Franny ​és Zooey 467 csillagozás

J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salinger, aki 1951-ben megjelent első, és azóta is egyetlen regényével, a Zabhegyező-vel vált kultikus íróvá a hatvanas években, később egy sor novellával bizonyította kimagasló írói kvalitásait. Az író Kilenc történet című novelláskötetének egyik darabjában. Ilyenkor harap a banánhal, kezdett bele az excentrikus Glass család történetébe; életműve további részében ennek kibontására vállalkozott. A Franny és Zooey két hosszabb történet egy testvérpárról. Franny, a végzős kollégista egy hétvégén barátjával találkozik, és az összeomlás határára kerül, annyira elégedetlen a fiúval, önmagával és általában az élettel. Bátyja, Zooey, a tévében szereplő színész ez után a katasztrofális hétvége után a maga érzékeny módján megpróbálja megvigasztalni, s ennek történetét bátyjuk, Buddy (Salinger alteregója) írja meg. A kötet a nagy virtuális Salinger-regény, a soha el nem készült Glass-krónika egyik mozaikja, amely utoljára több mint tíz éve jelent meg magyarul.

Eredeti megjelenés éve: 1961

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár

>!
Európa, Budapest, 2014
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630797030 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 2005
220 oldal · ISBN: 9630777525 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
>!
Európa, Budapest, 1999
220 oldal · ISBN: 9630764725 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső

3 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Zooey Glass · Franny Glass · Epiktétosz


Kedvencelte 147

Most olvassa 21

Várólistára tette 240

Kívánságlistára tette 100

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Részlet az Egy ötven éves férfi nyavalygásai című sorozatomból:
A világ elég pocsék hely tud lenni egy gyerek számára, akár cigány putriban születik, akár egy viszonylag gazdag, New York-i értelmiségi családba. (Azért, ha lehet, én inkább New Yorkot választanám.) Aztán jönnek a felnőttek minden fajta ideológiákkal, vallásokkal, iskolákkal, meg nevelési elvekkel, amit túl élünk valahogy, és mire felnövünk, el is felejtjük a régi kínlódásainkat, megkérgesedünk és úgy teszünk, mintha ez természetes volna. Salinger történetei pont jók arra, hogy ezeket a már beforrott sebeket megpiszkálják, és eszünkbe juttassák, a „régi szép időket”, amikor egy szerelmi válság maga volt halál.
Hát, ez elég melodramatikusan hangzik. :)
Szóval, annyira öreg még nem vagyok, hogy ne tudjam beleélni magam a könyv szereplőinek az életébe, de egy kis ironikus távolságtartást azért nem tagadhatok.
Jobb ezt a könyvet 20 éves kor alatt olvasni, mint 40 felett. Salinger laza szövegelése, ami egy tipikus bölcsész tudálékos okoskodásaival, filozofálgatásával keveredik, fiatal korban még jobban tolerálható.
Hogy van megírva? Pocsékul. Leteszi az írói kameráját egy sarokba, aztán mindent rögzít, amit lát. Lényegest, lényegtelent. A könyv felét ki lehetne húzni. Azt mondja, Fitzgerald meg Hemingway volt a példaképe, ehhez képest semmi szikárság, inkább állandó szómenése van. Ugyanakkor ez néha nagyon szórakoztató. Mint egy stand up comedy. Időnként azon gondolkodtam, Mácsai Pál vagy Kern András felolvasásában élvezném jobban?
A karakterek érdekesek. Látszik, hogy egy hosszabb történet szereplői, akik nem egy rövid sztori kedvéért jöttek a világra. Van múltjuk, a személyiségüknek van mélysége, amelyet a szerző egy-egy egészen finom gesztussal, mozdulattal, szófordulattal jelenít meg, és ezért minden pillanat nagyon életszerű.
A történet mondanivalója egy nagy röhej. Lapos. Nem árulom el, mert nem akarok spoilert. Helyette inkább elmondom, hogy szerintem nem kéne a gyerekeket vallásosan nevelni, de erről nem nyitok vitát, és ha véletlenül valaki vitatkozni akarna velem ez ügyben, annak a hozzászólását törölni fogom. :)
Hogy mindezek ellenére miért adtam neki öt csillagot? Csak. Mert időnként marha jól szórakoztam rajta. Mert szeretem a fájdalmas, megható történeteket. Mert olyan szereplői vannak, akik valódi, érzelmekben gazdag, érzékeny, gondolkodó, szerethető fiatal emberek. Aki a Zabhegyezőt szereti, az valószínűleg ezt a könyvet is élvezettel fogja olvasni.

