Franny ​és Zooey 594 csillagozás

J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salinger, aki 1951-ben megjelent első, és azóta is egyetlen regényével, a Zabhegyező-vel vált kultikus íróvá a hatvanas években, később egy sor novellával bizonyította kimagasló írói kvalitásait. Az író Kilenc történet című novelláskötetének egyik darabjában. Ilyenkor harap a banánhal, kezdett bele az excentrikus Glass család történetébe; életműve további részében ennek kibontására vállalkozott. A Franny és Zooey két hosszabb történet egy testvérpárról. Franny, a végzős kollégista egy hétvégén barátjával találkozik, és az összeomlás határára kerül, annyira elégedetlen a fiúval, önmagával és általában az élettel. Bátyja, Zooey, a tévében szereplő színész ez után a katasztrofális hétvége után a maga érzékeny módján megpróbálja megvigasztalni, s ennek történetét bátyjuk, Buddy (Salinger alteregója) írja meg. A kötet a nagy virtuális Salinger-regény, a soha el nem készült Glass-krónika egyik mozaikja, amely utoljára több mint tíz éve jelent meg magyarul.

Eredeti megjelenés éve: 1961

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2021
268 oldal · ISBN: 9789635044580 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2021
268 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635043866 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2014
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630797030 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső

5 további kiadás


Enciklopédia 38

Szereplők népszerűség szerint

Zooey Glass · Franny Glass · Epiktétosz · Mrs. Glass (Bessie)


Kedvencelte 171

Most olvassa 36

Várólistára tette 274

Kívánságlistára tette 150

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Részlet az Egy ötven éves férfi nyavalygásai című sorozatomból:
A világ elég pocsék hely tud lenni egy gyerek számára, akár cigány putriban születik, akár egy viszonylag gazdag, New York-i értelmiségi családba. (Azért, ha lehet, én inkább New Yorkot választanám.) Aztán jönnek a felnőttek minden fajta ideológiákkal, vallásokkal, iskolákkal, meg nevelési elvekkel, amit túl élünk valahogy, és mire felnövünk, el is felejtjük a régi kínlódásainkat, megkérgesedünk és úgy teszünk, mintha ez természetes volna. Salinger történetei pont jók arra, hogy ezeket a már beforrott sebeket megpiszkálják, és eszünkbe juttassák, a „régi szép időket”, amikor egy szerelmi válság maga volt halál.
Hát, ez elég melodramatikusan hangzik. :)
Szóval, annyira öreg még nem vagyok, hogy ne tudjam beleélni magam a könyv szereplőinek az életébe, de egy kis ironikus távolságtartást azért nem tagadhatok.
Jobb ezt a könyvet 20 éves kor alatt olvasni, mint 40 felett. Salinger laza szövegelése, ami egy tipikus bölcsész tudálékos okoskodásaival, filozofálgatásával keveredik, fiatal korban még jobban tolerálható.
Hogy van megírva? Pocsékul. Leteszi az írói kameráját egy sarokba, aztán mindent rögzít, amit lát. Lényegest, lényegtelent. A könyv felét ki lehetne húzni. Azt mondja, Fitzgerald meg Hemingway volt a példaképe, ehhez képest semmi szikárság, inkább állandó szómenése van. Ugyanakkor ez néha nagyon szórakoztató. Mint egy stand up comedy. Időnként azon gondolkodtam, Mácsai Pál vagy Kern András felolvasásában élvezném jobban?
A karakterek érdekesek. Látszik, hogy egy hosszabb történet szereplői, akik nem egy rövid sztori kedvéért jöttek a világra. Van múltjuk, a személyiségüknek van mélysége, amelyet a szerző egy-egy egészen finom gesztussal, mozdulattal, szófordulattal jelenít meg, és ezért minden pillanat nagyon életszerű.
A történet mondanivalója egy nagy röhej. Lapos. Nem árulom el, mert nem akarok spoilert. Helyette inkább elmondom, hogy szerintem nem kéne a gyerekeket vallásosan nevelni, de erről nem nyitok vitát, és ha véletlenül valaki vitatkozni akarna velem ez ügyben, annak a hozzászólását törölni fogom. :)
Hogy mindezek ellenére miért adtam neki öt csillagot? Csak. Mert időnként marha jól szórakoztam rajta. Mert szeretem a fájdalmas, megható történeteket. Mert olyan szereplői vannak, akik valódi, érzelmekben gazdag, érzékeny, gondolkodó, szerethető fiatal emberek. Aki a Zabhegyezőt szereti, az valószínűleg ezt a könyvet is élvezettel fogja olvasni.

