Halálos ​emlék (Eve Dallas 22.) 38 csillagozás

J. D. Robb: Halálos emlék

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Eve ​Dallas kemény nyomozó. Szemrebbenés nélkül nézi a piros jelmezbe öltözött halottat, aki harminchat emeletnyit zuhant, és ezzel új értelmet adott az „utcai Mikulás” fogalmának. Nem csupán a zsebtolvajokkal és a drogkereskedőkkel képes elbánni, hanem a náluk sokkal kegyetlenebb bűnözőkkel is. Ám amikor Trudy Lombard – egy látszólag átlagos, középkorú asszony – megjelenik a kapitányságon, össze kell szednie minden erejét. Eszébe jut kiszolgáltatott gyermekkora – amikor tehetetlenül vergődött annak a beteges nevelőanyának a hálójában, aki most mosolyogva ül vele szemben.
Trudy azt állítja, csak azért utazott New Yorkba, hogy lássa Eve-et, de Eve férje, Roarke, aki minden erejével igyekszik védeni a feleségét, mára gyanakszik – és baljós sejtelmei beigazolódnak. Amikor Eve visszautasítja Trudy közeledését, az asszony pénzt követel, hogy titokban tartsa Eve gyermekkorának részleteit. Roarke emberfeletti önuralommal ajtót mutat a zsarolónak, miközben világosan értésére adja,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Gold Book, Debrecen, 2006
378 oldal · ISBN: 9634260039 · Fordította: Kiss Tamás

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Roarke · Eve Dallas · Delia Peabody · Ryan Feeney


Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Paulina_Sándorné P>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Roarke továbbra is kedvenc. Imádom, ahogy viselkedik és bánik Eve-vel. Egyébként őt is bírom. Nem semmi nő. Tetszik, ahogy dolgozik, a módszerei, a stílusa. Örültem, hogy kaptam egy részt a múltjából. Örülök neki, hogy volt ereje odáig eljutnia, ahol most tart. Peabody is szimpatikus, jókat mosolygok rajta.

Takkancs90>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Huhuhú! Ez aztán az izgalmas krimi!!! Egyszerűen nem lehetett letenni. Zseniálisan volt megírva. Képtelen vagyok nem mosolyogni azon, hogy Eve és Roarke már 2 könyv óta spoiler de most már szorul a hurok… :D Nagyon tetszett, hogy újabb részleteket tudtunk meg Eve múltjából, és ez a karácsonyi meret is igazán passzolt a sztorihoz. A gyilkosság nagyon jól ki volt találva, és Trudy karaktere igazán ellenszenvesre sikeredett. spoiler ami nagyon jó volt, mert ők is egy olyan összeszokott páros, amelyik nélkül nem igazi a történet.

rafaelo0824>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Nagyon bírom ezt a sorozatot! Örültem, hogy Eve múltjából láthattunk egy újabb részletet, ráadásul karácsonyi rész, ami csak fokozta a jó hangulatot. Eve és Roarke együtt még mindig nagyon cukik, nem is beszélve Peabodyról. Az ügy is csavaros volt, sokáig nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

Sára_Jaskó>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Engem ez annyira nem fogott meg mint a többi amit olvastam a sorozatból eddig. Nekem kicsit erőltetett ez az Eve gyerekkorának boncolgatása. Jobban szeretem a múltjától elvonatkoztatott bűneseteket. Tetszett a végén a fordulat a gyilkos kapcsán. spoiler Természetesen imádtam Roarkeot, ő is tud ám kemény lenni, ha kell. Aranyos, hogy ennyire védelmezi Evet.

kiruu P>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Aztaaaaa. Roberts mindig megtud lepni.
Nagyon szuper rész volt, igazi pörgős és titkokkal teli.
Mira olyan kedves és a férje Dennis… imádom!
Annyira szeretem ezt a sorozatot. :)

Bagneso>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Tetszett, de főleg azért, mert ez a rész jóval személyesebb vonatkozású a főszereplők szempontjából, mint az előző pár kötet. Kellett már a sorozatnak, hogy újra megbolygatódjon a múlt, arról nem is beszélve, hogy így Roarke is nagyobb szerephez jutott. :) Az izgalmat hiányoltam egy kicsit a történetből, főleg a végéről, de ez sem rontott sokat az összképen.