31 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salingert az emberek vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Az a vicc, hogy a nagyon nem-emberek állandó szereplők náluk, a Catcher in the Rye-ban (Rozsban a fogó, jaj) ők a „phonie”-k, magyarul talán képmutatónak lehetne fordítani, de ez nem pontos kifejezés, mert a képmutatáshoz direkt kell csinálni, ezek az emberek pedig nagyrészt önkéntelenül ilyenek. Mintha soha nem is lettek volna gyerekek. És tényleg, nekik hallatlanul idegesítő tud lenni Holden, a Glass-família meg Teddy, mert látszólag összevissza fecsegnek, szerintük fontosabb téma, hogy ez vagy az a könyv miről szól, mint hogy milyen szakmát válasszanak, és hogyan legyenek udvariasak. A phonie-k jelmondata: Inkább légy udvarias, mint őszinte. Nem vall jó modorra őszintének lenni, ez igaz. De szarok a jómodorra, mondaná Holden. Egy Salinger-hősnek fontos az, hová mennek a kacsák télen a Central Park befagyott taváról. A Salinger-hősök „csodabogarak”, és ez főleg illik a Glass-család tagjaira.

Franny a legjobb csaj a Salinger-univerzumban, nem viccelek.

Igazából ebben a két kisregényben sem nagyon csinálnak semmit a hősök, csak beszélnek és beszélnek, közben egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, és valamilyen problémát meg akarnak oldani, de a másik rájuk se hederít, nem tudja felfogni, miért lehet fontos valakinek egy olyan könyv, mint A zarándok útja, mit esznek egy szegény és buta orosz paraszton, akinek olyan fontos, hogy megértse, mit ért Jézus azon, hogy szüntelenül kell imádkozni, és a problémákat úgy próbálják megoldani, hogy azokat mondjuk begyömöszölik a pszichológia fogalmaiba. Nem rosszul érzed magad, hanem depressziós vagy. A depresszión lehet segíteni, van gyógyszer, terápia, stb. Ha rosszul érzed magad, arra más módszerek jók: meghallgatlak, segítek a látszólag értelmetlen kérdéseid megoldásában, megölellek, szeretlek, meg ilyenek. A phonie-k tudják, mikor hogyan illik viselkedni, ők tüneményes fiatalemberekként kezdik az életet, akiket a többi phonie-k körülrajonganak, és nagy jövőt jósolnak nekik. Egy Salinger-hősnek, akár Caulfield, akár Glass, a gyomra felfordul attól, ha valaki adószakértő. Igazából a zarándokosdin és a másik problémáinak megértésén és segítésén semmi más nem történik 260 oldalon keresztül. Jó, Zooey megfürdik mondjuk, a szobafestők meg kifestik Franny szobáját. És még azt se mondják, hogy, „Ó, az élet értelme az, hogy…” meg „A boldogságot úgy érheted el, hogy…”. Én nagyon szeretnék egy Glass-lányt feleségül venni, és megkérdezni tőle, vajon miért marad fenn a csónak a vizen.

5 hozzászólás
Kozmikus_Tahó>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

198 oldal zsenialitás.
A semmiről.
A minden előtt való tisztelgésként.

J. D. Salinger, bárcsak ismerhettelek volna…!

9 hozzászólás
Emmi_Lotta I>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Szinte hihetetlen, hogy ennek a könyvnek a szerzője ugyanaz, mint a Zabhegyezőé. Rendkívül különbözőek, de leginkább stílusukban. Míg a Zabhegyező stílusa, történései magával ragadnak, ez mesterkélt és szószátyár. A mondatok és általában véve a dialógusok nem életszerűek. A szereplők a mondanivalójukat rendre alaposan túlmagyarázzák. Zavaró, hogy a szereplő családtagok egymást állandóan fiatalembernek, kisasszonynak, bébinek vagy pedig teljes nevükön szólítják. Maga a történet is kisszerű, jelentéktelen, tulajdonképpen semmi.

