Toronyház 14 csillagozás

J. G. Ballard: Toronyház

A ​KAPUKON BELÜL AZ APOKALIPSZIS VÁR

Az orvos Robert Laing válását követően egy vadonatúj, hipermodern toronyházba költözik London peremén. Ez a minden igényt kielégítő épület teljeskörű kiszolgálást nyújt, lakóinak ki se kell lépni a kapun. És ez a maximális önellátás különös következménnyel jár: a lakóközösség lassan leválik a kinti társadalomról, és kialakítja saját hierarchiáját. Laing is beilleszkedik a rendszerbe, összebarátkozik Charlotte-tal, a gyermekét egyedül nevelő anyával, és Richard Wilderrel, a lázadó természetű dokumentumfilmessel.
Aztán egyszer csak homokszem kerül a gépezetbe. Az ellátás akadozni kezd, és az emberekben eddig, az udvarias felszín alá söpört elégedetlenség és sok-sok apró sérelem vulkánként tör ki. Egész emeletek fordulnak egymás ellen, folyosókat, lépcsőházakat és lifteket szállnak meg, lakásokat fosztanak ki, és a harc hamarosan már életre-halálra megy.
Laing félúton reked az épület teteje és alja között, és miközben körülötte… (tovább)

Eredeti mű: J. G. Ballard: High-Rise

Eredeti megjelenés éve: 1975

>!
Metropolis Media, Budapest, 2018
240 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155628771 · Fordította: Tamás Dénes

Enciklopédia 1


Most olvassa 3

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 60


Kiemelt értékelések

>!
Spaceman_Spiff IP
J. G. Ballard: Toronyház

Ahogy a toronyház, úgy ez a regény is nagyon sok szintből épül fel, mindig találtam benne valami érdekeset.
Egyszer ott van a társadalom leképezése (ami eléggé nyilvánvaló): adott kétezer ember, akik elvben, jogilag egyenlőek. Igen, de valójában mégsem azok: másként férnek hozzá a különféle javakhoz, a toronyház lehetőségeihez, és hát fizikailag is elkülönülnek, sőt, hierarchiába rendeződnek, ami végül ahhoz vezet, hogy egymás torkának ugranak. De mi miatt van ez? Tényleg a különböző helyzetük miatt – vagy esetleg egyszerűen már a tudat, hogy valaki „alul” van, a másik meg „felül”, feszültséget gerjeszt?
Aztán ott van a barbarizmusba való lesüllyedés. Mit hoz ki az emberből, ha szépen lassan elveszíti a kapcsolódást a civilizációval? A sötét erdőben volt az a gondolat, ami engem nagyon megfogott: evolúciósan nem sok választja el a kőkori embert a moderntől spoiler – tehát felmerül a kérdés, mennyi választ el minket attól, hogy átadjuk magunkat az állati énünknek? És milyen az az énünk valójában? Ballard bemutatja, szerinte milyen, és hogy a civilizációs „máz” mennyire is hasznos vagy haszontalan.
Nekem kifejezetten érdekes volt, ahogyan a barbarizmusba süllyedő toronyház a külvilághoz kapcsolódik. A lakók kezdetben eljárnak dolgozni a külvilágba, annak ellenére, hogy milyen állapotok uralkodnak otthonaikban. És basszus, én ezt látom magam körül már évek óta: az emberek fancy ruhákba bújnak, menő telefonokat nyomkodnak, közben meg lepukkanó lakásokban élnek, széthulló közösségi terekben. Az számít, amilyennek kifelé mutatod magad, otthon széthagyhatod a mosatlant, a rothadó szemetet, a koszos ruhát, lejöhet a tapéta, és így tovább. Mi ez, ha nem olyasmi, ami ebben a regényben is van?
És végül említsük meg a pszichológiai olvasatot. Az id, ego, superego hármasát. Ezt az olvasatot nem én találtam ki, de kifejezetten izgalmas, lásd ezt a cikket: spoiler. Ballard könyvében a toronyház és a modern világ egyfajta eszköz, metafora ahhoz, hogy az emberi pszichét modellezze. Ahogy az állati ösztönök, a hatalomra vágyó felettes én, a dolgokat egyensúlyban tartani igyekvő középső régiók folyamatos harcban/táncban vannak, ahogy mindenféle elem a regényben az ember (az általános emberkép és a szereplők maguk) pszichéjét mutatja be. A három fő szereplő is ezt jelképezi: Wilder vadsága (ahogy már a regény elején állati módon viszonyul saját testéhez), Laing távolságtartása vagy Royal (ezek a beszédes nevek!) mindenek fölött állása (és ahogy lassan elveszíti az irányító szerepet a barbár ősösztönök felett).
Annak ellenére, hogy a könyv kusza, a története pedig igazán nincsen, és a nyelvét is nehéz dekódolni, izgalmas és érdekes gondolatokról szól. Nem lehetett könnyű dolga a fordítónak és a szerkesztőnek, és ez sajnos meg is látszik a magyar szövegen is, ahogy az is, hogy Ballard mondatai is szövevényes monstrumot alkotnak, igazi realista rémálmot. Az biztos, hogy a filmváltozat egészen hűen tükrözi a könyvet (a színészválasztás mesteri!), de talán érdemes külön kezelni a könyvet tőle. Akit izgatnak a fent vázolt kérdések (és még olyan sok apróság, amiről nem is ejtettem szót!), az tegyen egy próbát vele – ha nem is fogja szeretni, azért biztos, hogy gondolkodni fog rajta.