Leobelo P>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Már komolyan unom minden részhez azt írni, hogy tetszett, ennek ellenére ehhez a részhez is ezt kell írnom. (^‿^)
Igazából maga a nyomozás nem volt rossz, de nekem most leginkább azok a részek tetszettek, amik arról szóltak, hogyan készülnek Dallasék a karácsonyra és hogyan töltötték azt. Annyira jó és békés volt! (•‿•)

veresjudit81>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Hozta a formáját ez a könyv is.
Izgalmas cselekmény, imádnivaló szereplők, poénos párbeszédek.
Ez Robb.
Nagyon tetszett! :)

Vivinnie >!
J. D. Robb: Halálos emlék

Nagyon jó volt, mint ahogy a sorozat többi része is! :-D

Maszatostappancs>!
J. D. Robb: Halálos emlék

Jó volt egy kicsit többet megtudni Eve múltjáról.


Népszerű idézetek

Bagneso>!

Vannak emberek, akik ha rendőrt látnak, úgy érzik, hazudniuk kell.

301. oldal

Jucko84 P>!

– Hogy a fenébe nevezik ezt pontosan? – lépett mellé Roarke. – Nem hó, nem eső, még csak nem is havas eső. Biztosan…
– Moslék – közölte Eve. – Hideg, nedves moslék.
– Aha – bólintott Roarke, miközben oda sem figyelve simogatta Eve hátát. – Hát persze. Talán ilyen időben otthon maradnak az emberek, és nyugodt napod lesz.
– Az emberek a négy fal között is megölik egymást – emlékeztette Eve. – Különösen, amikor beleunnak abba, hogy az ablakon át bámulják a moslékot.

Kapcsolódó szócikkek: Eve Dallas · Roarke
Kicsicsillag123 P>!

Időnként mindenki mond olyasmit, amit később megbán.

Kapcsolódó szócikkek: megbánás
Kicsicsillag123 P>!

Majd leguggolt, és közelebbről megnézte lába alatt a galambürüléket. Amikor Peabody mögéje lépett, oldalt fordította a fejét.
– Nézd ezt a repülőpatkányszart.
– Gyönyörű minta. Absztrakt, mégis lenyűgözően városias.

Kapcsolódó szócikkek: Delia Peabody · Eve Dallas
Kicsicsillag123 P>!

Az emberek egyáltalán nem olyan jók, mint lenniük kellene.

Kicsicsillag123 P>!

– Igen, tisztában vagyok vele, hogy az utazási irodák már bezártak. Lusta disznók.

Kicsicsillag123 P>!

– Akad néhány fánkom is. Borsólevesnek álcáztam, amikor behoztam a dobozt, hogy a fiúk ne csórják el.
– Ügyes – gondolt vissza Eve, mennyit szenved a csokoládétolvajtól, aki folyamatosan dézsmálja az irodájában tartott édességet. Úgy vélte, talán érdemes átvennie Feeney ötletét.

Kapcsolódó szócikkek: csokoládé · Eve Dallas · fánk · Ryan Feeney
Kicsicsillag123 P>!

Jó érzés, ha van valaki, aki aggódik az emberért.

veresjudit81>!

Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi sem tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény.

126. oldal

Kicsicsillag123 P>!

– Végül is kinek az oldalán állsz?
– Senkinek az oldalán nem állok. Semleges maradok. Mondjuk, hogy én vagyok
Svájc.


A sorozat következő kötete

Eve Dallas sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Max Gladstone: Nagyrészt halott
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja
Kresley Cole: Vámpírbosszú
J. R. Ward: Éjsötét szerető
Rob Thurman: Éjvilág
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Lauren Oliver: Káosz
Alexandra Bracken: Világok utazói
Richelle Mead: Vérvonalak