Híd ​a Drinán 123 csillagozás

Višegradi krónika
Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán Ivo Andrić: Híd a Drinán

A ​Nobel-díjas író világhírű regénye négy évszázad életét pergeti le előttünk, mialatt izgalmas, megrendítő, csodálatos események követik egymást. A regény Bosznia egyik festői kisvárosában, a Drina partján, az égbe szökő hegyek tövében épült Visegrádban játszódik, középpontjában azzal a mestermívű híddal, amely a Drina két partját összeköti. A híd keletkezésének és életének mozzanatai fogják keretbe az eseményeket, a történelem helyi színjátékait, emberi sorsok tragikus és derűs alakulását. A 16. század elejétől, a híd építésétől kezdve 1914-ig a híd felrobbantásáig ismerjük meg Szerbia és Bosznia népeinek, az ott élő családoknak, embereknek az életét. A négy évszázad folyamán nemzedékek váltják egymást, melyek új gondolatok, érzelmek, eszmények, törekvések hordozói. Minden változik, csak a híd örök, és az alatta zúgó, sebes folyó. Népek tarka kavargása ez: szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa kapcsolódik egybe itt, a Drina mentén, a híd mellett kisvárosban, a… (tovább)

Eredeti mű: Ivo Andrić: На Дрини Ћуприја (Na Drini Ćuprija)

Eredeti megjelenés éve: 1945

>!
General Press, Budapest, 2007
394 oldal · ISBN: 9789639648494 · Fordította: Csuka Zoltán
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1999
380 oldal · ISBN: 9635489889 · Fordította: Csuka Zoltán
>!
Európa, Budapest, 1994
466 oldal · ISBN: 9630756625 · Fordította: Csuka Zoltán

5 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 29

Most olvassa 18

Várólistára tette 140

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

A méltán sikeres szerző, Ivo Andric, egyébként Nobel-díjjal is jutalmazott világsikert aratott regénye hatalmas szándékú vállalkozás kiérlelt megvalósulása. A mű keretét a boszniai Visegrádnál a Drinán átívelő pompás híd története szolgáltatja, s az író híven be is számol e páratlan építészeti remek sorsáról 16. századbeli felépítése első mozzanataitól az világháború legelején történő részleges elpusztításáig. Ez állandó tengely köré azonban hihetetlenül részletgazdag anyagot épít.
A hidat Mehmed Sokolovic, a kiváló nagyvezír építtette a XVI. században, s az objektum mintegy az állandóság jelképe, az egyetlen, lényegében stabil pont környezetében – körülötte lassan folyik, méltóságteljesen hömpölyög, vagy épp forrong a történelem folyama: hiába rendezkedne be tartósan a török, egyre jobban érződik impériumának gyengülése (így a híd melletti karavánszeráj is lassan elpusztul pénzügyi bázisának meggyengülése miatt), egyre erősödik a szerbek ellenállása, mind gyakoribbak fegyveres felkeléseik, amelyek törvényszerűen vezetnek az önálló Szerbia létrejöttéhez. A szultán végül kénytelen lemondani Visegrádról is, az okkupáló, majd annektáló Osztrák-Magyar Monarchiának. Ezzel mintegy a történelem menete is felgyorsul, a „svábok” "kapitalizálják" a vidéket, beköszöntenek a „boldog békeidők” a gazdasági prosperitással, kulturális fellendüléssel, miközben számos apróbb történés jelzi a világégés közeledtét.
Igen megalapozott, hiteles krónikát olvashatunk tehát, melyben például szociográfiai, művelődéstörténeti anyagot is átnyújt az író. Ugyanakkor – bár kétségkívül mindvégig tárgyszerű marad – műve lényegesen többet ad az ismeretterjesztő irodalomnál. Igazi remekmű a Híd a Drinán, mely alapvetően tény- és dokumentumirodalom jellege ellenére is esztétikai értékkel bír. Andric ugyanis a pompás leírások mellett – mintegy a történelem sorsfordító konfliktusait megörökítendő – bőven merít az itt élő népek és vallási felekezetek, a szerbek, törökök, zsidók, utóbb a megszálló németek, magyarok, szlovákok, horvátok, más megközelítésben a pravoszlávok, mohamedánok, izraeliták, katolikusok stb. között terjedő legendákból, mesékből, „igaz” történetekből és anekdotákból, s szuverén módon fel- és átdolgozva, egyszer drámai töltésüket, másszor komikus oldalukat, megint másszor példaértékűségüket kidomborítva közvetíti is őket. Andric mesteri a részletek lüktető leírásában, főleg a nők jellemének plasztikus árnyalásában. Stílusművész is, hisz mondatai – ha a legbonyolultabb tartalmat rejtik is – mindig tömörek és egyszerűek, képei pontosak, határozottak.
Egyébiránt pedig az a véleményem, hogy minden német katona gonosz célt szolgált, ha fegyvert fogott idegen földön a II. VH-ban, s az agresszorok nem lehetnek sem nagy emberek, sem hősök!

