Karambol 69% 54 csillagozás

Ballardnak ez a második könyve, amit olvastam. Az első egy apokaliptikus jövőkép volt a vízbe fúló világról, ez pedig egy kultkönyv a gépkocsi, mint a technicizálódó élet középpontja és jelképe.az erotika, a sex forrása a füszereplőnél, ki már csak kocsijában, vagy csak arra gondolva izgul fel, de formáit hasonlítja állandóan a körötte élőkhöz, így végigmustrálva öket, minden nő erotika, az ő élvezetének forrása lehet, s a balesetben elhunyt férfi felesége is jót dug vele kocsija roncsában. Abszurd jövőkép, beteg, kifordított világszemlélet, gondolati játék, bár kétségtelen vannak valós tendenciák…
Müvészileg tökéletes ábrázolása egy lehetséges jövőnek, de szerencsére én már nem élem meg…

Rendkívül megrázó olvasni. Valami betegesen kifordítottan ismeretlen és izgató. Halál és szexualitás. A gépek, amik annyira részei az életünknek, h nem is veszünk tudomást róluk. Átugrom ide, elugrom oda. Nekem, akinek nincs gépjárműve, ez vagy gyaloglást jelent, vagy tömegközlekedést. De nagyon sok ember mindezt úgy értelmezi, hogy beül az autóba és némi szem-kéz-láb koordináció kombinálásával elvégzi a dolgot. Az autó, a maga fém, műanyag, gumi tartozékaival átölel és a biztonság hamis illúziójába ringatja utasát. E között a tárgy és a meleg test között a ruha anyaga a választóvonal. Ballard ezt a választóvonalat tépi darabokra és elvisz minket egy olyan road to hell tripre, amit megkívánsz és mégis távol tartod magad tőle. Az egész tömény ondó és hüvelyváladék szagot áraszt, nem nyugszik le, nincsen pihenés, nincsen köztes állapot, mert az a halált jelenti. Furcsa fétis. Ijesztő játék. Talán nem is a valóság, csak agyhullámredőkbe szedett kétségbeesett kiáltás.

Meglehetősen különös regény ez, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Mert hát ugye nem mindennap találkozik az ember olyan szereplőkkel – még ha bele-belebotlik a bulvármédia híradásaiba is –, akiknek az agyában a technika és a szex ennyire szorosan összekapcsolódik. spoiler Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ez a fajta vonzódási hajlam már beteges. A jelenetek egy része pedig gyomorforgató. Legtömörebb megfogalmazását @entropic blogjában ("Könyv, egó, entrópia") olvastam: „a szereplők számára a karambol az erotika és a technológia csodás egyesülésének szimbóluma”.
Mindenesetre az én határaimat jócskán túllépi. Erősen gondolkoztam is az első 20-30 oldal után, hogy félreteszem, de hát a kihívás az kihívás (az 1001 könyves kihívásra olvasom). Nem tudom, hogyan kerülhetett fel erre a listára, bár nem ez az egyetlen, amelyet szívesen lecserélnék egy magyar klasszikus vagy kortárs regényre.
Mindenesetre ha nem lenne fenn ezen a listán, akkor valószínűleg a kezembe sem került volna. És nem vagyok arról meggyőződve, hogy nagy veszteség ért volna. De mindegy, az ember már csak ilyen, hogy szereti feszegetni a határait, és néha bevállal egy-egy átkukkantást a komfortzónája határán túlra. Egy ilyen próbálkozásnak talán jó volt. Most egy darabig nem kívánok ilyen témájú könyvet a kezembe venni. Azért az bizgeti a fantáziámat, vajon milyen film készült ebből, de azt hiszem, kihagyom.
A fenti részt akkor írtam, amikor még csak a regény felénél jártam. Az egész történet elolvasása után pár gondolattal érdemesnek tartom kiegészíteni az értékelésemet:
spoiler
Mégis belekukkantottam a könyv adatlapján megadott első linken a regényből készült filmvázlat első részébe. Gondoltam, ha már a BBC4 bemutatta annak idején, akkor mégis jó lehet. És valóban, az 50-60-as évek amerikai autóinak idomairól – ha kellőképpen tudunk absztrahálni (esetleg némi tudatmódosító után) – tényleg asszociálhat az ember a női test „áramvonalaira”. De a regény ennél jóval messzebbre megy, és az már túl sok volt nekem. Ezért marad a 3 csillag.