Talán épp ebben rejlik a könyv pozitívuma: regényt írni a semmiről, ez is teljesítmény. Jóindulatúan fogalmazva úgy mondhatnánk: apróságokról, gondolatokról, irodalomról, az élethez való hozzáállásról, de mindenekelőtt a családi összetartozásról, a testvéri szeretetről szól ez a regény. Ezek önmagukban érdekesek lehettek volna, de ilyen töménységben, ilyen részletességgel és ilyen stílusban unalmas, fárasztó. A regény reménykeltően érdekesen indul, ám később egyre jobban ellaposodik.

Azt nem értettem, hogy Zooey, aki mint kiderült, férfi, miután hosszú ideig beszéltek a fürdőszobában az édesanyjával, miközben ült a kádban, majd megborotválkozott, fogat mosott stb., miért húzta fel a harisnyatartóját (114. oldal), holott egy szó sem volt arról, hogy transzvesztita lenne.

A Zabhegyező után talán túlzott várakozással olvastam, ezért csalódtam.

>!
Európa, Budapest, 1986
198 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630739275 · Fordította: Elbert János, Tandori Dezső
5 hozzászólás
Gelso P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Nekem örök rejtély ez a könyv, örök dilemma, örök fejtörés, örök gyöngyszem.

Piciny könyvecske, kézbeillő, és onnan nem szívesen kiadó…

Eleinte azt hittem, hogy sok süket, sznob, magával nem tudni mit kezdő fiatal problémái fognak a nyakamba zuhanni…á, nem… sokkal mélyebb ez a könyv annál. Olyan problémát feszeget, ami nem hiszem, hogy sok fiatalt foglalkoztat manapság…vagy talán mégis?

Nagyon alapvető kérdéseket tesz fel a könyv, és mintha nem is könyv lenne – boncolgatja, körüljárja azokat fura irodalmi formában: beszélgetést olvashatunk magunk előtt – a szememben ennek olyan hatása volt, hogy én mindvégig ott éreztem magam a beszélgetésben, mint résztvevő, de sajnos igazából részt venni, reagálni, válaszolgatni nem tudtam…

Leginkább Franny alakja tetszett, ő áll hozzám a legközelebb, anya is nagyon aranyos, bár azt hiszem, sok gyereke volt, és túlságosan kivonta magát az életükből, pedig anyai szíve nem ezt súgta neki – hét gyerek, az nagyon sok, még ha kettő már el is ment közülük – úgy még több is… azt hiszem, ha jobban részt vett volna – nem hárítják el a gyerekei ennyire. Franny különös kincsre lelt, bár nem tudni hova akart eljutni ezzel. Jó lett volna az elején tisztázni, de lehet, hogy menet közben alakult ez így… jó dolog volt, hogy ennyire elhatározott valamit és arra törekedett, hogy az meg is valósuljon…

Zooey – akinek a nevétől falra mászok, mi a fenéért hívnak egy fiút lányos névvel??? Nekem a Zoé – lánynév – és nagyon zavar, hogy itt a Zakariást – Zek-et pótolja… nagyon nehéz volt azonosulni egy férfi/báty alakjával.

Nagyon jó volt részt venni a beszélgetésükben, még ha nem szólhattam egy árva szót sem…

Zooey rendkívül intelligens, és baromira jól megfogalmazza az Isten-problematikát, Istenért vagy magunkért vagy más más egyébért imádkozunk?

Nagyon tetszett még a Zooeyból áradó mély, testvéri szeretet kifejezése Franny iránt.

Nagyon tetszettek az alap kérdésfelvetések – elgondolkodtató egy embernek mondhatni egy egész életrevaló gondolkozni valót ad…

Hogy szerettem benne lenni ebben a testvéri párbeszédben!

Hogy szerettem volna benne lenni ebben a testvéri párbeszédben!

Rokonlelkeim a családtagok: „A berendezés fennmaradó részét – minden túlzás nélkül – könyvek alkották. Jó-ha-kéznél-van-könyvek. Örökre-félbehagyott-könyvek. Hát-ezzel-meg-mit-kezdjünk-könyvek. De könyvek, könyvek, könyvek.”