>!
marcipáncica
J. G. Ballard: Toronyház

Ballard nagyon hatásosan vezeti végig az olvasót a regényen, kezdetben a meglepettség, majd a megrökönyödés végül pedig a hátborzongató félelem érzése telepszik ránk, és a kezdetben idillinek tűnő toronyház-város élete gyorsan egy megszakíthatatlan rémálommá fordul át.
A címben szereplő toronyház egy 40 emeletes komplexum, igazi kisváros London szívében, saját bolttal, iskolával, uszodával, az itt lakók számára valóságos paradicsom, ahonnan csak kényszerből lépnek ki. A regény végig egy – de nem az egyetlen ilyen – épületben játszódik, három főszereplőt követ végig, rajtuk keresztül pedig a ház változatos, de azért jobbára iskolázott, jómódú lakóinak körvonala rajzolódik ki.
Ballard vízióján nagyon érződik az életét meghatározó háborús emlékek (lásd: J. G. Ballard: A Nap birodalma), összedőlő társadalmának alappillére az erőszak, az őrület, a primitív ösztönök feltörése, és hiába az eltérő osztályokat képviselő szereplők, a különböző élethelyzetek, a regény előrehaladtával mindenkit ugyanaz a poszt-apokaliptikus világokat megidéző, túlélésért bármire képes állatias viselkedés jellemez. Szörnyű és kegyetlen képet fest, amiben szereplői feláldozták az érzelmeket és a gondolkodást a technológia fejlődésért cserébe, és amikor az álomtorony látszólagos tökéletessége elkezd hanyatlani, lakói hihetetlen sebességgel lépnek az ön- és környezetpusztítás, az agresszió és a gyűlölet útjára.
Amiben a regény kiemelkedik, azok Ballard megfigyelései az emberi természetről, a technológia, a luxus szerepéről és hatásáról, az egyre burjánzó, egyre elvadulóbb őrületről. Az elején még szépen építkező feszültség viszont egy idő után már kapkodásba vált át, súlyát veszti, és minden olyan jelenet, ahol a szereplők közötti interakció kerül a középpontba sajnos gyenge. A párbeszédek életszerűtlenek, esetlenek, sokkal erősebbek azok a jelenetek, amikor a három főszereplő valamelyike egyedül kénytelen szembenézni a valósággal és saját belső gondolataival.
Összességében jó regény, bár vannak hibái, a felvetett gondolatok és a pszichés állapot ábrázolása miatt megéri elolvasni. Kicsit ugyanaz volt a gondom vele, mint a Nap birodalmával, hogy az érzelmeket ugyan leírja, megjeleníti, de nincs olyan erős vonzata, ami tényleg megérintené az olvasót.

