Rozsban ​a fogó 205 csillagozás

J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Ötven évvel az első magyar megjelenése után új fordításban kerül az olvasók elé Salinger regénye.
Főhőse, Holden Caulfield tizenhét éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. Első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy szanatórium lakójaként meséli el.
Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma..

Zabhegyező címmel is megjelent.

Eredeti mű: J. D. Salinger: The Catcher in the Rye

Eredeti megjelenés éve: 1951

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Európa, Budapest, 2016
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634050858 · Fordította: Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2015
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634050858 · Fordította: Barna Imre

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Holden Caulfield

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Central Park


Kedvencelte 40

Most olvassa 25

Várólistára tette 117

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

No igen. Így kell eztet csinálni. Salinger úgy tud belemászni Holden fejébe, hogy az hihetetlenül élőnek és eredetinek hat, közben meg milyen általános és örök ez a típus. Caulfield bolyong pár napot New Yorkban – de bolyonghatna ugyanígy egy német sorstársa Berlinben, vagy egy magyar alteregó Pesten… és hát bolyong is, azt hiszem. Ez a bizonytalanság, a célvesztettség… Antolini figyelmeztetése szólhatna bármelyik 16 éveshez: http://moly.hu/idezetek/482913. Mert hát melyik kamasz érzi úgy, hogy megkapta, amit keresett? Aztán itt van ez a kölyök-elitizmus. Holden széles közösséget céloz meg megvetésével: elit egyetemistákat, bunkókat, filmszínészeket, vagy egyszerűen azokat, akiknek gagyi a bőröndje. Nem komoly ez persze, csak holmi túlfejlett kritikai érzék, ami szintúgy ismerős lehet azoknak, akiknek kamasz gyerekük van. Ez absztrakt módon talán az olvasót is megszűri: én például azt hiszem, azokat ragadja meg leginkább a könyv varázsa, akik úgy érzik, fenn maradtak a szigorú rostán, és képesek Holden barátjának tekinteni magukat.

És még pár szó a fordításról. Természetesen. Kultuszkönyvet írni nehéz, de fordítani se sokkal könnyebb*. Másodszor fordítani – na az meg tényleg rázós. Pedig Barna Imre tulajdonképpen nem vállalt túl nagy rizikót: ugyanazt tette, amit elődje, Gyepes Judit. A kor kamaszainak magyarította az eredeti szöveget, abból indulva ki, hogy ez a könyv nem a ’49-es év New York-jának regénye, hanem a mindenkori 16 éveseké. (Plusz-mínusz 60 év…) Vállalható idea, bár Barna is, mint elődje, beleütközik a folyton avuló szleng problematikájába. Vannak hibák, persze, például az „isi” szótól konkrétan a falra mászok – nem tudom, próbálták a kész szöveget középiskolásokkal lektoráltatni? Azok hátha kiszúrták volna. (Bár lehet, ezt az „isit” épp használja Barna Imre összes unokája, és ha így van, nyilván autentikus.) De felesleges ezeken a szavakon lovagolni, pláne hogy a Gyepes-féle szöveghez képest azért elenyésző a számuk**. Sokkal fontosabb, hogy amíg Gyepes Holden monológjainak ritmusát többszörösen összetett, kacifántos mondatszerkezetekkel kívánta visszaadni, addig Barna általában véve visszatért a salinger-i szövegre is jellemző rövidebb tagmondatokhoz. És ez jót tett a könyvnek. Gördülékenyebb, simább, élvezhetőbb. Élőbeszéd-szerűbb – bár erről talán inkább az eltelt ötven év tehet. Szóval jó, hogy van új szöveg. Most már kettőből (háromból) választhatunk.

*És értékelést se könnyű róla írni. De azért lehet, szerintem ez a legjobb: http://moly.hu/ertekelesek/239753.
**No persze vannak itt trágárságok is. Engem nem zavarnak. És hajlok rá, hogy amit Salinger úgy fogalmazott meg, hogy „you dirty crooked bastard”, az ma valóban úgy hangzik inkább, hogy: „egy rohadt szemétláda vagy, a kurva anyádat!”