4 hozzászólás
>!
mcgregor
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Ivo Andric műve néprajzi elemeket is felvonultató helytörténeti regényfolyam. Valójában egy kronologikus rendbe illesztett novellafüzér, sajátos kortörténeti elmélkedésekkel, amely regénynek álcázza magát. Ez persze semmit sem von le az értékéből. Sőt. Bosznia valódi olvasztótégely volt hosszú idők óta. A Híd a Drinán egy lokálpatrióta író vers nélküli éneke erről a vidékről. Néha még a dallamot is hallani véljük.
Ez a mű sok szempontból olyan mint egy impresszionista festmény. Nem szabad túl közel lépni, mert a színek összefolynak és szétválnak, csak néhány lépésről adja ki a tájat, az optikai keveredés révén. Látens cselekménynélküliségét ezért nem érdemes számon kérni rajta. Lírikus epika ez, amely úgy ad át érzéseket, korhangulatot és a sajátos multietnikus balkáni lokalitás szívritmusát, hogy nem a cselekménnyel vezet minket. Emiatt talán nehezebb olvasni, mert füstszerű, nehezen megfogható; mégis hagy lenyomatokat maga után. Meglepően könnyedén fest néhány ecsetvonással rendkívül élő karaktereket, akiket aztán (és ez megint csak a cselekménynélküliségből és anekdotikus jellegéből fakad) néhány oldallal később egyszerűen elhagy, elejt. Maximum néhány későbbi történetfüzérben esik róluk újra könnyed és múló utalás, ez azonban csak a körforgás, az ismétlődés érzékeltetése céljából van. Az anekdotikusság csattanója és tömörsége (valamint bölcsessége) ugyanis csak akkor tud érvényesülni, ha szereplői sorsuk emblematikussága, szimbólumrendszere által tudnak ábrázolni egy-egy drámai helyzetet; túlmutatnak önmagukon. Ha tetszik: nem a személyük a fontos. Így nem tudnak és nem is akarnak tartós szereplői maradni ennek a balkáni eposznak, amelynek központi képe, hogy nemzedékek jönnek és mennek, de a híd és a város marad. Néha változik, mégis maradandóbb, mint az életüket helyenként kisvárosias drámák, viszályok közepette és pipafüstbe burkolózva élő lakói. Akik egyébként ennek ellenére is a valódi szereplői a könyvnek.
És itt el is érkezünk egy másik igen lényeges ponthoz: a ritmushoz. Ami ugyancsak egyedülállóvá teszi a művet, hogy milyen rendkívüli mértékben képes visszaadni ennek az alapvetően csöndes és nyugodt településnek a kisszerű és bukolikusan egyszerű életét. A dolgok folyása lassú, ha birodalmak jönnek és mennek is, ha meg is változik, hogy milyen uralom alatt élik a lakói az életüket (a Balkánról lévén szó ez viszonylag gyakori esemény), az élet hömpölyögve, kitartóan, de sietség nélkül halad előre.
Szintén egyedi az a mód, ahogy a neologizmusok hagyománnyal való összebékítésének folyamatát bemutatja Andric egy alapvetően atavisztikus és hagyománytisztelő közegben. Mindez egy olyan vidéken, ahol az alkalmazkodás az újhoz a szükségszerűsége mellett néha keserű kényszer is volt.
Talán azt lehetne felróni a könyvnek, hogy ez a füstpróza helyenként túlságosan is elidőzik önmaga gyönyörködtetésére egy-egy laposabb epizódnál is. Ezen gyengéje nélkül hatásosabb és élvezetesebb lenne ez az egyébként sem a nagyközönség számára íródott regény.

