Magasabbra ​a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás 228 csillagozás

J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A korán elhallgatott, titokzatos Salinger csekély terjedelmű, de a hatvanas évek irodalmára és közönségére oly nagy hatást tevő életműve ma is eleven: ezt bizonyítják az új kiadások is, melyek sorában közvetlen előzménye, a Franny és Zooey után most a mindmáig utolsó két nagy elbeszélés, a Magasabbra a tetőt, ácsok és a Seymour: Bemutatás jelenik meg. Az első részben a hét Glass gyerek közül a második, Buddy, a sokféle művészi tehetséget felmutató család egyetlen író tagja a legidősebb testvér, a tragikusan rövid életű Seymour esküvőjének szomorúan groteszk történetét beszéli el. A második elbeszélés már egészében próbálja megidézni az élet prózájához túlságosan érzékeny, túlságosan költő Seymour alakját, és egyben Buddy – az író – küzdelmét mutatja be a reménytelennek tetsző feladattal, bonyolult és gazdag hangszerelésben.

Eredeti megjelenés éve: 1963

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2021
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043842 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2016
288 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634053521 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2005
262 oldal · ISBN: 9630777533 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső

4 további kiadás


Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Franny Glass · Seymour Glass


Kedvencelte 47

Most olvassa 17

Várólistára tette 85

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Ha önmagában állna a Magasabbra a tetőt, ácsok, teljesen le lennék nyűgözve. Ha a Seymour: Bemutatás lenne csak a kötetben, zavartan vakarnám a fejem, és azt gondolnám, Salinger több dimenziót kínál fel az életútját felfedező olvasóknak, mint azt bármikor hittem volna. A kettő együtt viszont nagyon korszerű és mély benyomást hagy a befogadóban, olyan irodalmi élményt, aminek az utóképeit manapság is előszeretettel fogyasztjuk és méltatjuk. Megkockáztatom, hogy egyfajta posztmodern életérzés ez, egy nyilvánvalón túlmutató kísérlet, amiben Seymour ábrázolása az irodalom, a pszichológia és a filozófia különböző eszközeivel valósul meg.

Ha sorjában nézzük: a Magasabbra a tetőt… gyönyörű írás, nagyszerű kamaradráma, ami igazából egyetlen ponton sem bicsaklik meg. Szereplői elevenek, élettel telik, hangulata magával ragadó, cselekményének szűkössége a célszerű kidolgozottságában gyönyörködtet igazán. Minden apróságnak jelentősége van, az elharapott félmondatok egy kidöntött farönk súlyával nehezednek a szereplőkre és az olvasóra. A kiidézett naplórészletek és az elbeszélő saját nézőpontja együttesen baljós, enyhén nyomasztó légkört hoznak létre – színvonalban abszolút egy ligában vagyunk a Zabhegyezővel. Csodálatos mű, tényleg.
Aztán jön a Bemutatás, ami mindenben hátat fordít az előzménynek. A szöveg egyfajta szaggatott monológ, írói vallomásnak tűnő csapongó jegyzet az előző történet főszereplőjétől – aki átlényegülve maga Salinger, ebből fakadóan részben Seymour. Nehéz, tömör írás, szellős tematikával, rengeteg kinyitott és nyitva is hagyott zárójellel, imitt-amott direkten idegesítő lábjegyzetbetoldásokkal. A hagyományosabb formájú Salinger regényekhez és novellákhoz képest alig lelni benne örömöt, nem is érti az ember, miért olvassa végig. De végigolvassa, próbálja összerakni, és a végére az egész kötet új értelmezési lehetőségeket nyer. Egyre izgalmasabb, és egyre bonyolultabb az egész…

Egyébként az író csodálatosan tud éreztetni valami megfoghatatlan feszültséget és szomorúságot, ugyanúgy, mint az elbeszéléseiben és a Zabhegyezőben – és ez nem technikai, hanem érzelmi alapon valósul meg, ami csakis úgy lehetséges, ha ő maga abszolút átérzi és megéli a harmincas, negyvenes évek amerikai ifjúságának, a tinédzsereknek és a fiatal felnőtteknek a problémáit, dilemmáit, nagy érzéseit. Ez kétségkívül nagyon megy neki, és ettől lesz ez a könyve is abszolút időtálló és sokak számára iránymutató. Nem volna ördögtől való kötelező olvasmánnyá tenni valamelyik művét.