40 hozzászólás
>!
Aurore 
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

„I swear to God, this translation is goddam phoney.” (@Frank_Spielmann)

Lehet, hogy furcsán hangzik, de van egy holdeni korban levő nagyon jó barátom: őt szerettem volna ezzel a könyvvel meglepni. Amennyire őt ismerem, azt hiszem, értené is a lényeget. Szóval megvettem ezt az újat, hisz mégis azt ígéri, Holden a mai fiatalok nyelvén szól majd hozzánk. Azt reméltem, ugyanúgy fog tetszeni, mint eddig, csak ha lehet, még jobban. Siklani fognak a mondatok a szemem előtt, mint kés a vajban. És mivel szeretem az ajándékokat előre letesztelni, meg egyébként is kíváncsi voltam, elkezdtem olvasni.

…Amikor a felénél jártam, már úgy voltam vele, olyan pipa vagyok, hogy majd' felrobbanok. Úgy éreztem, meggyaláztak valamit, ami szent. Félre ne érts: nem elleneztem én a Zabhegyező újrafordítását, sőt. Még abba is belenyugodtam, hogy Rozsban a fogó lesz a címe: oké, nem olyan frappáns, de hát valahogy így szól az eredeti cím is, istenem. Amikor megtudtam, Barna Imre veszi kezelésbe a szöveget, még tapsoltam is hozzá belül, mert ki tudná jobban megoldani, ha nem ő?

Most nem akarok belemenni a szószintű elemzésbe, hogy egy tinédzser szájában nincs olyan, hogy „isi”, hogy értem én, hogy a beszélt nyelvet akarta visszaadni, de akkor is túl sok az „így” és az „ilyen”, néha rossz helyen ráadásul, hogy miért kellett a „meg minden” helyett egy csomószor „satöbbi”, amikor nem is illik oda, egy fiú nem mond olyat, hogy „telcsizni”, és olyat se, hogy „vadászsapó”. Ja, és nincs olyan, hogy valakinek „drótja” van, bár a sógorom szerint egyszer, úgy talán harminc éve lehetett ezt mondani a randira, úgy kb. fél évig, de könyörgöm, mi ennek az értelme és egyáltalán ki ismeri ezt?

Egy fordítónak egy dolga kell, hogy legyen: stílusérzéke, de az nagyon; és nálam Barna Imre most ebben megbukott. Csalódtam benne, na. Persze vannak nagyon jó megoldásai, de az ismétlődő bakik megakasztják bennem a szöveget, minduntalan felbosszankodom rajtuk, és már nem élvezem. Mondjuk a fele után, amikor annyira felbosszankodtam, hogy kijött belőlem ennek az értékelésnek úgy durván a fele, egy kicsit jobb lett. Nem tudom, én szoktam-e meg a stílust, vagy Barna Imre jött egy kissé jobban bele, de jobb lett olvasni, azt el kell ismerni.

Ugyanakkor ami történt, az fáj. Olyan ez, mint a gyerek és a fürdővíz esete. Mert ebben a hatalmas igyekezetben pont az veszett oda, amit szerettem, az a kedves, érzékeny Holden, aki a légynek se tudna ártani. Holden Caulfield lett kamu és idegesítő. Még az is felmerült bennem amúgy, hogy hátha azoknak van igaza, akik már az előző fordításban is egy $@!% látták Holdent. Összességében nem gondolom így: tavaly angolul is elolvastam a könyvet, és eredetiben nagyon tetszett. (És milyen furcsa: még mindig találtam benne olyan részeket, amiket mintha életemben először olvasnék.) Viszont… ha Salingerre gondolok, aki szerint csak ő maga játszhatta volna el Holdent filmen – nos, az „elmegyek a pusztába és ott egyedül remeteként fogok élni” rész új, szimbolikus értelmet nyer vele. Lehet, hogy mégiscsak egy lehetetlen alak ez a Holden. De én jobban szerettem, amikor nem volt az, csupán egy hiperérzékeny tinédzser, aki New York utcáit járja. És sajnos most már nem tudom, oda merjem-e adni ajándékba ezt a könyvet.

>!
Európa, Budapest, 2015
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634050858 · Fordította: Barna Imre
88 hozzászólás
>!
Chöpp 
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Még így sem. Éreztem némi rokonszenvet nagy néha Holden Caulfield iránt, de nagyon elvétve és ez bizony édes kevés ahhoz, hogy kedveljem a könyvet. Egyszerűen nem az én világom, na! A Zabhegyező sem villanyozott fel tizenévesen. Csak kíváncsian pislogtam: Ez is valami? Olyan, mintha Salinger odasz…rta volna. Én nagyon bírom Salinger írásait, és tényleg minden tiszteletem az övé, de ez nekem a kaki kategória.
Annyira nem tudom méltányolni, hogy el nem tudom mondani.