5 hozzászólás
>!
ppeva P
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

1973-ban költözött be ez a könyv a szüleim könyvtárába. Imádtam a címét, és mindig is tudtam, hogy egyszer én ezt el fogom olvasni. De mostanáig valahogy nem került rá sor.
Olyan címe van, ami bennem – még az elolvasása előtt is, sok éven át – mindenféle ábrándokat és érzelmeket ébresztett.
Maga a könyv egy hatalmas történelmi tabló. A híd négyszáz éves története, történelme, az érte, körötte és rajta hangyaként sürgölődő emberekkel. Nem volt könnyű számon tartani az egymást követő generációk, családok egyes tagjait, a róluk szóló meséket, történeteket, legendákat – de azt sem, hogyan hullámzik erre-arra a történelem a híd és a kisváros körül. Török Birodalom, Osztrák-Magyar Monarchia, Bosznia és Szerbia, törökök, szerbek, zsidók, magyarok, osztrákok, bosnyákok – vallások, nyelvek, kultúrák egymás mellett élése.
Nem, nem keveredése, csak egymás mellett élése. A mindennapi életben mások tolerálása, de élesben a bizalmatlanság, a gyanakvás, az ellenségeskedés – mint a hamu alatt lassan izzó parázs egy hirtelen szélrohamra – azonnali ébredése.
Ez volt az, ami számomra megvilágította, hogyan is lehetséges, hogy egy földrajzi terület, ahol békében élnek egymás mellett a különböző nációk, egyszer csak lángba borul, és egymást ölik-hajszolják-gyalázzák a korábbi szomszédok és jó ismerősök, pusztán etnikai és vallási alapon.
És ott a híd, ami viszont állandó és örök. Összeköt, még akkor is, ha az emberi akarat éppen másképp rendelkezik. Akárhogy is van, még romjaiban is létezik és emlékeztet. Nem hagyja, hogy elfeledjék, romjaiban hagyják – hiszen tudni való, hogy a hídnak lennie kell.
A könyv további olvasásra buzdított, elolvastam a híd történetét (meglepődtem, mert én is úgy emlékeztem, hogy ezt a hidat is lerombolták a délszláv háborúban, de nem – 1914-ben és 1943-ban rombolták le, majd építették újra kétszer is), megnéztem a térképen, hogy jobban el tudjam képzelni a hidat és a várost, földnyelvet, a čaršiját, a környéket. Nem egyszerű fikció volt, hanem valóságos történelem, a legszebb szépirodalmi eszközökkel megörökítve.

2 hozzászólás
>!
eme P
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

az élet fölfoghatatlan csoda, mert szüntelenül költ és pazarol, mégis sokáig tart és szilárdan áll, „mint a híd a Drinán”