A végére nagyon megtetszett ez a vékonyka könyvecske, és sok-sok továbbgondolandó gondolatot ébresztett bennem!

@tomgabee J. D. Salinger c. kihívására olvastam.
                

„Ha nem pontosan annak látod Jézust, aki valójában volt, az egész Jézus-imádat teljességgel értelmetlen. Ha nem érted meg Jézust, az imáját se értheted meg – egész egyszerűen el se jutsz az imáig; legfeljebb valamiféle szervezett képmutatás részese lehetsz.”

„– de hát, Uramisten, ki volt még ott Jézuson kívül, ki volt, akár csak egy is, aki csakugyan tudta, miről is van szó? Egy se volt. Egy se. Mózes se tudta. Ne gyere nekem Mózessel. Nagyon derék öreg pofa volt, jó kapcsolatot tartott fenn Istenével ésatöbbi – de épp ez a bökkenő. Szüksége volt rá, hogy kapcsolatot tartson fenn. Jézus viszont tudta, hogy Istentől nincs elválás.”

A Jézus-imának az a célja, és egyes-egyedül csak az a célja, hogy Krisztus-tudatot ébresszen abban, aki mondja, nem pedig az, hogy valamiféle helyes kis Köszönöm-Uram-Hogy-Én-Legalább-Jobb-Vagyok-A-Többieknél-zugot mutasson, ahol randevúzni lehet egy nyálasan imádni való isteni személyiséggel, aki karjaiba vesz, feloldoz minden kötelességünk alól, és gondoskodik róla, hogy minden nyomorult Tupper professzor és minden világfájdalom eltűnjön, de most aztán mindörökre. (168. oldal)

Az egyetlen, amivel egy művésznek törődnie kell, az, hogy megcélozzon valamiféle tökéletességet, méghozzá olyat, amelynek ő maga szabta meg a mértékegységét.

2 hozzászólás
zoja>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Nehéz helyzet az, ha több intelligens, erős egyéniségű ember van összezárva. Hát még milyen nehéz ilyen közegben (főleg a két legfiatalabb gyerekként) felnőni – példázza a regény.
A család minden tagja szerethető, intelligens, szellemes, nagyon élvezetes olvasni a párbeszédeiket, ráadásul szeretik egymást (de azért egyikükkel sem cserélnék szívesen). Néha engem is felidegesítettek, amikor megbántották egymást, lekezelően beszéltek egymással, vagy keményfejűsködtek, hogy itt mindenki-mindenkinél-mindent-jobban-tud, de megint csak örültem, hogy nem eszményített alakokról olvasok, és ahogy haladtam az olvasással, egyre inkább eltekintettem ezektől a vonásaiktól – a végére teljesen.
A vallási kérdés pedig egy félig zsidó félig ír, művész-értelmiségi családban teljesen jogos dilemma, különösen a felnőttkor, az önállósodás küszöbén. Különösen tetszettek Zooey gondolatai arról, hogy hogyan képzelik el az emberek Jézust.
Nem vagyok egy Franny-típus, nem is igazán azonosultam vele, de azért nagyon örülnék, ha megjelenne egy Zooey és szólna pár szót, ha néhanapján valamitől magamba roskadok :)

Salinger hömpölygő szómenése pedig számomra letehetetlenné teszi a regényeit, olyan szépen, észrevétlenül vannak egymásba fűzve a gondolatok. A Magasabbra a tetőt, ácsok / Seymour: Bemutatás -t érdemes elolvasni mellé, szerintem egy kötetbe foglalni is praktikus lenne őket.

sebzek>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Salinger pontosan érti…

Ennek a könyvnek az üzenete a lapokon túlra esik, az a bizonyos vége egy csapda. Egy illúzió.
Viszonylag könnyen meg lehet határozni ki élvezné ezt a regényt. Ott van rá az első ötven oldal. Mert az micsoda dráma!
Nem kisregény ez, nem két novella, hanem dráma, vagy három karakterrajz.

