Magasabbra ​a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás 210 csillagozás

J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A korán elhallgatott, titokzatos Salinger csekély terjedelmű, de a hatvanas évek irodalmára és közönségére oly nagy hatást tevő életműve ma is eleven: ezt bizonyítják az új kiadások is, melyek sorában közvetlen előzménye, a Franny és Zooey után most a mindmáig utolsó két nagy elbeszélés, a Magasabbra a tetőt, ácsok és a Seymour: Bemutatás jelenik meg. Az első részben a hét Glass gyerek közül a második, Buddy, a sokféle művészi tehetséget felmutató család egyetlen író tagja a legidősebb testvér, a tragikusan rövid életű Seymour esküvőjének szomorúan groteszk történetét beszéli el. A második elbeszélés már egészében próbálja megidézni az élet prózájához túlságosan érzékeny, túlságosan költő Seymour alakját, és egyben Buddy – az író – küzdelmét mutatja be a reménytelennek tetsző feladattal, bonyolult és gazdag hangszerelésben.

Eredeti mű: J. D. Salinger: Raise High the Roof Beam, Carpenters / Seymour: An Introduction

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár

>!
Európa, Budapest, 2016
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634053521 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2005
262 oldal · ISBN: 9630777533 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2000
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630765861 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső

3 további kiadás


Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Franny Glass · Seymour Glass


Kedvencelte 40

Most olvassa 15

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth IP
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Ha önmagában állna a Magasabbra a tetőt, ácsok, teljesen le lennék nyűgözve. Ha a Seymour: Bemutatás lenne csak a kötetben, zavartan vakarnám a fejem, és azt gondolnám, Salinger több dimenziót kínál fel az életútját felfedező olvasóknak, mint azt bármikor hittem volna. A kettő együtt viszont nagyon korszerű és mély benyomást hagy a befogadóban, olyan irodalmi élményt, aminek az utóképeit manapság is előszeretettel fogyasztjuk és méltatjuk. Megkockáztatom, hogy egyfajta posztmodern életérzés ez, egy nyilvánvalón túlmutató kísérlet, amiben Seymour ábrázolása az irodalom, a pszichológia és a filozófia különböző eszközeivel valósul meg.

Ha sorjában nézzük: a Magasabbra a tetőt… gyönyörű írás, nagyszerű kamaradráma, ami igazából egyetlen ponton sem bicsaklik meg. Szereplői elevenek, élettel telik, hangulata magával ragadó, cselekményének szűkössége a célszerű kidolgozottságában gyönyörködtet igazán. Minden apróságnak jelentősége van, az elharapott félmondatok egy kidöntött farönk súlyával nehezednek a szereplőkre és az olvasóra. A kiidézett naplórészletek és az elbeszélő saját nézőpontja együttesen baljós, enyhén nyomasztó légkört hoznak létre – színvonalban abszolút egy ligában vagyunk a Zabhegyezővel. Csodálatos mű, tényleg.
Aztán jön a Bemutatás, ami mindenben hátat fordít az előzménynek. A szöveg egyfajta szaggatott monológ, írói vallomásnak tűnő csapongó jegyzet az előző történet főszereplőjétől – aki átlényegülve maga Salinger, ebből fakadóan részben Seymour. Nehéz, tömör írás, szellős tematikával, rengeteg kinyitott és nyitva is hagyott zárójellel, imitt-amott direkten idegesítő lábjegyzetbetoldásokkal. A hagyományosabb formájú Salinger regényekhez és novellákhoz képest alig lelni benne örömöt, nem is érti az ember, miért olvassa végig. De végigolvassa, próbálja összerakni, és a végére az egész kötet új értelmezési lehetőségeket nyer. Egyre izgalmasabb, és egyre bonyolultabb az egész…

Egyébként az író csodálatosan tud éreztetni valami megfoghatatlan feszültséget és szomorúságot, ugyanúgy, mint az elbeszéléseiben és a Zabhegyezőben – és ez nem technikai, hanem érzelmi alapon valósul meg, ami csakis úgy lehetséges, ha ő maga abszolút átérzi és megéli a harmincas, negyvenes évek amerikai ifjúságának, a tinédzsereknek és a fiatal felnőtteknek a problémáit, dilemmáit, nagy érzéseit. Ez kétségkívül nagyon megy neki, és ettől lesz ez a könyve is abszolút időtálló és sokak számára iránymutató. Nem volna ördögtől való kötelező olvasmánnyá tenni valamelyik művét.