Eléggé bejövős az ilyen szintű perverzió, legalábbis így olvasva. Persze megértem, ha valakinek nem tetszik az ilyen szintű aberráltság, azért az mégsem világos számomra, hogy miért ilyen alul értékelt. Pedig elég ütős regény a 70-es évekből: kocsik és szex, egy kb kétszáz oldalas bizarr trip-ben való stilizált egybefonódása, már-már szépirodalmi leírásokkal, ahogy a szexualitás és a technológia egybeolvadása egy teljesen új szintre emeli perverziónkat.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Pusztítóan aberrált és leleményesen cicomázott profetikus kultregény. Ijesztő aktualitássá nemesedett Ballard rögeszmés képzelgése, metaforikus túlhevülése, extravagáns technopornója és biza a botrányos és a mindvégig kompromisszumellenes sorok szétforgácsolják a jó ízlésről s a történetről, a lehetséges történet tovafolyásáról alkotott illúzióinkat is. Egy szubkulturális orgialánc képezi a voltaképpeni eseményt, melynek katalizátora az autóbaleset – utastér, és az eközben végbemenő aktusok cizellált hada. Lenyűgöző – nyelvileg mindenképp, és az ötlet szintén a meghökkentés túldagadásának esete, nagyon plasztikus szimbólumokba ágyazott, de vigyázat, ne várj következetességet és konzekvens történetívet mert ez igazából kiáltvány a technoterror ellen. Olyannyira anti, hogy csak na!!:) Ugyanakkor hóbortos mazochistán zseniális. Nem csoda hogy kimegy a biztosíték egyeseknél, elsőre nekem sem feküdt a portéka, de idővel beigazolódott, újraolvasva, hogy ez biza egy kivételes és fontos írás, de posztmodern szellemben kell olvasni.

Nehezen emészthető…
Technopornó.
Új szó… Ízlelgetem.
A könyv keletkezése nem elfelejtendő! 1973… Felszabadult szexualitás, autó őrület, sebesség mámor.
Céltalan lét, elembertelenedés, társasági egyedüllét, emberi hidegség, nihil…
Beteg könyv?
Vagy csak beteg emberek, beteg gondolatokkal, beteg vágyakkal. Míg valaki megkeresi a saját perverzióját, majd hódol neki. És így élünk ma is, 2018-ban. Magányosan otthon a net adta fantomnév álcája mögött, hogy annak mutassuk magunkat, akik lenni szeretnénk, rávilágítva beteg hajlamainkra. De minden csak nézőpont kérdése. Mert kinek mi a normális, ugye?
Zseniális könyv, vagy szörnyűség?
Egyébként is, illúzió, mikor kilépsz az árnyékból a fényre és kihúzva magad azt mondod: íme, az ember!

Akartam, hogy tetsszen ez a könyv, mivel a Vízbe fúlt világ az egyik kedvenc könyvem, amit szintén Ballard írt. Sajnos azonban egyre inkább rájövök, hogy egy tematikája van az írónak, amiből nagyon nehezen tör ki. (Bár még csak kacsintgattam a többi könyvével, pl. Cocaine Nights, High-Rise) Ez pedig az ember állati oldalának, elösztönösödésének a bemutatása különféle apokaliptikus víziók nyomán.
Ez a könyv is apokalipszis-biblia, de nem az egyértelmű fajtából, hanem abból, amely pszichikai szinten zülleszti le az embert, a változás pedig -szerintem- nem feltétlenül a környezetben jelenik meg elsősorban, hanem a szereplők fejében, és utána válik ördögi oda-vissza futammá a kétségbeesés és az depravált őrület.
A szereplők mind valami pszichés zavar hús-vér megtestesítői, schizoid bábok, akik nem is emberek már, gépek, amik a cél nélküli húsklopfolásban és önmaguk pusztulásában látják meg a szépséget és a gyönyört, hiszen ők is érzik, hogy romlottak, szánandóak, és külső formájuk nincs egyensúlyban a belső ürességgel, semmivel (a void és az abyss szavak annyira adnák magukat).
No de normálisabb vizekre evezek, érdemes elolvasni a könyvet? Egyszer feltétlenül, már ha bírja az ember gyomra. Én egy zseb-meztelen ebédet vártam és egy egysíkú pornóregényt kaptam. Több gallonnyi ilyen-olyan testnedvből kellett összekapargatni a mondanivalót, amit az írónak nem sikerült túl jól átadnia. Összehatásában látom a filozófiát mögötte, nagyjából érteni is tudom (egyébként Ballard zsenialitása itt ebben rejlik. Annyira idegen ez az életrendszer, amit bemutat, hogy szinte nehéz felfogni egy átlagos embernek, sokáig tart, míg belehelyezkedik. Számomra ez azt jelzi, hogy az író legalább ezen a szinten jó munkát végzett.). Viszont az író egy darab ötletre próbált felhúzni egy nem is túl hosszú könyvet és valahogy nem volt elég hátszele, hogy kihasználja ezt az egyébként remek alapötletet (a technológia és hús, szellem és fém kettőssége sötöbö). Kár, pedig klasszikus is lehetett volna, de így csak a szokásostól kissé elgondolkodtatóbb pornóregény lett. Kár, pedig klasszikussá is válhatott volna.
A könyvből David Cronenberg csinált filmet, az egyik kedvenc rendezőm alapból, de ez az egyik leggyengébb filmje. Arra is igaz, hogy egyszer nézhető és több lehetőség van benne, mint amit kihozott belőle. Bizonyos dolgok, például a befejezés viszont ott sokkal jobb, így a két médium szintézisét ajánlom, ha valaki alá akar merülni ebbe a világba, bár annyi más sokkal jobb könyv és film van, amit olvashatna az ember. Mindenki döntse el maga, hogy mire van igénye.