>!
Nuwiel
J. G. Ballard: Toronyház

Figyelem! A csillagozás tájékoztató jellegű, a pillanatnyi hangulat függvényében bármikor csökkenhet vagy nőhet egy fél csillaggal! Mellékhatásokért és kockázatokért kérdezze könyvtesóját!

Ha Golding A Legyek ura szereplőit kicserélte volna felnőttekre, a helyszínt áthelyezte volna egy londoni, futurisztikusnak ható felhőkarcolóba, akkor pontosan ugyanazt az eredményt kapta volna, mint Ballard a Toronyházzal. Leszámítva, hogy az egész kevésbé hihető.

Szó se róla, a társadalomkritika érthető, hiszen az arcunkba tolja az író, hogy van az alsó osztály (bárki a 10. emeleti uszoda, bank, bevásárlóközpont és iroda alatt), akiknél az is fontos, hogy iskolás korú gyerekeik vannak, van a középosztály (mindenki a 10. szinttől felfelé egészen a 35. szinti emeletig) ahol elvétve fordul elő gyerek, és végül a felső osztály, az utolsó néhány szint lakója, magával az építésszel együtt (náluk meg háziállatok vannak, nem gyerekek). Ezek többé-kevésbé békésen elvannak egymással addig, amíg nagyjából zavartalanul működik az infrastruktúra, de ahogy egyre több homokszem kerül a gépezetbe, az emberek is egyre jobban egymás ellen fordulnak. A ház közösségének széthullását, az egyes szereplők elállatiosodását, egyre alantasabban kifejeződő vágyait logikusan és jól vezeti le Ballard.

De! Az elejétől a végéig nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy ez az egész nem reális. Maga az író is nem egyszer jelzi, hogy van kapcsolat a külvilággal, hiszen kijárnak dolgozni az emberek, valahonnan érkeznie kell az áruknak a 10. emeletre és a 35. emeleti étterembe, van közös képviselő, és nem a világ végén vannak mindentől elzártan, hanem Londonban. Nem történik apokalipszis, nincs háború, semmi sem indokolja, hogy az egész helyzet ennyire eldurvuljon és közben egy hatóság se avatkozzon közbe. A lakók közül sem merül fel senkiben sem komolyan, hogy elköltözzön onnan? Ettől túlságosan szájbarágóssá válik a könyv, és értem én a mondanivalóját, de a hogyant nem szeretem.

(Az olvasást a könyv kölcsönadásával szponzorálta @Spaceman_Spiff.)

5 hozzászólás
>!
WerWolf
J. G. Ballard: Toronyház

Azt hiszem, hogy a Toronyház lesz az idei év legmegosztóbb regénye. Lesznek, akik az egekig fogják magasztalni, még mások lehúzzák a sárgaföldig. Mindez attól függ, hogy az olvasó miként tekint a történetre. Ha egyszerűen csak az agressziót, az értelmetlen halált és az emberi kegyetlenséget látja meg a történetben, akkor valóban nem túl izgalmas a regény. De ha észreveszi azokat az apró rezdüléseket, melyek a szereplők lelkiállapotát hivatottak leírni, és a társadalommal meglévő (igaz, kissé felnagyított) párhuzamot, nos, ők lesznek akik értékelni fogják Ballard klasszikusát.
A társadalmi tagolódás Ballard könyvében vertikálisan is megjelenik a toronyház képében.
Ballard nagyon jól szemléltei a három társadalmi réteg gondolkodását és viselkedését. Wilder arra törekszik, hogy megmássza a toronyházat, de nem egyszerűen a lépcsőházon keresztül, hanem úgy, hogy közben elfogadtassa magát a felsőbb szintek lakóival. Laing inkább a saját körzetében tevékenykedik, és próbálja megvédeni a helyét. Royal pedig igyekszik uralni az egész épületet, felhasználva ehhez a középosztályt, mintegy ütközőzónát, hogy hozzá a harcok ne érjenek el.
Társadalomkritika? Igen. Szerintem arra próbált rámutatni Ballard, hogy mi is bújik meg a felszín alatt. Milyen törékeny is a mi civilizációnk, aminek a bukásához elegendő egy apró porszem a gépezetbe és ember embernek farkasa lesz.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/08/j-g-ballard-toronyhaz/