31 hozzászólás
Frank_Waters I>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salingert az emberek vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Az a vicc, hogy a nagyon nem-emberek állandó szereplők náluk, a Catcher in the Rye-ban (Rozsban a fogó, jaj) ők a „phonie”-k, magyarul talán képmutatónak lehetne fordítani, de ez nem pontos kifejezés, mert a képmutatáshoz direkt kell csinálni, ezek az emberek pedig nagyrészt önkéntelenül ilyenek. Mintha soha nem is lettek volna gyerekek. És tényleg, nekik hallatlanul idegesítő tud lenni Holden, a Glass-família meg Teddy, mert látszólag összevissza fecsegnek, szerintük fontosabb téma, hogy ez vagy az a könyv miről szól, mint hogy milyen szakmát válasszanak, és hogyan legyenek udvariasak. A phonie-k jelmondata: Inkább légy udvarias, mint őszinte. Nem vall jó modorra őszintének lenni, ez igaz. De szarok a jómodorra, mondaná Holden. Egy Salinger-hősnek fontos az, hová mennek a kacsák télen a Central Park befagyott taváról. A Salinger-hősök „csodabogarak”, és ez főleg illik a Glass-család tagjaira.

Franny a legjobb csaj a Salinger-univerzumban, nem viccelek.

Igazából ebben a két kisregényben sem nagyon csinálnak semmit a hősök, csak beszélnek és beszélnek, közben egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, és valamilyen problémát meg akarnak oldani, de a másik rájuk se hederít, nem tudja felfogni, miért lehet fontos valakinek egy olyan könyv, mint A zarándok útja, mit esznek egy szegény és buta orosz paraszton, akinek olyan fontos, hogy megértse, mit ért Jézus azon, hogy szüntelenül kell imádkozni, és a problémákat úgy próbálják megoldani, hogy azokat mondjuk begyömöszölik a pszichológia fogalmaiba. Nem rosszul érzed magad, hanem depressziós vagy. A depresszión lehet segíteni, van gyógyszer, terápia, stb. Ha rosszul érzed magad, arra más módszerek jók: meghallgatlak, segítek a látszólag értelmetlen kérdéseid megoldásában, megölellek, szeretlek, meg ilyenek. A phonie-k tudják, mikor hogyan illik viselkedni, ők tüneményes fiatalemberekként kezdik az életet, akiket a többi phonie-k körülrajonganak, és nagy jövőt jósolnak nekik. Egy Salinger-hősnek, akár Caulfield, akár Glass, a gyomra felfordul attól, ha valaki adószakértő. Igazából a zarándokosdin és a másik problémáinak megértésén és segítésén semmi más nem történik 260 oldalon keresztül. Jó, Zooey megfürdik mondjuk, a szobafestők meg kifestik Franny szobáját. És még azt se mondják, hogy, „Ó, az élet értelme az, hogy…” meg „A boldogságot úgy érheted el, hogy…”. Én nagyon szeretnék egy Glass-lányt feleségül venni, és megkérdezni tőle, vajon miért marad fenn a csónak a vizen.

5 hozzászólás
Cukormalac P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Ó, a jó öreg Jerry… Azt hiszem így, a részemről utolsónak tekinthető magyarul kiolvasott könyve kapcsán már megengedhető ez az elnevezés – és továbbra is lelkesednék még több tőle származó olvasnivalóért, ha lenne. (Nála nem rejtőzött elfekvőben még közel egy kilónyi novella, mint Scott Fitzgeraldnál?) Utolsónak tartogattam ezt a régóta polcomon tanyázó regényt, ami tökéletesen megfelelőnek bizonyult közös ismertségünk még nem éppen véglegesnek tekinthető lezárására (tervben van ugyanis részemről egy Zabhegyező újraolvasási maraton az eredeti szöveggel, valamint két fordítással.) Nyilván mindenkinek mindenkitől más a kiemelt kedvence (nekem tőle a Seymour marad, ez kétségtelen), de azt hiszem, ezzel a párossal nálam most felkerült az a bizonyos korona az életműre.