>!
Európa, Budapest, 1986
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630740583 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
11 hozzászólás
>!
ponty
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Igazán remek. A magasabbra a tetőt… nagyon mulatságos kis darab egy egyszerű, de azért mégis ritkán adódó alapszituációban, amiről azt képzelem, hogy ugyanilyen szórakoztató lenne belekerülni és megélni, mint amilyen vicces volt olvasni a sztorit. A szerephez jutó figurák egytől-egyig nagyszerűek. És mókásak.
Seymour bemutatása meg ilyen szünni nem akaró fecsegés, ami marha jó, de azért keresi a határt, hogy na, mégis meddig tudom ezt csinálni mielőtt visszavonhatatlanul unalmassá válnék. És hát nem válik. Legalábbis egyszer sem visszavonhatatlanul. Ugyan gondoltam egyszer közben, hogy na és mégis milyen alapon fogod ezt majd abbahagyni?, de hát szánalmas az olvasó, mikor röpke pillanatra is azt képzeli, hogy a szerző nem jár mérföldekkel előtte.

14 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről, vagy hogy egyáltalán írjak-e többet értékeléseket. Végül is még írok egy párat, most erről, ha eszembe jut valami. Ideje nyugdíjba vonulni, és egy klozetben (szekrényben) írni tovább az értékeléseket, hogy soha senki ne lássa többet, mert csillagozni fogják vagy talán nem értenek egyet vele, és ez elviselhetetlen.

Valahogy ez a „hamarosan remete leszek, többé nem olvastok tőlem semmit” dolog érződik ebben a könyvben is. Jerry Salinger a tökéletesedésnek egy végletes formáját választotta, ami sajnos a bölcsességhez áll közelebb, mint a helyesen élt élethez (lásd még az életrajzát, vagy a 2013-as dokumentumfilmet). Ennyit róla.

Két kisregényből áll össze ez a regény, ami igazából egy nagyobb regény része, a Glass-család krónikájáé. Voltaképp minden Glass-története (ami megjelent, úgy értem) valahol mélyen Seymour-ról szól, aki a legkorábbi történetben már öngyilkos is lett (Amikor harap a banánhal). A Franny és Zooey a két legkisebb testvéren keresztül próbál közelebb kerülni Seymourhoz, a rájuk tett hatásán, itt már konkrétan róla szól az egész könyv, az első részben meg sem jelenik, csak hallunk róla. A második rész, a Bemutatás pedig egy bolond fecsegő által írt szentéletrajz, ahol a szent persze maga Seymour. Kissé idegesítő utlag, hogy ő maga tökéletes, bár néha érthetetlen, de olvasás közben ezzel nem volt bajom. Olyan ez a második rész, mintha Esterházy írta volna (szegény…), csak tényleg össze-vissza fecsegős, gyakran értesülünk a szerző, Buddy Glass esetleges gyomorpanaszairól, vagy hogy a zoknit melyik lábára vette föl előbb, ami persze igencsak lényeges, csak a nyugati prózára nem túl jellemző. De elbűvölő ez a fecsegés, Seymourról igazából nem is tudunk meg semmit, első ránézésre. De azt hiszem, maga a szöveg olyan, mint Seymour lehetett, tele bölcsességgel és a banális szeretetével, vagy mi. Egyébként nem hiszem, hogy véletlen lenne EP egyik címválasztása: „Esti: bemutatás”, és fölfedeztem pár olyan mondatot, amit ő maga is idézett. Fölszabadító érzés olvasni ezt a fecsegős bemutatást, amikor az ember már túlvan azon, hogy milyen idegesítő is ez, mert mééééénemtörténikmárvalami. Hát nem fog történni, nem arra való ez. Hogy így is lehet írni, hogy se történet, se valamifélre lineáris előrehaladás, egy helyben maradunk végig, és mégis tök jó, és nem unalmas sem. Nem egy összecsapott, odakent írás ez, csak úgy van megcsinálva, hogy annak tűnjön. Könnyednek azért nem mondanám. A Zabhegyező (akkor se Rozsó) ehhez képest Szent Johanna Gimi, miközben persze a Szent Johannához képest a Zabhegyező Háború és béke, mert tényleg van olyan zseniális.

