A ​borotva éle 18 csillagozás

Ivan Jefremov: A borotva éle

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​"borotva éle" – szimbólum: azt a szinte érzékelhetetlen határt jelenti, amely a tudat és a tudatalatti között húzódik, vagyis amely a teljesen egészséges én pszichikai tengelye. Így magyarázza meg regényének címét maga a szerző, a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa, aki ezúttal a legújabb biológiai kutatások és felfedezések fényében boncolgatja az ember pszichofiziológiájának időszerű kérdéseit. Csodával határos, de megtörtént esetek, valóságos jelenségek hiteles leírásával igyekszik feltárni az emberi test és lélek rejtett tartalékait, energiaforrásait.
A történések középpontjában egy titokzatos fekete korona, annak különös kisugárzása áll. Több csoport is meg akarja szerezni, hajszákat rendeznek érte. E kalandok leírásával válik a mű térben és időben több dimenziójúvá. Visszanyúl a régmúltba is, például Nagy Sándor korába, vagy az óindiai művészet kezdeteihez, hogy pontosabban megvilágítsa a tegnap, a ma, sőt a holnap eseményeit. Oroszországból… (tovább)

Eredeti cím: Лезвие бритвы

Eredeti megjelenés éve: 1963

>!
Kossuth, Budapest, 1982
556 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630919796 · Fordította: Sárközy Gyula

Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Ivan Jefremov: A borotva éle

Fura könyv, egyedi fajta, a műfaját is nehezen lehetne meghatározni. Kalandos-filozofikus, de fantasztikus is, akár sci-finek is beillik.

Látványosan óriási munka fekszik benne: már a sok történetszálat összefogni sem lehetett piskóta, de amekkora műveltséganyagot megmozgat, az önmagában is tiszteletre méltó. Akad itt biológia, fizika, pszichológia, geológia, paleontológia, történelem, vallástudomány… persze nem tudom ellenőrizni, melyik megjegyzés mennyire vall hozzáértésre (pláne, hogy a hatvanas évek tudományosságának mennyire felelt meg), de én ugyan nem kaptam rajta egyetlen hibán se, szóval nekem ebből a szempontból tökéletesen megfelel. A legkülönbözőbb történelmi korokba kapunk betekintést, a legkülönbözőbb tájakra jutnak el a szereplők, hogy lassan, de biztosan egyre inkább közelítsenek egymáshoz a történetszálak, és végül mindannyiuk sorsa összekapcsolódjon.

Ezért is nem adhatok rá négy és fél csillagnál kevesebbet, bármennyire is berzenkedik ellene az olvasói ízlésem. Ezt a regényt Jefremov ritka alapossággal írta meg, látszik rajta, mennyit foglalkozott vele. Monumentális mű, a szó minden értelmében: bár az egyetlen létező magyar kiadása „csak” 550 oldal, az annyira sűrűn van nyomva, akkora írástükörrel, hogy szó szerint zsúfoltnak hat. Szerintem a mai könyvkiadás ennyi szöveget minimum két kötetre szedne szét. De mivel szól is valamiről az a rengeteg szöveg, ebbe se kötök bele. Még stilisztikailag is legfeljebb a túlírtságra panaszkodhatnék, ha nagyon kötözködni akarnék, de nem akarok. Jefremov annyira szépen, érzékletesen ír, hogy már csak emiatt is sok mindent meg lehet bocsátani neki.

Például azt a csigalassúságot, amellyel a cselekményt felvezeti. Én kétszer olvastam (és kedvenceltem) A nyomorultakat, szóval nekem nem kell magyarázni, hogy a részletező kezdés mire jó, de azért az, hogy ez a kezdés konkrétan a mű feléig tartson… :P Az szerintem még akkor is túlzás, ha egyrészt később bőven kárpótol a regény mindenért, másrészt az első fele sem pusztán a következmények miatt érdekes, hanem önmagában is. Ettől még alaposan próbára teszi az olvasó türelmét, hiszen több száz oldalon keresztül a megtévesztésig olyan, mintha egyáltalán nem haladna sehova. Aztán persze kiderül, hogy halad, nagyon is.