>!
Európa, Budapest, 1986
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630740583 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
11 hozzászólás
Bla I>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A Magasabbra a tetőt ácsok egy kitűnő író kitűnő kisregénye. Egy banális történet, egy elmaradt esküvő nagyívű kifejtése, ahol szinte semmi cselekmény nincs, s minden apróságnak jelentősége van, amit az író ki is használ. Szórakoztató írás. A Seymour: Bemutatás című írás teljesen más hanvétel, csak a fejemet vakartam…de látszik, hogy Salinger igen sokszínű tudott lenni…

Frank_Spielmann I>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Sokat gondolkoztam, mit írhatnék erről a könyvről, vagy hogy egyáltalán írjak-e többet értékeléseket. Végül is még írok egy párat, most erről, ha eszembe jut valami. Ideje nyugdíjba vonulni, és egy klozetben (szekrényben) írni tovább az értékeléseket, hogy soha senki ne lássa többet, mert csillagozni fogják vagy talán nem értenek egyet vele, és ez elviselhetetlen.

Valahogy ez a „hamarosan remete leszek, többé nem olvastok tőlem semmit” dolog érződik ebben a könyvben is. Jerry Salinger a tökéletesedésnek egy végletes formáját választotta, ami sajnos a bölcsességhez áll közelebb, mint a helyesen élt élethez (lásd még az életrajzát, vagy a 2013-as dokumentumfilmet). Ennyit róla.

Két kisregényből áll össze ez a regény, ami igazából egy nagyobb regény része, a Glass-család krónikájáé. Voltaképp minden Glass-története (ami megjelent, úgy értem) valahol mélyen Seymour-ról szól, aki a legkorábbi történetben már öngyilkos is lett (Amikor harap a banánhal). A Franny és Zooey a két legkisebb testvéren keresztül próbál közelebb kerülni Seymourhoz, a rájuk tett hatásán, itt már konkrétan róla szól az egész könyv, az első részben meg sem jelenik, csak hallunk róla. A második rész, a Bemutatás pedig egy bolond fecsegő által írt szentéletrajz, ahol a szent persze maga Seymour. Kissé idegesítő utlag, hogy ő maga tökéletes, bár néha érthetetlen, de olvasás közben ezzel nem volt bajom. Olyan ez a második rész, mintha Esterházy írta volna (szegény…), csak tényleg össze-vissza fecsegős, gyakran értesülünk a szerző, Buddy Glass esetleges gyomorpanaszairól, vagy hogy a zoknit melyik lábára vette föl előbb, ami persze igencsak lényeges, csak a nyugati prózára nem túl jellemző. De elbűvölő ez a fecsegés, Seymourról igazából nem is tudunk meg semmit, első ránézésre. De azt hiszem, maga a szöveg olyan, mint Seymour lehetett, tele bölcsességgel és a banális szeretetével, vagy mi. Egyébként nem hiszem, hogy véletlen lenne EP egyik címválasztása: „Esti: bemutatás”, és fölfedeztem pár olyan mondatot, amit ő maga is idézett. Fölszabadító érzés olvasni ezt a fecsegős bemutatást, amikor az ember már túlvan azon, hogy milyen idegesítő is ez, mert mééééénemtörténikmárvalami. Hát nem fog történni, nem arra való ez. Hogy így is lehet írni, hogy se történet, se valamifélre lineáris előrehaladás, egy helyben maradunk végig, és mégis tök jó, és nem unalmas sem. Nem egy összecsapott, odakent írás ez, csak úgy van megcsinálva, hogy annak tűnjön. Könnyednek azért nem mondanám. A Zabhegyező (akkor se Rozsó) ehhez képest Szent Johanna Gimi, miközben persze a Szent Johannához képest a Zabhegyező Háború és béke, mert tényleg van olyan zseniális.

Ma a jobb lábamra vettem előbb a zoknit, csíkos, fekete-szürke, megittam a kávémat is, az emésztésem rendben, pisilni egyszer voltam, de készülődik a következő már, érzem, és rá is kéne gyújtanom. Puszil mindenkit: Frankie Glass.