Persze, persze, különös, meg beteges, meg fujj már, hát hogy képzeli a szerző, mert milyen undi már, hogy autóbalesetekre meg balesetek által deformált emberi testekre bukik a hős(?), de nem ugyanilyen beteg dolog-e, amikor – teszem azt – valaki azért vesz egy kettes Golfot, hogy a bivalybaznádi diszkóban slusszkulcsot pörgetve fel tudja szedni a helyi csajokat, aztán irány a hátsó ülés? Vagy nem beteg-e, amikor a negyvenkilós anyuka a húszkilós kisfiát egy két és fél tonnás SUV páncélerőd-szerű tömegébe zárva hurcolja oviba meg kézműves-foglalkozásra, csak mert megteheti, meg státuszszimbólum, meg az a kocsi maga a négy keréken guruló, stilizált jólét? Ez nem ugyanolyan perverzió-e, mint baleseti hegekre, összeroncsolódott emberi testekre és autókarosszériákra izgulni?

Nem gondoltam volna, hogy a Vizbe fúlt világ századrangú posztapok után meg tud lepni az író. A filmes Prizma folyóirat első száma miatt gondoltam, hogy bepróbálom a könyvet, mert ott elég mélyen próbálnak közeledni ennek a filmes adaptációjához, de véleményem szerint nem elég körültekintően. Nekem az a fura, hogy csak egyszer, érintőlegesen foglalkoznak azzal, hogy ez a fajta techno-perverzió a halálélmény után/közben alakult ki vagy erősödött, ami szerintem eleve más irányokba viheti az értelmezést, ugyanis inkább csak azt járják körbe, hogy a posztmodernizmusban a szex a technológia által válik sematikussá, repetitívvé – inkább állapotként foglalkoznak a témával és nem látnak bele folyamatot – , amivel nem feltétlenül értek egyet, viszont azzal igen, hogy ehhez el lehet jutni: túlzások által a kiégéshez. Azonban én a kiégést nem is nagyon veszem észre a regényben. Pont ellenkezőleg, pl. itt a főszereplő férfi egyáltalán nem azért akar szexelni másik férfival, mint az ugyancsak kiváló 2011-es Shame című film főszereplője, aki tényleg ki van égve, az arról szól; ez a regény viszont nem. Ballard szereplői határokat feszegetnek a minél intenzívebb élmények elérése érdekében, és a kocsikat (technológiát) újfajta lehetőségként ünneplik, ki akarják hozni a maximumot belőle, hiszen extra izgalmat nyújtanak azzal, hogy használatukkal bármikor meghalhatnak; tehát nem halálvágy a katalizátor (kivéve az egyik szereplőnek!), hanem a halálfélelem.
Meglepően sok perspektívából vizsgálja az író a problematikát, a stílusától pedig elájultam. Nagyon nem spoilerponyva. Csak azért a félcsillag levonás, mert a téma és a szöveg valóban nem adja könnyen magát.

Összességeben élveztem a könyvet, de a vége sajnos csalódás volt. Ennek a legfőbb oka az, hogy előbb láttam a filmet, és úgy érzem az alternatív végkifejlet jobban sikeredett. Az író gondolom rá akarta volna bízni a mi fantáziánkra, hogy mi is fog hőseinkkel történni. Ennek ellenére tudom ajánlani, a könyvet és a filmet is.