De, mondom, ez bőven megbocsátható. Mert a történet annyira érdekes, furcsa, szövevényes, izgalmas, az ismeretterjesztés annyira jól működik, a stílus annyira szép.

Mégsem adhatok rá öt csillagot, és még azon a négy és felen is erősen gondolkodtam. Fentebb többször is majdnem leírtam, hogy ez a könyv semmihez sem hasonlítható, de mindannyiszor kitöröltem ezt a megjegyzést. Mert van neki két csúf fogyatékossága, amelyek itt és most, az én számomra alaposan elrontják az élményt. Egy: nagyon erősen sarkítottak a szereplők. Ezt végül is még ki lehetne bírni – mondhatnám rá, hogy lovagregény a hatvanas évekből, és nem járnék messze az igazságtól. Csakhogy ez a sarkítás összefügg a másik fogyatékossággal. Kettő: ez a regény rendkívüli módon, sőt helyenként szinte elviselhetetlen módon didaktikus. A didaktikusság pedig engem (felnőttkönyvben) mindig zavar, akkor is, ha maradéktalanul egyetértek egy könyv üzenetével – hát még, ha nem. :P Nekem ne adagolja be senki kanállal a mondanivalót. Főleg ne úgy, hogy vitatkozni se hagy magával. Oké, egy csomó mindenről én is úgy gondolkodom, ahogyan a könyv sugallja; egy csomó mindenről meg másképp, bocs, ettől ne kelljen már a gonosz ellenséggel azonosulnom, jó? Különösen a nagy kioktató monológokért kár. Ott még a stilisztikát is elfelejti Jefremov, ott csak nagyokat hazudik prédikál.

Szóval komoly érték ez, örülök, hogy megtaláltam egy kiárusításon, és megvan itthon. Megérdemli, hogy olvassák, megérdemli, hogy értékeljék. Fogom még forgatni máskor is. De hogy másik Jefremovot nem fogok a közeljövőben kézbe venni, az fix. A távoliban se nagyon.

>!
Kossuth, Budapest, 1982
556 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630919796 · Fordította: Sárközy Gyula
>!
Noro 
Ivan Jefremov: A borotva éle

Erre a regényre a sci-fi megjelölés helyett sokkal találóbnnak érezném a “materialista fantasy” oximoront körülírást. Jefremov ugyanis azt állítja a történet középpontjába, amit ő pszichifiziológiának, a vele egyidős amerikai zsánerirodalom viszont inkább “mind over matter”-nek, netán pszichikai erőknek titulál. Feltűnő különbség, hogy míg nyugaton e feltételezett jelenségekre elsősorban a new age és a horror-irodalom csapott le, addig A borotva éle mindent megtesz, hogy tudományos keretek közé ágyazza őket.

A regény felváltva filozofikus és kalandos, sablonos karakterrajzokat és hihetetlenül mély gondolatokat, vagy épp remekbe szabott leírásokat ötvöz egymással. (Akárcsak a hard SF, tehetnénk hozzá. Stílusában a könyv nagyon is közel áll a zsánerhez, hiába nem fogadjuk el tudományként választott témáját.) A Szovjetunióban zajló pszichológiai kutatásoktól olasz kincskeresőkön keresztül eljutunk az indiai misztikusok világáig, de akad itt gyémánt- és emberrablás, sőt szerelmi szál is. Igaz, utóbbi kissé merev és idealizált a mai olvasó számára. Mindeközben izgalmas értekezéseket olvashatunk számos tudományág területéről a geológiától a keleti vallások történetéig. Mivel egyik új hobbim a buddhista utalások felfedezése a fantasztikus írásokban, különös érdeklődéssel olvastam Girin doktor gondolatait az indiai filozófiáról. Ezek itt persze ateista szemszögből jelentek meg, de korántsem az elvakult tagadás szintjén állva.