9 hozzászólás
gabona P>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A ZABHEGYEZŐN TÚL

Nehéz bárhogy is viszonyulni egy olyan szerzőhöz, aki erre nem hagy lehetőséget az olvasónak. Ezt a témát boncolgatja Tamás Péter Hogyan (ne) olvassuk J. D. Salingert? című esszéje a Hévíz 2019/2. számában, amit ajánlok mindenkinek, aki szeretné egy kicsit is jobban megismerni a Salinger-regény, a -kisregények és a -novellák mögötti világot, annak pedig főleg, aki egy kicsit is azt hiszi, hogy Holden barátunk, vagy bármely beszélő karakter azonos a szerzővel. Lesz majd egy kis csalódás, gyerekek…

J.D. Salinger születésének centenáriumát ünnepeljük az idén, ennek kapcsán vettem elő ezt a kisregény-párt. Tavaly első nagyobb olvasmányom a Zabhegyező volt, azonban nem hagyott bennem mély nyomot, sőt, meg is mondom egyenesen: nekem egyáltalán nem tetszett annyira, mint vártam. Éppen ezért is meglepő, hogy mind a mai napig milyen népszerű műről van szó, pedig a fordítás már lassan a hatvanadik életévét tapossa… (A szerző maga talán nem is gondolta annak idején, hogy mekkora slágerkönyvet teremt, amikor megírta a fő műnek tekintett regényét.) Meglehet, inkább a Barna Imre-féle Rozsban a fogóval kellett volna próbálkoznom, de hát egyszer majd az is sorra kerül – ezek után biztosan. Szerencsés vagyok Salingerrel kapcsolatban, hiszen magyarul az összes kanonizált műve hozzáférhető, annyira sok nincs is belőlük, s a helikonos Három korai történet kivételével mindegyikkel rendelkezem itthon. Az új Zabhegyezőt hagyjuk, hiszen a régi megvan, egy megváltozott fordítástól nem fogok új művet avatni.

Szóval, ennyi idő elteltével kicsit nehezen landolt a kezemben egy másik Salinger-mű, de hát úgy voltam vele, hogy a próbát megéri, legfeljebb ezek után nem fogom azt a hiú ábrándot kergetni, hogy nekem való szerző lenne. Ahogy az lenni szokott, kellemesen csalódtam, ami azt illeti, új kedvencet avattam az Ácsok / Seymour kettős képében. Annyira, hogy azóta a Kilenc történetet is sikerült magamévá tenni, az álláspontomon pedig nem változatott: kedvenc szerzőm lett ez a pasas. Annak ellenére, hogy baromi nagy távolságot tart az olvasóval, van bennünk egy viszonylagos szimpátia és közelségérzés, ha őt olvassuk. Beenged egy világba, ahol öröm időt tölteni, sajátos univerzumának lakói szoros összeköttetésben állnak egymással (ez a jelenleg tárgyalt két kisregényen kívül megfigyelhető a Kilenc történetben, valamint a Franny és Zooeyban is) – na, ez a Magasabbra a tetőt…, csak úgy nagyvonalakban. A Seymour már kicsit nehezebb eset, bár meg kell mondjam, a kettő közül nekem az jött be jobban, bármikor elővenném újra, ha úgy tartaná kedvem. Gyakorlatilag egy monológról van szó, ami tele van csapongó, de mégis logikusan szerkesztett gondolatokkal, rengeteg sztorival és ütős mondattal.

Időről időre próbálok leporolni mind a magyar, mind a világirodalomból olyan műveket, amikről úgy gondolom, legalább egyszer életem során el kell olvasnom. Most ez is olyan akció volt, s habár eleinte kétkedve vetettem bele magam, sikerült győztesen kijönni belőle. Egészen konkrétan oda meg vissza felmosta velem a padlót, de ezt egy pillanatig sem bánom. Találkozunk még, J.D.!

>!
Európa, Budapest, 1970
210 oldal · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
mrsglass P>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Salingerrel telik ez az év eddig, hónapok óta olvasom a róla szóló interjúkötet-életrajzot, ehhez (újra)olvasom a kevés megjelent művét, és ha lehet, akkor egyszerre még jobban szeretem, mint eddig, és közben meg minél többet tudok róla, annál magasabbra szalad a szemöldököm és értetlenül állok jó pár döntése előtt. Ez viszont semmit nem von le ennek a két történetnek az értékéből. Direkt tartogattam ezt a könyvet, mert tudtam, hogy nincs sok Salinger mű, hagyni kell későbbre is, nem lehet tizenhat évesen mindent befalni, és most, kétszer ennyi idősen annyira örülök, hogy vártam! Mind a két történet Buddy Glass spoiler elbeszélése, de mindkettő inkább Seymourról szól, na meg a Glass családról. Néha hosszú percekre elfelejtettem, hogy egyébként ők csak Salinger fejében léteztek, és nem egy valós családi históriát olvasok. A második történet – Seymour: Bemutatás – eléggé eltér stílusában az elsőtől, mégis nagyon jól kiegészítik egymást. Mérhetetlenül sajnálom, hogy egyelőre (?) nem elérhetők Salinger fiókban maradt művei, nagyon szeretnék még egy kicsit többet a Glass családból.