Nem nagyon találok szavakat. Visszhangzanak még bennem a mondatok, a mesék, a legendák, a dalok, a csendes beszélgetések, a sírások, panaszok, az áradások moraja, az ágyúk dörgése, az egész színes kavalkád, ami körülveszi a szilárd, sérthetetlen, hótiszta fehérséget: a Drinán átívelő hidat.
Négyszáz év krónikája sodort át bennem gondolatokat, érzéseket, kezdve Mehmed pasa Szokoli fájó bágyadtság-honvágy érzésétől egész az Ali hodzsa szívszorító sorsáig. Mennyire más ez a történet, mint a muderisz krónikája, aki önteltségében alig vél feljegyzésre érdemeset találni a hosszú évtizedek során. Itt, a krónikaíró szűkszavúsága miatt, az emlékezet, a megőrzött mesék, legendák és dalok (sz)építik a múltat, találkoznak a valósággal, amiből kiszínesedtek, kivirágoztak. A hétköznapokból nőnek ki a csodák, és csodák válnak hétköznapivá. Közben birodalmak lángja pislákol és alszik ki, embereket és falvakat adnak kézről-kézre, őrbódék és akasztófák épülnek és dőlnek össze, árvízek, járványok jönnek, és tűnnek tova. Újabb és újabb változások követik egymást, ellenállási kísérletek, beletörődések és megszokások. Borzalmas és csendben lezajló tragédiák, békés, nyugodt, jólétben eltöltött évek váltakoznak egyre átláthatatlanabbul. A határok, amelyeknek tartósnak és szilárdnak kellene lenniük, egyszerre cseppfolyóssá változnak, elmozdulnak, eltávolodnak, s mint szeszélyes, nyári patakok, elvesznek a semmiben.
És e cseppfolyóssá válásban, a ferde perspektívában ott állott az örök és örökké egyforma híd, mint kezdettől mindig. Létének értelme, lényege a változatlanság, az állandóság. A város legfontosabb része, ahogy a kapu a híd legfontosabb pontja – az éltető, dobogó szíve. Az a pont, ahol a fel-felbukkanó, de el is tűnő őrök, katonák és erőszak ellenére mindig diadalmaskodik a dal, a beszélgetés, a tanácskozás, a különböző vallások, nemzetiségek találkozása, maga a hétköznapi élet a maga gondjaival, bajaival, szépségével, nyugodt, békés perceivel, kávéillatával és legendává vált érdekes történeteivel. Mert a kaszaba lakói jobban szeretnek bolondul éni, semmint bolondul elpusztulni. Vigyáznak egymásra, mint a pópa és a hodzsa. A híd összeköt, a kapu kitárulkozik, a különbségek megmaradnak, de elfogadhatóvá és akár szerethetővé is válnak.
Bevallom, picit, na jó, nem is annyira picit, otthon éreztem magam a kaszabában, a híd közelségében. És nem csak a románból annyira ismerős, fel-felbukkanó török szavak felfedezésének öröme miatt. Nagyon otthonos volt ez a vidék minden rezdülésével. És nagyon együtt tudtam érezni az öreg Ali hodzsa reményével, hogy vannak, és lesznek nagy, okos, lelkes emberek, akik soká tartó építményeket emelnek, hogy a föld szebb legyen, s az ember könnyebben és jobban élhessen rajta.
Mert nagyon kellenek a hidak.

12 hozzászólás
>!
vicomte MP
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Szeretem a történelmi ismeretterjesztő műveket, de még inkább a történelmi regényeket, különösen azokat, amelyekben a legendák és a valóság összeérnek, de ez a könyv számomra nem adta meg azt az élményt, amit reméltem, hiszen ez – ahogy az alcíme is ígéri – nem regény, hanem krónika.
S ahogy köztudomású, a múlt heti újság ritkán van teli érdekfeszítő hírekkel, s engem a könyvben olvasott rengeteg „mi és hogyan” a „miért” gyakori hanyagolása miatt diszkrét ásítozásra késztet.

A višegradi Drina híd, és a város több mint 350 éves teljes történetének elmesélése, hiába az 500 oldalnyi terjedelem, reménytelen vállalkozás. Az író is csak félszívvel tesz rá kísérletet, s inkább csak hosszabb-rövidebb villanásokat látunk, anekdotákat hallunk ezekből a századokból, hogy aztán – gyakran évtizedeket ugorva – haladjunk a jelen felé.
A könyv első harmadában ezzel a technikával Andrič nem csak a híd építésének történetét és legendáit tudja le, hanem azzal szinte egy füst alatt az első háromszáz évet is.
Nem mondom, hogy teljesen érdektelenek az itt leírtak, de néhány jelenetet leszámítva szinte teljesen hidegen hagyott az, amit itt olvastam – a történetszilánkok szereplőinek nem volt jelleme, és ritkán volt irodalmi megalapozottsága a konfliktusoknak, így aztán azok gyakran tragikus végkifejlete sem tudott megérinteni.
spoiler