14 hozzászólás
>!
entropic P
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Most már négy különböző nyelven/verzióban/fordításban olvastam ezt a regényt (két magyar, angol és cseh), azt meg meg se tudnám számolni, hogy összesen hányszor. Úgy 17 éve ez az egyik állandó regény az életemben, ami túlél mindenfélét (azt, hogy időközben – elvileg – felnőttem; azt, hogy egyszer az egyetemen meg kellett próbálnom elemző módon gondolkodnom róla valami 45 utáni amerikai irodalom-órán, pedig ez a Top 1-regényem, amit nem akarok elemezni; azt, hogy egy csomó mindenben szerintem már olyan kamus lettem/annyira elkurvultam, amennyire azt sose tudtam volna elképzelni 15 évesen).

De most elsőre ijesztő és nagyon felkavaró volt nekem ez az új fordítás. Minden olvasáskor máshogy szoktam Holdenre gondolni, de eddig még sose gondoltam, hogy ő egy ellenszenves, nyavalygó, arrogáns, lusta, kompromisszum-képtelen, felelőtlen és agresszív seggfej, most pedig ez volt az első benyomásom róla, ahogy ebben a maimagyar-fordításban olvasni kezdtem a dumáját. (Ami nekem tetszett amúgy. A fordítás mármint.) És már azon kezdtem gondolkodni, hogy akkor most én 17 évig tényleg tévesen ítéltem meg Holden alakját? Hogy nem is valami kimondhatatlan félelmektől és szorongásoktól és traumáktól gyötört, a szépet és az igazit vágyó és kereső, borzasztó agyas és érzékeny kamasz ő, hanem tényleg csak valami tizenéves pénzes pöcs, aki totál leszar mindent és mindenkit?

De aztán megértettem pár dolgot.

Először is azt, hogy mind a Gyepes Judit-fordítás, mind pedig a cseh fordítás (ami 1960-ban készült) elég ártatlan szöveg innen nézve. Az a régi beszédmód, ami azokra a fordításokra jellemző, az most roppant visszafogottnak és egészen irodalminak hat. És a mai, alkalmasint sokkal durvább nyelvhez szokott agyunkkal olvasva a régi fordításokat nem nehéz észrevenni Holden érzékenységét és könnyű megérteni az egyetemes kétségbeesését és vágyait, stb., mert hiszen egész szépen, egész irodalmian fejezi ki magát. (50+ évvel későbbről nézve.)

Aztán pedig azt is megértettem, hogy miért lehetett annak idején (meg még sokkal később is) olyan botrányos ez a regény. Hát baszki – mert 1951-ben Salinger nyelve kábé pont olyan durván és elidegenítően szlenges és agresszív és trágár és szarkasztikus lehetett, mint amilyen ez a Barna Imre-féle nyelv a maimagyarban.

És ezen a mindenkori szlenges nyelven már sokkal nehezebb Holdenben meglátni ezt az örök-kiúttalan kamaszt – mert tök könnyű lehet leragadni az első benyomásnál, hogy Holden trógerül és trágárul beszél, úgyhogy akkor biztos tróger is. És tök könnyű lehet elmenni amellett, hogy amúgy ez a Holden-nyelv, meg a látásmód és elme, ami ezt a nyelvet teremti, ez szép. A szavak lehet, hogy nem mindig azok, de az, ahogy Holden a világ összes kamusága és a falakat mindenütt elborító kapd be!-feliratok között és ellenében meglát és érez és megfogalmaz dolgokat (azt, hogy a kiskölyköket hagyni kell, ha el akarják kapni a körhintán az aranykarikát; azt, hogy mitől olyan borzasztóan szívfájdítóan békés és örök hely a természettudományi múzeum; azt, hogy ha előbb megvárod, hogy felnőjél, és csak utána mész a csajoddal a vermonti vadonba, nem pedig akkor, amikor a kamasz-őrületed odavinne, oda, ahol nincs kamuság, akkor az már valami egész más lesz) – hát szóval az nagyon szép.

De kellett némi idő, mire most észrevettem ezt. Hogy Holden maimagyarul sem seggfej, hanem kábé olyan, amilyen mindig volt. (Csak persze én nem vagyok pont olyan, mint amilyen mindig voltam. Mert lehet, hogy tegnap színes olajfoltot láttam úszni a pocsolyában. Vagy valami.)

Szóval örülök, hogy van ez az új fordítás. Sok új gondolkodni- és éreznivalót adott. (Azt mondjuk nem tudom, melyik nyelven vagy fordításban fogom újraolvasni, amikor majd legközelebb újraolvasom.)