4 hozzászólás
>!
Niki_
J. G. Ballard: Toronyház

Úgy ajánlották a könyvet a figyelmembe, hogy „A könyv, ami olyan, mint A Legyek Ura.”. Nos, aki ajánlotta nem tévedett. A Toronyház tényleg olyan, mint A Legyek Ura, csak más időben és más környezetben. Elgondolkodtató könyv az emberi természetről és mint ahogy Golding is írta „…az emberek sohasem pontosan olyanok, mint amilyennek elképzeljük őket.” és ez a történet pontosan erre világít rá.
Ami leginkább megdöbbentett, hogy egy olyan történetről van szó, ami a 70-es években íródott, mégis egyáltalán nem lehetett ezt észrevenni. Ez dicséri a szerzőt, hogy ennyire maradandót alkotott, de ugyanakkor sokkolja az olvasót, hogy jelenleg hol is tart a Világ. És ez elkeserítő.
A történet erőssége a cselekmény, ahogy lezüllenek a lakók. Maguk a személyiségek számomra annyira nem voltak fontosak. Inkább érdekelt az, hogy mi fog történni, van-e határ, amit nem tesznek meg mint az, hogy milyen lelki vívódásaik vannak.

Bővebben: http://azajtom.blogspot.com/2018/09/j-g-ballard-toronyhaz.html

>!
Könyveskuckó_reblog
J. G. Ballard: Toronyház

Adott egy negyven emeletes toronyház, ahol kétezer ember éli mindennapjait. De ennyi ember mégis hogy tud egymással békében létezni? Milyen viszonyt ápolnak az egyes szomszédok? Vagy teljesen elszigetelve élnek, luxuslakásaikba zárkózva? Vagy csak idő kérdése, hogy a feszültség és az emberekben az állat felszínre törjön és elszabaduljon a pokol? J. G. Ballard 2015-ben megfilmesített könyvében, a Toronyházban kis atrocitásoktól jutunk el a demoralizáló, sőt, vérfagyasztó végkimenetelhez.

Biztos mindenkinek volt már nézeteltérése a szomszédjával. Az ember azt hinné, kis lakásban ez könnyebben előjön, hiszen nézzük csak meg, az amerikai nagyvárosok lakói gyakorlatilag azt sem tudják, ki a falszomszédjuk. Néha még mi sem tudjuk, ha már tízemeletes lakásokról beszélünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden problémamentes.

A regényben a toronyház lakói eleinte nyugodtan élik mindennapjaikat, amelyeket azonban rendre megzavarnak az épület kisebb-nagyobb meghibásodásai. A lakók úgymond több társadalmi rétegre oszlanak: A 10. emelet alatt lakik a szegény réteg, hétköznapi dolgozók, afelett a középréteg, ügyvédek, orvosok, stb., legfelül, az apartmanokban pedig a dúsgazdagok. A kérdés, hogy van-e átjárás az emeletek között, vagy idővel egyre erősebb lesz ez a határ?

