Halálos ​idegen (Eve Dallas 26.) 43 csillagozás

J. D. Robb: Halálos idegen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

2060-ban ​talán fejlettebb a technika, New York azonban még mindig a számtalan, egymás mellett élő kultúra és a hatalmas ellentétek városa. Egyes gyilkosságok még mindig jóval nagyobb figyelmet kapnak, mint a többi – különösen akkor, ha az áldozat egy közismert üzletember, akire Park Avenue-i lakásán, az ágyhoz kötve találtak rá – fekete bársonyövvel megfojtva.
Eve Dallas hadnagy csöppet sem lepődik meg azon, hogy Thomas Anders botrányos halála mindenféle találgatásra ad okot – az emberek másról sem beszélnek, és emiatt a családja egyre megalázóbb helyzetbe kerül. Miközben a város lakói a történteken csámcsognak, Anders közeli barátai is ezt teszik. Eve – multimilliomos férje, Roarke segítségével – hamarosan bekopogtat néhány ajtón, hogy megtalálja a választ – és be is töri őket, ha nem nyílnak meg előtte.
Ám a mozaik nem áll össze. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az áldozat egyáltalán nem védekezett. A gyilkos ismerte a biztonsági rendszer hiányosságait, vagyis közel… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Gold Book, Debrecen, 2008
378 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634260967 · Fordította: Kiss Tamás

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Roarke · Eve Dallas · Delia Peabody · Ryan Feeney · Ian McNab · David Baxter · dr. Charlotte Mira · Lawrence Charles Summerset · Troy Trueheart · Charles Monroe


Kedvencelte 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Brigi89>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Ez a rész is hozta a szokásos izgalmakat :)
Az áldozat egy közismert üzletember volt, akit igencsak kényes helyzetben öltek meg.
Eve az emberismeretének köszönhetően már hamar kitalálta ki a gyilkos, már csak bizonyítékokat kellett keresni.
Sajnáltam, hogy McNab nem szerepelt túl sokat ebben a részben, nagyon imádom a humorát :)
Viszont feltűnt Charles és Louise, végre tovább léptek a kapcsolatukban.

Sára_Jaskó>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Izgalmas volt a történet felépítése. Érdekes volt a gyilkosság kivitelezése, én legalábbis mindenre gondoltam, de erre nem. Tetszett a trükk, amivel rábizonyították végül a gyilkosságot a spoiler Amikor először megláttam a halott nevét, jót nevettem magamban, mert egyből a Modern Talking énekese jutott eszembe.

Takkancs90>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Ismét egy izgalmas történet! Eddig ez volt talán az egyik legcsavarosabb történet a sorozatban. spoiler Remek húzás volt az írónő részéről! Roarke és Eve spoiler én eskü imádtam! :D Annyira hétkönznapi és valós volt! Nagyon szeretem ezt a remek párost! Trueheart a végén nagyon ügyes fiú volt, piros pontot neki! :D

Paulina_Sándorné P>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Jaj, de élveztem a történetet. Eve zseniálisan oldotta meg a bűntényt. Egy pici félelem volt bennem azért, mikor már tudta, hogy ki a bűnös, hogyan fogja rábizonyítani. De egyszerűen zseniálisan csinálta. Roarke továbbra is hozta a formáját, nagyon irigylem érte Eve-t. Erre a pasasra nincs megfelelő szó, kifejezés. Imádom, ahogy Eve és Summerset vannak egymással. :-)

rafaelo0824>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Ez megint nagyon jó rész volt, és bár hamar kiderül, ki a tettes, mégis jó volt olvasni a hogyanról, amit Eve apránként kiderített. Nagyon röhögtem Feeney nátháján meg Eve pitéjén. A Charles – Louis szál is tetszett, Roarke még mindig hatalmas kedvenc, ahogy ez a sorozat is kezdi egyre jobban belopni magát a szívembe.