7 hozzászólás
>!
AeS P
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Láttam egy ügyes grafikát nemrég, ami csokorba gyűjtötte azon tulajdonságokat, melyek alapján az emberek két elvágólagos csoportra oszthatók. Akik bedugós fülhallgatót használnak, és akik pántosat. Akik a sült krumplira nyomják a szószt és akik mellé. Akik a vécépapírt szabadon lógó felével kifelé és akik befelé fordítják. Akik szerint a Zabhegyező szövege a jobb és akik szerint a Rozsban a fogóé. Ebből én az utóbbit képviselem.
Kezdetben (nem is olyan régen) volt ez az értékelés: http://moly.hu/ertekelesek/1573750
És most van egy Holden, akit sokkal jobban megértek, mind nyelvezetében, mind mondanivalójában, akivel jobban együttérzek, akit szívesebben felhívnék telefonon néha csak úgy.
„Ki kap el, ha hanyatt-homlok futsz a rozson át?”
Na ki?

10 hozzászólás
>!
Batus
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Na az én véleményem az új fordításról:

Fogalmam sincs, hogy mikortól fog a Zabhegyező Rozsban a fogóként elevenen élni a köztudatban, de a címről most nem is szólanék. Szóval az új fordítás nem vesz el a könyv hangulatából, frankón, sőt, hozzátesz. Mert valóban gördülékenyebben olvasható (nem „mai szlenges") és sok olyan javítás van benne, ami az eredeti fordításban zavaró volt (soha életemben nem értettem az első oldalon az "a szüleimet sorba megütné a gutman” mondatot, vagyis értettem, hogy mit jelent, de hát azért na).
Tény, hogy nekem hiányzik a „tetű”. Például. De jót tett a frissítés és marha szórakoztató párhuzamosan olvasni a régi és az új fordítást.

4 hozzászólás
>!
DoreenShitQ
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Nem rossz, ha kisüt a nap, de csak akkor süt ki, ha kedve van hozzá.

Nekem talán ez a történet örök kedvenc marad. Nem tudom. De így második olvasás után is ugyanúgy szeretem.
Már majdnem tökéletesnek éreztem a történetet: nagyon szeretem Holden figuráját, a gondolatit, bár a cselekedeteivel néha nem értettem egyet. A mellékszereplők is nagyon el voltak találva, a cselekmény igaz nem tűnhet világrengetőnek, de ettől olyan jelentős. Az egyetlen hiba, amit mondhatnék – bár ez nem a könyv hibája – az néhol a fordítás. Voltak benne olyan kifejezések, amiktől falra másztam – amit normális tizenhét éves fiú akkor se mondana, ha kínoznák. De ettől eltekintve én nem tudok rosszat mondani a történetről, nekem nagy kedvenc :)

– Tényleg játék az élet, fiam. Játék, aminek be kell tartani a szabályait.
– Igen tanár úr. Tudom. Tudom én azt.
Játék ám, ezt, ni. Még hogy játék! Aki nagymenőkkel van, annak naná, hogy játék, ezt elismerem, persze. De a másik oldalról nézve, ahol nincsenek nagymenők, hol a játék? Sehol. Nincs játék.

>!
szigiri
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Nekem érdekes élmény volt a fiatalként olvasott regény újraolvasása. Akkor túl voltam már jóval a 17 évemen, talán 19-20 lehettem. Az első olvasáskor tudtam, hogy van ilyen jelenség, de egyáltalán nem tudtam belehelyezkedni, nem lógtam ki a csoportokból és nem is tudtam annyira beleképzelni magamat a főhős helyébe. Szerintem már túl öreg voltam. Érdekes, hogy van ismerősöm, aki 17 évesen olvasta, problémás gyerekként és neki sem tetszett akkor. Lehet ez egyértelműen egy felnőttkönyv. Én is egészen máshogyan álltam neki most, ami nyilván abból is adódott, hogy több emberrel és főleg élethelyzettel ismerkedtem meg és hát lassan az unokaöcsém és húgom már ennyi idős lesz. Teljesen egyértelmű, hogy egy súlyos mentális betegséggel küzdő 17 éves srác naplója ez. Nekem messze áll a zseniálistól, nem rossz regény, de megértem, hogy van akit sírba visz ez a flegma minimalista stílus. Tegyük hozzá, a könyv sem tinifiú már, hatvanhárom éves.

