Első ​szerelem 83% 76 csillagozás

Bravúrosan megrajzolt karakterek, DIA filmszerűen váltakozó életképek az orosz vidéknek abból a korából, mikor az urak még lelkekben számolták parasztjaikat. (Habár az Aszja végig német földön játszódik). Négy olyan történet, melyet csak egy zseni tudott olyan kiszámíthatóan megírni, hogy ugyanakkor végig ott lebegteti egy egészen másfajta folytatás, egy gyökeresen eltérő befejezés lehetőségét. Egy kimondott félmondat, egy megtett lépés mindent ellenkező előjelűvé változtatna. De nincs félmondat, s a földbe gyökerezett láb sem mozdul. Turgenyev nemcsak a lehetőséget sejteti velünk, de annak erőszakos voltát is. A zseni könnyedén fejti fel a lélektani folyamatokat, írásai mégsem válnak lélekmarcangolóvá, egyszerre tud könnyed és komoly lenni.

Így hát megegyeztünk – szólalt meg, s közben mélyebbre húzódott karosszékében, és szivarra gyújtott –, mindegyikünk köteles elmondani első szerelmének történetét. Magán a sor, Szergej Nyikolajevics.

– Nekem nem volt első szerelmem – szólalt meg aztán –, én mindjárt a másodikkal kezdtem.

Így kezdődött az én és a könyv viszonya. Véletlenül akadtam rá megint, egy újság archívumában közöltek részleteket belőle, talán minden részt, nem hosszú. Gyorsan olvasható és nagyon jó stílusú. Na, ez nem lep meg! Dosztojevszkij áradozik Turgenyev stílusáról a regényeiben, ezért magam is kíváncsi voltam rá. Csak nem pont ezt néztem ki. Üsse kavics, jól döntöttem ezzel is illetve most jó könyvet adott a sors a kezembe, a szombati Capote után ugyanolyan kifinomult ábrázolások voltak benne, de ma könnyebben olvastam őket, jólestek. Ennyit számít, hogy milyen az ember napi hangulata. Ivan Turgenyev mesterien és nagyon könnyen ábrázolja mind a karaktereit, mind a környeztet. Igazán élvezetes volt a nemesi világról olvasni ugyanabból az időből, amit Dosztojevszkij is megírt az Ördögökben. Persze, kortársak voltak, és fel is adta Turgenyev a leckét, hogy ki ábrázol jobban. Talán még az öreg Fjodor Mihajlovicsnál pattog nálam a laszti mindaddig, amíg nem olvasok több Turgenyevet. Ami késik, az nem múlik, mert megint találtam egy írózsenit, akitől élvezet olvasni! Frankó kisregény volt, bár nem hiszem, hogy az író legjobbja, ezért 4,5 csillag (4,5 pont) szigorúan objektíven, de csak ezért. Szívem szerint jelest adnék. Aki szereti az orosz irodalmat, bátran ajánlom. Turgenyev zseni, akár Dosztojevszkij. Biztosan lesz folytatás az írótól.

Az első olvasásom Turgenyevtől, és biztos, hogy nem az utolsó. Nem is sejtettem, amikor belekezdtem ebbe a kisregénybe, hogy ilyen fantasztikus élményben lesz részem.
Imádtam az egészet. Turgenyev gyönyörűen ír, gördülékenyen, könnyedén, nagyon kifejezően.
A kisregényi keretek ellenére nagyon mélyrehatóak, részletesek a jellemrajzai. Az volt az érzésem olvasás közben már régen ismerem a szereplőket. Hasonlóan alapos a környezet és az orosz vidéki hétköznapok bemutatásánál.
Közben a szemünk láttára bontakozik egy szenvedélyes szerelem. Persze nem tolja az arcunkba, sejtet, információkat csepegtet. Mégis teljes erejével érzem a mély érzelmeket, indulatokat, a hatalmas szenvedélyt. Azt a szenvedélyt, amit én nem értettem, de átéltem a szereplőkkel együtt.
Egy kis csoda ez az írás, magával ragadó, mélyreható és elgondolkodtató.