Ma a jobb lábamra vettem előbb a zoknit, csíkos, fekete-szürke, megittam a kávémat is, az emésztésem rendben, pisilni egyszer voltam, de készülődik a következő már, érzem, és rá is kéne gyújtanom. Puszil mindenkit: Frankie Glass.

9 hozzászólás
>!
deardurr
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Az biztos, hogy Salinger nem volt egészen komplett. Másrészt; az előző olvasmányom egy amerikaitól túl amerikaias (értsd: filmszerű, minimál gondolatokkal ellátva) volt, nahát most megkaptam! Még az első regénnyel gyorsabban haladtam, aranyos és vicces volt, addig a második, Seymour: bemutatás-a elég durva. Elkalandozik, elfelejtem mi volt a mondat eleje, annyira hosszú és toldalékos egy-egy mondat. De mindent összevetve, látszik hogy Salinger egy őszinte és szeretni való író, ember.

>!
DoreenShitQ
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Salinger az, aki egyszerre tud felemelni, és a depresszió legsötétebb bugyraiba taszítani.
Úristen, de fájt ez a könyv.

>!
Európa, Budapest, 2000
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630765861 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
gabona
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A ZABHEGYEZŐN TÚL

Nehéz bárhogy is viszonyulni egy olyan szerzőhöz, aki erre nem hagy lehetőséget az olvasónak. Ezt a témát boncolgatja Tamás Péter Hogyan (ne) olvassuk J. D. Salingert? című esszéje a Hévíz 2019/2. számában, amit ajánlok mindenkinek, aki szeretné egy kicsit is jobban megismerni a Salinger-regény, a -kisregények és a -novellák mögötti világot, annak pedig főleg, aki egy kicsit is azt hiszi, hogy Holden barátunk, vagy bármely beszélő karakter azonos a szerzővel. Lesz majd egy kis csalódás, gyerekek…

J.D. Salinger születésének centenáriumát ünnepeljük az idén, ennek kapcsán vettem elő ezt a kisregény-párt. Tavaly első nagyobb olvasmányom a Zabhegyező volt, azonban nem hagyott bennem mély nyomot, sőt, meg is mondom egyenesen: nekem egyáltalán nem tetszett annyira, mint vártam. Éppen ezért is meglepő, hogy mind a mai napig milyen népszerű műről van szó, pedig a fordítás már lassan a hatvanadik életévét tapossa… (A szerző maga talán nem is gondolta annak idején, hogy mekkora slágerkönyvet teremt, amikor megírta a fő műnek tekintett regényét.) Meglehet, inkább a Barna Imre-féle Rozsban a fogóval kellett volna próbálkoznom, de hát egyszer majd az is sorra kerül – ezek után biztosan. Szerencsés vagyok Salingerrel kapcsolatban, hiszen magyarul az összes kanonizált műve hozzáférhető, annyira sok nincs is belőlük, s a helikonos Három korai történet kivételével mindegyikkel rendelkezem itthon. Az új Zabhegyezőt hagyjuk, hiszen a régi megvan, egy megváltozott fordítástól nem fogok új művet avatni.