És ez részben átvezet az újrafordítás kérdésére is,. ami miatt most sokat beszélnek a könyvről. Legfőképpen a címről. Teljesen mindegy szerintem és teljes mértékben egy álvitának tűnik számomra. Az tény, hogy cím jelenlegi formájában pontosabb, a könyvbeli jelenet, ahonnan a cím adódik úgyszintén (az eredetiben a zab fel sem tűnik). Persze ott a francia példa, ami kábé a Szívcsapda (L'Attrape-cœurs) lenne magyar tükörfordításban. Szóval én kibékültem volna az egész érzékletes magyar fordulatra való utalással is, de ez sem zavar.

Maga a fordítás nekem nem volt átütően más. Ugyanúgy vannak benne fura döcögős szlengek (a „have a date” kifejezésre – ami ugye a randit jelenti – a drótom van kifejezést használni elég fura nekem, hasonlóan a „phony” szó nem feltétlenül a kamugépet jelenti, hanem inkább a felszínes, konvencionális embereket, persze itt nehéz is magyar szót találni rá, és persze a kamugáp is jelenthet ilyesmit) amiket betudok a hatvan feletti életkorának is. Mert hát az egy érdekes kérdés, hogy egy fordítás az ötvenes évek amerikai szlengjében megírt regényt vajon átformálhat-e a kétezertízes évek szlengjére? Meg hogy főleg kell-e? Persze a másik, hogy az ötvenes évek szlengjére – már ha beszéli egyáltalán valaki – szintén mi értelme lenne átforgatni. Főleg hogy a magyar és az amerikai társadalom és nyelvhasználat fényévekre volt egymástól ebben a korban.

Érdekes kérdések, hátha ti bekommentelitek a válaszokat.

PS: és ha már kérdések, jó lenne, ha adnátok tippeket arra is, hogy mi van a kacsákkal?!?!

3 hozzászólás
>!
gb_
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

Három éve olvastam utoljára ezt a regényt, még egy egyetemi órára kellett… emlékszem, amikor beszélgettünk róla, egy csomóan azt mondtuk, 24 évesen, az egyetem utolsó évében, hogy most sokkal jobban megfogott minket, mint annak idején, kamasz korunkban. Mert most huszonévesen érzünk benne valami kilátástalanságot, valami sivárságot, ami nagyon betalál és kevésbé gondoljuk, hogy a történet végén minden rendbe jön majd. Asszem azért, mert eléggé be voltunk szarva attól, hogy hónapokon belül „kilépünk az életbe” (ezt nyilván sokkalta szofisztáltabban fogalmaztuk meg, elvégre irodalmi szeminárium volt… de a lényeg nagyjából ez lehetett).

Ebből a szempontból most se „jobb” a helyzet, pedig már nem egyetemi órára kellett olvasnom, hanem csak úgy kedvet kaptam hozzá, szóval mondhatjuk, hogy „kinn vagyok az életben”, vagy legalábbis kintebb, mint régebben. Mégis, kissé ijesztő volt, hogy helyenként ismét ennyire magamra ismertem Holden egy-egy megnyilvánulása kapcsán. Hát hogy van ilyen például, hogy néha az ember nyomorultul érzi magát és legszívesebben minden szembejövő vadidegennel szeretne egy-két szót váltani, csak hogy valaki szóljon hozzá. Istenem, van ilyen, hogy nyomorultul érezzük magunkat és bármennyire is az ellenkezőjén dolgozunk, néhanapján sehogyan se jön össze az egész. Nem tudom, ebben a tekintetben változnak-e majd egyszer a dolgok… Mert akár még az se kizárt, hogy minden újraolvasáskor nyomasztóbb lesz ez a regény, mert egyre inkább az lesz az érzésünk, hogy Holdennek nagyonis igaza van nagyon sok mindenben, és nem lehet az egészet annyival elintézni, hogy „kamaszkori lázadás”. Hát ilyen könyv ez.

(A fordításról amúgy sokat nem tudok elmondani, egyszer el kéne már olvasni eredetiben is ezt a könyvet. Az elején kicsit nehezen rázódtam bele, és persze vannak fura megoldások (isi, drót), de biztosan tudta Barna Imre, miért döntött ezek mellett. Összességében azért szerintem jól sikerült a nyelv modernizálása, maibb ez a stílus, miközben Holden is valahogy ugyanaz maradt.)