Ez a fickó továbbra is ott marad a kedvenc szerzőim között, nem véletlenül jelöltem meg már a Kilenc történet után. Ami a legjobban tetszett ebben a páros és végül az utolsó lapok felé közelítve egymásba fonódó regényben, hogy tulajdonképpen ott folytatódik, ahol Seymour bemutatása véget ért. (Bár a meta fogalmát azért nem maxolja ki, de nagyon meglepő, egyúttal kedves húzás volt ez.) Az elbeszélő újfent Buddy, az író alteregója, akinek köszönhetően eléggé alaposan megismerhetjük a Glass családot. A csodának titulált gyereksztárok hiába, hogy csak alig hagyták el a felnőttkor küszöbét, máris a menthetetlen kiégéssel kell szembesüljenek, valamint azzal, hogy az a bizonyos amerikai álom talán a kelleténél többször is megkívánja a rém előtagot.

Ahogy a Három korai történetben, úgy itt is kíméletlenül szembesülhetünk azzal, hogy hiába az egyébként nem túl emelkedett, viszont cserébe gördülékeny és jól érthető stílus (Zooey részének Tandori Dezső-féle fordítása parádés!), egyes mondatok bizony olyan köröket írnak le, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét, aztán csodálkozni azon, mekkora léleklátó is volt ez a J. D. fickó. Remélem, jól van odafent és boldogan szívja egymás után a cigiket és kortyolja a jobbnál jobb alkoholos italokat. Egyet alkalomadtán nekem is kérhetnél, pajti!

>!
Európa, Budapest, 1986
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630739275 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
7 hozzászólás
Kozmikus_Tahó>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

198 oldal zsenialitás.
A semmiről.
A minden előtt való tisztelgésként.

J. D. Salinger, bárcsak ismerhettelek volna…!

9 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Szinte hihetetlen, hogy ennek a könyvnek a szerzője ugyanaz, mint a Zabhegyezőé. Rendkívül különbözőek, de leginkább stílusukban. Míg a Zabhegyező stílusa, történései magával ragadnak, ez mesterkélt és szószátyár. A mondatok és általában véve a dialógusok nem életszerűek. A szereplők a mondanivalójukat rendre alaposan túlmagyarázzák. Zavaró, hogy a szereplő családtagok egymást állandóan fiatalembernek, kisasszonynak, bébinek vagy pedig teljes nevükön szólítják. Maga a történet is kisszerű, jelentéktelen, tulajdonképpen semmi.

Talán épp ebben rejlik a könyv pozitívuma: regényt írni a semmiről, ez is teljesítmény. Jóindulatúan fogalmazva úgy mondhatnánk: apróságokról, gondolatokról, irodalomról, az élethez való hozzáállásról, de mindenekelőtt a családi összetartozásról, a testvéri szeretetről szól ez a regény. Ezek önmagukban érdekesek lehettek volna, de ilyen töménységben, ilyen részletességgel és ilyen stílusban unalmas, fárasztó. A regény reménykeltően érdekesen indul, ám később egyre jobban ellaposodik.

Azt nem értettem, hogy Zooey, aki mint kiderült, férfi, miután hosszú ideig beszéltek a fürdőszobában az édesanyjával, miközben ült a kádban, majd megborotválkozott, fogat mosott stb., miért húzta fel a harisnyatartóját (114. oldal), holott egy szó sem volt arról, hogy transzvesztita lenne.

A Zabhegyező után talán túlzott várakozással olvastam, ezért csalódtam.

>!
Európa, Budapest, 1986
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630739275 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
5 hozzászólás
Gelso>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Nekem örök rejtély ez a könyv, örök dilemma, örök fejtörés, örök gyöngyszem.

Piciny könyvecske, kézbeillő, és onnan nem szívesen kiadó…

Eleinte azt hittem, hogy sok süket, sznob, magával nem tudni mit kezdő fiatal problémái fognak a nyakamba zuhanni…á, nem… sokkal mélyebb ez a könyv annál. Olyan problémát feszeget, ami nem hiszem, hogy sok fiatalt foglalkoztat manapság…vagy talán mégis?

