Halálos ​titkok (Eve Dallas 45.) 39 csillagozás

J. D. Robb: Halálos titkok

Larinda Mars senkinek sem fog hiányozni.

New York egyik divatos bárjában meggyilkolják a pletykákkal foglalkozó könyörtelen riporternőt, aki mellékállásban zsarolásból szerzett nem megvetendő jövedelmet, ráadásul gyanúsítottakban sincs hiány.

Eve Dallas hadnagy nem igazán kedvelte az áldozatot, de az ő feladata igazságot szolgáltatni és megtalálni a gyilkost. Larinda egyedülálló tehetséggel tárta fel mások titkait – valaki pedig még ölni is képes volt azért, hogy az övé rejtve maradjon. Miközben Eve az igazság felderítésén munkálkodik, komoly veszélybe kerül, és vele a karizmatikus egykori tolvaj, Roarke is.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Gold Book, Debrecen, 2018
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634265245 · Fordította: Kiss Tamás

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Roarke · Eve Dallas · Lawrence Charles Summerset · dr. Garnet DeWinter


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

ViraMors P>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Az igazság gyakran nyers.

Nem sok mindent tudok hozzátenni ahhoz, amit az angol változatnál tavaly leírtam. Jó krimi, de Eve Dallasnak legfeljebb átlagos. A központi témát, pletyka spoiler ügyesen körül járja. Nem csak magát a tevékenységet, hanem azt is, hogy mi visz rá valakit arra, hogy életvitel szerűen mások titkaiban vájkáljon, és azt is, hogy mindennek milyen következményei lehetnek, saját magára, a szűkebb vagy a tágabb környezetére nézve. Tényleg ügyes volt és alapos, de valahogy mégsem volt elég jó. Bevallom: a nyomozás része nem nagyon kötött le a könyvnek. spoiler
A személyes szálra viszont egyáltalán nem lehet panaszom, abszolút azt kaptam amit (el)vártam. Tudom, hogy millió meg egyszer leírtam már, de leírom megint: nagyon tetszik, hogy az írónő negyvenötödik kötetnél is képes úgy mozgatni és fejleszteni a karaktereket és a köztük épülő kapcsolatokat, hogy mindig izgalmas legyen.
Összességében kellemes kötet volt, de jócskán vannak erősebbek is a sorozatban.

anesz P>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Természetesen öt csillag. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, és azt, hogy Nora Roberts mindig körüljár egy témát. Jelen esetben ez a titkok és a zsarolás volt. Egy kapcsolat mennyi titkot bír el? Mennyire bízok a másikban? Minden titkomat elmondhatom neki? A környezetünk mennyit talál ki a rejtegetnivalónkból?
Egy krimiben általában elvárás, hogy az áldozat ne legyen szimpatikus, mert ha egy gazember, akkor jó sok gyanúsított összehozható vele kapcsolatban. Ez az áldozat talán mindenkin túltett. Egy zsaroló soha nem szimpatikus, ez pedig mániákus volt. A hatalmába tartotta az áldozatait. Nagyon érdekes volt, hogy mi a zsarolás tárgya és miért fizettek neki az áldozatai? Nem magukat, hanem a szeretteiket védték.
Ez Roarke és Eve kapcsolatát is mélyítette, előjött néhány titok, és a konyhába is beleshettünk. Ez utóbbi nagyban emelte a kötet színvonalát. A mexikói nyaralás is ráfért a kedvenceimre, remélem, jól érezték magukat! :-))
Igen, a krimiszál most nem volt a legfordulatosabb, nem voltak hullahegyek, mégis megkaptam azt, amit elvártam. Várom a következőt!

gyuszi64>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Újabb jól sikerült történet, bár az áldozat életkörülményeivel kissé elvetette a sulykot az írónő…
Az állandó mellékszereplők közül csak Nadine kapott jelentősebb cselekményszálat, a többiek eléggé visszafogottan szerepeltek. A nyomozás kevésbé volt gyakorlati (hagyományos papírmunka), mint amennyire megszoktuk. Több nyomozati vonal is a múltba vezetett, a gyanúsítottak száma exponenciálisan nőtt, ezért elég váratlan lett a hirtelen befejezés. Ami hitelesre sikeredett, de az áldozat tevékenységére sajnos ezt már nem nagyon lehet elmondani. spoiler
Annak viszont nagyon örülök, hogy az írónő szakított a heroikus színpadi zárójelenettel.

Paulina_Sándorné P>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Imádtam ezt a részt. Eve-re aztán nem lehet mondani, hogy megszédíti a gazdaság. Pusztultam a nevetéstől, mikor megtudta, hogy mennyibe került a csizmája. Szinte láttam magam előtt. Summerset kedvencem lett. Nem néztem ki belőle, azt amit Roarke-ért megtett. Ebből a történetből is kiderült, hogy mire képes az emberi gonoszság, a pénzéhség. Tetszett, ahogy Eve kezelte a nyomozás során feltárt titkokat. Roarke imádni való volt mint mindig.

rafaelo0824>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Nem annyira tetszett ez a rész, mint a sorozat többi darabja. Az elején jó volt a nyomozás, de aztán úgy éreztem, csak egy helyben toporgunk, és aztán hirtelen meglett az elkövető, mintha az írónő csak gyorsan be akarta volna fejezni. Persze azért nem volt rossz, csak hiányérzetem maradt utána.