A könyv utolsó kétharmada már sokkal koherensebb – végül is itt már csak nagyjából negyven évet mesél el az író – és itt már megjelenik néhány valódi jellemmel felruházott szereplő, akiknek legalább kicsit érdekelt az egyéni sorsa, s valamiféle történeti ívet is sikerült felfedeznem.
Itt mutatkozik meg a regény erőssége, és talán a fő mondanivalója is: ennek a negyven évnek a krónikájában lehet leginkább megérezni a Balkán máig tartó tragédiájának okait.
A soknemzetiségű, különböző vallású népcsoportok, a török birodalom rég nem létező védőszárnyai alá kívánkozó bosnyákok, az évszázadok során üldözött, de egyre inkább nemzeti öntudatra ébredő pravoszláv szerbek, a mindenkinek kiszolgáltatott zsidó közösség, a polgárosodó osztrák-magyar monarchiából betelepülő iparosok és kereskedők, mind-mind különböző módon állnak a változásokhoz.
A kezdeti ellenállást követően a városka lakói javarészt élvezik a polgárosodás pozitív hatásait, de mikor vége szakad a boldog békeéveknek, és a gazdaság hanyatlani kezd, minden eddiginél erősebben üti fel a fejét az idegengyűlölet, a mások hibáztatása, így aztán a világháború előestéjén már minden készen áll, hogy elszabaduljon a nacionalizmus által fűtött pusztítás, ami nem csak Szokoli Mehmed pasa nagy alapítványát, hanem az emberek közötti megértés hídját is darabokra zúzza.

>!
Maya 
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Kicsit kemény dió volt nekem ez a könyv. Le is tettem rögtön az elején egy időre. Örülök, hogy azért újra kézbe vettem. Remek gondolataim voltak olvasás közben a fejlődésről, arról ami elmúlik, és ami örök, a változásokról, együttélésről, elfogadásról de persze nem jegyeztem le. Most meg semmi nem jut eszembe abból, amit el szerettem volna mondani. Így, jó szokás szerint, hebegek meg habogok, írok és törlök.
A híd mindig összeköt valamit: két partot, embereket, korszakokat. Valaki felépítette, valaki, vagy egyszerűen az idő mindig lerombolja. Sok minden történik a hídon. Közben alatta kavarog a víz. Néha megárad, hoz magával valamit, máskor elsodor ezt-azt.
Ennél a hídnál több civilizáció találkozik. Alapjában jól megférnek egymással, de ugy-e a történelem mindig változik, egymásra uszítja az embereket, vallásokat. Egyszer fent, egyszer lent. Változnak a határok, ez átalakítja az erőviszonyokat. A szomszéd tegnap még jó ember volt, ma ő a legnagyobb gonosz, holnap meg ki tudja mi lesz.
Rengeteg változás történik, emberi nemzedékek váltják egymást a partokon, valaki bevonul, uralomra jut, valaki másnak leáldozik a szerencsecsillaga. Fejlődés, visszaesés. Mindig jön valami új, amihez alkalmazkodni kell. Az emberek tanulnak, feladják a szokásaikat valamiért, ami kényelmesebbnek tűnik.
A híd örök, tartja magát még akkor is, amikor már akkora az áradás, hogy átcsap fölötte.
Tulajdonképpen végig hiányoltam valamit. Túl sok apró szál indult el, sok szereplőt megemlítettek, de aztán mintha elvitte volna a víz. Néha olyan volt, mintha novellákat olvasnék. Nemzetek együttéléséről olvastam, akik egy hídon, vagy annak környékén élték életüket, de hiányoztak belőle az emberek. Mindig a közösséggel történtek a dolgok, nem az egyes emberekkel. Akit néha kiemeltek pár oldal erejéig, csak egy történelmi helyzetet képviselt, bárki lehetett volna a helyén, ahogy fel is cserélték pár oldal után egy másik sorstársával. Egy folyóban nem figyeljük kölön-külön a vízcseppeket, de egy közösségben számítanak az egyes emberek. A hídnak csak akkor van jelentősége, ha emberek kelnek át rajta. Ezen a hídon átkelt egy város, végigvonult a történelem, átvonultak a katonák, akik mindig kitűzték a saját kiáltványaikat, melyek békét és jólétet ígértek, ott zajlott a „kapuban” a kereskedelem, üzleteket kötöttek, vagy épp ott lopta a napot mindenki, akinek nem volt dolga, embereket végeztek ki, vakációzó diákok fitogtatták a tudásukat. Mindez látszólag ráérősen történt, senki nem sietett sehová, de nem is jutott el sehová. Úgy folyt el több nemzedék élete, mint a víz a híd alatt.