>!
Európa, Budapest, 1986
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630740583 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
DoreenShitQ>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Salinger az, aki egyszerre tud felemelni, és a depresszió legsötétebb bugyraiba taszítani.
Úristen, de fájt ez a könyv.

>!
Európa, Budapest, 2000
262 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630765861 · Fordította: Lengyel Péter, Tandori Dezső
lenne P>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Az biztos, hogy Salinger nem volt egészen komplett. Másrészt; az előző olvasmányom egy amerikaitól túl amerikaias (értsd: filmszerű, minimál gondolatokkal ellátva) volt, nahát most megkaptam! Még az első regénnyel gyorsabban haladtam, aranyos és vicces volt, addig a második, Seymour: bemutatás-a elég durva. Elkalandozik, elfelejtem mi volt a mondat eleje, annyira hosszú és toldalékos egy-egy mondat. De mindent összevetve, látszik hogy Salinger egy őszinte és szeretni való író, ember.

mondhatatlan>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

úgy szeretném, ha valaki egyszer felírná a tükrömre, hogy magasabbra a tetőt, ácsok

Juccimo>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

Hát az úgy volt, hogy én ezt már olvastam 3 évvel ezelőtt, ám akkor Seymour bemutatásába bizony beletört a bicskám, és össze is foglaltam a véleményemet ennyivel: Hát ez nem jött be. Maradok a Zabhegyezőnél…
Azért örülök, hogy volt bennem annyi nem is tudom, minek nevezzem, kitartás vagy sznobizmus, vagy mind a kettő, ami rávett arra, hogy egy kis idő elteltével újabb esélyt adjak Salingernek. Nyilván azért is, mert nem tudtam elfogadni, hogy valaki, aki tizenöt éves koromban lenyűgözött a Zabhegyezővel, olyan művet írjon, amit képtelen vagyok elolvasni.
Lehet abban valami, hogy Salingert jókor kell olvasni, talán nem is életkor, hanem hangulat vagy ki tudja épp mi alapján, de én most jókor újráztam ezzel a kötettel. Lehet, hogy jobban jártam, hogy most nem az egyetemi vonatútra vittem magammal, hanem nyugodtabb körülmények között olvashattam.
Ugyanis, bár engem lepett meg legjobban, most kifejezetten tetszett. Főleg a Magasabbra a tetőt, ácsok, azzal könnyen haladtam, és még arra is rájöttem, hogy Zooey értekezése az egyforma házakról, családokról, és utcán ölelkező emberekről az egyik legcukibb dolog, amit valaha olvastam.
Seymour megint nagyobb kihívást jelentett, de nem akkorát, hogy egy nagy lélegzetvétellel együltő helyemben el ne tudjam olvasni, és még tetszett is. Talán felfigyeltem olyasmikre, amikre három éve nem? Megtaláltam a stílusában azokat az elemeket, amik tetszettek? Vagy már olyan régi a Zabhegyező emléke (8 éve olvastam), hogy nincs is összehasonlítási alapom, és ma már talán az nem tetszene, ha olvasnám? Remélem, nem…
Mindenesetre ez most jó volt, és biztosan elolvasom a Franny és Zooey-t is. Kicsit hiányzik most a Glass család.

6 hozzászólás
zoja>!
J. D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás

A Magasabbra a tetőt, ácsok abban hasonlít a Zabhegyezőre, hogy egy levegővel végig lehetett olvasni, és közben eszembe sem jutott megkritizálni. Lekötő, szórakoztató, bölcs, és egy kicsit megható. Tökéletesen az, ami lenni akar.
A Seymour: bemutatás kicsit máshogy hatott. Annyit kerülgette a témát és annyit mesélt mindenről, de mindenről (főleg magáról) a bátyja helyett… Persze, megmagyarázza, hogy miért, és érthető is, de attól még frusztrált az a belekotyogó, folyton önmagára referálgató, naplószerű stílus, nem is voltam benne biztos, hogy tényleg Seymourról is szólni fog ez a könyv… A szerző nyilván ismerte a mondást, hogy ’ha szeret, megvár’. Persze én is szeretem, úgyhogy megvártam. Még szerencse, hogy addig is sok bölcs és szép gondolattal áll elő. :) Bár egy ideig háborogtam magamban, Salinger a végére kifogta az összes szelet a kritikusi vitorlámból, és visszatekintve be kell látnom: tetszett ez úgy, ahogy volt (de azért a második fele jobban).
Nem mindig jó belelátni az író fejébe, de amikor igen, akkor nagyon. Helyenként sokkal élvezetesebb és mélyebb ez az első történetnél.
Végig azzal méricskéltem a bemutatást, hogy ha én Seymour lennék, szeretném-e, hogy így írjanak rólam. A végső válaszom az, hogy igen. Seymourt nagyon megszerettem… Majdnem annyira, mint a süketnéma bácsit a Magasabbra a tetőt, ácsokban.