Nagyon alapvető kérdéseket tesz fel a könyv, és mintha nem is könyv lenne – boncolgatja, körüljárja azokat fura irodalmi formában: beszélgetést olvashatunk magunk előtt – a szememben ennek olyan hatása volt, hogy én mindvégig ott éreztem magam a beszélgetésben, mint résztvevő, de sajnos igazából részt venni, reagálni, válaszolgatni nem tudtam…

Leginkább Franny alakja tetszett, ő áll hozzám a legközelebb, anya is nagyon aranyos, bár azt hiszem, sok gyereke volt, és túlságosan kivonta magát az életükből, pedig anyai szíve nem ezt súgta neki – hét gyerek, az nagyon sok, még ha kettő már el is ment közülük – úgy még több is… azt hiszem, ha jobban részt vett volna – nem hárítják el a gyerekei ennyire. Franny különös kincsre lelt, bár nem tudni hova akart eljutni ezzel. Jó lett volna az elején tisztázni, de lehet, hogy menet közben alakult ez így… jó dolog volt, hogy ennyire elhatározott valamit és arra törekedett, hogy az meg is valósuljon…

Zooey – akinek a nevétől falra mászok, mi a fenéért hívnak egy fiút lányos névvel??? Nekem a Zoé – lánynév – és nagyon zavar, hogy itt a Zakariást – Zek-et pótolja… nagyon nehéz volt azonosulni egy férfi/báty alakjával.

Nagyon jó volt részt venni a beszélgetésükben, még ha nem szólhattam egy árva szót sem…

Zooey rendkívül intelligens, és baromira jól megfogalmazza az Isten-problematikát, Istenért vagy magunkért vagy más más egyébért imádkozunk?

Nagyon tetszett még a Zooeyból áradó mély, testvéri szeretet kifejezése Franny iránt.

Nagyon tetszettek az alap kérdésfelvetések – elgondolkodtató egy embernek mondhatni egy egész életrevaló gondolkozni valót ad…

Hogy szerettem benne lenni ebben a testvéri párbeszédben!

Hogy szerettem volna benne lenni ebben a testvéri párbeszédben!

Rokonlelkeim a családtagok: „A berendezés fennmaradó részét – minden túlzás nélkül – könyvek alkották. Jó-ha-kéznél-van-könyvek. Örökre-félbehagyott-könyvek. Hát-ezzel-meg-mit-kezdjünk-könyvek. De könyvek, könyvek, könyvek.”

A végére nagyon megtetszett ez a vékonyka könyvecske, és sok-sok továbbgondolandó gondolatot ébresztett bennem!

@tomgabee J. D. Salinger c. kihívására olvastam.
                

„Ha nem pontosan annak látod Jézust, aki valójában volt, az egész Jézus-imádat teljességgel értelmetlen. Ha nem érted meg Jézust, az imáját se értheted meg – egész egyszerűen el se jutsz az imáig; legfeljebb valamiféle szervezett képmutatás részese lehetsz.”

„– de hát, Uramisten, ki volt még ott Jézuson kívül, ki volt, akár csak egy is, aki csakugyan tudta, miről is van szó? Egy se volt. Egy se. Mózes se tudta. Ne gyere nekem Mózessel. Nagyon derék öreg pofa volt, jó kapcsolatot tartott fenn Istenével ésatöbbi – de épp ez a bökkenő. Szüksége volt rá, hogy kapcsolatot tartson fenn. Jézus viszont tudta, hogy Istentől nincs elválás.”

A Jézus-imának az a célja, és egyes-egyedül csak az a célja, hogy Krisztus-tudatot ébresszen abban, aki mondja, nem pedig az, hogy valamiféle helyes kis Köszönöm-Uram-Hogy-Én-Legalább-Jobb-Vagyok-A-Többieknél-zugot mutasson, ahol randevúzni lehet egy nyálasan imádni való isteni személyiséggel, aki karjaiba vesz, feloldoz minden kötelességünk alól, és gondoskodik róla, hogy minden nyomorult Tupper professzor és minden világfájdalom eltűnjön, de most aztán mindörökre. (168. oldal)

Az egyetlen, amivel egy művésznek törődnie kell, az, hogy megcélozzon valamiféle tökéletességet, méghozzá olyat, amelynek ő maga szabta meg a mértékegységét.