marilyn_marilyn >!
J. D. Robb: Halálos idegen

Az örök kedvenc és imádott szereplők most sem okoztak csalódást.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy a könyv borítóját nem igazán értem, de mindegy.)
Eve egy olyan gyilkosság ügyében nyomoz, aminek a szálait nagyon nehéz kigubancolni. Első megérzését követve veti bele magát a nyomozásba és nem tágít az elhatározásától.
A kérdés már csak az, hogyan bizonyítsa be, hogy a feleségnek köze van az esethez.
Fantasztikus volt olvasni a logikát, ahogyan haladt lépésről lépésre.
Summerset és Eve megszokott szócsatája sem maradt ki, hiszen anélkül nem i lenne az igazi. Ami külön jó hír volt, hogy Charles Monroe visszaadta a bárcáját és jó útra tért. Ezt úgy vártam már.
Eve lépésről lépésre halad előre és a kirakós egyre több darabkája kerül a helyére, de amikor fény derül a valóságra, az mindenkit meglep.
Izgalmas volt és minden oldalát élveztem.

Tímea_Kocsis_2 >!
J. D. Robb: Halálos idegen

Variáció az Idegenek a vonaton történetére, amit a szerző szimpatikusan meg is említ. Dallas ezúttal egy hozzávetőleg szolid gyilkosság ügyében nyomoz, ahol az áldozat felesége az első pillanattól unszimpatikus neki. A tökéletes alibi ellenére Eve kitartóan nyomoz és felgöngyölíti a szálakat. A baráti társaság továbbra is segíti a rendőrségi munkát és Eve társasági fejlődését. Különösen tetszettek Eve és Roarke apró csörtéi, ahogy alkalmazkodnak egymáshoz.

Bella_Black I>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Már többször írtam, imádom a sorozatot, elképesztő, hogy ennyi rész után is hozza azt a szintet, mint az elején. Szerintem ebben hatalmas szerepe van a csapatnak, aminek tagjai mind szerethetőek a maguk módján.

Vivinniec>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Nagyon jó volt ez a része is a sorozatnak! :-D

MÁSODIK OLVASÁS:

Első olvasás után 5 csillagot adtam, viszont most leveszem 4,5 csillagra, hogy miért? Már írom is:
Leszögezem, hogy nagyon jó volt olvasni, igazi csavaros történet volt és remekül illik hozzá a címe. ;-)
Szóval nagyon tetszett, ennek ellenére valahogy nem éreztem 100%-ig igazi Eve Dallas történetnek. Hogy miért? Magam sem vagyok teljesen biztos benne, de talán azért, mert kicsit bonyodalom mentes volt. Mármint, hogy nem volt jóformán semmiféle verekedés, robbantás vagy valami hasonló akció, amit az eddigi részekből megszokhattunk, ami olyan Eve Dallas-os. Ez inkább olyan „csendes” nyomozás volt.
Ami a magánéleti szálat illeti, szerintem nagyon vicces volt, amikor Eve és Roarke azon vesztek össze, hogy Eve nem hajlandó pénzt kérni Roarke-tól, inkább üres zsebbel mászkál, ahogy Roarke fogalmazott. :-D Ez olyan nagyon jellemző mindkettejükre. :-D
Imádom ezt az egészet továbbra is, a szereplőket és a történeteket is, csak ez egy kicsit „csendes” volt, viszont furfangos… ;-)
Jöhet is a következő rész. :-)

kiruu P>!
J. D. Robb: Halálos idegen

Hú, hát ebben semmire nem jöttem rá. Persze, Thomas felesége gyanús volt, de hogy ilyen gyilkosság. Hű. Ez a sorozat nem veszít a színvonalából.


Népszerű idézetek

Vivinniec>!

– Hadnagy – szólalt meg Summerset, és hangjától Eve tarkóján égnek meredt a szőr. – Ma is elkésett, mint mindig.
– Maga pedig ronda, mint mindig, de már megtanultam, hogy ne vegyem észre.

64. oldal, Negyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Lawrence Charles Summerset
4 hozzászólás
Vivinniec>!

A szánalmat csupán vékony vonal választja el az undortól.

346. oldal, Huszonegyedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Roarke
Vivinniec>!

