Halálos ​visszhangok (Eve Dallas 44.) 48 csillagozás

J. D. Robb: Halálos visszhangok

Miközben ​Eve Dallas, a New York-i rendőrség hadnagya és férje, a multimilliárdos Roarke hazafelé tartanak, hirtelen egy zavart, meztelen és véres fiatal nő tántorog a kocsijuk elé. Roarke rátapos a fékre, Eve pedig akcióba lendül.

Daphne Strazzát azonnal kórházba viszik, a férjén, dr. Anthony Strazzán viszont már nem segíthetnek. A zseniális ortopéd sebész holtan fekszik kínosan rendezett városi háza hálószobájában. Három széfét feltörték és kifosztották. Daphne értékes szemtanú lehetne, de a rémülettől és a sokktól csak annyit tud újra és újra elismételni a tettesről, hogy „az ördög volt”.

Miközben kiderül, hogy dr. Strazza hideg, uralkodó és általában véve közutálatnak örvendő ember volt, ebben az esetben a bizonyítékok nem a feleségéhez vezetnek. Eve és csapata kénytelen belekezdeni a fárasztó rutinmunkába: kihallgatják a gyilkosság előtt rendezett vacsora minden vendégét, a felszolgálókat, a fellépőket, kétségbeesetten keresve a választ a legfontosabb… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Gold Book, Debrecen, 2018
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634264835 · Fordította: Kiss Tamás

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Roarke · Eve Dallas · Delia Peabody · Lawrence Charles Summerset


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 19

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

cicus61 P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Megint a földbe döngölt az írónő :) Az elejétől a végéig fogva tartott és elvarázsolt.
Ennél a történetnél aztán tényleg nehéz volt megtalálni a hasonlóságokat a támadásokkal és gyilkoságokkal. Persze Eve és csapata megint megcsinálja. Eve pedig még a démonaival is megküzd az ügy folyamán, de Roarke segítségével ezt is leküzdi, hogy az ügyre tudjon koncentrálni. Meglepődtem kicsit a végén, de ahogy eljutottak idáig, az nem semmi volt.

gabiica P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Eve Dallas ismét bevetette magát és tarolt. Újabb fordulatos, csavarokban és izgalomban gazdag krimit kaptunk. Jól esett a Shelter in Place után egy újabb remek történetet olvasni az írónő tollából, az Eve Dallas sorozat számomra mindig jól sikerült történetet rejt.
Egy újabb kegyetlen gyilkosságsorozatról olvashatunk, ahol először nehéz megtalálni a kapcsolódási pontot, de Eve és Roarke ismét mindenkit lenyűgöz a leleményességével és közös nyomozásukkal.
Furcsa volt, hogy kevés törzsszereplővel találkozhattunk, ez kicsit hiányérzetet keltett bennem, de Eve, Roarke, Peabody és McNab párosainak zseniális nyomozása ismét megnyert.

Navi>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

ÉS … rájöttem :)
Most előzör tudtam, ki a tettes. Nagyon sajnálom az áldozatokat, az egyik párt pedig mindennél jobban. Nem tudom, hogy ebből hogyan fognak talpra állni. Segítség szerencsére van nekik, de így sem lesz könnyű.
Daphne … Hát, a végén csak kapkodtam az állam. De így volt igazságos és emberi. A küzdeni tudás és élni akarás, meg fog gyógyulni.
Ennyi beteg gondolkozású embert … De szerencsére ugyanennyi segíteni akaró és tudó ember is volt a könyvben :)

kiruu P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Volt időm ráhangolódni Eve-re, ismerem a rezgéseit, így a tettest hamar kitaláltam, de a csavar a végén még engem is meglepett. Ez a könyv érzelmileg erős, főleg Eve miatt. Örülök, hogy a kapcsolatuk Roarke-val előtérbe került, tőlük ritka a nagy érzelem kinyilvánítás. A tettes brutális volt, ahogy Mira sorolta a jelzőket, körülbelül minden lehetséges rosszat elmondott. Azért a nagyfőnököt meg egy-két karaktert hiányoltam, de remélem hamarosan újra találkozunk. Kegyetlen, őszinte, de még mindig zseniális. Csak a szokásos Dallas.