Miközben a talán kissé túlságosan dokumentaristára sikeredett sorokat olvassuk szinte már hiányolva a párbeszédeket, mindhárom kasztból kapunk magunknak egy-egy szereplőt, akiknek a sorsát ebben a nem kicsit fura történetben végigkövethetjük. Vajon hogyan viseli az egyre jobban elhatalmasodó káoszt a szegény, de alfahím Wilder, a középréteget képviselő doktor Laing vagy az épület tervezője, a dúsgazdag Royal? És amikor minden oldalakra oszlik, már-már bandaháborúba csöppenünk, melyik oldal nyer?
Elképesztően érdekes végigkövetni, pszichológiailag hogyan bomlik meg az egyes szereplők elméje, kit milyen elmebajos nyavalya ragad el a történtek hatására. Hogyan alakul vissza a toronyházbeli emberiség egyfajta ősi civilizálatlanságba, amikor a hím az úr, a nőstények esetleg levadásznak, kis törzsek vannak, és gyakorlatilag már a kommunikáció is elsüllyedt a mocsok kénköves bugyraiba. Merthogy ürülék, szemét és halottak hevernek mindenhol.

Ebből kifolyólag tizennyolc év alatt én nemigen ajánlanám ezt a könyvet, egyébként viszont a szépirodalmi disztópiák kedvelőinek kedvére válhat, noha nem egy könnyed olvasmány. Inkább tényleg dokumentarista jellege van, néhol nehezen olvastatja magát, vagy már nem tudjuk megjegyezni a sok szereplőt, viszont pszichológiai és társadalomkritikai szemmel nézve érdekfeszítő, és nem utolsósorban elgondolkodtató: vajon, ha megszűnnének a szabályok, egy idő után tényleg idáig süllyednénk, ide fajulna a helyzet? Mindenkiben ott rejtőzik a civilizáltság álarca mögött a megrögzött állatiasság? És akkor melyik az igazi oldalunk?

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 8/10 – Érdekes volt megfigyelni a különböző személyiségek eltérő mértékben megmutatkozó eltorzulását az események hatására.
Borító: 7/10 – Nem rossz, de kicsit nekem régimódinak tűnik, lehetne némileg modernebb.
+ pont: Mert nagyon érdekes pszichológiai értelemben és a társadalomkritika is igen szívós része a történetnek.
– pont: Mert keveselltem a párbeszédeket, és mert néhány részen vontatott volt a könyv.

>!
henryhill
J. G. Ballard: Toronyház

A sokkolóan zseniális Karambol és Vízbe fúlt világ szerzője ezúttal is mérnökien tervezett entrópiáról ad számot. A függőleges édenkert jövőbe szüremlő látomása demitizáltatik. A hang jéghideg, a mondatok örvénylenek, a baljós émelygés pedig egyre hosszabb és hosszabb periódusokban éri el az olvasót és a szereplőket. Csöpögő suspense és izzó irodalmiság betonbiztos vetülete.

>!
Költsei_Firincz
J. G. Ballard: Toronyház

Őszintén sajnálom, hogy a regényből nemrégiben készült film nem nyaldosta körül a magyar mozifilm-forgalmazók ingerküszöbét. Pedig az alapján, ami tudható, kimondottan ígéretes lehet. Hiszen ez az 1975-ben megjelent regény napjainkra lett igazán aktuális. Az idő utolérte J. G. Ballard-ot.
Egyrészt technikai szempontból ma már teljesen kivitelezhetőnek tűnik, hogy önálló életet éljen egy negyvenemeletes ezerlakásos ház, ahogy az is teljesen ésszerű, hogy a lakóknak – a lakók jelentős részének – gyakorlatilag ki sem kell mozdulnia. Bevásárlóközpont, uszoda, sőt iskola is lehet egy ilyen önmagára záruló közösségben.
J. G. Ballard hihetetlen érzékenységgel, és nagy pontossággal mutatja be egy ilyen zárt emberi közösség önmagától megtörténő átalakulását (széthullásig gyorsuló lealjasulását). Azt is pontosan látja, hogy nem kell ehhez komolyabb ok, elég, ha a kisebb problémák összeadódnak és egymásra halmozódnak, elég, ha a tömeg hatására létrejövő új társadalmi osztályok okot találnak az egymásnak feszülésre. A casus belli inkább csak egy szikra, ami semmiképpen nem lehet oka az okozatnak.
A High-Rise/Toronyház azért is nagyszerű, mert üres fecsegés és köldöknézős pszichologizálás helyett konkrét akciók során keresztül mutatja be mindazt, ami az emberekben történik/történhet. A regény 1975-ben biztosan futurisztikusnak hatott – van olyan, hogy „futurisztikus realizmus?” –, mára azonban MINDEN ABSZURDITÁSÁVAL EGYÜTT IS TELJESEN REÁLIS ÉS HIHETŐ.