Szóval, ennyi idő elteltével kicsit nehezen landolt a kezemben egy másik Salinger-mű, de hát úgy voltam vele, hogy a próbát megéri, legfeljebb ezek után nem fogom azt a hiú ábrándot kergetni, hogy nekem való szerző lenne. Ahogy az lenni szokott, kellemesen csalódtam, ami azt illeti, új kedvencet avattam az Ácsok / Seymour kettős képében. Annyira, hogy azóta a Kilenc történetet is sikerült magamévá tenni, az álláspontomon pedig nem változatott: kedvenc szerzőm lett ez a pasas. Annak ellenére, hogy baromi nagy távolságot tart az olvasóval, van bennünk egy viszonylagos szimpátia és közelségérzés, ha őt olvassuk. Beenged egy világba, ahol öröm időt tölteni, sajátos univerzumának lakói szoros összeköttetésben állnak egymással (ez a jelenleg tárgyalt két kisregényen kívül megfigyelhető a Kilenc történetben, valamint a Franny és Zooeyban is) – na, ez a Magasabbra a tetőt…, csak úgy nagyvonalakban. A Seymour már kicsit nehezebb eset, bár meg kell mondjam, a kettő közül nekem az jött be jobban, bármikor elővenném újra, ha úgy tartaná kedvem. Gyakorlatilag egy monológról van szó, ami tele van csapongó, de mégis logikusan szerkesztett gondolatokkal, rengeteg sztorival és ütős mondattal.

Időről időre próbálok leporolni mind a magyar, mind a világirodalomból olyan műveket, amikről úgy gondolom, legalább egyszer életem során el kell olvasnom. Most ez is olyan akció volt, s habár eleinte kétkedve vetettem bele magam, sikerült győztesen kijönni belőle. Egészen konkrétan oda meg vissza felmosta velem a padlót, de ezt egy pillanatig sem bánom. Találkozunk még, J.D.!

>!
Európa, Budapest, 1970
210 oldal · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
mondhatatlan
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

úgy szeretném, ha valaki egyszer felírná a tükrömre, hogy magasabbra a tetőt, ácsok

>!
Juccimo
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Hát az úgy volt, hogy én ezt már olvastam 3 évvel ezelőtt, ám akkor Seymour bemutatásába bizony beletört a bicskám, és össze is foglaltam a véleményemet ennyivel: Hát ez nem jött be. Maradok a Zabhegyezőnél…
Azért örülök, hogy volt bennem annyi nem is tudom, minek nevezzem, kitartás vagy sznobizmus, vagy mind a kettő, ami rávett arra, hogy egy kis idő elteltével újabb esélyt adjak Salingernek. Nyilván azért is, mert nem tudtam elfogadni, hogy valaki, aki tizenöt éves koromban lenyűgözött a Zabhegyezővel, olyan művet írjon, amit képtelen vagyok elolvasni.
Lehet abban valami, hogy Salingert jókor kell olvasni, talán nem is életkor, hanem hangulat vagy ki tudja épp mi alapján, de én most jókor újráztam ezzel a kötettel. Lehet, hogy jobban jártam, hogy most nem az egyetemi vonatútra vittem magammal, hanem nyugodtabb körülmények között olvashattam.
Ugyanis, bár engem lepett meg legjobban, most kifejezetten tetszett. Főleg a Magasabbra a tetőt, ácsok, azzal könnyen haladtam, és még arra is rájöttem, hogy Zooey értekezése az egyforma házakról, családokról, és utcán ölelkező emberekről az egyik legcukibb dolog, amit valaha olvastam.
Seymour megint nagyobb kihívást jelentett, de nem akkorát, hogy egy nagy lélegzetvétellel együltő helyemben el ne tudjam olvasni, és még tetszett is. Talán felfigyeltem olyasmikre, amikre három éve nem? Megtaláltam a stílusában azokat az elemeket, amik tetszettek? Vagy már olyan régi a Zabhegyező emléke (8 éve olvastam), hogy nincs is összehasonlítási alapom, és ma már talán az nem tetszene, ha olvasnám? Remélem, nem…
Mindenesetre ez most jó volt, és biztosan elolvasom a Franny és Zooey-t is. Kicsit hiányzik most a Glass család.