Paulina_Sándorné P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Istenem Roarke, mennyire hiányoztál! Hogy az a gomb milyen szerencsés! Tudom, hogy nem ő a főszereplő, de akkor is nagy-nagy kedvencem. Imádom, ahogy Eve-t körülveszi. Kedvelem egyébként Eve-t is, tetszik, ahogy dolgozik, ahogy él, imádom a stílusát, tisztelem a tehetségét. Nagyon jó volt a történet, fantasztikus volt, ahogy Eve vezette a nyomozást és szép lassan eljutott a végére. Szinte látom olvasás közben, ahogy tekeri fel a gombolyagot és halad a végkifejlet felé. Peabody imádni való, nagyszerűen kiegészítik egymást, nagyon jól együtt tudnak dolgozni.

Kathreen>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Eve és csapata soha nem egyszerű gyilkosokat üldöznek, de ez most különösen kegyetlen szörnyeteg volt.

10 hozzászólás
BezTina>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Eve és csapata egy olyan üggyel kerül szenbe ami Eve-t a múltba repíti és egyfajta tükröt tart elé. Elég rafinált és talpra esett nyomozó és remek csapat-beleértve a barátait és a férjét-, áll mellette ahhoz, hogy mindezzel megborkozzon. Rendületlenül imádom a Rorke-al való kapcsolatukat, a baráti összetartást, a munkatársi lojalitást, kapcsolatépítést. Azt ahogy együtt és külön külön gondolkoznak. Azt, hogy Eve csak ritka esetben zárja az iroda ajtaját. Azt, hogy otthon is nyomoznak és ez inkább tünik normâlisnak mint hátborzongatónak. Azt, hogy Eve, milyen szépen megküzd a múltjával és ebből adódóan a jelenével is. És imádom, hogy mehetek a következő részre :)

gyuszi64>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Jó volt, persze akadtak jobbak is a sorozatban, de talán gyengébbek is. A nyomozási szál elvarrása kicsit váratlan-megalapozatlan volt, de a végén a történetben kaptunk egy tényleg váratlan csavart.
Hiányoltam néhány állandósult kelléket: Nadine, Mavis, Summerset erősebb szereppel…

anesz P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Egyszerűen megunhatatlan ez a sorozat és örök kedvenc! Ebben a részben a gazdagok házasságát vettük górcső alá. Érdekes volt, hogy mindegyik áldozat házaspár női tagja gyönyörű, akit akár trófeafeleségnek is tarthatnánk, viszont a nyomozás során kiderül, hogy igazán erős és tevékeny hölgyekről van szó. A címet sokáig nem értettem, de aztán ez is értelmet nyert, és itt főleg Eve szempontjából. Kitaláltam a tettest, viszont a végén a csavar nagyon meglepett. A gyilkos különösen kegyetlen a gondolkodásmódja miatt.
Erőssége a kötetnek, hogy itt Roarke és Eve kapcsolatáról több szó esik, viszont a mellékszereplők közül nekem is hiányoztak néhányan.
Várom a következőt!

schalby P>!
J. D. Robb: Halálos visszhangok

Nagyon jó rész volt ez is. A történet gördülékeny eseménydús a szokásos érzelmekkel és izgalmakkal. Elég sokáig nem is gondoltam ki a gyilkos de érdekes volt a felderítésig az út. Remélem nem kell éveket várni a folytatásra.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Jucko84>!