Sajnos nem lehet elmenni mellette, hogy a kommunista ideológia erősen áthatja a könyvet, de különösen négy része közül az elsőt és az utolsót. (Az olaszok és az indiaiak szájába mégsem lehet tömény marxizmust adni. Apropó India: ironikus jelenet, amikor az indiai moziban egy magyar filmet adnak, és az egyik főhősnő elábrándozik azon, micsoda szabadság van Magyarországon. 1963-ban.) De ezek a “dialektikától” fűtött elmélkedések is részben bocsánatot nyernek azáltal, hogy lényegében a tudományhoz intézett – kissé naiv, de annál őszintébb – ódák olvashatóak ki belőlük. Nehéz elhinni, de a regény rá a bizonyíték: Jefremov buzgó kommunistaként is rendkívül nyitott elmével látta az őt körülvevő világot. Emiatt pedig még ma is olvasásra érdemes.

>!
berg 
Ivan Jefremov: A borotva éle

A keleti és a nyugati életmód és világlátás szovjet kritikája. Kalandregény öreg emberesen, lassan, tanítón, hogy ne a kaland legyen a lényeg. A téma a biológia és filozófia keresztesése, a tudomány és a vallás ütköztetése, etikai kérdések; érdekes lehetne, de a válaszok erősen tendenciózusak, a figurák sémák. A főhős professzor (a keresztneve sajnos azonos az íróéval) nagyon gáz (hibamentes, buknak rá a fiatal nők…).
A regényt zárt gondolkodás jellemzi, ezért a tanítás és az ismeretterjesztés nálam nem működött. A szabadság olyan alapvetően, magától értetődően hiányzik belőle, hogy ha régebben (a rendszerváltás előtt) olvastam volna fel sem tűnt volna, így viszont szembesített a félelemből eredő rend elnyomó, lebutító jellegével.
Az expedíciós részek, még visszaemlékezésben is, tetszettek. A kultúrák különbözőségét és távolságát képes felmutatni. Szépek a tájleírások, kellenek is bele, mert utazásos történet (pl. Afrika partjai, India), és a szerző a természeti környezet emberformáló szerepére nagy hangsúlyt helyez. A kortárs olvasónak, aki nemcsak pénz híján, hanem állami tiltás miatt sem utazhatott szabadon, ez a lépték vonzó lehetett. Számomra azonban leginkább a könyv elavultsága volt domináns.

>!
Arianrhod MP
Ivan Jefremov: A borotva éle

Egyik nagy kedvencem, sokszor olvastam, és mindig találtam benne újdonságot. Lehet, hogy csak egyre többet értettem meg belőle. Nem könnyű olvasmány, nem könnyű történet a sok szálon futó cselekménnyel, múlt és jelen összefonódásával, rengeteg szereplővel, különféle szimbolikus utalásokkal. Ma – ha nyugati író írná angolul – dühöngő best seller lehetne.