>!
zbarta
J. G. Ballard: Toronyház

Ez a könyv – remélhetőleg – egy rémálom leírása, nagyjából úgy is néz ki. Régen olvastam ilyen ok-okozati összefüggés, logika és összefüggés nélküli könyvet. Nem azt véleményezem, hogy „nem jó”, csak azt, hogy kb. mindenféle cselekmény és józan ész alkalmazása nélkül született ez a regény, kár érte. Abban a minutumban, ahol elindulna valami érdekesnek mutatkozó cselekmény (-re kicsit emlékeztető) csíra, az író azt ott szépen hagyja elenyészni. Több volt ebben a történetben, kár érte. Ha a film – kivételes esetként – jobb, mint a könyv, annak az lehet az oka, hogy a filmeknek általában van egyfajta cselekmény-gerincük, és ez az, ami a könyvből hiányzott.
Enélkül számomra csak egy öncélú kvázi-regény (kvázi-thriller, kvázi-pszicho, kvázi-disztópia, stb.), pedig annyi minden lehetett volna, hiszen az ötlet és az összetevők adottak voltak hozzá. Ezt a műfajt bármely más könyv élvezetesebben, érdekesebben mutatja be (lásd pl: A legyek ura).


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

Később, amikor az erkélyén ülve a kutyát ette, Dr. Robert Laing visszagondolt a szokatlan eseményekre, melyek az elmúlt három hónapban zajlottak ebben a hatalmas toronyházban.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: kutya
5 hozzászólás
>!
Költsei_Firincz 

Hetek óta másra sem tudott gondolni, csak a következő rajtaütésre, a következő lakásra, amit kirabolnak, a következő lakóra, akit megvernek. Élvezettel nézte Steel-t, ahogy munkához látott, és hamar belefeledkezett az értelmetlen erőszak aktusaiba. minden ilyen cselekedet közelebb vitte őket a toronyház végső céljához, egy olyan világhoz, melyben a legeltorzultabb ösztöneik végre szabadon kifejeződhetnek, amilyen formában csak szeretnék. Laing úgy gondolta, hogy ebben a világban végre megszűnne a fizikai erőszak.

>!
zsjzsj P

– Rendben, akkor holnap első dolgunk lesz elindulni. De mit eszünk? Az étterem még zárva lesz.
Még sosem ettek a lakásban: Anne így fejezte ki megvetését a szomszédaik állandó főzőcskézése iránt. A hűtőjükben nem volt más, csak kutyatáp.

97. oldal

>!
zsjzsj P

Megállt az ajtóban, és érezte ahogy az állott levegőt az erkély felé viszi a huzat. Lubickolt a toronyház gazdag illatvilágában.
A magasabban lakóknak nemcsak a szemete, hanem az ürüléke is határozottan más szagú volt.

167-168. oldal

>!
zsjzsj P

Testének friss illata meglepte a férfit: minél magasabbra jutott az épületben, annál tisztábbak voltak a nők.

206. oldal

>!
zsjzsj P

– Kedvelem a repülősulit… Tudták, hogy repülőiskolánk is van? Nem tudták?
– És ingyenesek az órák – mondta nekik Anne Royal.
– Csak az első óra – javította ki Pangbourne. Ezen mindenki kuncogott. – De többre nem is lesz szükség. Igaz Anne?
– Rendkívül hatékony módszer.
– Szólórepülés már az első órán!

182 - 183. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Herbert: A Dűne
Aldous Huxley: Szép új világ
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió
Dave Eggers: A Kör
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Hazatérők
Dan Simmons: Hyperion
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Brian W. Aldiss: Amíg világ a világ