– […] A házasság igazi sötét verem.
– Mondja az, aki egy igazi álomférfihez ment férjhez.
– Épp most céloztál rá, hogy az álomférfiak is meggondolhatják magukat. Ha mondjuk a férjemnek eszébe jut, hogy hármasban szeretné…
– Engem! Engem! – dobta a levegőbe a kezét Peabody. – Engem válassz!
– Másra sem vágyom, mint rád az ágyamban, Peabody. Egy szemhunyást sem aludnék egész éjjel.

97-98. oldal, Hatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Delia Peabody · Eve Dallas
3 hozzászólás
Vivinniec>!

– Minden embernek megvan a maga titka, és a vágyaikat gyakran titkolják a többiek elől.

34. oldal, Második fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Roarke
Vivinniec>!

Eve megérezte a férje jelenlétét. Roarke látta, ahogy finoman összerezzen, és amikor felé fordította a tekintetét, ridegen csillogó szemébe melegség költözött.
Már ezért megérte hazajönni.
– Hadnagy – indult el Eve felé, és amikor eléje ért, az ujjával megemelte az állát, és szemügyre vette a monoklit. – Már megint felbosszantottál valakit, mi?
– Inkább, minthogy engem bosszantsanak.

143. oldal, Kilencedik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Vivinniec>!

De az ember nem tudhat mindent a barátairól, és nem oldhatja meg a problémáikat. Már az sem könnyű, hogy tudjuk: nincs minden rendben.

102. oldal, Hatodik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas
Vivinniec>!

– Te sohasem vágytál arra, hogy elutazz a barátnőiddel bulizni?
– Soha.
– Ugyan már, Dallas! – és Peabody hangja már az utazás gondolatától is vidámabban csengett. – Az ember egész nap nem csinál semmit, csak lófrál, borozgat, vagy koktélozik, masszíroztatja magát, vagy kifekszik a tengerpartra, és végigbeszélgeti a fél éjszakát.
Eve a társára pillantott.
– Inkább hengergessenek meztelenül törött üvegcserepeken.

21-22. oldal, Első fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Delia Peabody · Eve Dallas
Vivinniec>!

– Kösz – bontotta Eve a vonalat, és felpillantott. A belépő Peabody mindkét keze tele volt ennivalóval.
– Műpulyka, szójachips és vagdalt zöldség. Neked még egy doboz Pepsit is hoztam.
Eve figyelte, ahogy Peabody összeszedi a papírlapokat az íróasztaláról, és helyet csinál a rakománynak.
– Mire készülsz, Peabody?
– Készülni? Semmire. Csak nem szeretném, ha kihagynád az ebédet. Mindig elfelejtesz enni. Ezért vagy olyan vékony, mint egy kígyó. Mellesleg remekül áll – pillantott fel gyorsan Peabody, miközben kiegészítette a terítéket egy szalvétával és egy műanyag villával, majd miután látta, hogy nem szabadulhat Eve kitartó tekintete elől, hatalmasat sóhajtott. – Oké, oké. Talán megfordult a fejemben, hogy úgysem forró nyomot üldözünk, és a szíved legmélyén…
– Hagyd a rizsát, és térj a lényegre!
– Szeretnék elmenni egy órával korábban. Randizunk McNabbal.
– Már együtt élsz McNabbal.

47. oldal, Harmadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Delia Peabody · Eve Dallas · Ian McNab
Vivinniec>!

– Eve – fogta meg Eve karját Mira. – Nagy különbség van aközött, hogy valaki gyönge vagy gonosz.
– Igen, de azért akadnak közös pontok.

326. oldal, Huszadik fejezet

Kapcsolódó szócikkek: dr. Charlotte Mira · Eve Dallas

A sorozat következő kötete

Eve Dallas sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Guillaume Musso: Holnap
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Robin O'Wrightly: Andrea & Andrea
Borbíró Klára: Szomjazó ködfolyók
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Devney Perry: Indigo Ridge
Marie Force: Végzetes viszony
Liliana Hart: Go-go girl nyomoz
Jennifer L. Armentrout: Míg a halál…