2 hozzászólás
zoja>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Nehéz helyzet az, ha több intelligens, erős egyéniségű ember van összezárva. Hát még milyen nehéz ilyen közegben (főleg a két legfiatalabb gyerekként) felnőni – példázza a regény.
A család minden tagja szerethető, intelligens, szellemes, nagyon élvezetes olvasni a párbeszédeiket, ráadásul szeretik egymást (de azért egyikükkel sem cserélnék szívesen). Néha engem is felidegesítettek, amikor megbántották egymást, lekezelően beszéltek egymással, vagy keményfejűsködtek, hogy itt mindenki-mindenkinél-mindent-jobban-tud, de megint csak örültem, hogy nem eszményített alakokról olvasok, és ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább eltekintettem ezektől a vonásaiktól – a végére teljesen.
A vallási kérdés pedig egy félig zsidó félig ír, művész-értelmiségi családban teljesen jogos dilemma, különösen a felnőttkor, az önállósodás küszöbén. Különösen tetszettek Zooey gondolatai arról, hogy hogyan képzelik el az emberek Jézust.
Nem vagyok egy Franny-típus, nem is igazán azonosultam vele, de azért nagyon örülnék, ha megjelenne egy Zooey és szólna pár szót, ha néhanapján valamitől magamba roskadok :)

Salinger hömpölygő szómenése pedig számomra letehetetlenné teszi a regényeit, olyan szépen, észrevétlenül vannak egymásba fűzve a gondolatok. A Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás -t érdemes elolvasni mellé, szerintem egy kötetbe foglalni is praktikus lenne őket.

sebzek>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salinger pontosan érti…

Ennek a könyvnek az üzenete a lapokon túlra esik, az a bizonyos vége egy csapda. Egy illúzió.
Viszonylag könnyen meg lehet határozni ki élvezné ezt a regényt. Ott van rá az első ötven oldal. Mert az micsoda dráma!
Nem kisregény ez, nem két novella, hanem dráma, vagy három karakterrajz.

Egy pár kiszakított óra a Glass családból, ami az egyetemi kiégés, és az életbe való kilépéstől való félelem köré van hangszerelve. Klasszikus értelemben vett katarzist, és bármikor bevethető életbölcsességeket nem feltétlen itt érdemes keresgélni. Egy tipikus rétegmű, annak minden pozitív tulajdonságával.

Hirsch_Betti P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

A zabhegyezőt is és et a könyvet is fiatalon olvastam. Bolondulásig szerettem mindkettőt. A barátaimmal kivülről tudtunk idézeteket sorolni , vagy éppen egy- egy poént kilopva a könyvből szórakoztattuk egymást .Eltelt 30 év , és újraolvasva mindkettőt , erősen elgondolkodtam , hogy én normális fiatal voltam egyáltalán ?Tényleg szerettem ezeket a könyveket ? Ma egy picit öregebb fejjel nem is értem a régi önmegam . De eltelt 1 hét és nem hagyott a gondolat nyugodni . Azután átlapoztam mégegyszer mindkettőt és rájöttem mit is szerettem benneük . Azt a leplezetlen őszinteséget , azt ahogyan vélekedtünk a szüleinkről , tanárainkról és a körülöttünk élő emberekről . Azt ahogyan gondoltuk , de kimondani sosem mertük ", de kimondta az író helyettünk .Azt hiszem ez adja meg mindkét könyv zsenialitását .Nem is a mondandója , vagy maga a történet , hanem az ahogyan íródott, a gondolatisága .Egy picit megnyugodtam , hogy talán normáli tinédzser voltam :)

