán ez annak köszönhető, hogy Archin szemén keresztül látjuk a történéseket, ő pedig – ahogy többen, többször megjegyezték – szithan szempontból mindenképp naiv, és a politikához nincs érzéke, megborsozva egy olyan környezettel, ahol teljesen más az erkölcsrend, mint hazájában.

Annyi bizonyos, akit ennyit fenyegetnek kerékbe töréssel, az már meg sem rezzen egy újabb kis kivégzés belengetésén. :D

A Napnak fénye-ciklust valami hihetetlen módon imádom, ezért úgy voltam vele, hogy ugyan, másik Goldenlane könyv ehhez úgysem érhet fel. Most meg ott tartok, hogy ez még jobb volt?! Hogy a hősnő rendre elájul és én mégsem akarom megfojtani egy kanál vízben? Sőt kedvelem! Sőt kedvencem! Akkor most… mi van?
Arról nem is beszélve, hogy olyan csavar van benne, amire soha nem számítottam volna, és majdnem lefordultam az ágyról amikor olvastam.

Baj, ha már most azon gondolkozom, hogy mikor fogom újraolvasni?