Nyolcbetűs ​szavak (Mocskos kis titkaink 1.) 129 csillagozás

J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Talán még senkinek sem fordult akkorát az élete, mint Sydney Paige-nek, amikor téves számot hívott. Csak meg akarta mondani a magáét a pasinak, aki összetörte a legjobb barátnője szívét, ehelyett minden elfojtott dühét egy vadidegen nyakába zúdította. Most pedig az egész világ a feje tetejére áll, mert a fickónak esze ágában sincs kiszállni a vonalból.
Brian Savage olyan életet élt, amit teljes szívéből utált – amíg Sydney vad kirohanása ki nem rántotta a mókuskerékből. A szexi hangú nő hamarosan a szívébe és az ágyába is utat talál, csakhogy Briannek súlyos titkai vannak, és minnél közelebb engedi magához Sydet, annál nehezebb megvédenie őt múltbéli hibáinak következményeitől…

Eredeti mű: J. Daniels: Four Letter Word

>!
Libri, Budapest, 2018
540 oldal · ISBN: 9789634334033 · Fordította: Babits Péter
>!
Libri, Budapest, 2018
540 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634331759 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Brian Savage · Jamie McCade · Sydney Paige


Kedvencelte 18

Most olvassa 7

Várólistára tette 82

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Tünde_JLT IP
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

A család nem mindig azokból áll, akivel közös a vérünk vagy a nevünk. (…) A család alatt én elsősorban azokra gondolok, akik mindentől függetlenül szeretnek és támogatnak. Akiknek számít, ha boldog vagy, akik nem törnek pálcát feletted. Akik segítenek meggyógyulnod. Akik elfogadnak úgy, ahogy vagy.

Miért vártam eddig azzal, hogy megvegyem ezt a könyvet? Miért kellett nekem a borító alapján pálcát törnöm felette?

Ez a könyv sokkal több egy szokásos pucér pasis borítójú könyvnél. Fényévekkel több: megnevettet, összefacsarja a szívet, meggyötri a lelket, elgondolkodtat, reményt, szerelmet, barátokat, családot ad.
Gyönyörű írás arról, hogy lehet a pokolból, a teljes reménytelenségből visszatalálni a fényre. Pusztán a véletlenek sorozata, hogy gyógyíthat meg két megtört lelket, akik elvesztették az útjuk során önmagukat, illetve a hitüket abban, hogy ők is megérdemlik a boldogságot.
Ajánlom mindenkinek.

9 hozzászólás
>!
Tóth_Orsolya_3 P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Összességében tetszett. Sokat mosolyogtam és még meg is hatódtam a könyv olvasása közben. De valahogy mégsem éreztem azt a „wow” érzést. Maga az, ahogy „megismerkedtek”, szerintem zseniális volt, de bizonyos dolgok vagy túl gyorsan, vagy számomra következetlen módon követték egymást. spoiler
Azért a sorozat következő részét mindenképp olvasni szeretném.

3 hozzászólás
>!
Naiva P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Rosszabbra számítottam. Szerintem nem indult rosszul a történet első fele. A vége kárpótolt. Igaz, a két főszereplő megismerkedést kissé túlzásnak tartottam, ugyanakkor mégis jókat mosolyogtam rajtuk. Sydney-t sajnáltam. spoiler Brian-t szintén. Eleget vezekelt.
Valahol az érdekelt volna a leginkább, hogy mi volt az a pont, amiért Sydney és Marcus idáig jutottak. Mindegy Brian sokkal jobban illett hozzá.
Örültem, hogy a legjobbkor találtak egymásra. A mellékszereplőket is lehetett szeretni. Tori és Jamie történetére nagyon kíváncsi vagyok. Remélhetőleg nem kap kaszát a sorozat.

>!
Ács_Milán P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

"A hangjába lettem szerelmes, de most őt magát tartottam a karomban, s miközben teljesen átadta magát nekem, minden mást elfelejtettem. Megőrjített. Innét már nem volt visszatérés.
Bármit megtettem volna érte. Mindent megtettem volna érte."

Minden egy telefonhívással kezdődött… azzal a bizonyos hívással, amitől se köpni, se nyelni nem tudtam. És még csak az első fejezet 22.oldalán tartunk… mi lesz ezek után, ha ilyen a kezdés?
Bevallom őszintén azt gondoltam, hogy rögtön az elején ellőtte az írónő ezt a patront, ami nagyon nagyot szólt és ezek után a történet meg is fogja kezdeni azt a bizonyos mélyrepülést, amit több esetben máshol is már megszokhattunk. De nem így lett! Sőt! Ahogy haladtam az olvasással, minden képzeletemet felülmúlta!
Úgy igazán nem is tudom, hogy mit írjak… azokat az érzéseket nagyon nehezen vagy talán nem is tudom 100%-ban megfogalmazni és leírni, amit kaptam ettől a történettől. Lehet, hogy most sokan feltennék azt a kérdést, hogy miről beszélek, mire gondolok ezzel, hiszen ez egy erotikus műfajú regény. Valóban az, de ez nem egy sima erotikus regény… ez annál sokkal, de sokkal több. A lepedőgyűrögetés mellett igenis van egyéb mondanivalója, olyan plusz, ami érzelmi hatással lehet az olvasóra. Rám hatott és nagyon betalált!
Még nagyon az elején jártam, amikor azt éreztem, hogy ez egy 5 csillagos történet számomra. Majdnem a végéig ki is tartottam ez az elgondolásom mellett… csakhogy! Jött Brian vallomása… ami könnyeket csalt a szemembe és akkor került fel a pont az I-re, vagyis újabb kedvenccel bővült a listám.

„Ha szeretünk valakit, a magunkénak akarjuk tudni, és senkivel sem osztozunk rajta, de attól még a tény, hogy együtt lehetünk most és mindörökké – a múltunkat akkor sem tehetjük meg nem történtté.”

És végül, a három Gráciának, akik név szerint: @Alexandra0924, @nypiro, @Tünde_JLT nagyon köszönöm az ajánlást, telitalálat volt! Kár lett volna kihagynom! Ezt most már én is tudom! :-)

13 hozzászólás
>!
V_Ili P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Szerethető kis sztori volt.
Volt benn minden, dráma, romantika, erotika ez utóbbi mondjuk dögivel :)
A rengeteg poén és a szerethető mellékszereplők, meg természetesen az ikrek és Sir Duke mind kellettek a könyvbe
Amilyen lassan jutottunk el a tényleges találkozáshoz, onnantól annál gyorsabban pörögtek az események.
Kíváncsi vagyok Tori és Jamie történetére, hogy mit tudnak kihozni ebből a nagy ellenszenvből, főleg Tori, őt nagyon bírtam és igazi barátként számíthatott rá Sydney végig.

>!
Madama_Butterfly
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Hát nem tudom… voltak szívbemarkoló, megható és egyedi részei, de tartalmazott jócskán kliséket és sablonos jeleneteket is.
Az üzenete és a mondanivalója – mindig mindenhonnan van kiút, akármilyen rossznak és reménytelennek is tűnik a helyzet – valamint maga a sztori sem tudott lekötni (pedig tényleg próbálkoztam), a kedvesemezéstől pedig a kb. a sztori felétől kirázott a hideg…
Bevallom nőiesen Tori és Jamie kapcsolata az egész könyv során jobban érdekelt, mint Syd és Brian története… (pont ezért fogom elolvasni a második részt, ami ahogy látom, róluk szól :D)

>!
Magdi1017
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Már egy ideje szemezgettem vele, de mindig kikerültem, mondván „majd”… Kár volt! Túl sok volt benne a véletlen, a sablon, de ez abszolút nem számít, mert semmit nem vett el az élményből, amit ez a könyv nyújtott. Úgy gondolom, volt egy kis plusz, egy kis egyediség benne, legalábbis számomra, hiszen Brian „mellékállásával”, ha jól emlékszem, nem is találkoztam eddig egyetlen olvasmányom során sem. Szerethető karakterek, szuper környezet, igazi nyári feeling lengte be az egésznek a hangulatát. Mikor a lepel lehullott, őszintén szólva megkönnyeztem.
Remélem kiadják Tori és Jamie történetét hamarosan. :)

>!
Evika82 P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Ez egy fantasztikus könyv volt.
Igen erotikus könyv, ahol nagy hangsúlyt kap a szex, de közben annyival, de annyival többről szól a történet. Miközben tele van hihetetlen jó beszólásokkal és poénokkal, amiken nagyon jókat derültem, aközben van mély mondandója is.
Bármennyire is összetörtünk múltbéli hibánk súlya alatt, bármennyire úgy érezzük nem érdemeljük meg az esélyt a boldogságra, ha a sors az utunkba sodorja a megfelelő személyt, akkor igenis minden megtörténhet. Igenis helyrejöhet az életünk, mert igenis megérdemeljük.
A megfelelő személy segítségével minden akadályt le tudunk győzni!

4 hozzászólás
>!
KATARYNA
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

NYOLC-
BETŰS
TILTOTT
SZAVAK

Bagzódás. Mániákus. Comboska. Vadóckám. Végeztem. Elégvolt. Többetne. De
KEDVESEM
Itt mindenképpen meg kell hallgatnotok ezt a Paprika Jancsit.
Megállás nélkül.
https://m.youtube.com/watch…

Nem azzal van a gond, hogy nem lenne jó ez a történet. Jó ez. Csak túl sok.
Az eleje az valami leírhatatlanul jó. Mindaddig amíg nem találkoznak. Pedig hogy vártam én azt.
Ezek után csak az folyt megállás nélkül, hogy titkolózok, d.gjunk, pár hét? Vagy még 1-2 hónap együttlét után már költözzünk össze.. gyerek. Ésatöbbi.

Remélem lesz majd olyan ember aki nyíltan ide meri írni hogy ugyanígy érzett. Hogy bármennyire is nem vagyunk egyformák, és ez jó is, de van, amit akármennyire szugerálunk, k.rvára nem jön át.

Annyira túlírt, olyan szinten irritáló Brian. Önképzavaros, a f.rkán kívűl és 500 oldalon keresztül háborgatja azt az író, amit 5 perc alatt el is felejt a végére.
Sydney meg.. szexhiányos, anyahiányban szenvedő, és mániákus Brianfütyi imádó.

Mégegyszer leírom, túlírt, és nekem sok.
Nem fogom elolvasni a folytatást. Nem.

10 hozzászólás
>!
Trice29 P
J. Daniels: Nyolcbetűs szavak

Felemás érzéseim vannak az olvasás befejezésével. Nagyrészt tetszett a könyv. Amennyiben kikapcsolom a realitás érzékemet, akkor egy nagyon kiváló felnőtt erotikus mesét kapok. Ugyanakkor nem tekinthetek el attól, hogy hányszor éreztem olvasás közben azt, hogy nemáááá…..
A szereplők nagyon jó arcok, igazán megszerettem a társaságot. A folytatásra is vevő vagyok, remélem kicsit életszagúbb lesz.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Ács_Milán P

Egy tökéletes pillanaton nincs mit gondolkodni, csak meg kell élni.

259. oldal

>!
KATARYNA

Kezdett elmenni az eszem.
Hivatalosan is.
A szerelem nemcsak vakká és süketté tett, de teljesen meghülyített.

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Paige
>!
KATARYNA

Valaki nagyon nem fog ajándékot kapni a Mikulástól…

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Paige
>!
Evika82 P

Gyökeresen megváltoztattál azon az éjszakán, amikor felhívtál. Fényt hoztál a sötétségbe. Szar volt az életem, tömény szar és semmi más, de azután jöttél te, és annyi mindent adtál.
Annyi jót.

>!
Fire_bird

Mindenkinél jobban ismertem a barátnőmet. Tudtam, csak arra kellek, hogy meghallgassam, nem kér a nyugtatgatásból és a tanácsokból. Néha minden szónál többet ér a tudat, hogy van, aki meghallgat.

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Paige · Tori Rivera
>!
Evika82 P

Nem tudom, hogy történt, mi van benned, aminek ennyire nem tudok ellenállni, de megtörtént, bébi, és rohadt jólesett. Jobban, mint hosszú ideje bármi. Mint valaha bármi.

>!
Felixa P

…nem szabad várnunk, ki kell mondanunk az érzéseinket, mert sosem tudhatjuk, mennyi időnk van még.

Kapcsolódó szócikkek: Brian Savage · Sydney Paige
>!
Vivi_

Nincs gyötrelmesebb érzés, mint látni, ahogy a saját faszságunk miatt hullik atomjaira minden.
Talán csak az, ha a szemünkbe is mondják.

>!
Alexa201

A család nem mindig azokból áll, akivel közös a
vérünk vagy a nevünk. A család lehet egy idegen is, akit
véletlenül felhívunk, a pincérnők egy tengerparti
étteremben, vagy egy hétéves ikerpár, akik viccesnek és
szépnek tartanak. A család alatt én elsősorban azokra
gondolok, akik mindentől függetlenül szeretnek és
támogatnak.

>!
nypiro P

Szeretni mindig kockázat: vad és kiszámíthatatlan érzés. Vagy átadjuk magunkat neki, és elfogadjuk a végleteit, bárhová repítsen is, vagy megkeményítjük a szívünket és sosem tudjuk meg, milyen csodálatos lehet.

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Paige

A sorozat következő kötete

Mocskos kis titkaink sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Brittainy C. Cherry: Tűzeső
Jennifer Probst: Eltervezett házasság
Emma Chase: Egy ágyban a herceggel
Winter Renshaw: Ui.: Rohadj meg
Leylah Attar: The Paper Swan – Papírhattyú
Vi Keeland: A beosztott
Kelly Oram: Cinder és Ella
Papp Dóra: Tükörlelkek