2 hozzászólás
>!
pepege MP
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Látva a csillagozásokat és az értékeléseket, úgy látom, én kakukktojás vagyok, mert a többség odáig van meg vissza, de nekem kész kínszenvedés volt végigolvasnom ezt a regényt. Nem magával a történettel volt bajom, mert abban bővelkedett, hiszen egy bosnyák kisváros 400 évét öleli fel. Az egyik bajom az volt, hogy tulajdonképpen a címadó hídon kívül nem is volt főszereplője, azaz hogy túl sokszereplős volt. A fejezeteket akár novellákként is olvashatnánk, ami önmagában persze még nem jelenthet problémát, nem először fordul elő a szépirodalomban. A másik gondom pedig maga a nyelvezete: túl sok (és számomra) unalmas leírás közé beszúrva néha-néha egy-egy érdekes, de többnyire szintén unalmas esemény.
Pedig nagy várakozással kezdtem hozzá, de tulajdonképpen a híd építése és néhány szakasza volt, ami lekötött.
Sajnálom.

2 hozzászólás
>!
mandris
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Nagy várakozásokkal tekintettem az olvasás elébe, és a könyvnek épphogy sikerült is teljesítenie ezeket. Bár ez a mondat nem tűnik annak, valójában nagy dicséret, ugyanis az elvárásaim ezúttal tényleg nagyok voltak. Az elején egy (nagyon) kis ideig úgy tűnt, hogy csalódni fogok, de aztán ez nem következett be.
Mindig is (de legalább is Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban óta) szerettem azokat a könyveket, amelyek megélhetővé teszik a történelmi eseményeket, közelebb hozzák a politikatörténet száraz tényeit, adatait, és a mindenkori hétköznapi emberek életén keresztül rávilágítanak arra, hogy hogyan csapódnak le ezek az események a mindennapokban.
Továbbá mindig is szerettem, már személyes érintettségem okán is, azokat a könyveket, amelyek kultúrák, nemzetek, felekezetek egymás mellett élésével, kisebbség és többség kérdéseivel foglalkoztak.
Ez a könyv pedig mindkét fent leírt jellemzőt felvonultatja. Nagy vállalkozás, amit Andrić véghezvitt: elbeszélése 400 évet ölel fel, ami magával hozza azt, hogy itt nem építhet egy-két karakterre. A regénynek nem is az emberek a főszereplői, még ha találunk is főbb szereplőket köztük, és önmagukban is szórakoztatók azok a történetek, amelyeket a szerző leír. A középpontban a kisváros mindennapjainak átalakulása áll, szembeállítva a híd változatlanságával. És Bosznia területe sok mindent megélt. A regény kezdetén a város még az Oszmán Birodalom része, amely azonban később kénytelen lemondani egyes területeiről az önállósuló szerb állam javára, majd végül erről a vidékről is az Osztrák-Magyar Monarchia javára. De a vidék ezt követően sem maradhat ki a szerb önállósulási törekvésekből, később itt is megjelennek a különböző aktuális eszmék szószólói, majd pedig a század első évtizedeinek háborúi is rányomják a bélyegüket az itt élők életére. Érdekes volt olvasni, hogy mindeközben hogyan próbálnak meg együtt élni ortodox szerbek, muszlimok, zsidók és más közösségek tagjai, de azt is, milyen feszültségek vannak közöttük, hogyan élik mindennapi életüket, és hogyan élik meg a nem mindennapi eseményeket, hogyan változik életvitelük az új lakosok, új intézmények, szabályok beáramlásával, geopolitikai változásokkal, infrastrukturális beruházásokkal (elsősorban a vasútépítéssel), miközben próbálják az új fejleményeket régi szokásaikkal összeegyeztetni. A regényben különösen tetszett az állandóság és változás kérdésének boncolgatása, miközben a regény középpontjában ott van a híd, amely spoiler mindent karcolás nélkül vészelt át, az impériumváltásokat, az összetűzéseket és az áradásokat is. A híd, amellyel szemben eredetileg olyan nagy volt az ellenállás, hogy szabályos szabotázsakcióval késleltették az elkészültét, később azonban mégis a város minden lakójának életében központi helyre került, és nem csak azért volt megkerülhetetlen, mert a Drinát csak itt lehetett keresztezni. A funkciója és jelentősége persze időről-időre megváltozott. De a hídon való szórakozás, az ének, a beszélgetések, stb. amelyek ugyan változtak, de rövidebb-hosszabb intermezzók után mindig újra megtöltötték a hidat. Persze, a híd még sok mindent megélt még azután is, spoiler, míg aztán 2007-ben az UNESCO Világörökség részének nyilvánították, de ezek már nincsenek itt lejegyezve. Egyszer el kéne már látogatni Boszniába.