Egy pár kiszakított óra a Glass családból, ami az egyetemi kiégés, és az életbe való kilépéstől való félelem köré van hangszerelve. Klasszikus értelemben vett katarzist, és bármikor bevethető életbölcsességeket nem feltétlen itt érdemes keresgélni. Egy tipikus rétegmű, annak minden pozitív tulajdonságával.

entropic P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Bár Salingerrel kapcsolatban még sose voltak afféle megingásaim, mint Vonneguttal kapcsolatban (vagyis: Salingert mindig szeretem és sosem unom), azt néha elfelejtem, hogy milyen eszméletlenül vicces és borzasztóan keserű és imádnivalóan agyaskodó és (oly-ritka) könnyekre fakasztó tud lenni.

Hát, ilyen, na. Meg még láthatatlan dőlt betűkkel is tud írni.

Rendes értelmezés persze most sincs. Szerintem sose nem is lesz.

2 hozzászólás
cseri P>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Különös egy könyv, nem is olyan könnyű eldönteni, hogy most akkor tetszik-e vagy nem, de inkább igen. A történet egyszerre tűnik nagy dolognak és kicsinek. Igazából persze komoly dologról van szó, válságról, egy lélek megmentéséről, ha patetikusak akarunk lenni, de nem akarunk, viszont közben meg olyan különösen van megírva. Először is: péntektől keddig olvastam (oké, nem is volt sok időm), viszont maga a történet az pár óra, tehát ez így irodalomelméletileg elég ritka és különös, hogy miért, azt biztosan mindenki belátja saját maga is. Nagyon aprólékosan van leírva minden apró cselekvés és a környezet is, ettől olyan valóságos egyrészt (pl. Glassék nappalija. Tetszett.), de egy kicsit idegesítő is (hogy ilyen lassan megy minden). Van benne egy játékos derű is. Hát valami ilyesmi.

DoreenShitQ>!
J. D. Salinger: Franny és Zooey

Üres emberek nagy szavakkal, amik mögött szintén csak üresség van.
Ide még több Glass familyt!

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Batus>!

– (…) Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni.

30. oldal

1 hozzászólás
Babesz>!

– Nagyon szeretek vonaton utazni. S ha az ember megnősül, sose kerül többé az ablak mellé.

112. oldal

1 hozzászólás
Babesz>!

– Nem tudom, mire jó egyáltalán, ha valaki olyan sokat tud és olyan értelmes és a többi, ha közben nem boldog az egésszel.

125. oldal

Manni>!

A berendezés fennmaradó részét – minden túlzás nélkül – könyvek alkották. Jó-ha-kéznél-van-könyvek. Örökre-félbehagyott-könyvek. Hát-ezzel-meg-mit-kezdjünk-könyvek. De könyvek, könyvek, könyvek.

176. oldal

1 hozzászólás
Katze>!

– (…) Ha tudni akarod, véleményem szerint az összes bajnak a felét a világon olyan emberek okozzák, akik nem használják az igazi énjüket.

Batus>!

– Néha úgy érzem, akkor lennék boldog, ha egyszerűen lefekhetnék, és soha többé fel se ébrednék.

140. oldal

lizke>!

Szeretsz? Egyszer sem írtad abban az utálatos levélben. Utállak, amikor olyan reménytelenül szuperférfias és rezervuált vagy. (Jól írtam?).

Budapest: Európa [p.8.]

csillagka P>!

– (…) Az egyetlen, amivel egy művésznek törődnie kell, az, hogy megcélozzon valamiféle tökéletességet, méghozzá olyat, amelynek ő maga szabta meg a mértékegységét, nem pedig valaki más.

Batus>!

– (…) Ide figyelj, te gyönyörű kis hülye. Te imádni való, cirkuszoló kis…

70. oldal

1 hozzászólás
lizke>!

– (…) Ez a szörnyű ház mosolyokkal van megfertőzve.

Budapest: Európa [p.132.]

3 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

R. J. Palacio: Csodácska
Lois Lowry: Nyáron történt
Libba Bray: The Diviners – A Látók
Alexandra Bracken: Világok utazói
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Lauren Oliver: Káosz
Nicola Yoon: A Nap is csillag
Mitch Albom: Az Idő Ura
Melissa Albert: Hazel Wood – Mogyoróliget
Meg Cabot: Jinx