Halálos ​születés (Eve Dallas 23.) 32 csillagozás

J. D. Robb: Halálos születés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eve ​Dallas egy rettenetes kettős gyilkosság ügyében nyomoz. Kegyetlenül végeznek egy neves könyvelőcég alkalmazásában álló, fiatal szerelmespárral. Eve-nek még a babafürdetés megtanulására is alig jut ideje, pedig Mavis, a legjobb barátnője ezt igencsak elvárná tőle.
Aki most újabb szívességet kér. Tandy Willowby, az egyik, Mavis tanfolyami csoportjába járó anyuka nem jelenik meg a következő foglalkozáson. Tandy, aki nemrég költözött el Londonból, és New Yorkban nem él senkije, már nagyon várta a szülést. Amikor Eve belép Tandy lakásába, és az asztalon megpillantja Mavis ajándékát, mellette, a padlón egy táskát, tele olyan holmikkal, amelyekre egy szülő nőnek szüksége lehet a kórházban, végigfut a hátán a hideg.
Az ilyen eseteket általában az eltűnt személyekkel foglalkozó csoport kapja, de Mavis azt szeretné, hogy Eve vegye a kezébe a nyomozást – aki erre a kérésre nem tud nemet mondani. Miközben igyekszik felderíteni Tandy hollétét, és versenyt fut a kegyetlen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Gold Book, Debrecen, 2006
380 oldal · ISBN: 9634260209 · Fordította: Kiss Tamás

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Roarke · Eve Dallas · Cher Reo · Leonardo


Kedvencelte 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

kiruu P>!
J. D. Robb: Halálos születés

Istenem végre megszülettek a babák. :) Hihetetlenül cuki volt.
Borzalmasan izgalmas rész volt, és szerintem érdekes is. Örülök, hogy Trudyval minden rendben lett. Roarke mindig az isten, Mavis eszméletlen, Leonardo a legaranyosabb, Eve pedig a példakép. Imádom a sorozatot és egyáltalán nem vesztett a színvonalából.

9 hozzászólás
gyuszi64>!
J. D. Robb: Halálos születés

2020/14.

Újraolvasás
Azt hiszem, ez az egyik legcselekményesebb és legszórakoztatóbb darabja a sorozatnak.
(Nyomozás több ügyben, erős mellékszereplők.)

Sára_Jaskó>!
J. D. Robb: Halálos születés

Nekem ez a történet egy kicsit kesze-kusza volt. Jó lett volna az alapötlet, de valahogy elég össze-visszára sikerült szerintem. A lényeget eléggé összecsapta, több volt a rizsa, mint a történés. spoiler

rafaelo0824>!
J. D. Robb: Halálos születés

Eve és Roarke a szülőszobán, a legjobb jelenet :D Sokat nevettem ezen a részen, Eve-et nem akasztják ki a holttestek meg sorozatgyilkosok, de egy babaváró buli? Tetszett ez a kötet is, az ügy kicsit lapos volt, de a körítés és a második szál sokat dobott rajta. Megnézném, hogy milyen szülő lenne Eve-ből és Roarke-ból.

Takkancs90>!
J. D. Robb: Halálos születés

Ez volt az eddig legizgalmasabb, legszórakoztatóbb rész mind közül! Egyszerűen minden egyes sorát imádtam! A gyilkosságok, a felgöngyölítendő ügy, az összefutó szálak hihetetlenül lebilincselőek voltak. A könyv felét hangosan kacagva olvastam amikor spoiler Az utolsó fejezetet pedig végig megkönnyeztem, spoiler végképp betette nálam a kaput és megállás nélkül peregtek a könnyeim. Igazi érzelmi hullámvasút volt, de imádtam!!! A következő kötetek is igen csak érdekesnek ígérkeznek így, hogy Eve immáron testközelből spoiler!!!

Leobelo P>!
J. D. Robb: Halálos születés

Olyan jókat nevettem Eve és Roarke reakcióin minden egyes alkalommal, mikor a szülés szóba került. (≧▽≦)
Jó volt ez a rész is.

veresjudit81>!
J. D. Robb: Halálos születés

Olvastam már jobbat is a Halálos sorozatból, de ez sem volt rossz.
Izgalmas volt, csak kár, hogy ennyire összehozta a két ügyet.
De Roarke mindenért kárpótolt…

Maszatostappancs>!
J. D. Robb: Halálos születés

Kicsit erőltetett felvetés, ahogy a két ügy kapcsolódik, de azért izgalmas.