>!
darkfenriz
Ivan Jefremov: A borotva éle

Többrétű könyvet, hatalmas olvasási élmény nyújt számunkra Jefremov.
Kalandozások a régi, paraszti Oroszországban (Szovjetunióban), a változások ígérete, ugyanakkor az ultrakonzervatív, babonás és régimódi elvek súrlódása. Emellett érdekes elmebeli tájak tudományos megközelítéséhez visz közelebb minket Girin doktor. Sok a váltás, hiszen ezután már a kalandvágyon és a szerencsét próbálás pozitív felhőjén repülhetünk tovább. Talán kissé vontatottabb és kevésbé izgalmas rész az előző után,de ismét megismerhetünk néhány szereplőt ebből a terjedelmes, terebélyes történetből. Persze itt is felpörög az események kincsvadász motorja, és belevetjük magunkat Cesare és Lea társaságában a hullámtörés által felzavart óceáni zátonyok világába.
Majd irány a mesés India. A szépség keresése, a tökéletesség hajszolása közepette ősi romok között kutatjuk az örökkévaló értékeket, meg sem állva a felhők birodalmáig. Emellett keserű tapasztalatot is szerezhetünk a kegyetlen indiai női sorsokról.
Itt azért egy teljesen más kultúra húrjaiba csapunk, a megváltoztathatatlan döbbenetes falával találjuk magunkat szembe.
A titokzatos, misztikus világ találkozik a borotva élén, ezen a hihetetlen keskeny határon a modern tudomány racionális világával. Tanulságos és félelmetes egyes emberek elkötelezettsége és áldozata a magasabb, örökkévaló értékek elérése érdekében.
Végig a címben szereplő borotva élén táncolunk, a tudatalatti és az elménk többi része azon a hajszálnyi határon egyensúlyoz, mely több értelmezésben elválasztó közegként funkcionál. A hétköznapi dolgokon túlmutató, a távoli múlt irányába visszatekintő, de egyúttal a jövő lehetőségeivel kacérkodó fantázia és lehetőségek tárháza bukkan fel, legyünk Moszkvában, Leningrádban, Fokvárosban, a Himalája kolostorában vagy Madras trópusi fülledt éjszakáiban. A történet az Asvinok hídjához hasonlóan lehetőséget biztosít a különböző ideológiák, népek és embertípusok összetartására és persze benne van Jefremov korának pozitívabb kicsengésű és értelmű kommunista gondolkodása, hogy az emberi társadalom a jóra és a szeretetre törekedve ha nehezen is, de útnak indulhat egy boldogabb jövő felé.

>!
Ákos_Tóth I
Ivan Jefremov: A borotva éle

Egy könyv, aminek az értelmezéséről újabb könyvet lehetne írni – és egy rejtély, mert egy ilyen művel a háta mögött Jefremovot nagyjából Lemmel és Asimovval kellene egy lapon említeni, de valamiért még a kultikus scifi-rajongók sem ismerik/emlegetik a nevét. Így adott a kérdés, hogy mégis milyen könyvet szeretne olvasni egy vérbeli tudományos-fantasztikus guru (és itt most hagyjuk a villogó lézerfegyvereket és az űrcsatákat), ha nem ilyet?

Maga A borotva éle valami elképesztő, mesés utazás – rendkívül hosszú, emiatt türelmet igényel olvasójától, cserébe viszont magába szippantja a befogadót. A trükk az, hogy Jefremov szokatlanul messziről indítja el az összefutó szálakat, és mindenhova beékel valami pluszt, amin lehet gondolkodni és izgulni még azon túlmenően is, hogy a messzi távolban ott lebeg a regény legvégső, ködbe burkolózó vége és célja. Van itt klasszikus értelemben vett kaland, romantika, misztérium, filozófia, még filozófia, tudomány, és még több filozófia. Alapötletből és mondanivalóból annyi, ami más írónak három könyvre is elegendő lenne…

Jefremov sok mindent akar megmagyarázni, sok kérdést tesz fel, és sok választ is ad – néha talán éppen ezt kellene mellőznie. A pszichofiziológia mellett például az általános pszichológia, az indiai kultúra és filozófia, a szépség filozófiája, a szerelmi kapcsolatok, a nőideál alakulása is mély kivesézésre kerül, de az olvasót leginkább a szocialista jövő és a szocialista ember mellett tett karakán állásfoglalás fogja meglepni. Itt lehet a válasz a korábban felmerült rejtélyre: Jefremov elkötelezett híve a kommunizmusnak, pontosabban annak a világnak, ami az idealizált kommunizmusban él. Míg a Sztrugackijok részben például pont azért kerültek kultikus státuszba nyugaton és keleten egyaránt, mert szándéktalanul lettek afféle ellenzéki, felszín alatt odamondogató rendszerkritikus szereplői az irodalomnak, addig Jefremov még semlegességet sem vállal, hanem tökéletesen beáll a hívó kommunista ideológusok és írók közé. Valószínűleg ezzel el is vágja magát attól, hogy a jelenben műveire szélesebb körben emlékezzenek és hivatkozzanak.