HA86>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Ha Salinger még élne, valószínűleg valahol a Franny és Zooey nyavalygásának 2170. fejezete körül tartana, és valószínű, hogy én is ott tartanék – mivel vele tartanék, tűzön-vízen át, annak ellenére is, hogy ezen a szűk kétszáz oldalas távon nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk: különösen Zooey-val nem, aki előbb tűnt kiállhatatlan, tudálékos vénembernek, mint huszonötéves zsenipalántának.
De hát nem is Zooey miatt olvastam el a hétgyermekből álló Glass-család csonkán fennmaradt történetét, hanem kizárólag Franny miatt, aki a kedvenc íróm, Donna Tartt kamaszkori példakép-féléje volt, és akit én végig a huszonéves Donna Tartt-ként láttam magam előtt (rövid fekete haj; mandulavágású szemek; intelligens, kifejező arc).
Ha nem lettem volna ezen előzetes információ birtokában (mármint, hogy Franny D.T. egyik kedvenc hőse), és ha nem tudnám a Zabhegyező jóvoltából, mekkora tehetség Salinger, néhányszor bizony meginogtam volna.
A Franny és Zooey, azt hiszem, nem a legtökéletesebb Salinger-regény, de kétségkívül figyelemre érdemes mű, ami annak ellenére működik, hogy jóformán minden amellett szól, hogy ne működjön.
Az első rész Franny balul elsült randijával, a zarándokról szóló olvasmányal, amit mindenhova magával visz és a rejtélyes betegségről, ami ledönti a lábáról, egészen fantasztikus; a lényegesen terjedelmesebb második rész viszont, ami össz-vissz két helyszínre (egy fürdőszobára és Franny szobájára) korlátozódik, és Salinger csak három szereplőt (Franny-t, Zooey-t és az anyjukat) „mozgat” benne, könnyen fulladhatna érdektelenségbe. Franny étvágytalansággal és levertséggel járó lelki nyavalyája azonban felér egy megfejtésre váró rejtéllyel, és míg a háttérben ott ez a talány, addig érdekes a távol élő báty, Buddy hosszú, körülményes levele, amit Zoeey egy kád vízben ázva olvas végig, és érdekes Zooey felettébb lekezelő stílusú beszélgetése az anyjukkal, illetve a kísérlet, amikor megpróbálja a húgát, Franny-t „felrázni”.
De hát végtére is mi baja van Franny-nek? … Azt hiszem, valami olyasmi, ami nagyon sok túlérzékeny embernek: egyfajta émelyítő életundor. Megcsömörlött mindentől, ami egyébként nagyon is emberi – képmutatástól, tehetségtelenségtől, versengéstől –, és a Jézushoz való folyamatos fohászból próbál erőt meríteni.
Ha az anyjuk által készített meleg tyúkhúsleves nem is segít(het) a baján, Zooey tűpontos meglátása a „Kövér Hölgyről” viszont igen. ;) Úgyhogy, én azt javaslom, ha egyszer nekiveselkedtél, mindenképpen olvasd végig – főképp, ha Te is a túlagyalós-depressziós-életunt típusba tartozol. :)


Népszerű idézetek

Batus>!

– […] Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni.

30. oldal

1 hozzászólás
Babesz>!

– Nagyon szeretek vonaton utazni. S ha az ember megnősül, sose kerül többé az ablak mellé.

112. oldal

1 hozzászólás
Babesz>!

– Nem tudom, mire jó egyáltalán, ha valaki olyan sokat tud és olyan értelmes és a többi, ha közben nem boldog az egésszel.

125. oldal

Manni>!

A berendezés fennmaradó részét – minden túlzás nélkül – könyvek alkották. Jó-ha-kéznél-van-könyvek. Örökre-félbehagyott-könyvek. Hát-ezzel-meg-mit-kezdjünk-könyvek. De könyvek, könyvek, könyvek.

176. oldal

1 hozzászólás
Batus>!

– Néha úgy érzem, akkor lennék boldog, ha egyszerűen lefekhetnék, és soha többé fel se ébrednék.

140. oldal

Katze>!

– […] Ha tudni akarod, véleményem szerint az összes bajnak a felét a világon olyan emberek okozzák, akik nem használják az igazi énjüket.

csillagka>!

– […] Az egyetlen, amivel egy művésznek törődnie kell, az, hogy megcélozzon valamiféle tökéletességet, méghozzá olyat, amelynek ő maga szabta meg a mértékegységét, nem pedig valaki más.

217. oldal (Európa, 1999)

Kapcsolódó szócikkek: művész
lizke>!

Szeretsz? Egyszer sem írtad abban az utálatos levélben. Utállak, amikor olyan reménytelenül szuperférfias és rezervuált vagy. (Jól írtam?).

Budapest: Európa [p.8.]

Kapcsolódó szócikkek: Franny Glass
lizke>!

– […] Ez a szörnyű ház mosolyokkal van megfertőzve.

Budapest: Európa [p.132.]

3 hozzászólás
Batus>!

– […] Ide figyelj, te gyönyörű kis hülye. Te imádni való, cirkuszoló kis…

70. oldal

1 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Louisa May Alcott: Jó feleségek
Eleanor H. Porter: Az élet játéka
Jean Webster: Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem!
L. M. Montgomery: Anne gyermekei a háborúban
L. M. Montgomery: Az arany út
Szabó Magda: Álarcosbál
Lois Lowry: Az emlékek őre
Jean Webster: Erre csak Patty képes
Louisa M. Alcott: Régimódi lány
Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója