The ​Catcher in the Rye 160 csillagozás

J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Ever since it was first published in 1951, this novel has been the coming-of-age story against which all others are judged. Read and cherished by generations, the story of Holden Caulfield is truly one of America's literary treasures.
Salinger's classic coming-of-age story portrays one young man's funny and poignant experiences with life, love, and sex.

Eredeti megjelenés éve: 1951

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Penguin, New York, 2010
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780241950425
>!
Paw Prints, 2008
ISBN: 9781439550052
>!
Back Bay Books, New York, 2001
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780316769174

12 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Holden Caulfield · Phoebe Caulfield · Robert Ackley


Kedvencelte 48

Most olvassa 18

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

entropic P>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Nincs más könyv, amiben ennyire otthon érezném magam – mindig, bármikor, azonnal, bármelyik oldalon –, mint ebben. És most már néhány éve abban is eléggé biztos vagyok, hogy – nálam – ez semmiképp sem életkorfüggő.

Úgy amúgy meg minden benne van, amit a világról tudok, tudhatok, tudni lehet.

Az is, hogy milyen végtelenül hervasztó tud lenni minden. Meg az is, hogy milyen eszméletlenül jó tud lenni minden.

(És sosem nevettem és bőgtem még ennyit ezen a könyvön, mint a mostani, sokadik újraolvasáskor.)

2018.

A minap koncerten voltam egy barátommal, utána még maradtunk további sörre és könnyed dumálgatásra, de váratlanul igen mélységes és személyes témákba keveredtünk. A beszélgetés egy pontján megfogtuk egymás kezét és úgy dumáltunk tovább végig, amíg oda nem jött a biztonságis csávó, hogy lassan zárnak, és légyszi vegyük már ki az utolsó két kabátot a ruhatárból.

Úgyhogy most kénytelen voltam – rémes – újraolvasni ezt, mert – efelől már rég nincs semmi kétségem – ebben a könyvben tényleg minden benne van, ami az életben előfordulhat, még az is, amikor a franc se tudja, pontosan mit érzel és mit akarsz, de mindegy is, elég az, hogy épp fogod valaki kezét, és nem aggódsz azon, hogy most vajon kell-e ficánkolni az ujjaiddal vagy hogy izzad-e a tenyered, meg hogy jaj, ez mit jelent és ki hogyan érti vagy hogyan érti félre – csak tudod, hogy az akkor ott pont jól és a helyén van, és minden oké.*

* https://moly.hu/idezetek/540161

2021.

Már több mint másfél éve nem olvastam újra, úgyhogy épp ideje volt.
(A legutóbbi, 2020-as újraolvasáskor nem volt update.)
Sok egyéb mellett ez egy ilyen önsegítő/önismereti regény is nekem, meg olyan regény, amin mindig remekül le tudom mérni, hogy állok éppen a dolgok kamuságával és hogy mennyire vagyok elkurvulva.
Most épp ez utóbbiak (kamu és kurvulás) miatt olvastam újra – mert mindenfélék történnek, általam korábban tisztelt, korábban egészségesen szarkasztikus és önironikus emberek mostanában leginkább azzal villantanak, hogy mennyire meggyőzően tudnak ordasnagy, saját seggüket bevédő kamu f*szságokat úgy előadni, hogy az ijesztően úgy hangzik, mintha komolyan gondolnák, amit mondanak.
Nem, tényleg, ehhez kell egy Catcher-újraolvasás – hogy kicsit felülvizsgáljam a dolgokat, hogy megnézzem, még mindig kamu-e az, ami kamu. Meg hogy még mindig annak tartom-e.
És hát az. És annak tartom.
Kötöttem nemrég egy egyezséget egy barátommal hirtelen felindulásból – szólni fogunk, ha azt vesszük észre, hogy a másik elkezd kamugéppé változni.
Remélem, nem kell majd szólnunk.
(És ha még harminchatszor újraolvasom életemben, erről akkor se fogok értelmező értékelést írni, soha.)

4 hozzászólás
Juci P>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Szerettem ezt a könyvet kamaszként, olyannyira, hogy elolvastam, sőt megvettem miatta Salinger többi könyvét is, de arra már nem emlékszem, hogy a számos rétege közül melyik fogott meg – valószínűleg a „nem találom a helyem” életérzés meg az értelemkeresés szüksége. Bár arra is emlékszem, hogy a nonkonformizmussal nem tudtam még mit kezdeni akkor, na de a kamaszkori lázadást bepótolom a harmincas éveimben, elvégre sose késő :)
Jó volt most újraolvasni, tudatosabban, meg a nélkül a kényszer nélkül, hogy „tizenéves vagy, ez a te könyved”, kicsit talán távolságtartással, ugyanakkor lehet, hogy nagyobb rálátással is. És hát ez egy remekmű, na. Én azt is értem, ha valakit idegesít, engem is volt, hogy idegesített már ez a sok szerencsétlenkedés, de akkor is zseniális.
Holden Caulfield egy két lábon járó szabad idegvégződés, egy iszonyatosan érzékeny membrán, aki mindenre vibrál, ami az életben szép és jó, de arra is, ami rossz, hamis, elkeserítő, sajnálatra méltó. Egy többszörösen traumatizált fiú, aki az eufória és a depresszió között libikókázik folyamatosan, aki nem jön rá, mi a baj vele, és mások sem tudják (de a szöveg elárulja), aki rávilágít arra, mennyire szánalmasan képmutató mindenki, és ugyanakkor mély együttérzéssel mindenkiben meglátja a jót is. (Szerintem ez az együttérzés nagyon fontos, cinizmus ide vagy oda, abszolút nem nihilista.) Egy fiú, aki mindenáron kapcsolatot keres emberekkel, de csak nagyon kevesekkel találja (nem véletlenül azokkal, akik igazán ismerik őt, és mindig meghallgatják, és nem akarnak mindenáron valami tanácsot adni neki). Aki már nem gyerek, de nem is tud vagy akar felnőtté válni, aki a gyerekekben még látja a hiteles, torzítatlan létezés lehetőségét, és azt a felelősséget is, hogy valakinek ott kéne állnia a szakadék szélén és megvédeni a gyerekeket a lezuhanástól. Neki is szüksége lenne egy srácfogóra, aki visszatartaná őt a szakadéktól.
El sem tudom képzelni, hogyan robbant bele az ötvenes évek Amerikájába ez a szöveg, ez a narrátor, leleplezve a jómód mögötti ürességet, az élet értelmének fájó hiányát. Nem csodálom, hogy botránykönyv volt, és nem is hiszem, hogy a sok goddamen háborodtak volna fel igazán. Benne van vastagon a világháborús tapasztalat, annak a felismerése, hogy az emberiségről lehullott az álarc, és hogy muszáj új, tartalmasabb alapokra helyezni az emberi kapcsolatokat, ha nem akarjuk társadalomként is az elmegyógyintézetben végezni.

11 hozzászólás
Aurore>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Szavakkal alig tudom kifejezni, mennyire szeretem ezt a könyvet. Bizonyára, mert tiszta őrült vagyok – vagy mert éppen emiatt a könyv miatt vagyok őrült. Az biztos, hogy nagyban hozzájárult a kialakulásomhoz: féktelen idealizmus, az „igazi” emberek keresése és értékelése, a Robert Burns iránti rajongásom… Sosem felejtem el, hogy amikor másodszor (vagy harmadszor) olvastam a gimiben az egyik fotelban, megkérdezte a B.É. nevű osztálytársam, mit olvasok, s amikor megmutattam, szinte értetlenül kiáltott fel, „Dehát ezt már olvastad!”. B.É. azóta nagymenő lett, de már akkor sem volt az a típus, akiért Holden odáig lett volna. Én meg… mellre szívok minden csekélységet. Pedig… a Zabhegyezőt nem lehet elégszer és eleget olvasni.

Az angol eredetivel kapcsolatban: több évet várt a polcon, mint ahány éves voltam, amikor megvettem. De megérte várni. Ma már szinte úgy tudtam élvezni, mintha az édes anyanyelvemen íródott volna. Más a hangulata, mint a magyar fordításnak – amit szintén nagyon szeretek –, letisztultabb valahogy (tetszett, hogy mindenki „old”, főleg azok (a dolgok) , akiket (amiket) Holden kedvel, pl. a szarvaslövő sapka), és éppen ezért klassz.
Egy mestermű, kész, ennyi, kár spilázni. Ja, és: http://moly.hu/ertekelesek/239753

>!
Little, Brown Books, Boston, 1991
214 oldal · ISBN: 0316769487
3 hozzászólás
mandris>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Nagy dilemma: hogyan értékeljem ezt a könyvet. Ha a szubjektív olvasmányélményt kellene értékelnem, akkor nem biztos, hogy annyira jól járna. Kellően rég olvastam először (akkor magyarul a félrevezető című Zabhegyezőt), igaz, már bőven nem serdülőként, és időszerű volt elolvasni eredeti nyelven (mivel már alig emlékeztem valamire, mondjuk a „meg minden” azért megmaradt). Úgy rémlik, annak idején valahogy jobban szerettem (kíváncsi vagyok, mennyire tetszene az újrafordított). Most vagy rosszkor olvastam, vagy én vagyok olyan élethelyzetben, hogy zavaróan nem tudtam azonosulni Holdennel (ami, ha úgy vesszük, jó is lehet), de nem akart működni a könyv.
A nyelvezete kissé szegényesnek hatott, de valószínűleg így (volt) autentikus. Fogalmam sincs, hogy beszélt egy amerikai fiatal az 50-es években, de el tudom hinni, hogy így. Mivel már ismertem a könyvet, túl sok cselekményt nem vártam, így ez a része nem okozott csalódást, meg egyébként sem vagyok cselekmény-fetisiszta. Talán egyszerűen nem tudok azonosulni a mindenkori kamaszokkal. Valószínűleg Holden ki nem állhatna.
Na jó, így sehogy sem tud jól kijönni belőle a könyv, ugyanakkor mindenképpen (bizonyítottan) időtálló munka, fontos kérdéseket boncolgat, és kamaszok millióinak nyújtott, nyújt és fog nyújtani azonosulási pontot, így irodalmi jelentőségét nem vonom kétségbe. Úgyhogy szerintem átlagolok.

RVivi P>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Egész kedvesen csillagoztam ahhoz képest, hogy sokszor mennyire földhöz tudtam volna vágni. Holden egy rohadt idegesítő főszereplő és a sztoritól se voltam elájulva. Hogy őszinte legyek, elég eseménytelen volt. Az egész könyv alatt szinte csak az történt, hogy lemondott mindenkit, akivel találkozott. És nem, nem azok az emberek voltak lehangolóak, hanem Holden.
Ugyanakkor volt benne valami, ami mégis megfogott. Nem annyira, hogy meg is szeressem a könyvet, de ahhoz eléggé, hogy ne utáljam. Bár fogalmam sincs, hogy mi volt az.
Elég zavaró volt a sok szóismétlés is. Volt pár mondat, aminek ismételgetése egyedül kitette kb a könyv felét.
Azért látni benne, hogy annó mitől akadhattak ki annyira az emberek tőle.

Frank_Spielmann I>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

I swear to God I was a fool not to read this before in English. Boy, how I loved this when I was seventeen! I think you have to read it when you are about sixteen. No kidding. You just have to. You must. And if you speak English, you have to read it in English. It's far better than the Hungarian translation. I mean the Hungarian version is not that bad – I read it first in Hungarian, and I loved it – but everyting's better in the original language. So there is that boy called Holden Caulfield. You know him, if you are older than eighteen. He's not a bright boy or a genius, but you cannot hate him. Okay, I know some people who hate him, but they are just the exception that proves the rule. It says something about you whether if you love him or you don't. It was a great adventure for me to be with Holden again. No kidding. If you hate phonies and phony things you're gonna love it. If you are a phoney – all right, you can love it, but just because it's a famous book and everybody says it's one of the best books ever. 'Cause it is.

I forgot some scenes, for example the one with Mr Antolini, or the end with Phoebe in the rain. I couldn't tell you why this book is so great, but it is. It's something like goddam magic. Anyway, some scenes and senteces burn in your brain and you won't ever forget them, even when you're hundred years old or older. Holden is not an example to follow – I mean, how he does his things – but he's the one we were when we were young children. The book talks about this huge gap between the pure and honest life of children and this phoney life of an adult. I mean you don't have to be phoney when you're a grown-up, but you have to do phoney things sometimes. You couldn't live without it. It depress me as hell. You cannot live life without phoney thing, if you want to know the truth. It kills me.

(Thank you, @Aurore! ;) You kill me. :P)

1 hozzászólás
littlelinda P>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Őszintén szólva, nem nagyon tudom, mit mondjak erről a könyvről. El tudom képzelni, hogy az 1950-es években nagy port kavart, de jelen esetben, engem csak elszomorított. Holden szörnyen depressziós, és elég zavaró, hogy leírja mennyi mindent utál az emberekben, de közben ő maga is olyan. Előfordult ugyan, hogy egyetértettem egy-egy gondolatával, vagy visszaemlékeztem, hogy bizonyos dolgokon énis keresztülmentem anno, de már nem tudok azonosulni vele. Nem tudom, engem annyira nem nyűgözött le ez a könyv, inkább csak örülök, hogy nem az 50-es évek Amerikájában éltem.
Valahogy nem vagyok jóban a coming-of-age könyvekkel/filmekkel, talán ez is lehet az oka annak, hogy nem tetszett.