>!
korkata
J. D. Salinger: Rozsban a fogó

A Zabhegyezőt közel tíz éve olvastam. Ezért nem tudom összehasonlítani az akkori és a mostani fordítást.
Jó volt egy kicsit egy gimnazista életébe beletekinteni. Még akkor is, ha nem volt valami szívderítő ez a történet. Holden nagyon sok problémával küzd. Semmi sem jó neki. Küzd a környezetével, a társadalmi normákkal. Úgy gondolom, hogy leginkább önmagával. Nem emlékszem, hogy ilyen idősen ennyi minden bajom lett volna.
Nem lesz kedvenc, de azért még szívesen olvastam volna Holden további sorsáról is.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Az ifjú Holden kilencven felé járna most, ha valóságos személy volna. De nem az, hanem a kamasz létállapot ikonja ő. Úgy gondoltam hát, hogy ideje visszafiatalodnia. Legyen megint tizenhét éves, beszéljen úgy, ahogy a kortársai. Itt és most: ahogy a maiak, bizony. Hogy ez is csalás? Hogyne volna az. De mi ennyi csalás ahhoz képest, amit a fordító reggel, délben és este alapból csinál: hogy a saját anyanyelve szavait adja a szerző szájába?

Barna Imre: Hova mennek télen a kacsák
(Olyan utószó-féle)

53 hozzászólás
>!
Kuszma P

Engem akkor vág fejbe egy könyv, ha a végére érve azt szeretnéd, bárcsak halál jó haverod volna az írója, akire rá is telefonálhatsz, amikor csak akarod. Ilyen persze nem sokszor van. Isak Dinesenre szívesen rácsörögnék. Vagy Ring Lardnerre, bár Débé szerint ő már meghalt. Viszont itt van, mondjuk, az Örök szolgaság. Azt Somerset Maugham írta, tavaly olvastam. Hát nem is tudom, ő például nem olyan csávó, akit föl akarnék hívni, na. Akkor már inkább a Thomas Hardyt. Bírom azt a Eustacia Vye-t.

31-32. oldal, 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: író · könyv · William Somerset Maugham
54 hozzászólás
>!
Hush_Campo

Nem bírta ha lehülyézik. Azt a hülyék sose bírják.

68. oldal, 6. fejezet

>!
Mária P

Ne beszélj soha senkinek semmiről. Mert attól fogva mindenki hiányozni fog.

307. oldal, 26. fejezet

>!
Chöpp 

Azt mindig csak úgy hiszik, hogy valami egészen igaz.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság
4 hozzászólás
>!
Hush_Campo

„Az éretlen ember arról ismerszik meg, hogy hősi halált halna az ügyéért, az érett meg arról, hogy egyszerűen csak élni akar érte.”

272. oldal

>!
DoreenShitQ

Engem akkor vág fejbe egy könyv, ha a végére érve azt szeretnéd, bárcsak halál jó haverod volna az írója, akire rá is telefonálhatsz, amikor csak akarod. Ilyen persze nem sokszor van.

31. oldal

>!
DoreenShitQ

Vicces. Bármit be lehet adni egy tanárnak.

24. oldal

>!
Kuszma P

Azon, hogy szerintem a vesztedbe rohansz, valami egészen sajátos, egészen borzasztó bukást értek én. A bukott ember ilyenkor még azt sem érezheti vagy hallhatja meg, ha puffan. Csak zuhan és zuhan. Olyan ember jár így, aki nem kaphatta meg a környezetétől azt, amit keresett. Vagy legalábbis amiről úgy hitte, hogy nem kaphatja meg. És ezért abba is hagyta a keresést. Úgy, hogy igazából el se kezdte. Érted?

(24. fejezet)

12 hozzászólás
>!
lollippi I

De a legjobb az volt abban a múzeumban, hogy mindig minden ugyanott van. Hogy nem mozdul senki. Hogy százezredszerre is azt láthattad, hogy az eszkimó épp most fogott ki két halat, a madarak javában húznak dél felé, a szép agancsú, szép karcsú lábú szarvasok még mindig isznak a tócsából, és az a csupasz mellű indiánnő ugyanazt a takarót szövi még mindig. Nincs változás. Csakis te leszel más.

178. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Stephanie Perkins: Isla és a hepiend
Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában
Meg Cabot: Jinx
Meg Cabot: Veszélyes háromszög
Jenny Carroll: Fedőneve: Kasszandra
Gayle Forman: Itt voltam
Meg Cabot: Egy igazi amerikai lány
John Green: Alaska nyomában
Neil Gaiman – Michael Reaves – Mallory Reaves: Ezüst Álom