Menedzserfejlesztő programjaink méltán népszerű könyve közkedveltségét elsősorban annak köszönheti, hogy középpontjában az egyén lehetőségei állnak. A Szerzők kiemelkedően sikeres személyek példáján is bizonyítják, hogy nem a teljesítmény eredményeként érezzük magunkat nagyszerűen. A kapcsolat fordítva működik: akkor teljesítünk kiemelkedően, ha nagyszerűen érezzük magunkat!
A jó közérzet – a lelki egyensúly fenntartása – életerőt, motiváltságot, ambiciózusságot, a konfliktusok kezelésének a képességét feltételezi. A szellemi és érzelmi kapacitás, másképpen: a lelki állóképesség nem ajándék, nem talált tárgy, hanem kitartó önfejlesztő munka eredménye. Olyan teljesítmény, amely az életvitel harmóniájában mutatkozik meg.
A valahogy „megbirkózni” a dolgokkal – a kezdők szintje. A lelki állóképesség a sikeres profik megkülönböztető vonása! – írják a Szerzők, akik világos módszerek és gyakorlati példák sorával adnak útmutatást ennek a profizmusnak az eléréséhez. Bízvást… (tovább)
Lelki állóképesség 4 csillagozás

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Kulcs Könyvek Bagolyvár · Karrier Bagolyvár
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 5

Kiemelt értékelések


J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre
Ez a könyv nagyon hasznos lehet annak, aki még soha semmilyen önsegítő könyvet nem olvasott. Pedig 34 éve jelent meg, mégis azt mondanám, csak a pozitív gondolkodásról szóló rész vált elavulttá. Érdekes, számomra legalábbis, hogy szinte egy időben jelent meg Csíkszentmihályi könyvével, a Flow-val (ez egy kicsit korábbi), és mindkét könyv valami hasonlót próbál megfogni, bár teljesen másképp. (Azért érdekes ez nekem, mert a Flow-t is most olvastam pont.) Itt eszményi teljesítményállapotnak nevezik a szerzők azt az állapotot, amit Csíkszentmihályi flow-ként definiált. Az eszményi teljesítményállapotban képességeid legjavát nyújtod, kihívásként tekintesz a problémákra, képes vagy belemerülni az adott feladatba, és élvezed is azt. Nem attól leszel boldog, hogy ilyen teljesítményt nyújtottál, hanem akkor tudsz így teljesíteni, ha boldog, kiegyensúlyozott vagy. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyél, fejlesztened kell a lelki állóképességedet. Ehhez mi kell? Megfelelő motiváció (nem külső), jó vizualizációs technikák, pozitív gondolkodás, helyes étrend, rendszeres mozgás, légzéstechnikák, humor, mindenféle kis szertartások, jó problémamegoldó készség és hatékony stresszkezelés. Legalábbis a szerzők szerint. Majdnem mindennel egyet is tudtam érteni, de a világon semmi újat nem kaptam ettől a könyvtől. De mondom, aki még nem olvasott önsegítő könyveket, azoknak lehetnek benne hasznos dolgok.


J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre
Szuperjó, hasznos ötletekkel.
Népszerű idézetek




Nem könnyű kifejleszteni magunkban a pozitív beállítottságot. A környezet ugyanis legtöbbször a negatívat hangsúlyozza mindenben. Az iskolákban például önkényesen kialakított mércével értékelik a teljesítményedet, és azt nézik, mennyival maradsz el ettől a mércétől.
…Ennek aztán az a következménye, hogy kudarckerülésre, nem pedig a kiválóság lehetőségének keresésére ösztönöz.
47. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




A csúcs szinte elérhetetlen távolságban van, de egyetlen lépést mindig meg tudsz tenni felé. A végső cél elérhetőségében az ember csak akkor lehet biztos, ha már elérte. Azt azonban mindig tudja, hogy minden lépés közelebb viszi hozzá, és egy lépést mindig meg tud tenni.
81. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




A stressz hozzáértő kezelése nem azt jelenti, hogy minden módon igyekezned kell elkerülni a feszültséggel teli helyzeteket és a kihívásokat. Nem. A helyes megközelítés az, hogy megtanulod irányítani a változásra és a kihívásra adott érzelmi válaszaidat, hogy ne keríthessen hatalmába a félelem és a düh.
210. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




Ha szolgáltatást nyújtasz, de nincs rajta profitod, az filantrópia. Ha profitot csinálsz, de nem nyújtasz érte szolgáltatást, az lopás.
146-147. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




Azt viszont már csak nagyon kevesen látják, hogy a fizikai erőnlétnek jelentős befolyása van arra, hogy szellemi munkásként milyen teljesítményt képes nyújtani valaki.
92. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




A fizikai erőnlét növeli a magabiztosságot. Az emberek pedig jobban hisznek annak, aki hisz magában és a képességeiben.
99. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




„Vállalkozóként az ösztönöz, hogy amit csinálok, a lehető legjobban csináljam. Ugyanúgy, mint amikor ügyvédeskedtem. A kettő közötti különbség alig érzékelhető. Sakkozhatok, és ugyanez fog ösztönözni. Arra törekszem, hogy minden lépésem jó legye, számítson. Hinned kell, hogy amit csinálsz, annak értelme van, az fontos. Ebben nincs kicsi és nagy dolog. ”
Robert Holmes
62-63. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




Az energiaszabályozás a kiemelkedő teljesítmény egyik kulcsa, legyen szó fizikai vagy szellemi tevékenységről.
130. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




Mert végül is mi az akasztófahumor? A tehetetlenségét érző ember próbálkozása, hogy elviselhetővé tegye az elviselhetetlent.
141. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre




Ha egy vállalaltvezetésen belül lábra kap a negatív humor, ez halálos csapást jelent a cég munkamoráljára….Az értékes emberek csak addig hajlandóak elviselni ezt a torz humort, amíg jobb helyet nem találnak.
142. oldal
J. E. Loehr – P. J. McLaughlin: Lelki állóképesség Az élsportban alkalmazott sikertechnikák adaptálása az üzleti és politikai életre
Hasonló könyvek címkék alapján
- Michael Bungay Stanier: Szokj rá a coacholásra! 89% ·
Összehasonlítás - Michael Bungay Stanier: The Coaching Habit ·
Összehasonlítás - Robin Sharma: A rang nélküli vezető ·
Összehasonlítás - Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny 92% ·
Összehasonlítás - Jonah Berger: Katalizátor ·
Összehasonlítás - Thibaut Meurisse: Urald az érzelmeidet ·
Összehasonlítás - David Heinemeier Hansson – Jason Fried: Rework ·
Összehasonlítás - Bob Proctor – Sandra Gallagher: Az élet művészete ·
Összehasonlítás - Brian Tracy: Végezd el most! ·
Összehasonlítás - Henry Cloud: Határok a vezetés szolgálatában ·
Összehasonlítás