lillia>!
J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Ez a regény az én életemből eddig kimaradt – nálunk nem volt kötelező olvasmány.
A kötet újrafordításából adódó vita az én figyelmemet is felkeltette, és a pro és kontra érveket elolvasva sem tudtam eldönteni, végül mégis melyik verziót olvassam el – így maradt az angol kiadás, ha már úgyis ott lapult a tesóm polcán.
Nekem a regény kimondottan tetszett, csak sajnos pont egy olyan időszakomban olvastam, mikor egyhuzamban nem tudtam sok időt rászánni – ez a történetből „kirázódás” nem tett jót az olvasási élménynek, így idővel feltétlenül újra fogom olvasni a kötetet.
A regény címe az angol verzióban jelentőséggel bír, amit a magyar címek egyike sem tud sajnos visszaadni – számomra ez a „dalrészlet” jelképezi a főszereplő nagyfokú érzékenységét és mélységét.
A stílus, a cselekmény, a háttérben húzódó „mélység” nagy hatást tett rám olvasás közben, és bár tudom, hogy ez is egy megosztó mű, szerintem fontos, hogy próbát tegyen vele az ember – ha kamaszkorban kimaradt, felnőttkorban is simán emészthető. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. :)


Népszerű idézetek

volna>!

What really knocks me out is a book that, when you're all done reading it, you wish the author that wrote it was a terrific friend of yours and you could call him up on the phone whenever you felt like it.

ina_bauer>!

All morons hate it when you call them a moron.

44. oldal - Chapter 6 (Little, Brown and Company, 1991)

Frank_Spielmann I>!

'Life is a game, boy. Life is a game that one plays according to the rules.'
'Yes, sir. I know it is. I know it.'
Game, my ass.

13. oldal

Frank_Spielmann I>!

New York's terrible when somebody laughs on the street very late at night.

86. oldal

1 hozzászólás
alma>!

'I know it's a poem by Robert Burns.'
She was right, though. It is 'If a body meet a body comming through the rye'. I didn't know it though.
'I thought it was „If a body catch a body”, 'I said. ' Anyway, I keep picturing all these little kids playing some game in this big field of rye and all. Thousands of little kids, and nobody's around – nobody big, I mean – except me. And I'm standing on the edge of some crazy cliff. What I have to do, I have to catch everybody if they start to go over the cliff – I mean if they're running and they don't look where they're going I have to come out somewhere and catch them. That's all I'd do all day. I'd just be a catcher in the rye and all. I know it's crazy, but that's the only thing I'd really like to be. I know it's crazy.'

Chapter 22

Frank_Spielmann I>!

Most girls if you hold hands with them, their goddam hand dies on you, or else they think they have to keep moving their hand all the time, as if they were afraid they'd bore you or something. Jane was different. We'd get into a goddam movie or something, and right away we'd start holding hands, and we wouldn't quit till the movie was over. And without changing the position or making a big deal out of it. You never even worried, with Jane, whether your hand was sweaty or not. All you knew was, you were happy. You really were.

Chapter 11

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

You can't stop a teacher when they want to do something. They just do it.

15. oldal

volna>!

It wasn’t as cold as it was the day before, but the sun still wasn’t out, and it wasn’t too nice for walking. But there was one nice thing. This family that you could tell just came out of some church were walking right in front of me – a father, a mother, and a little kid about six years old. They looked sort of poor. The father had on one of those pearl-gray hats that poor guys wear a lot when they want to look sharp. He and his wife were just walking around, talking, not paying any attention to their kid. The kid was swell. He was walking in the street, instead of on the sidewalk, but right next to the curb. He was making out like he was walking a very straight line, the way kids do, and the whole time he kept singing and humming. I got up closer so I could hear what he was singing. He was singing that song ’If a body catch a body coming through the rye.’ He had a pretty little voice, too. He was just singing for the hell of it, you could tell. The cars zoomed by, brakes screeched all over the place, his parents paid no attention to him, and he kept on walking next to the curb and singing ’If a body catch a body coming through the rye.’ It made me feel better. It made me feel no depressed any more.

hablaty P>!

I don't exactly know what I mean by that, but I mean it.

80. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Ness – Siobhan Dowd: A Monster Calls
Serena Valentino: The Odd Sisters
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Magda Szabó: Abigail (angol)
Meg Cabot: Princess in Love
Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
John Green: Looking For Alaska
Meg Cabot: Airhead
Jennifer L. Armentrout: Oblivion
Becky Albertalli: Simon vs. the Homo Sapiens Agenda