Nagy kár, mert A borotva éle az a regény, ami nem csak egyesíti a szépirodalmat a tudományos-fantasztikummal, hanem egyfajta ideált is alkot belőle. Házasítja az orosz realizmust, a jellegzetes szlávos giccsben lubickolást, az idealizmust és a naivitást egy olyan tudományos közeggel, ami reális alapokon nyugszik, de mindenképpen a jövőben teljesedik ki, a jelenben még csak ígéret. Ilyen jellegű írásra talán még a Sztrugackijok sem voltak képesek, szóval Jefremovra mindenképpen érdemes vetnie pár pillantást annak, aki a legszínvonalasabb scifit akarja olvasni.

>!
bedeguar P
Ivan Jefremov: A borotva éle

A borotva éle első olvasatra egy óda. Óda a materializmushoz, a tudományossághoz és a sportos női testhez, izmos vádlival.

Mindez számos országon keresztül, tudósok tudósok hátán, tökéletes nőkkel körülvéve, igazán gonosz emberek által üldözve…

Azért írom, hogy első olvasatra óda, mert számomra értelmezhetetlen, hogy valaki, aki egyszerre filozófus, biológus és paleontológus, hogy írhat egy ilyen tág kulturális közegről egy ilyen mélyen átideologizált kritikát. Bár sosem fogom megtudni, de kíváncsi lennék, hogy ha ugyanezt a könyvet Spanyolországban vagy Ausztriában írta volna meg Jefremov, hány optimista dicshimnuszt kellene olvasnunk az anyagi megismerés nagyszerűségéről. Nem bírom kiverni a fejemből, hogy ezt a regényt ál-ismeretterjesztőnek szánta azok számára, akik elmenekülnének a folyamatos nagyszerűség elől valami megfoghatatlanul reálisabb világba.

Nagy munka fekszik a könyvben, azt érezni végig. Azonban nagyon hullámzó a színvonal. Erényének a széleskörűséget tartom, míg hátrányául sajnos számos jellemzőt fel tudok sorolni: számomra túl tökéletes hősök, gyakori propaganda, a sűrítés mint eszköz figyelmen kívül hagyása, idealizálás.

Három és felet az alaposság miatt adtam, meg mert kiskamasz koromban simán elhittem volna az egészet.

>!
rohanoazis P
Ivan Jefremov: A borotva éle

A regény számomra nem értékelhető. Érdekessége azonban a Szovjetunió tudományos felfogásának gyökeres változása, s annak propagálása, a sztálini érával szemben. Ha tudománytörténettel foglalkoznék, nagyon érdekes utalásokat találnék benne emberekre, elgondolásokra, a hivatalos tudománypolitika változásaira.
A könyv írója maga is elismert tudós, Hruscsov utolsó éveiben, nyilván megbízásra írta. A színvonal mondjuk egy TIT előadás-sorozté, a 70-es évek elejéről, már, akinek mond ez valamit. Megfelelő nyugat ellenes és kommunizmus éltető propagandával, ifjúmunkások és érettségizett komszomolisták számára.

>!
iti
Ivan Jefremov: A borotva éle

Salátára olvastam, és ez nem csak a könyvkötő hibája. Határeset a filozófia, az antropológia és a sci-fi között.