Népszerű idézetek

Jucko84 P>!

Lehetne annyi tisztesség az emberekben, hogy munkaidőben gyilkolják meg egymást (…)

Kicsicsillag123 P>!

– Tisztában vagy vele, hány papírt képes beadni néhány óra leforgása alatt egy ügyvéd?
– Ez olyasmi találós kérdés, mint hány angyal tud táncolni egy tű hegyén?
Reo keserűen elhúzta a száját.
– Valahogy úgy.
– Miért kellene az angyaloknak egy tű hegyén táncolniuk? Nem bugizhatnának inkább egy felhőn?
– Én szívesen megtenném – mosolygott csintalanul Reo.

Kapcsolódó szócikkek: Cher Reo · Eve Dallas
Sára_Jaskó>!

Volt valami nyoma a szándékosságnak?
– A cápát ugyan nem sikerült kihallgatni, de a halál okát balesetnek könyvelték el.

Jucko84 P>!

– A velő is megfagy a csontjaidban a rémülettől, mi?
Leonardo a mosdók felé pillantott, majd visszafordította Eve felé a tekintetét.
– Iszonyatosan félek, hogy el fogok ájulni. Mi lesz, ha tényleg elvesztem az eszméletemet?
– Ne ess rám, ha megkérhetlek – jegyezte meg Roarke.

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Leonardo · Roarke
Kicsicsillag123 P>!

– Nem nevezném Sam Bullockot túlságosan gazdagnak, de azért volt mit aprítania a tejbe. Felfalta egy cápa.
– Most csak hülyéskedsz.
– Komolyan. A Nagy-korallzátonynál búvárkodott, amikor a cápa üldözőbe vette, és hamm-hamm – vetett elgondolkodó pillantást Eve felé. – A magam részéről nagyon nem szeretnék cápaeledellé válni. Neked mi erről a véleményed?
– Most, hogy tudom, ilyen is létezik, nem ez az első a kívánságlistámon. Volt valami nyoma a szándékosságnak?
– A cápát ugyan nem sikerült kihallgatni, de a halál okát balesetnek könyvelték el.

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas
Kicsicsillag123 P>!

– Megelégelted a számokat, drágám?
– Még álmomban is a szemem előtt táncoltak. Egynémely még énekelt is. Ha jól
emlékszem, pár rám vicsorgott.

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Kicsicsillag123 P>!

– Roarke. Az a szóbeszéd járja, hogy régebben te is a zavarosban halásztál, és volt néhány, hogy úgy mondjam, nem teljesen törvényes ügyleted.
– Nekem? – nézett színlelt döbbenettel a feleségére Roarke. – Micsoda képtelen ötlet!
– Aha, szerintem is.

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Kicsicsillag123 P>!

Eve elgondolkodott, miféle emberek azok, akik élvezik az óriási engedményeket, és a soha vissza nem térő alkalmakat az Aladdin Barlangjában. Mégis mit árulhatnak ott? Leértékelt lámpákat, amelyben leértékelt dzsinn lakik? Esetleg megtelt a raktár, és nem tudnak mihez kezdeni a repülő szőnyegekkel?

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas
Takkancs90>!

– Nagyszerű. Csomagoljátok össze, és hozzátok ide – fordult vigyorogva a férje felé Eve. – Megcsíptük a gazembert – de rögvest letört, amikor megpillantotta Roarke kezében a karcsú, zöld folyadékkal teli poharat. – Azt meg honnan szerezted?
– A kismanóktól.
– Nem akarok manólevet inni – vetette meg Eve a lábát, és bokszállásba helyezkedett. – Csúnyán megjárod, ha megpróbálod erővel belém tölteni.

309. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Kicsicsillag123 P>!

a dolgok időnként pontosan úgy alakulnak, ahogy az ember szeretné.


A sorozat következő kötete

Eve Dallas sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kleinheincz Csilla (szerk.): 10
Sandra Marton: Jó befektetés
Fekete Gy. Attila – Szántó Gábor: Csecsemők a kukában
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Amanda Stevens: Örök kísértés
Charlaine Harris: Holtak klubja
Karen Marie Moning: Keserű ébredés
Max Gladstone: Nagyrészt halott
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja
Kresley Cole: Vámpírbosszú