krisztin1>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Megvolt a könyv hangulata, hisz pont télen játszódott, igaz, kicsit már előrébb tartott a hónapot tekintve.
Maga a bűnügyi részt most nem éreztem annyira erősnek.
Az áldozatot kevésbé lehetett szánni, mert spoiler
Jobban sajnáltam spoiler
Igazából nem igazán volt tippem arra, ki lehet a gyilkos, bár talán ha jobban figyelek, rájöttem volna, hogy az spoiler
Összességében, szerintem ennél sokkal izgalmasabb részei is vannak a sorozatnak, de mivel nagy kedvencem, így persze 4,5 csillagot megkapja.

schalby P>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Mint mindig most is lebilincselő, lendületes, izgalmas történetét kaptunk. Nagyszerű szereplők és fel épített világ. Igaz az első részekhez képest kicsit nyugodtabb a történet de így pont jó.

Vivinniec>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Nos, csatlakoznom kell az eddigi értékelésekhez, valóban nem ez volt a legacélosabb rész. ;-)
Eve Dallashoz történetnek kicsit simára, laposra sikeredett, de mégis csak egy Eve Dallas történet volt. Szóval akárhogy is, elfogultság ide vagy oda, azért nekem tetszett és szívesen olvastam. :-)
Az előző részhez hasonlóan itt is hiányoltam a „mellékszereplőket” (Whitney, Tibble…), de legalább már szerepeltek. ;-)
A megjelenő szereplőkre azonban most sem lehet semmi panaszom, mindenki hozta a szokásos formáját, úgy ahogy vannak szerethetőek mind. Csak a történet volt szokatlanul sima.
Mindentől függetlenül továbbra is a kedvenc sorozatom marad, kíváncsian várom a folytatást! :-)

MÁSODIK OLVASÁS:

Tartom magam az első olvasás utáni értékelésemhez. ;-)

Xaveri>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Hú, hát ebbe a sorozatba aztán jól belecsöppentem. Nem mintha önmagában nem lenne olvasható, de majd ha lesz egy kis plusz időm, szerintem elkezdem magam utánolvasni ebből a sorozatból is. :)

JBollok92>!
J. D. Robb: Halálos titkok

Ez volt Roberts-től a 49. könyv, amit olvastam (a 2. Eve Dallas-os), de újfent bizonyította, hogy miért is olyan kiváló író. A fantasztikus cselekményleírás, a nyomozói munka páratlan ismertetése, a zseniálisan ábrázolt, hús-vér karakterek, és a végig masszívan fentartott figyelem jellemezték a regényt. Ezután 100%-ig biztos, hogy a többi Dallas-regényt is el fogom majd egyszer olvasni.


Népszerű idézetek

Vivinniec>!

– […] Tévedtél. Jobb lenne, ha beismernéd, amikor tévedsz.
– Gyűlölök tévedni. Most sem tévedek, csak neked jobban igazad van.
Eve elnevette magát.
– Ahogy mondod.

317. oldal, Tizenkilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: dr. Garnet DeWinter · Eve Dallas
Vivinniec>!

– A könyv táplálja az elmét és a lelket. Mi…
– …nem vesszük ki az éhező kezéből a kenyeret – fejezte be a mondatot Roarke.
Summerset helyeslően bólogatott.

73. oldal, Ötödik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Lawrence Charles Summerset · Roarke
Jucko84>!

– Azt hittem, jártál már erre, ugyanis a hely Roarke-é.
Sejtettem, gondolta Eve.
– Ha egyedül csak ebben a városban az összes helyet felkeresném, ami Roarke-é, másra sem jutna időm.

11. oldal, Első fejezet

Kapcsolódó szócikkek: dr. Garnet DeWinter · Eve Dallas · Roarke
Jucko84>!

– Gyilkosság történt az egyik báromban?
– Itt állok lent, a női mosdóban. Újra kell festetned a falat.

27. oldal, Második fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Vivinniec>!

[…]. – Mi a fene az a cocido, és miért fog jólesni?
– Egy kiadós spanyol ragu, amit Summerset időt és fáradtságot nem kímélve valószínűleg saját kezűleg főzött. Éppen ezért nem ártana kedvesnek lenned.
– Nem sértegettem, vagy igen? Pedig mondhattam volna, hogy remélem, elfújja a vihar, vagy azt, hogy eddig azt hittem, a vámpírok nem érzik a hideget. Mégsem mondtam.
– Hősiesen visszafogtad magad.
– Látod? […].

262. oldal, Tizenhatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Lawrence Charles Summerset · Roarke
BezTina>!

Hárman akkor tudnak titkot tartani,
ha kettő már halott.
BENJAMIN FRANKLIN

BezTina>!

Nem csak a hazug pletyka lehet gonosz
– az igazságból sem szabad mindennek
napvilágra kerülnie.
FRANK A. CLARK


A sorozat következő kötete

Eve Dallas sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Holnap
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Borbíró Klára: Szomjazó ködfolyók
Karen Rose: Sikíts értem
J. R. Ward: Az ördög martaléka
Nalini Singh: Angyalkard
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Guillaume Musso: A brooklyni lány
Maya Banks: A szabadság kulcsa