>!
Quator
Ivan Jefremov: A borotva éle

A könyv már régóta megvan nekünk, de sokáig csak szemeztem vele, még édesapám kapta valakitől, valahonnan. Elhatároztam, hogy elolvasom, és számomra mindenképpen megérte ez az elhatározás, mert bár nem tökéletes könyv, de több részénél megérintett és közel került hozzám. A cselekmény lassan indul be, a könyv elején sok a filozofikus társalgás, illetve gondolatok tudományágakról, művészetekről, némi cselekmény mellett. Mondjuk én szeretem a filozófiát, de egy kicsit számomra száraz volt egy regényhez, mindenesetre azt gondoltam, ha ilyen lesz végig akkor is kiolvasom, ugyanis kiskoromban megragadott a borítója, és kíváncsivá tett mi lesz a történet. (elolvasva kiderült a borítónak nem sok köze van a cselekményhez) Az első cselekménymorzsa egy istenháta mögötti orosz vidéki faluban indult el, a főszereplő visszaemlékezései alapján, s ez indította el nálam a regényt, meghozva a kezdőhangulatot, itt kezdett el tetszeni, és tulajdonképpen itt kezd elindulni a cselekmény. S ahogy túljutunk ezen a részen, mintha egy másik könyvet kezdenénk olvasni, mert a cselekmény beindul, sok szereplő, sok helyszín, több kontinensen, történelmi érdekességek, Afrika, Tibet, India. S mindez számomra érdekesen megírva, van mélysége a soroknak, és belemegy az indiai jógi filozófiába is. Amitől féltem az a kommunista eszmény, ami nem áll hozzám közel, de ebből a könyvből végül is megértettem, hogy van annak is pozitív emberképe, ami bár nem valósult meg, és utópia is, mindenesetre érdekes, hogy az író összevegyíti az indiai jógi eszményképet, és a kommunista ideát, és tudja a kettőt egyesíteni. Maga a kommunista eszme elavult és erről olvasni ma már furcsa számomra, mégis ha az ember el tud ettől vonatkoztatni, és mint történelmi érdekességként olvassa, akkor tud benne érdekességekre lelni. Nem szoktam ilyen könyveket olvasni, de úgy érzem az író nem propagandát akart írni, hanem ő próbálta a rendszerben meglátni azt ami érték lehet és azt próbálta kiemelni. Érdekes volt számomra, hogy az író egyesíti a jógi filozófiát és a kommunizmust és létrehoz valamit, ami sosem jött létre, mégis érdekes elgondolni. Mint fantázia, úgy gondolom miért ne lehetne erről is gondolkozni, ő ebben értéket látott. Ez a szimbiózis érdekes mindenesetre, elgondolkoztató, de azt hiszem utópia ez, ami csak gondolat szintjén működhet.


Népszerű idézetek

>!
Noro

– A „boszorkány” szó az oroszban a „tudni”, ismerni szóból ered és azt a nőt jelölte, aki többet tudott, mint a többiek

109. oldal

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

– 1908-ban az Égei-tenger fenekén, Thíra sziget közvetlen közelében a búvárok egy i. e. első századból származó ógörög hajó maradványaira bukkantak. Az időpont nincs pontosan megállapítva. A hajóból számos egyéb tárgyon kívül kiemeltek egy furcsa bronzgépezetet: a fogaskerekek bonyolult szövevényét, amely bizonyos mértékben a koloncos órára emlékeztet. A tudósoknak egy fél évszázadig nem sikerült megfejteniük ennek a gépezetnek a titkát. Csak most derült ki, hogy sajátságos számológép, amellyel a bolygók mozgását számították ki: ez igen fontos volt akkoriban a csillagjóslások szempontjából.
De most nem a gépről van szó, hanem arról, hogy mindaddig nem tudtunk rájönni a rendeltetésére, amíg magunk nem alkottunk hasonló, természetesen sokkal tökéletesebb szerkezeteket.

90. oldal

>!
Noro

– Most, amikor mindenki meggyőződött a tudomány hatalmáról, a próféták sem a vallási talajból nőnek ki, mint régen, hanem a tudományból.

492. oldal

>!
darkfenriz

– Hát elfelejtetted, hogy te magad építed a karmádat: lassan és szívósan haladsz felfelé a tökéletesedés végtelen lépcsőfokain? Csak maga a lélek felel önmagáért ezen az úton, amelynek megtétele alól nem menthetnek fel egyetlen atomot sem a világon. Ó, a tökéletesedés nagyszerű útja! Tudod-e hogy a ronda szörnyetegek, a hínár- és dögevők számtalan nemzedékében, az ostoba, kérődző állatokban, a bősz és örökké éhes ragadozókban milyen lassan és gyötrelmesen vándorolt az anyag kalpáról kalpára, hogy szellemileg gazdagodjék, megszerezze a tudást és a hatalmat a természet vak erői fölött? És hogy ebben az áramlásban, mint cseppek a Gangeszben, mi ketten is benne vagyunk és mindenki, aki létezik?