6 hozzászólás
>!
zoja
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A Magasabbra a tetőt, ácsok abban hasonlít a Zabhegyezőre, hogy egy levegővel végig lehetett olvasni, és közben eszembe sem jutott megkritizálni. Lekötő, szórakoztató, bölcs, és egy kicsit megható. Tökéletesen az, ami lenni akar.
A Seymour: bemutatás kicsit máshogy hatott. Annyit kerülgette a témát és annyit mesélt mindenről, de mindenről (főleg magáról) a bátyja helyett… Persze, megmagyarázza, hogy miért, és érthető is, de attól még frusztrált az a belekotyogó, folyton önmagára referálgató, naplószerű stílus, nem is voltam benne biztos, hogy tényleg Seymourról is szólni fog ez a könyv… A szerző nyilván ismerte a mondást, hogy ’ha szeret, megvár’. Persze én is szeretem, úgyhogy megvártam. Még szerencse, hogy addig is sok bölcs és szép gondolattal áll elő. :) Bár egy ideig háborogtam magamban, Salinger a végére kifogta az összes szelet a kritikusi vitorlámból, és visszatekintve be kell látnom: tetszett ez úgy, ahogy volt (de azért a második fele jobban).
Nem mindig jó belelátni az író fejébe, de amikor igen, akkor nagyon. Helyenként sokkal élvezetesebb és mélyebb ez az első történetnél.
Végig azzal méricskéltem a bemutatást, hogy ha én Seymour lennék, szeretném-e, hogy így írjanak rólam. A végső válaszom az, hogy igen. Seymourt nagyon megszerettem… Majdnem annyira, mint a süketnéma bácsit a Magasabbra a tetőt, ácsokban.

>!
Széni
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

a Magasabbra a tetőt, ácsok-ban jobban szerettem Buddy-t, mint Seymour-t. a második részben sokkal többet szerettem volna megtudni Seymour-ról és kevesebbet kapni Buddy-ból.

mindig félek attól, amikor egy napot akarnak nekem elmesélni, méghozzá elég terjedelmesen. rajtam van a frász rendesen, hogy megunom. mi az istent lehet 24 óráról rizsázni? hát lehet, pont így, ahogy Salinger tette. adva van ugye egy esküvő (ha nem bíztam volna Salinger-ben, itt már fogtam volna a fejem, hogy nemá', esküvő? most szívatsz?), a násznép, meg a férj és a feleség, egy kis háttértörténet a családokról. amikor nekiálltam, nem gondoltam volna, hogy ennyire le fog kötni és szórakoztat majd ez a sztori, de meg kell mondjam, én nagyon élveztem. Buddy-val (leszámítva, hogy nekem más van a nadrágomban) teljesen azonosulni tudtam, szívesen beültem volna vele egy kávéra, megkockáztatom, a többi szereplővel együtt.

aztán jött a fekete leves. Seymour: Bemutatás. és Buddy csak mondta és mondta, levegőt se vett, az ujjai kb annyira lehettek begörcsölve, mint az én agyam, hogy ennyi (azt hittem) felesleges információval pumpálja tele. volt egy rész a 168. oldalon, ha az nem kerül bele, lehet behajítom az egész könyvet cakkumpakk az ágy alá. egy kis részlet: „És ha azt kérem, legyen még egy kevéske türelemmel, azért van, mert ez a ragacsos anyag kell nekem, ebből hozom ki." akkor ott azt mondtam, rendben, hát legyen. türelemmel vagyok. végső soron, ha én meghalok, valószínű rólam senki sem fog könyvet írni. így legalább kicsit átérzem, milyen lenne. a végére csak kikerekedett belőle valami, de jól palira is vett Salinger, elég könnyen elhittem, hogy itt majd minden Seymour-ról fog szólni (talán róla is szól, mindenki veszi, ahogy veszi), aztán meg egy frászt. azt hiszem, ha lehet ilyen értelmetlen megfogalmazással élnem: tiszteletből tetszett.

hát, ezért az a négy csillag. Salinger, még találkozunk!