Túl gyakran és túl könnyedén tesszük azt a felületes gesztust, hogy „orosz irodalom” címszó alatt mint egyazon kertből, de más-más fáról szedett almákat egymásra borítjuk Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Csehovot, Bulgakovot, és persze Turgenyevet is – pedig nemcsak a stílusbeli eltérések, hanem a társadalmi és világnézeti (sőt, vallási) különbségek miatt sem tanácsos az említett kategóriát differenciálatlanul hagyni.
Sokáig nem kimondottan kedveltem Turgenyevet – nem az Apák és fiúk íróját, hanem az elbeszélőt: túlságosan finomkodónak, arisztokratikusnak, néha már-már kényeskedőnek hatott. Akkor úgy tűnt, hogy nála még a szerelem is inkább az időtöltés egy formája, a túlfeszülő jólétre unottan rátűzött bársonyszalag. Aztán olvastam még pár ilyet a kiváltságosok szerelméről (a Cléves hercegnőt, Mrs. Dallowayt és hasonlókat) és kezdtem egészen másképp látni… Merthogy váratlanul feltárult előttem a „minden megvan” ürességének összes fájdalma, amikor is tétje már csak a szerelemnek van; na meg ott a családi birtokok, nevek és címek és mindenféle vagyonok előre kigondolt, higanyszerű összecsúsztatása is, aminek irracionális teleológiája, lomha szükségszerűsége ránehezül az emberre és amivel szembeszállni esztelenség – ebből jönnek aztán létre az igazán gyötrelmes szerelmek, gyötrelmesek, mert szabadság nem születik belőlük, csak ténylegesen vagy érzelmi-gondolati síkon párhuzamos életek. Évek hosszú sora. Vagy a létben való megszűnés. A végtelenség szomorúságával.
Van egy jelenet, ami szívfájdítóan gyönyörű: A férfi egy ablakon keresztül beszél a lánnyal, összevitatkoznak, lovaglóostorával irgalmatlanul ráhúz a törékeny kezekre, a lány fel sem szisszen, csupán elmosolyodik (milyen szépnek képzelem őt ebben a pillanatban!), ránéz a férfira, majd megcsókolja a tenyerén kiserkenő vért. Lehet-e pontosabb képben megragadni a szerelem feltételnélküliségét?

Nagyon örülök, hogy végre olvastam valamit Turgenyevtől, nagyszerű író. Az elbeszélések az orosz hétköznapokat adják vissza, főleg a vidéki életet ábrázolja szépen. A szereplők nagyon eltalált karakterek, teljesen hétköznapiak, egyszerűek. Az életük is elég egyhangú, sokszor sivár. Viszont a szenvedélyeikben, szerelmeikben kitartóak és hűségesek, még ha ezt az illető meg sem érdemli. Képesek teljesen lezülleni, vagy akár az életüket is eldobni miatta. A legszebb történet az Első szerelem című elbeszélés volt, de különösen tetszett még a Petuskov, a Jakov Paszinkov és a Rugyin című novellák is.

A MEK-nek hála, hogy ráakadtam erre a kisregényre.
Tetszett a történet felütése: a baráti társaságtársalgásában felvetett első szerelem témája, melynek lezárását a végén hiányoltam is.
A szerelem mindig hálás téma, az első szerelem meg mindenki életében meghatározó, és még ha csalódással is végződik, ami nem ritka, akkor sem ekkorával, mint főhősünknek. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy nem maradtak benne rossz érzések senki felé.
A fiú egy furcsa játék során pillantja meg először Zinaidát, és ez a játék nekem már az elején ellenszenvessé tett a lány, nem is sejtet jót, azonban a fiú meg annyira 16 éves, és annyira szerelmes, hogy lehetetlen nem izgulni érte.
Az érzések gyönyörű képekkel való szemléltetése megvett magának. Nem csak rövidsége, nyelvezete miatt is könnyen, gyorsan olvasható, és a történet magával ragad, meg akarod tudni, mi is kerekedik ebből. Részben kiszámítható, részben mégis váratlan a befejezés.

Azt nem tudom még, hogy valami nagyon sok vagy valami nagyon kevés az, ami benne van…

Annyira szimpatikus nekem Turgenyev. Legalább akkora pszichológusnak tartom mint Dosztojevszkijt, csak ő a lelki folyamatok leírását nem tetőzi moralizálással. Néha csendesen kiszól a sorok közül és ezekből én egy szelíd személyiséget hallok ki, aki az ismeretlent nyitott kérdésként kezeli és békében van a művészete leíró, de nem magyarázó jellegével.

Az orosz íróknál mindig bennem van a félelem, hogy hosszadalmas, nehezen emészthető, nagyon “orosz” irományokat fogok olvasni, de sokszor nagyon kellemeset csalódok. Ez most sem volt másképp.
Turgenyev stílusa egyszerű, könnyen érthető, túlzott leírásoktól mentes. Nagyon jó volt olvasni tőle, mert nem éreztem rajta annyira azt a vontatottságot, ami a hasonló köteteket sokszor jellemzi.
A történet maga viszonylag egyszerű volt, egy fiatal fiú szerelmének alakulása, a főszereplő szemszögéből. Attól, hogy E/1-ben íródott a regény, sokkal életszerűbbnek hatott, könnyebben belemerültem. A főhősünket nagyon megkedveltem, korához képest viszonylag érettnek tűnt.
A befejezés jól passzolt az egész hangulatához, méltó lezárása volt a könyvnek.

Nem azt nyújtotta amit előre elképzeltem. :-)