>!
sophie P
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Van a Drina. Természetadta, méltóságos, széles folyam. Örökké volt, örökké lesz.
Van a híd, ember építette, a Drinához hozzá tarozó, ránőtt. Időnként lerombolják, de aztán máris újraépül, most már a világörökség része. És gyönyörű.
Ivó Andric elmeséli a Drinát, a hidat, tulajdonságaik egyszersmindenkorra adottak, néhány mondatban összefoglalhatóak, cifrázni jobban nem érdemes. És a hídnak van története is, végtelen hosszú létezés. Száz meg száz éves feladata annyi, hogy jelen legyen egy-egy ember gondolatnyi életében.
Ez a kontraszt szívszorító. Felbukkannak sorsok: egy parasztember, egy iparos; egy bég; Lotika, az olyan szállodájával; egy szerelmes katona … apró epizód egy végtelen történetben mind. Ivó Andric ezeket az epizódokat sorolja, és ezekből rajzolódik ki egy város, néhány vallás, néhány birodalom. És az egész világ, onnan nézve, a híd lábától. Egyedi perspektíva.
Szóval a Híd a Drinán novellafüzér tulajdonképpen, a híd mentén felfűzve. Sok novella, sok embermese, sokszor éppen csak érintőlegesen, sokszor egészen alaposan átrágva.
Két kedvenc részem volt: az egyik a katona tragédiája, akit húszévesen megszédített a tavaszi szél, a másik a záró jelenet, Ali hodzsa kis kamrájával. Nem azért, mert ezek olyan különös sztorik lennének, hanem mert olyan szépen vannak megírva.

A Híd a Drinán mestermunka. Én magam úgy fogok rá emlékezni, mint az a könyv, ami újra és újra az arcomba vágta, hogy az emberöltő apróság, semmiség az örökkéhez képest.

>!
Enola87 P
Ivo Andrić: Híd a Drinán

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

Egy unalmas, nagyon történelmi és nagyon háborús regényre számítottam, mert amelyik könyvről az iskolában tanulunk, csak ilyen lehet…. Pont ezért állt olvasatlanul a polcon évekig. Pedig egy nagyon mozgalmas és izgalmas könyv, olvastatta magát. A mesék, történetek mind magával ragadóak, izgalmasak, pont az ellentéte annak, amire számítottam. Kedvenc könyveim közé került. :-)

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Zizzer

– Nem kell engem sajnálni, mert mi valamennyien csak egyszer halunk meg, a nagy emberek pedig kétszer; először akkor, amikor eltűnnek a földről, másodszor pedig, amikor elpusztulnak alkotásaik.

102. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
ppeva P

Neki volt a városban a legnagyobb könyvtára. Könyveit jól elzárt ládában őrizte, amelyet egykori tanítója, a híres Arap hodzsa hagyott rá. Könyveit nemcsak a portól és molyoktól őrizte gondosan, hanem ugyancsak ritkán és takarékosan olvasgatta is őket. De maga az a tudat, hogy ilyen sok és értékes könyve van, tekintélyt adott neki az emberek előtt, akik nem tudták, hogy mi a könyv, és saját szemében is növelte önmaga értékét.

138. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
ppeva P

Azok az emberek, akik saját maguk nem dolgoznak, s nem vállalkoznak valamire az életben, könnyen türelmüket veszítik, s hibásan ítélik meg mások munkáját.

62. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

2 hozzászólás
>!
Zizzer

Minden emberi nemzedéknek megvan a maga illúziója a civilizációval való kapcsolatáról: egyik nemzedék azt hiszi, hogy részt vesz a fölvirágzásában, a másik pedig azt, hogy kialvásának tanúja. Valójában a civilizáció mindig föllángol, vagy pislákol és kialszik, aszerint, hogy milyen helyről és szemszögből tekintjük. Ez a nemzedék, amely most a híd kapujában filozófiai, társadalmi és politikai kérdéseket tárgyal, ott fönn a víz fölött, a csillagok alatt, csupán illúziókban gazdagabb, egyébként mindenben hasonlatos a többihez. Neki is megvan az az érzése, hogy egy új civilizáció első tüzeit gyújtja, s egy másik, már kiégő civilizáció utolsó tüzeit oltogatja.

362. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
Zizzer

Semmi sem köti össze az embereket annyira, mint a közösen és szerencsésen átélt csapás.

105. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
ppeva P

Mihelyt egy kormány szükségét érzi, hogy polgárainak plakátok útján békét és jólétet ígérjen, óvatosnak kell lenni, és a fordítottját kell várni.

248. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
Enola87 P

A nép gyorsan kitalálja a meséket, gyorsan el is terjeszti őket, s a valóság furcsán és elválaszthatatlanul egybeszövődik a mesékkel.

43. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
ppeva P

Mert vannak emberek, akikben az oktalan gyűlölködés és irigység mindennél nagyobb és erősebb, ha más ember valamit alkot és kieszel.

65. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
Gólyanéni 

A boldogtalan emberek szerencsétlensége éppen abban van, hogy a lehetetlen és tiltott dolgok egy pillanatig elérhetőnek és könnyűnek látszanak; mikor azonban kívánságukba már mélyen beágyazódnak, ismét úgy rémlenek, mint amilyenek a valóságban: tiltottaknak és elérhetetleneknek, minden következményükkel együtt azok részére, akik mégis megszegik őket.

194. oldal

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika

>!
Rawalpindi

– (…) az egészség mindennél fontosabb. Az egészséggel semmit sem lehet összehasonlítani. Már ilyen az a szegény isteni teremtmény, az ember; adj neki mindent, de vedd el az egészségét, s mintha semmit sem adtál volna…

308. oldal, Európa Könyvkiadó, 1973

Ivo Andrić: Híd a Drinán Višegradi krónika


Hasonló könyvek címkék alapján

Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma
Sladana Bukovac: Szellemmajom
Dragan Velikić: Asztrahánprém
Boško Krstić: A Behringer-kastély
Dževad Karahasan: Keleti díván
Meša Selimović: Ketten a szigeten
Nenad Veličković: Szarajevói Capriccio
Saša Stanišić: Hogy javítja a katona a gramofont
Vincze Gábor (szerk.): Visszatér a Délvidék
T. Aszódi Éva (szerk.): Tündérek, törpék, táltosok