Népszerű idézetek

Chöpp P>!

… A nemolvasó ember gőgje – vagy legalábbis olyasvalakié, akinek könyvfogyasztása igencsak jelentéktelen – sokkal kellemetlenebb, mint bizonyos mindent-olvasóké.

51 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni.

71. oldal

2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

S bár mindannyiszor, valahányszor leülsz, hogy írj, eszedbe jutna, mielőtt íróvá lettél volna, már réges-régen olvasó voltál. Kérlek, emlékezz erre a nagyon egyszerű tényre, aztán ülj le szép csendesen, és kérdezd meg önmagad, olvasóként, miféle próza az, amit Buddy Glass a legszívesebben olvasna a világon, ha a szívére hallgatna, egyes-egyedül a szívére. A követező lépés pedig olyan szörnyűséges és olyan egyszerű, hogy én magam is, miközben leírom, alig hihetem. Egyszerűen leülsz minden szégyenkezés nélkül, és megírod magát a dolgot. És még csak nem is hangsúlyozom, amit most mondtam. Túlságosan fontos ahhoz, hogy hangsúlyozhassam.

158-159. oldal

2 hozzászólás
csend_zenésze>!

Uramisten, ha van egyáltalán valami orvosi neve az én esetemnek, hát talán fordított paranoia lehetne. Azzal gyanúsítom az embereket, hogy összeesküsznek ellenem, és boldoggá akarnak tenni.

71. oldal, Magasabbra a tetőt, ácsok

zoja>!

Mértékkel használva, valamely kitűnő verssor ugyanúgy hat, mint a legremekebb és legeredményesebb hősugárkúra. Egy ízben, amikor még a katonaságnál voltam, és körülbelül három hónapon át betegeskedtem olyasvalamivel, amit mellhártyagyulladásnak lehetne nevezni, klinikai kezelésben, akkor éreztem a gyógyulás első jeleit, mikor Blake egy teljesen ártatlannak látszó versét körülbelül egy napig az ingem zsebében hordtam, mint valamiféle borogatást.

112. oldal

3 hozzászólás
csend_zenésze>!

Az az ősrégi író-félelem, hogy pontban éjfélkor agyonnyűtt Royal-írógépszalaggá változom, ma különösen erős bennem.

176. oldal, Seymour: Bemutatás

Frank_Spielmann I>!

Egész nap szemelvényeket olvastam a Védántából. A házastársak szolgálják egymást. Emeljék fel, segítsék, erősítsék egymást, de mindenekfölött: szolgálják. Neveljék fel gyermekeiket becsülettel, szeretőn és távolságot tartva. A gyermek vendég a házban, akit szeretni és tisztelni kell – sohasem birtokolni, hiszen ő Istené. Milyen nagyszerű ez, milyen józan, milyen csodálatosan nehéz, s ennélfogva igaz.

84. oldal

Katze>!

Gondterhelt, hogy miért jön-megy ilyen könnyen az irántam érzett szerelme – hol felbukkan, hol eltűnik. Kételkedik a valódiságában, pusztán azért, mert nem olyan egyfolytában gyönyörűséges, mint egy kismacska. Persze, ez valóban szomorú dolog. Az emberi hang arra törekszik, hogy mindent meggyalázzon ezen a világon.

malenca>!

(…) hadd kérhessem tehát: fogadja tőlem e korán nyíló szép zárójelek szerény csokrát: (((())))

91. oldal, Seymour: Bemutatás


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jack Kerouac: Dharma hobók
Jack Kerouac: A Dharma csavargói
Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
Ira Levin: Rosemary gyereket vár
Michael Cunningham: Az órák
Jack Kerouac – William S. Burroughs: És megfőttek a vízilovak
Truman Capote: Álom luxuskivitelben
Colleen Hoover: November 9.
Vi Keeland: Csak szex
Michael Cunningham: Jellegzetes napok