Egy ​vadász feljegyzései 91% 10 csillagozás

Micsoda gyönyörűség hanyattfeküdni az erdőn s felfelé nézni! Az az érzésed, hogy feneketlen tengerbe nézel, hogy ott terül el alattad szélesen s hogy nem felfelé emelkednek a földből a fák, hanem, mint valami óriási növények gyökerei, lebocsátkoznak és merőlegesen belehullanak a kristályfényű hullámokba. A levelek a fákon egyszer áttetszenek élénk smaragd színnel, máskor meg majdnem sötétzöld-aranyszínűvé sűrűsödnek. Valahol messze, magasan finom ágacskájának a legvégén, különálló, mozdulatlan levélke remeg az átlátszó égbolt egy darabján s nem messze tőle másik levélke libeg a sellőben úszkáló halak játékára emlékeztető mozgással, mintha nem is a szél lengetné, hanem a maga akaratából mozogna. Mint varázslatos vízalatti szigetek, csendesen lebegnek elő és vonulnak el a szőke labdafellegek, és most egyszerre ezt az egész tengert, ezt a sugaras levegőt, ezeket a verőfényben fürdő gallyakat és leveleket elárasztja és megreszketteti egy hirtelenül fellobbanó ragyogás, aztán friss és remegő susogás támad, a partnak hirtelenül nekiszaladó hullámfodrok végtelenül finom zsongásához hasonló. Nem mozdulsz, csak nézed – és nem lehet azt kifejezni szóval, milyen öröm, milyen békességes, édes érzés tartja megszállva a szívedet. Csak nézed – s az a tiszta és mély azúr mosolygást kelt az ajkadon, ártatlant, amilyen ő maga. Mint a felhők az égen – talán együtt is velük – lassan haladó sorban boldog idők emlékei vonulnak át a lelkeden és állandóan úgy rémlik neked, hogy a tekinteted mind messzebbre száll ebbe a ragyogó és békességes végtelenbe s maga után húz téged is a békességnek és fényességnek a mélységébe s nem tudod eltépni magad ettől a mélytől, ettől a magasságtól.

A Kraszivaja Mecs menti Kaszjan

És milyen szép tud lenni ez az erdő késő ősszel is, amikor megjönnek a szalonkák!Nem a
sűrűségben tanyáznak: itt kell keresni őket az erdőszélén. Sem szél, sem nap, sem fény, sem árnyék, sem nesz, sem mozgás nincsen; a puha levegőben elárad a bor szagához hasonló őszi szag; finom köd ül a távoli sárga mezőkön. A fák mezítelenné vált barna ágai között békésen világít a mozdulatlan ég; néhol az utolsó aranysárga levelek ott függenek még a hársakon. A nedves föld hajlik-emelkedik a láb alatt; a magas száraz fűszálak nem rezegnek, hosszú szálak csillognak a haloványuló füvön. Nyugodtan lélegzik a mell, de a lelkedet különös nyugtalanság ejti meg. Haladsz, haladsz az erdőszélen, figyeled a kutyát, de közben kedves képek, kedves arcok, holtak és élők térnek vissza az emlékezetedbe, réges-régen álombamerült élmények ébrednek fel váratlanul, képzeleted szárnyra kap és csapongani kezd, mint a madár és minden olyan tisztán áll és mozog a szemed előtt. A szíved hol megremeg, hirtelen gyors dobogásba fog és szenvedélyesen előre száguld, hol visszahívhatatlanul elmerül az emlékezésben. Az egész életed lepereg előtted simán és sebesen, mint egy tekercs; minden elmúlt élményén, minden érzésén, erején, egész lelkén
uralkodik ilyenkor az ember. És semmi sem zavarja köröskörül – nap sincsen, szél sincsen, zaj sincsen …

305. oldal