– Minden tíz percből legalább kilencet gyűlöltél.
[…]
– Mondjuk úgy, hogy minden tízből csak hét és felet. Jólesett találkozni Charlesszal és Louise-zal, meg Miráékkal. Minden rendben volt, igaz?
– Tökéletesen.
– Tökéletesen a francot! – horkant fel Eve. – Talán nem hallottad, ahogy közöltem azzal a tejszínhabtorony-hajú nővel – mozgatta a kezét rövid, barna haja fölött Eve –, hogy nem, nem akarok részt venni a bizottságának a munkájában, ami az elítélt bűnözők rehabilitációjával foglalkozik és segíti visszailleszkedésüket a társadalomba, ugyanis túlságosan lefoglal, hogy börtönbe juttassam őket.
– Hallottalak, és hálás voltam, amiért visszafogtad magad és nem ütötted meg, amikor azzal folytatta, mennyivel nagyobb hangsúlyt helyez a rendőrség a büntetésre, mint a társadalomba való visszailleszkedés segítésére.

9-10. oldal, Első fejezet

Jucko84>!

– Nadine nyolc és fél ezret adott egy lámpáért?
– Be kell rendeznie azt a hatalmas lakást.
– Hogy tudtam összebarátkozni veletek? Hogy történhetett ez meg?

37. oldal, Második fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Delia Peabody · Eve Dallas · Nadine Furst
krisztin1>!

Álmok ellen nincs védelem.

109. oldal, Hetedik fejezet

Vivinniec>!

– […] vagy azoknak a hulláknak szánja, amelyek a kirakatokban állva mutatják be a ruhákat.
– Azok próbabák, kedvesem, nem hullák.
– Márpedig úgy néznek ki, mint a holttestek.

121. oldal, Hetedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
krisztin1>!

– Nem a ruha teszi a nyomozót.

123. oldal, Hetedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas
krisztin1>!

– Azt hiszem, ideje megmutatnom neked A bosszúállókat.
– Ők meg kik? Mit bosszulnak meg?
– A video- és képregényműveltséged szánalmas, drágám. Ez egy klasszikus – fordította oldalt a fejét Roarke, és megcsókolta a feleségét.
– Klasszikus micsoda?
– Szuperhősök, akik összeállnak, hogy megmentsék a világot.
– Közben néhány segget is szétrúgnak?
– Másképp is lehet?

215-216. oldal, Tizenharmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
krisztin1>!

A vágások és a zúzódások begyógyulnak, gondolta Eve. A léleknek viszont sokkal több időre van szüksége.
Hagyd magad mögött a múltat – ezt mondják mindig az emberek. Csakhogy nem fogják fel, hogy a múlt folyamatosan az ember nyomában liheg. Úgy kapaszkodik beléjük, mint vadászkopó a szagokba.

124. oldal, Nyolcadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas
Jucko84>!

– Tele lesz macskaszőrrel a milliódolláros öltönyöd, csini fiú.
– Könnyű leszedni, és amúgy is csak félmillióba került.

120. oldal, Hetedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Vivinniec>!

Nem sok hiányzott hozzá, hogy már csak botladozva tudja emelni a lábát. Majd rázuhant az ágyra, és azon nyomban, hason fekve álomba merült.
[…]
– Mint akire rászámoltak, mi? – kérdezte a kétszínű szemével pislogó Galahadet.

108-109. oldal, Hetedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Galahad · Roarke
krisztin1>!

– Nehogy megint húzogasd a szád, amikor azt mondom, hogy nyomozóként gondolkodsz, mert ez az igazság.
– Én bűnözőként gondolkodom… egy jó útra tért bűnözőként.

116. oldal, Hetedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke

A sorozat következő kötete

Eve Dallas sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Holnap
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Borbíró Klára: Szomjazó ködfolyók
Jennifer L. Armentrout: Míg a halál…
Karen Rose: Gyilkolj értem
Aly Martinez: Tőled semmit
Marie Force: Végzetes viszony
Meg Cabot: Egy kis túlsúly nem a világ vége
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Jud Meyrin: Lowdeni boszorkányhajsza