349. oldal

>!
darkfenriz

Azokat, akik megállnak az úton, az eredmény megelégedéssel tölti el. És ekkor már azt hiszik, hogy a többiek fölött állnak, ennek pedig a következménye, hogy hódolatra vágynak. Az, aki halad, mindig kívülről lássa magát, gondolkodjék és vegye tudomásul, mennyire jelentéktelen az, amit elért, milyen végtelen a világ és az eltelt idő. Ez nem gyermeki szégyenlősség, hanem szerénység.

300. oldal

>!
darkfenriz

A sok tapasztalatot szerzett Ivernyov is azzal tér vissza szülővárosába, Leningrádba, hogy megismert egy egyszerű bölcsességet: a boldogságot nem keresik, mint az aranyat vagy a nyereséget. Azok teremtik meg, akiknek van elég erejük, tudásuk és akik szeretni tudnak.

535. oldal

>!
darkfenriz

Girin felsóhajtott. Olyan érzés kerítette hatalmába, amely ritka egy középkorú férfinál, de megszokott jelenség egy fiatalembernél: mintha valami határozatlan, de nagyon szép dologra várna. Ez az érzés gyakran érkezik a tavaszi szellők szárnyán, a füstszaggal egy fagyos éjszakán, csalogat, mint a széles folyó víztükrén játszó holdfény, és ott neszez a durva sztyeppi fűszálakban…

58. oldal

>!
darkfenriz

– Hidd el, hogy nekem most semmire sincs szükségem. Talán belefáradtam abba, hogy állandóan mustrálgatják az ember testi adottságait, kifárasztott az irigység, a hűtlenség, a csalás, az öltözködési verseny és a látszólag fényűző élet légköre, mindaz, ami, akárcsak a tajték, sistereg filmművészetünk felszínén és elborítja magát az embert.

235. oldal

>!
darkfenriz

– De sokszor is eltöprengtem a hegyi patakok partján ülve, hogy egy ilyen patak mennyire hasonlít az emberek életéhez. Nézd csak: a buborékok olyanok, mint az életünk, az egyik nagyobb, a másikra több napfény hull és csillogóbbnak hat, a szivárvány minden színében pompázik. A harmadik meg eljutott a napfényes sáv közepéig, ezalatt pedig sok ezer más buborék szétpukkadt és örökre eltűnt… Így vagyunk mi is, van, akinek sikerül messzebbre úsznia, élénkebben csillog, és mindegyik megismételhetetlenül más azon a rövid úton, amelyet megtesz.

354. oldal

>!
darkfenriz

A szobrász kezdett rájönni a kegyetlen fogság céljára. Meg kellett szabadítani a külvilággal szoros kapcsolatban álló embert az agyát betöltő valamennyi érzéskeltéstől. Már az idő múlását sem tudta követni: a másodpercek, az órák, a percek, a nappalok és az éjszakák semmiben sem különböztek az előbbiektől, amelyek már feloldódtak az alaktalan sötétségben. Megállt az idő! És a bezárt embernek úgy rémlett, hogy a lét szélén áll és átpillantgat azon a fura mintás függönyön, amelyet Mája, az élet káprázata szőtt a természettel egységet alkotó ember valamennyi érzéséből.

362. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
Michael Crichton: Őslénypark
Dézsi Csaba András – Ámon László: Ősállatkaland
Lőrincz L. László: Haragos vizeken I-II.
Fehér Klára: A földrengések szigete
Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ
Jókai Mór: A jövő század regénye
Karel Čapek: Krakatit
Vlagyimir Afanazjevics Obrucsev: Utazás Plutóniába
Vojszkunszkij – Lukogyjanov: A bűvös kés