Népszerű idézetek

>!
VioletHill

Bízz a szívedben.

159. oldal, Seymour: Bemutatás (Európa, 1986)

Kapcsolódó szócikkek: szív
2 hozzászólás
>!
Chöpp 

… A nemolvasó ember gőgje – vagy legalábbis olyasvalakié, akinek könyvfogyasztása igencsak jelentéktelen – sokkal kellemetlenebb, mint bizonyos mindent-olvasóké.

51 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

S bár mindannyiszor, valahányszor leülsz, hogy írj, eszedbe jutna, mielőtt íróvá lettél volna, már réges-régen olvasó voltál. Kérlek, emlékezz erre a nagyon egyszerű tényre, aztán ülj le szép csendesen, és kérdezd meg önmagad, olvasóként, miféle próza az, amit Buddy Glass a legszívesebben olvasna a világon, ha a szívére hallgatna, egyes-egyedül a szívére. A követező lépés pedig olyan szörnyűséges és olyan egyszerű, hogy én magam is, miközben leírom, alig hihetem. Egyszerűen leülsz minden szégyenkezés nélkül, és megírod magát a dolgot. És még csak nem is hangsúlyozom, amit most mondtam. Túlságosan fontos ahhoz, hogy hangsúlyozhassam.

158-159. oldal

2 hozzászólás
>!
csend_zenésze

Uramisten, ha van egyáltalán valami orvosi neve az én esetemnek, hát talán fordított paranoia lehetne. Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni.

71. oldal, Magasabbra a tetőt, ácsok

>!
Frank_Spielmann I

Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni.

71. oldal

2 hozzászólás
>!
zoja

Mértékkel használva, valamely kitűnő verssor ugyanúgy hat, mint a legremekebb és legeredményesebb hősugárkúra. Egy ízben, amikor még a katonaságnál voltam, és körülbelül három hónapon át betegeskedtem olyasvalamivel, amit mellhártyagyulladásnak lehetne nevezni, klinikai kezelésben, akkor éreztem a gyógyulás első jeleit, mikor Blake egy teljesen ártatlannak látszó versét körülbelül egy napig az ingem zsebében hordtam, mint valamiféle borogatást.

112. oldal

3 hozzászólás
>!
csend_zenésze

Az az ősrégi író-félelem, hogy pontban éjfélkor agyonnyűtt Royal-írógépszalaggá változom, ma különösen erős bennem.

176. oldal, Seymour: Bemutatás

>!
Frank_Spielmann I

Egész nap szemelvényeket olvastam a Védántából. A házastársak szolgálják egymást. Emeljék fel, segítsék, erősítsék egymást, de mindenekfölött: szolgálják. Neveljék fel gyermekeiket becsülettel, szeretőn és távolságot tartva. A gyermek vendég a házban, akit szeretni és tisztelni kell – sohasem birtokolni, hiszen ő Istené. Milyen nagyszerű ez, milyen józan, milyen csodálatosan nehéz, s ennélfogva igaz.

84. oldal

>!
Katze

Gondterhelt, hogy miért jön-megy ilyen könnyen az irántam érzett szerelme – hol felbukkan, hol eltűnik. Kételkedik a valódiságában, pusztán azért, mert nem olyan egyfolytában gyönyörűséges, mint egy kismacska. Persze, ez valóban szomorú dolog. Az emberi hang arra törekszik, hogy mindent meggyalázzon ezen a világon.

>!
Frank_Spielmann I

Csakhogy véleményem szerint az igazi művész mindent túlél. (Még a dicséretet is, gondolom, repeső szívvel.)

131. oldal

4 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jack Kerouac: Dharma hobók
Jack Kerouac: A Dharma csavargói
Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Stephen King (Richard Bachman): Az átkozott út
Michael Cunningham: Jellegzetes napok
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Mario Puzo: A Keresztapa